Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1925-02-15 / Jókai szám

134 AZ ERŐ 1925. február hó. Jókai hires diákjai. berek, mint én, aki Istennel mindig békében, az igaz­sággal mindig harmóniában éltem, egy társaságban állunk olyan emberekkel, akiknek egész élete gonosz­ság és istentelenség volt s míg a rablóbandát, aki gyilkol és fosztogat, mindenki futni hagyja, »addig az olyan tisztalelkű becsületes embert, minő Ráby Má­tyás, mindenki láncokkal keresi, hogy a legmélyebb börtönbe temesse! Megértetted-e hát, hogy mi az az országos ügy, amiben nem azzal a mértékkel mérnek, aminek emberi igazság a neve? És erre a »szóra, a „Király nevében!“ egyszerre megnyíltak a vármegyeházának kapui. Mert csodálatos természeti tünemény az s vala­­mintségesen az alföldi délibáb, úgy ez is éppen csak itt Hunniában szemlélhető; hogy van két szó, mely egymás mellé leírva, alig különbözik egyik a másik­tól, az egyik a „császár“, a másik a „király“ s mégis milyen különböző hatása van a kettőnek! Ha az elsőt kiáltják el, azonnal hideg tél lesz; minden folyó befagy, minden zöld lomb lehull, a hó fehér szemfödéllel húzza be a földöt, a nehéz köd el­üli a láthatárt, megdermed egész világ ... Ha meg a másodikat kiáltják el, egyszerre zöld erdő, mező borítja a hegyet, völgyet, engedelmes idő kicsalja a föld alól a vetést; permetező felhők öntözik végig a tavapzillatú tájékot.. . Ha az elsőt kiáltják el, egyszerre sötét lesz; a láthatáron vésztüz, ágyuvillogás veti fel rémvilágát, barlangjaikból kijönnek az oroszlánok s folyamaik fenekéről a behemótok s úgy ordítanak bele az éjsza­kába s üvöltésük hangjára emberek hadai indulnak meg nagy robajjal;, nehéz ágyúk kerekei dörögnek végig a rónákon s ádáz csatazsivaj kiabálja túl a közelgő zivatart... a föld alatt tüzaknák fúrása do­bog fel... Ha meg a másikat kimondják, egyszerre delelő nappal van; nem barlangok azok ottan, hanem szép fehér tanyák, tornyos városok; s nem oroszlánok és behemótok azok, hanem szép szelíd bárányok, amiket úsztatnak és nyírnak; az emberhad nem. egymást vágja, hanem érett aranykalászt s »azok a kerekek nem ágyúkat szállítanak, hanem kévékért, meg gyapjút s. az a kiáltás végig a hegyeken, völgyeken nem »harci riadó, hanem hozsiánna, éneklés! . . . s nem tüzakna­­ásás, a mi a föld alatt dübörög, hanem aranybánya­túrás . . . Pedig csak két szó az egész. Észlelték ezt mindazok a természettudósok, akik több Ízben próbát tettek vele. ezen a Hunnia földén. Erről sem tudnak semmit az európai tudósok, ép­pen úgy, minit az erdélyi vulkáni tüneményeikről, amik az orruk előtt vannak. No, de semmi! Elég, ha mi tudjuk. A veresfrakkos kurir a nagy stafétával a kezében felvezetteté magát a még együtt ülő törvényszék elé. „»Staféta a királytól. . .“ A főjegyző hivatala volt azt felvenni, felbontani és elolvasni. Először magának olvasta el. A nagy, komoly férfiú szemeiben meggyűlt a, könny, mire a végére jutott. A hangja úgy ringott, mint a megütött harangé, mikor megszólalt és any­­nyin'a el volt fogódva, hogy e szókkal kezdé: „Tekintetes Karok és Rendek!“ Pedig nem volt az generális congreg-atio, hanem csak sedria, mégis „így“ szólítá meg. „Ott“ járt a lelke. „Király ő felsége e mai kegyelmes leiratával visz­­szavonja minden eddigi törvényellenes rendeletéit, kivéve a vallástürelmi edictumát és a jobbágyok fel­szabadítását. Megszünteti az idegen nyelv kényszerét, helyreállítja a vármegyéinket, ősi alkotmányunkat. Berekeszti üdvös békekötéssel a nemzet akarata elleni háborút. Felszólít bennünket, hogy hívjuk össze a generális congregatiot és hirdessük ki a megyében a restaurátiót. Elrendeli, hogy a magyar szent korona Becsből visszaszállíttassék Budára. összehívj»a az országgyűlést és megkoronáztatja magát.“ A végső szavak már elenyésztek a felkiáltásban: „Éljen a király!“ A férfiak felugráltak helyeikből, nevettek és zo­kogtak. Ez a hir elvitte az előző jeleneteknek minden kisértő emlék-ét. Más emberek ültek a zöld asztal kö­rül, mindakik előbb voltak jelen. De aki legjobban átalakult, az Tárhalmy volt. A hosszúturő, jéghideg tekintetű férfi a némán engedelmeskedő rabja »a kötelességnek, most egyszerre lángarcú, parancsoló, fenyegető alakká változott át. — És most, uraim, következik a tisztújítás! A nagy törvényszék, amely Ítélni fog igazak és hami­sak felett. Most már felszabadult, a szó! S kimond­hatom Isten és ember előtt, hogy jaj azoknak, akik Ráby Mátyással ez igazságtalanságot elkövették. Ott a maguk törvényes fóruma előtt, a mi törvényszerinti nemes araeopágunk előtt fogom őket bevádolni én! És egynek a feje sem fog megmaradni büntetlen, aki ez ártatlan igaz embernek üldözésében, aki a sze­gény adózó nép nyomorgatásában vétkesnek taláíta­­tik. ítélni fog fölöttük a mi visszatért urunk: a nemzet! Jókai Mór. ■n—fi

Next

/
Thumbnails
Contents