Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-10-01 / 2. szám
1924. október hó. AZ ERŐ 29-. — értékes leletnek persze nagyon megörültek, megtartották s kérdést intéztek a beküldő hatósághoz a földtulajdonos kártalanítás iránti igényét illetőleg. Molnár Mózes büszke, igazi székely gondolkozásra valló feleletet ád a kérdésre: „Nem kér semmi kártalanítást, sőt örül, ha ő felségének ilyen csekélységgel szolgálatára lehetett“. A kiegyezés után is folytatódott a magyar leleteknek Bécsbe való kiszivárgása. Ebben előljárt a Komáromba telepített császári és királyi közös hadsereg néhány buzgó és a régészet iránt érdeklődő tisztje, kiknek sikerült a közelben fekvő ószönyi (brigetioi) római maradványok között ásatásokat rendezni s ennek eredményeit: feliratos és domborműves kőemlékeket, finomművű arany-, ezüstékszereket, bronzszobrocskákat és' római pénzeket nagy mennyiségben Bécsbe kiszállítani, ahol is azok részben a bécsi múzeumok gyarapítására szolgáltak. Sőt forint I7V3 krajcárt ismét a budai kamara fizeti ki a kassai sóhivatal útján. Ezeknek a nagyértékű leleteknek Bécsbe jutását elősegítette az a körülmény, hogy ekkor nekünk közgyűjteményünk, hol azok elhelyezhetők lettek volna, nem volt. A XIX. század első évtizedeiben Széchenyi Ferenc gróf nagylelkű adománya folytán megalakul a Magyar Nemzeti Múzeum, melynek éremtára kezdettől fogva, régiségosztálya pedig pár év múlva élénk működést fejtett ki s amelyet nagylelkű magángyűjtők értékes ajándékaikkal támogattak. Azt hihetnők, hogy ettől kezdve a Magyarországon előkerült régiségleletek kivétel nélkül a nemzet gyűjteményét gazdagították. De nem így történt. A múlt század harmincas, negyvenes éveinek gazdag lelettermése, csekély kivétellel, továbbra is a császári gyűjtemények dús csűrébe folyt be, csak az értékharmadokat fizették most már egyenesen "•* ^*5 vT.pfiLi-i Gf* A nagyszentmiklósi kincs. Bécsből, az ottani udvari kamara, később fináncminisztérium útján. Különösen a Bach-korszak alatt irányítottak minden kincsleletet az itt élő osztrák hivatalnokok útján Bécsbe. Egész tömeg értékes arany és ezüst régiséget sorolhatnánk föl. melyek 1850—61 között kerültek Becsbe s nagy kegy volt már az is, ha egy-egy fölküldött leletből a meg nem tartott, tehát nagyobbrészt értéktelen darabokat „kiválasztás“ végett leküldték a Nemzeti Múzeumnak. Ebből a korból, a múlt század negyvenes, ötvenes éveiből a bécsi főkamarási hivatal aktái sok érdekességet tartalmaznak a magyar leleteknek Bécsbe kerülésének módozataira. Nem ritkán előfordul az az eset is, amikor a földtulajdonos vagy a találó felséghűségének bftonyítékául maga küldi a talált kincset Bécsbe. 1845-ben Kezdi vásárhelyen Molnár Mózes káplár földjén igen értékes bronzedényeket találtak, közöttük egyet a készítő kézműves feliratával TALIO F (Talio fecit, azaz Talio készítette). A leletet hz ottani katonai parancsnokság felküldi Bécsbe. hol az a legutóbbi két évtizedben kereskedőktől való vétel útján is számos értékes magyar lelethez jutott Bécs, amelyek között Mgen értékes egy körülbelül 35 cm. magas ezüstkanesó, mely az aquincumi múzeumiban őrzött példánynak édes testvére s amely az eladó tanúsága szerint ugyancsak Óbudán, a Dunapart szabályozó munkálatai alkalmával került elő. Kultúrhistóriánknak nem örömlapjai azok, amelyeken műkincseinknek és kincsleleteinknek Bécsbe vivő útja van megírva. Reméljük, a tárgyalások fognak némi eredménnyel járni és a ma Bécsben lévő nemzeti kincseink egy része visszakerül jogos tulajdonosáriak: a magyar államnak és a Nemzeti Múzeumnak birtokába. Ha ellenben a tárgyalások után is Bécsben maradnának, akkor is hirdetni fogják maroknyi népünknek életerejét, gazdagságát, mely ezernyi ránk zúdúló csapás, folytonos véres háborúk közepette nemcsak védte öntestével, hanem még kincseivel is ellátta, fölékesitette a művelt Nyugatot. Dr. Oroszlán Zoltán.
