Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-05-01 / 9. szám
VIII. ÉVFOLYAM. 1925 MÁJUS HÓ. 9. SZÁM. MAGYAR IFJÚSÁGI LAF SZERKESZTŐSÉG És KIADÓHIVATAL : BUDAPEST, VII., HÁRSFA-UTCA 59/b. FŐSZERKESZTŐ: RAVASZ ÁRPÁD. FELELŐS SZERKESZTŐ : KARÁCSONY SÁNDOR. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Félévenként .... 17.000 K. E SZÁM ÁRA 3500 KOR. Sárréti fattyúk, pesti kísúrfík, jaj be szeretnék most mindannyiótoknak külön-külön belenézni fényes, nevető szemébe mélyen, óh be nagy kedvem volna két tenyerembe fogni hűséges jobbkezeteket egyen-egyen sorjába, egymásután, hogy annál melegebb meghittséggel és szeretném most az egyszer, hogy annál megvesztegetőbb delejes erővel hirdethetném világgá, Magyarországszerte : El ne higyjétek valahogy, hogy ezek is vagytok. Gyerekek, diákok, középiskolások, mondjuk: reálisták, hősök, felsősök, magyarok, és talán éppen unitáriusok vagytok — göcsejiek, iparos szülők gyermekei pedig bűnös hazugság, hogy tartanak benneteket, vagy kezditek már tartani magatokat magatok is. Én Hajdumegyében jöttem a világra, nyolc esztendőn keresztül a debreceni kollégium dajkált és mai napig ábrándos, hű szeretője maradtam a nagy magyar Alföldnek. A gondolkozásom, egész belső valóm kialakulásában érzem áldott beavatkozását mind a három tényezőnek. De nem tud egy székelynek jobban fájni Erdély, mint nekem, a sárospataki diákok a megmondhatói, hogy hat meg, vesz körül és újit meg minden egyes odamenetelem alkalmával a főiskola háromszázados levegője és ünnepnapszámba megy, ha a Kékesről végignézhetem a panorámát és végigmondhatom Áprily verseit a „végtelennek őreiről“. Nem, nem: egy nemzet és két ország hallja meg, hogy nincs külön hajdú-, meg jászkún-, meg dunántúli-, meg székely-lélek, csak az egy magyar léleknek a színe, illata és zamata olyan nagyon gazdag és sokszerü. Törüljétek ki az Apátián Székelyek című színdarabból azt a mondatot, amely egy diákot kevesebbnek mond a többinél: „hiszen nem székely, csak magyar.“ És kedves kis dárdásom és éppen olyan kedves matrózblúzos úrfi-öcsikém, akit a mama megkávéztatott, megcsókolt és úgy eresztett iskolába: falusi és városi ember sincs. Tudom én azt, hogy van és mikor ilyen naiv mondások születnek a toliam alatt, hát még a legszelídebb és a legkisebb is közületek el kell, hogy mosolyodjék ennyi egetverő optimizmus olvastára. De látjátok, tuberkulózis is van, veszett kutya halált okozó harapása is volt, de összefogtak a nagy szellemek s íme, az egyik már nincs, a másik vesztére meg eget-poklot megmozgatnak, hogy már ne nagyon sokáig legyen. No hát a magyar életnek ezt a nagy nyavalyáját meg nektek kell majd valahogy megszüntetni. Ki akarja elhitetni veled, hogy te úri fiú vagy, a szomszédod paraszt, az előtted ülő falusi gyerek, a hátad mögött kucorgó meg városi nebántsvirág ? Fordíts egyet az idő kerekén s meglehet, kisül, hogy te írnok maradtál a kataszternél, a szomszédod Békésvármegye főispánja, az előtted ülő tanársegéd a Kéthly-klinikán, a hátad mögött kucorgó meg adóügyi jegyző Monoron. A ti bűnötök, ha a főispáni székben is úrgyűlölő maradt és Monoron is úrfitempóval intézi Sári-néniék ügyes bajos dolgát... Oh, ha a lelkem legforróbb vágyaiból valami szikra átpattant volna a lelketekbe és lokálpatriotizmus és társadalmi ellentétek elhamvasztó máglyatüze gerjedne tőle benne. Megszépülne belé a magyar élet holnaputánja.. .
