Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-02-15 / Jókai szám
134 AZ ERŐ 1925. február hó. Jókai hires diákjai. berek, mint én, aki Istennel mindig békében, az igazsággal mindig harmóniában éltem, egy társaságban állunk olyan emberekkel, akiknek egész élete gonoszság és istentelenség volt s míg a rablóbandát, aki gyilkol és fosztogat, mindenki futni hagyja, »addig az olyan tisztalelkű becsületes embert, minő Ráby Mátyás, mindenki láncokkal keresi, hogy a legmélyebb börtönbe temesse! Megértetted-e hát, hogy mi az az országos ügy, amiben nem azzal a mértékkel mérnek, aminek emberi igazság a neve? És erre a »szóra, a „Király nevében!“ egyszerre megnyíltak a vármegyeházának kapui. Mert csodálatos természeti tünemény az s valamintségesen az alföldi délibáb, úgy ez is éppen csak itt Hunniában szemlélhető; hogy van két szó, mely egymás mellé leírva, alig különbözik egyik a másiktól, az egyik a „császár“, a másik a „király“ s mégis milyen különböző hatása van a kettőnek! Ha az elsőt kiáltják el, azonnal hideg tél lesz; minden folyó befagy, minden zöld lomb lehull, a hó fehér szemfödéllel húzza be a földöt, a nehéz köd elüli a láthatárt, megdermed egész világ ... Ha meg a másodikat kiáltják el, egyszerre zöld erdő, mező borítja a hegyet, völgyet, engedelmes idő kicsalja a föld alól a vetést; permetező felhők öntözik végig a tavapzillatú tájékot.. . Ha az elsőt kiáltják el, egyszerre sötét lesz; a láthatáron vésztüz, ágyuvillogás veti fel rémvilágát, barlangjaikból kijönnek az oroszlánok s folyamaik fenekéről a behemótok s úgy ordítanak bele az éjszakába s üvöltésük hangjára emberek hadai indulnak meg nagy robajjal;, nehéz ágyúk kerekei dörögnek végig a rónákon s ádáz csatazsivaj kiabálja túl a közelgő zivatart... a föld alatt tüzaknák fúrása dobog fel... Ha meg a másikat kimondják, egyszerre delelő nappal van; nem barlangok azok ottan, hanem szép fehér tanyák, tornyos városok; s nem oroszlánok és behemótok azok, hanem szép szelíd bárányok, amiket úsztatnak és nyírnak; az emberhad nem. egymást vágja, hanem érett aranykalászt s »azok a kerekek nem ágyúkat szállítanak, hanem kévékért, meg gyapjút s. az a kiáltás végig a hegyeken, völgyeken nem »harci riadó, hanem hozsiánna, éneklés! . . . s nem tüzaknaásás, a mi a föld alatt dübörög, hanem aranybányatúrás . . . Pedig csak két szó az egész. Észlelték ezt mindazok a természettudósok, akik több Ízben próbát tettek vele. ezen a Hunnia földén. Erről sem tudnak semmit az európai tudósok, éppen úgy, minit az erdélyi vulkáni tüneményeikről, amik az orruk előtt vannak. No, de semmi! Elég, ha mi tudjuk. A veresfrakkos kurir a nagy stafétával a kezében felvezetteté magát a még együtt ülő törvényszék elé. „»Staféta a királytól. . .“ A főjegyző hivatala volt azt felvenni, felbontani és elolvasni. Először magának olvasta el. A nagy, komoly férfiú szemeiben meggyűlt a, könny, mire a végére jutott. A hangja úgy ringott, mint a megütött harangé, mikor megszólalt és anynyin'a el volt fogódva, hogy e szókkal kezdé: „Tekintetes Karok és Rendek!“ Pedig nem volt az generális congreg-atio, hanem csak sedria, mégis „így“ szólítá meg. „Ott“ járt a lelke. „Király ő felsége e mai kegyelmes leiratával viszszavonja minden eddigi törvényellenes rendeletéit, kivéve a vallástürelmi edictumát és a jobbágyok felszabadítását. Megszünteti az idegen nyelv kényszerét, helyreállítja a vármegyéinket, ősi alkotmányunkat. Berekeszti üdvös békekötéssel a nemzet akarata elleni háborút. Felszólít bennünket, hogy hívjuk össze a generális congregatiot és hirdessük ki a megyében a restaurátiót. Elrendeli, hogy a magyar szent korona Becsből visszaszállíttassék Budára. összehívj»a az országgyűlést és megkoronáztatja magát.“ A végső szavak már elenyésztek a felkiáltásban: „Éljen a király!“ A férfiak felugráltak helyeikből, nevettek és zokogtak. Ez a hir elvitte az előző jeleneteknek minden kisértő emlék-ét. Más emberek ültek a zöld asztal körül, mindakik előbb voltak jelen. De aki legjobban átalakult, az Tárhalmy volt. A hosszúturő, jéghideg tekintetű férfi a némán engedelmeskedő rabja »a kötelességnek, most egyszerre lángarcú, parancsoló, fenyegető alakká változott át. — És most, uraim, következik a tisztújítás! A nagy törvényszék, amely Ítélni fog igazak és hamisak felett. Most már felszabadult, a szó! S kimondhatom Isten és ember előtt, hogy jaj azoknak, akik Ráby Mátyással ez igazságtalanságot elkövették. Ott a maguk törvényes fóruma előtt, a mi törvényszerinti nemes araeopágunk előtt fogom őket bevádolni én! És egynek a feje sem fog megmaradni büntetlen, aki ez ártatlan igaz embernek üldözésében, aki a szegény adózó nép nyomorgatásában vétkesnek taláítatik. ítélni fog fölöttük a mi visszatért urunk: a nemzet! Jókai Mór. ■n—fi
