Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1925-02-15 / Jókai szám

146

AZ ER Ö

1925. február hó.

Jókai gyerekkori verse atyja névnapjára.

— 1833. —

Tartsd meg jó atyámat. Isten,

Hogy az mindenben megintsen.

Ha dolgomban hibát Hogyha lát.

Az íngovány oáza.

—- Mutatvány „Hétköznapok“ czimü humoristicus regényből.* —

Gyönyörű valami egy mocsár! mint millyen például az alibunári; álljunk csak ide a közepébe, -— oh, nem kell azért a sárba lépni. — Egy kellemes, zöld dombon fogunk állani, lionnét az egésznek szélehossza belátható.

Köszöntövers tanítójához.

— 1832. március 1G. —Éltesd Uram tanítómat,

Tartsd meg az én Rectoromat,

Hogy a jóra vezéreljen,

Hogy az ördög kárt ne tegyen Az én lelkemben.

Legelső nyomtatásban megjelent verse.

Révkomáromban egy szegény tébolyodottra, k: házról-házira járva teng, következő- verset írt egy ugyanottani kilenc esztendős fiúcska (Jőkay N.):

Ollyan vagyok én, mint az olly madársereg.

A’ melly eltévedvén, az ég alatt cseveg;

Én is eltévedtem elmémben, bujdosok.

Szánjatok meg kérlek, lelki jó orvosok!

(Társalkodó, 1831/. 57_ sz.).

Legelső nyomtatásban megjelent prózája.

X. tanuló megírta apjának, hogy másik évre is megmarasztották a’ most végzett iskolai osztályban. Az atya nagy örömmel diesekvék szomszédainak, hogy fiját annyira szereti tanítója, hogy a másik évre sem bocsátja ki maga mellől.

(Regélő, 1839. 10.!,. sz.).

Maga a< domb süpped ugyan egy kissé, a soha le nem kaszált búja fű egymás tetejébe nőve úgy tesz, mintha vízre volna épülve pedig hajdan e helyen, hol állunk, óriási kőris- és egerfák rengetege díszlett —a gyiantanemü tőzeg- és kőszénrétegek alatt, most is találtatnak öles átmérőjű, kővé vált töveik; messzebb szürke gránittömegek szegik be a láthatárt, hosszú, veres és fehér erekkel átjárva; tetejükön fekete bazalt Oíszlopcsarnokok vonulnak végig, homlokuk zöld mohával benőve, menetelesebb oldalaik szőlőkkel vannak beültetve, miknek világos színe regényesen tűnik ki a sötétzöld iharfák erdeiből; keletről a kanyargó Tiszába vész el a láthatár, mely csendes és síma. mint a tükör s félívként keríti a parttalan mocsárt, melynek területét egy képtelen nádtenger borítja, vastag, ibuzogányos fejét ingatva a benne -hullámokat verő szélben; itt-ott tágasabb tükröt képez a mélyebb víz, melynek lapján a vizi nimfák fényes, kövér levelei lebegnek, sárga, húsos virágaik s korsóalakú dinnyéik saját szokatlan kellemes szagot terjeszt magok körül; a mély vízfenék világos-zöld, benne a hosszú hínár között a tórongy és élénk narancsvirágok nyílnak, örülve a fenékre ható napvilágnak, köztük aranyszemü, kék-zöld vizibogarak ezerei futkároznak. csodás veres bajuszé gadóczák, tarka vizi-borjuk, hasas pióczák s veres szemű és kék tarajú vizikigyők seregei űzik és kerülik egymást.

Zöldes függőkerekből összeállt dsindsákon csoda* Ezen mutatványból világosan kitűnik, hogy írónak igen szép tehetsége van e pályákon. Képzelete, nyelve egyaránt gazdag és eredeti. A szerit, {Pesti Divatlap, 1S45. 19. sz.)