Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1925-04-01 / 8. szám

1925. április hó.

AZ ERŐ

175

utána ment a gyárba, ahol mar akkor minden munka szünetelt. Csak Miklós küllődött még a laboratóriumban a hűséges öreg Mózessel, aki a háborúban mint szakaszvezető szolgált az ő századában, most pedig a gyúr első műszerésze volt.

— Egy csodálatos nagy lámpa összeállításán bíbelődtek — újságolta Anikó másnap nagy titkolózva a Miklós anyjának. ,— De olyan különös egy lámpát ő még soha életében nem látott. Tudja már, — mondotta — hogy miért küldözi Miklós a fele fizetését az üvegköszörüs zsidónak Amsterdámba. Az a sok háromszögletes, meg nagy kerek üveg, amit Hollandiából kapott, mind-mind benne van abban az egyetlen lánpásban. És mikor Mózes bácsi bekapcsolta a lámpát a villanyos áramba, egyszerre csak olyan világos lett, hogy nem tudott megmaradni a szobában a nagy fényességtől. Miklósék is csak pápaszemmel bírták . . .

És a fiatal mérnök titkából soha senki sem tudott meg többet ennyinél.

Kevéssel ezután, egy este rendes időben toppant be Miklós az övéi közé és vidáman újságolta, hogy másnap utazik Budapestre. Nem mondta, hogy miért és otthon tudták már, hogy akkor nem szabad kérdezni.

Csak Anikó jegyezte meg magában, a saját furdaló kíváncsiságát altatgatva:

— Bizonyosan a lámpáját viszi most valami gazdag nagy úrnak...

*

Sárkány tábornok úr őexcellenciája nem állotta meg egy jóságos mosoly nélkül, amit Miklóstól hallott. De a fiút a háborúból a legmegbízhatóbb tisztjei egyikének ismervén, tudta, hogy bármilyen hihetetlenül hangzó dolgot mondjon is neki Cserey Miklós, annak mindig van valami nagy és komoly alapja és készséggel eszközölte ki számára a Nagyúrnál a kihallgatást.

Hogy mi történt, mi nem a kihallgatáson, még a sajtó minden-lében kanál detektivjei sem bírták kiszimatolni. De azt már őnélkülök is mindenki tudta, hogy az ismeretlen fiatal székely mérnök az egyik hatalmas gyártelepen csakhamar egy pompásan felszerelt külön laboratóriumot kapott és hogy megjelenése óta a Várban a legmagasabb érdeklődés és figyelem központjává lett.

Aztán telt múlt az idő. És amikor már senki sem kérdezte, hogy Cserey Miklós él-e a világon, egy különös szenzáció hozta lázba a híréhes fővárost.

Az történt ugyanis, hogy mikor Sárkány tábornok éppen szemlét tartott a rákosi gyakorlótéren egy vadász zászlóalj felett, a díszmenet legkritikusabb pillanatában egyszerre csak az egész zászlóalj megtorpant és tisztestül, puccerestül nagy komótosan lecsücsült a tábornok úr lova lába elé, mint aki a legjobban végezte a dolgát. És hasztalan volt ott a tábornok úr minden kérése és fenyegetőzése, abban a zászlóaljban egy negyed óra hosszat egy bajusz se mozdult meg.

Váltig mondták a bakák azután, hogy alighanem valami csalafintaságnak kellett lenni a dologban; mert abban a pillanatban, mikor pont a tábornok úr előtt olyan csúfságban maradtak, valami öt nagy tüzes szem gyuladt ki messze, a Gellérthegy tájékán, mint mikor a harctéren a digó reflektorral bolházta az állást. És a tábornok úr alkalmasint '■’«nk annak köszönheti, hogy lovastól együtt ő is pihenőt nem tartott, mert az ő sisakján, de még a

lova bóbitáján is — akkor vették észre — valami parányi kis ezüst villámhárító csillogott és amíg ők a földön kecmeregtek, úgy percegett kifelé a tábornok úrból, meg a lovából is a két kis villámhárítón a tüzes istennyila, hogy na! .. .

De csácsoghattak a szegény bakák, amit akartak. A sajtó ellentmondást nem tűrő jól értesültségr gél állapította meg, hogy a középkorból ismeretes tömeghisztériának egy különös fajtájával állunk szemben, amely ma is az oligarchia kényuralma alatt nyögő, hiányosan táplált alsó néprétegek soraiból szedi a maga szánalomra méltó áldozatait. Lám a tábornok úrnak most sem esett kutyabaja sem. ,

Csak az volt a hiba, hogy a kisántánt néven ismeretes háromfejű természetrajzi csodabogár most az egyszer nem volt egy véleményen a pesti „demokrata“ sajtóval és szerelmes levelekben kezdett érdeklődni a t. kormánytól ama bizonyos és szerfelett rosszhírű gellérthegyi lampionok mibenléte felől

Miklóst sürgősen felrendelték a Várba. És ott minden szempárból valami elviselhetetlen nagy nehéz vád parázslóit feléje. Most érezte először életében, hogy milyen bizalmatlan és igazságtalan tud lenni a világ, mikor megszeppen, azokkal szemben, akik érte minden felelősséget készek elvállalni. Búcsúzásul csak annyit kért, hogy ha a bölcsek szép -zóval már semmire sem tudnának menni, értesítsek őt legalább annyi idővel előre, amíg egy automobil a fővárosból a demarkációs vonal legtávolabbi pontját is elérheti.

Nem kellett a híradásra sokáig várnia. Egy napon a védtelen határvidékekről ijedtszemű menekültek a kisántánt általános offenzivájának a hírével érkeztek.

És Cserey Miklós aznap éjjel eltűnt a fővárosból.

*

Felüvöltött a háború kutyája. A debreceni Kistemplom előtt lecsapott az oláh gránát és a levegőbe hajított egy automobilt, amelynek az utasai csak pár pillanattal azelőtt ugrottak ki belőle.

Kis vártáivá a csonka torony bástyái közt egy óriás reflektor gyuladt ki és a város felett vakító fényű, széles sugárpalástot terített a vámospércsi határmeaőkre.

Az ágyúszó elhallgatott. És egy jó óra múlva a kihalt utcák napvilágos, de annál kisértetiesebb csendjébe belesivítotl az útűlatta 1 év borzadállyal vemhes rémhír: Jönnek az oláhoki

Es jöttek. Szép kimért, kaszárnyás kettősrendekben az oláh királyné őfelsége egész pompás szép elitezrede.

Meglepő a dologban csak az volt, hogy puska csupán annak a tizenkét vámőrnek a vállán fityegett, akik sapkájukon a Sárkány tábornok sisakjáról ismert kis ezüstös villámhárítóval, kedélyesen -zóles ábrázattal terelték a harci vágytól kárminfestéket izzadó nemes római ármádiát a jótékony „hűvösre“.

— A draku tudja jobban, hogy mi nem történt velünk! — sápitoztak a még mindig megzavarodott oláh foglyok. — Egyszerre csak Debrecen felől a szemünkbe sütött a nap; azután osztán azt tehette mivelünk mindenki, amit éppen akart.. .

És a debreceni komédia ugyanabban az órában szakasztott úgy játszódott le a demarkációs határ valamennyi megtámadott pontján, avval a lényeg