Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1925-06-01 / 10. szám

222

AZ ERŐ

1925 junius hó.

AZ ERŐ PÁLYAMUTATÓJA.

A pályaválasztásról.

Irta: Dr. MÁDAY ISTVÁN.

Az emberiség őskorában, és ma is némely kezdetleges kultúrájú (úgynevezett „vad“) népnél nincsenek különálló hivatások, foglalkozások, hanem minden egyes ember minden fajta munkát elvégez, amelyre szükség van; mindenki vadász, állattenyésztő, katona, szakács, fegyverkovács, szabó és igy tovább. A világháborúban közülünk, városi lakosok közül is némelyek kénytelenek voltak ismét megtanulni ezt az ősi, „vad“ életet; nem egyszer magunk főztünk, varrtunk, magunk építettük földalatti házainkat. Hasonlóképpen a cserkészmozgalom is célúi tűzte ki magának, hogy olyan embereket neveljen, akik sokoldalúak, bármily mostoha viszonyokhoz alkalmazkodni tudnak és minden körülmények között tudnak magukon segíteni. Bizonyos az, hogy a művelt világnak hivatásokra való tagozottság-a igen egyoldalúvá, ügyefogyottá teszi az embert. Sok művelt ember van, aki még egy tojást se tud megfőzni, és ha magára hagyják, éhen hal. De ne feledjük, hogy a munkamegosztás, a hivatásokra való szakadás minden kultúrának az alapja. Ha ez nem volna, akkor nem volna mai értelemben vett lakóház, nem volna vasút, óra, híd, semmiféle gép, cipő, könyv, cukor, kalap, üveg, nem volna majdnem semmi abból, ami a mi civilizált életmódunkat lehetővé teszi; egyszóval úgy élnénk mi is, mint a vademberek.

Mig a múltban szigorú törvények és a családi hagyomány előre megszabták minden ifjúnak a jövendő hivatását, addig a mai korban — nálunk Magyarországon 1848 óta — szabadon választhatja mindenki az életpályáját, már amennyiben saját anyagi viszonyai nem korlátozzák. Persze, azért ennek a szabadságnak még elég másfajta korlátja is van. Mikor egy katonai főreáliskola tanára voltam, növendékeimmel dolgozatot Írattam jövendő pályájukról, s ekkor egyetlenegy se találkozott, aki ne a katonai pályát jelölte volna meg, mint a legszebbet, s az- egyedülit, amelyre vágyik. Pedig azok a fiúk 10 éves korukban léptek be a katonai intézetbe, amikor még fogalmuk se lehetett a katonai pálya jelentőségéről. Tehát náluk a nevelés, a megszokás hozta létre ezt az egyenlő gondolkodást. Itt tehát választásról alig /beszélhetünk; válaszrtás csak ott lehetséges, ahol többféle dolog áll előttünk, amelyek közt választhatunk. Vagyis a választáshoz ismeretek szükségesek. „Ignoti nulla Cupido“; ismeretlen dologra nem is vágyakozhatunk. Erre a kérdésre még visszatérek.

Az életben számtalan emberrel találkozunk, aki hibásan választotta meg pályáját, és hivatásszerű kötelességeit csak kedvetlenül, hanyagul, muszájból végzi, önmagával elégedetlen és elégedetlensége átmegy az egész családjára is; idegesen, boldogtalanul töltik egész életüket. A helytelen választásnak sokféle oka lehet: először is az eg’észségtani, lélektani és gazdasági ismeretek hiányossága; az ifjúnál az erkölcsi komolyság hiánya, a szülőknél gyakran a saját gyermekük tehetségeinek túlbecsülése; sokan

azért választanak valamely foglalkozást, mert azonnal kenyérkeresethez juttat; mások főképp a biztos, nyugdíjas állást keresik; sokan idegenkednek a nehezebb munkától és csakis a legkönnyebbet, úgyszólván a munka nélküli állást szeretik; az előkelő, úgynevezett úri foglalkozás nálunk, Magyarországon sokakat csábít; vannak azonkívül divatos foglalkozások is, minők nálunk mostanában a lakatosé, a villanyszerelőé s a gépészmérnöké. Általában a magyar ember a könnyű, biztos és úri pályát Szereti választani, és ezért van nálunk olyan sok tisztviselő; hiába apasztják a hivatalnokok számát „szanálással“, B-listával; az elbocsátottak helyére valami ürügygyei újakat vesznek fel, s a megszüntetett hivatalok helyett ismét új, és többnyire fölösleges hivatalokat szerveznek. Nem csoda, mikor annyi ember és annyi család van kereset nélkül, és semmihez nem értenek, ipari, kereskedelmi foglalkozástól idegenkednek, s a balkáni államokba, ahol a gazdasági viszonyok kedvezőbbek, kivándorolni sem akarnak. Minden jó magyar hazafinak azonban arra kell törekednie, hogy az úgyis koldussá vált állam terhére ne essék; ne az államtól várja a saját és családja élethossziglan való eltartását, hanem inkább arra iparkodjék, hogy valamely gazdasági tevékenységgel teremtse meg a saját és családja jólétét, és mint adófizető polgár, legyen hasznára honfitársainak is.

A helyes pályaválasztás szempontjai a következők: 1. a hivatásos munka által egészségünk kárt ne szenvedjen; 2. a munka lelki erőinknek minél nagyobb számát foglalkoztassa, anélkül, hogy ezeknek kárára válnék; 3. az egyén és családja megélhetése biztosítva legyen; 4. az egyes ember hivatásos munkájában az ő különös erejét, ügyességét, tehetségét használja föl; 5. a választás lehetőleg olyan pályára essék, melynek csoportos választása az államnak, a társadalomnak, az emberiségnek hasznára válik.

Hogy helyesen választhassunk, ahhoz először is önmagunkat, azután pedig minél többféle foglalkozást kell ismernünk. Az önismeret igen nehéz dolog; sok ember élete végéig sem jut el hozzá. Mégis nekünk, akik a középiskola magasabb osztályaiban lélektannal is foglalkozunk, s e mellett természettudományi, történelmi és szépirodalmi tanulmányainkból is meríthetünk, ha magunkat állandóan vizsgáljuk és különösen, ha éveken át naplót vezetünk, sikerül az önismeretnek bizonyos fokát elérnünk. A pályaválasztás szempontjából főképp azt kell kutatnunk, hogy mi is a mi életcélunk? Ha csak a pénz, az anyagi jólét, a kényelmes élet az, amire vágyunk, akkor okvetlen gazdasági (vagyis földmívelési, ipari, kereskedelmi) pályára menjünk és ne engedjük mag-unkat megtéveszteni az iskola által belénk nevelt, de csak felületesen megtapadt ideáloktól. Ha a hatalom és a tekintély szívünk legforróbb vágya, akkor erre legyünk tekintettel, és ne menjünk sem orvosnak, se tanárnak, se papnak, amely pályákon csak kárt okoznánk uralkodási vágyunkkal; ezen pályák csak olyanoknak valók, akikben erős altruizmus, vagyis emberszeretet van s akik szívesen és könnyen, nem pedig csak kényszer alatt áldozzák fel saját egyéni érdekeiket, kényelmüket a mások javáért. A szorosabb értelemben vett tudományos és művészi pályákra pedig csak az menjen, aki a megfelelő tehetség mellett erős és állandó vágyat.