Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-10-01 / 2. szám
192t. október hó. AZ ERŐ 31 II. A csillagász elhallgatott. Egyideig semmi más zaj nem zavarta a hajnal csöndjét, csak kocsink egyhangú, álmositó zörgése. Mi ketten az egyre világosodó égbolt gyérülő fényű csillagainak szemléletébe merültünk, utitársunk, a fizikus, szundikálni látszott. Egyszerre csak egy zökkenőnél fölnyitotta a szemeit s minden bevezetés nélkül, szinte meglepő hirtelenséggel rám kiáltott: — Természetesen önnek nem kell az elhangzott szép mesét valóság gyanánt fogadnia! A csillagász meglepetve nézett rá s azután nevetvo mentegetőzött: —• Azt hittem, hogy ön alszik. Természetesen, ha tudtam volna, hogy ilyen szigorú kritikus figyeli a szavaimat, precízebben okoltam volna meg az egyes állításaimat. így aaonban csak arra törekedtem, hogy egy általános és könnyen áttekinthető képet nyújtsak. — Amely kép azonban, bármily tetszetős is, de semmi esetre sem hű tükre a valóságnak. Meg fogja engedni, kedves csillagász barátom, hogy utunk hátralevő része alatt most már én mondjak el egyetmást a Marsról, kevesebb fantáziával, de a kritika rostáján jobban átszűrve. Föltéve, hogy szives hallgatónk figyelmét nagyon ki nem fárasztottuk. Biztosítottam, hogy a legnagyobb érdeklődéssel fogom hallgatni, mire ő a kocsi zörgését is túlszárnyaló hangján beszélni kezdett. * — Tehát figyeljen, kedves barátom; ón majd elmondom önnek, hogy mit lát a Marson az, aki nem tud vagy nem akar túlságos élénken képzelődni. A Mars vidékei nagyjában két csoportba sorozhat ók. Az első csoportbeli tájak világosan fénylő, színben látszanak, amely szín a sötét-sárga és nairancs-vörös közt, sőt időnkint és helyenkint világosabb sárga és fehér között minden árnyalatott fölvesz. A második csoportba azokat a sötétebb részeket sorozhatjuk, amelyek a Marson a tulajdonképeni foltokat képezik s amelyeknek sárgás-szürke alapszíne a sötét feketétől a hamuszürkéig minden leMintha idáig csak egy rossz, beteges látomásom lett volna. Karomra vettem a sáros köpenyemet és dideregve mentem haza. Otthon egész éjjel tisztálkodtam. Reggelre álmatlan és didergős voltam, bicskám és sok zsebbeli kincsem hiányzott, de legalább tisztán kerülhettem a szüleim szeme elé. — Sápadt vagy és a szemed beesett — mondta édesanyám — mintha valami betegség után keltél volna föl. De én már teljesen kigyógyultnak, egészségesnek éreztem magamat. A kis fekete kutyával aztán sohasem találkoztam többé. Néha kételkedtem is benne, hogy valaha is láttam. De aztán, ha néha például egy-egy ingerkedő osztálytársam összetűzött velem, vagy más dühbe gurító lények ellen haragra lobbantam, rendszerint az utolsó pillanatban, mielőtt elsároztam volna magam féktelenségemben, szerencsémre megjelent előttem a kis fekete kutya. Rámvakkantott és én magamhoz tértem. Most arra gondolok, hátha nem is volt olyan fekete? Bodor Aladár. hetséges árnyalatban változhatik. Általában a második csoport vidékei sötétebbnek látszanak, mint az első csoportbeliek; de előfordul, hogy a különböző színváltozásokban, miknek a bolygó különböző részei alá vannak vetve: nem lehet eldönteni, hogy melyik kategória a világosabb. Ilyenkor szinte nem is világosságbeli, hanem csak szinbeli különbségek vannak. A második csoportbeli sötétebb helyek azok, amiket az ön csillagász barátja tengereknek nevezett, míg az előbbi, némileg világosabb tájak az úgynevezett kontinensek. S hogy a „tengerek“ valóban teúgerek-e, azt még az a körülmény sem bizonyítja egész határozottsággal, hogy tavaszi „hóolvadáskor“ megnagyobbodnak a sötét foltok. Mert hiszen sötét vagy világos foltok keletkezése máskor is észlelhető a Marson, nemcsak tavasszal. Sőt általános dolog, hogy egyes határozatlan színeződésű tájak, sőt gyakran a határozottan kontinenseknek minősített vidékek is a Mars napi körforgása alatt a középtájon egész sötét árnyalatúak, a Mars-korong szélére jutva pedig oly világos színt öltenek, hogy a déli sarok fehér foltjával vetekszenek. És maga Schiaparelli 11 évi folytonos megfigyelés után kénytelen volt kijelenteni, hogy a sötét foltok megjelenésében nem tud határozott időszakosságot fölfedezni. S nézzük most, mivé zsugorodik össze a Mars csatornáinak csodálatos jelensége? Ön a csillagász barátunk előbb hallott előadása nyomán bizonyára azt várná, hogy egy jó messzelátón a Marsra tekintve, azt a népszerű csillagászati munkákból ismert szép képet fogja látni, ahol a Mars korongja szépen be van pingálva éles határú tengerekkel, a szárazföld pedig gyönyörűen megvonalozott és kicirkalmazott csatornahálózattal. Csalatkozik. Egy 25 cm.-es lencseátmérőjű refraktorral. ha nagyon kedvező az idő, éppen csak hogy a legszélesebb sötét vonalak közül fog egyet-kettőt észrevenni. Egyáltalán a térképre pingált csatornák a valóságban sohasem láthatók mind egyszerre, még tavasszal sem, hanem hol egyik, hol másik. S a nagyobb távcsövön és tiszta légkörön kiyül még óriási gyakorlat is kell könyv a végében olyan volt, mint egy bunkó, rettentő sujtást mértem végig a fenevadoai: zsupsz! be a sárba minden. Mert a kutya persze most is félreugrott. Most már végképp elvesztettem az eszemet, a fogamat vicsorgatva és ordítva vadul rugdostam feléje, mint egy őrült: Mi vagy te, pokolbeli ördög vagy ? démon vagy ? átkozott! . .. Rugdalózásom közben kátyúba léptem s négykézlábra estem a híg, szennyes latyakba. Amint a kutya négykézláb látott engem, hirtelen megtorpant egy pillanatra. Olyannak láthatott engem is, mint magát: négylábú, szennyes, oktalan állatnak... Könnytől és dühtől párás szemmel úgy álltunk egy percig egymással szemben négykézláb: két besározódott barom . . . És akkor mintha hideg víz csordult volna a hátamon végig kijózanítón, egyszerre lehűtve . . . Irtóztatón elszégyeltem magamra t- Hogy idáig aljasodtam! Az oktalan állati zabolátlan dühöm miatt! Istenem, ha most az emberek látnának! Az osztálytársaim... Mariska!... Gyorsan fölálltam. Igyekeztem legalább a kezemről lehetőleg lekenni a csúnya sarat. A kutya eltűnt. Laknak-e a Marson?
