Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-02-15 / Jókai szám
132 AZ ERŐ 1925. február hó. A magyar alkotmány. — Történelmi fejtegetés, — Egyszer a, kis leány, amint megint hiába olvasta végig Nagy-Britanniától kezdve az Alservorstadti színházig az egész világ eseményeit, neki emberelte magát, hogy megszólítsa azt a szörnyen hallgató embert,. az édesanyját. — Ugyan, édes jó a|pám, — megszabadult-e a szegény Ráby Mátyás? Tárhalmy szomorúan tekinte rá: kitalálta ö azt jól, hogy a leány azt szeretné megtudni -azokból a betűkből s várta rég ezt a kérdést. — Ezúttal, kis leányom, megszabadult. De ahogy én ismerem öt, azt 'hiszem, hogy újra bele fog rohanni a veszedelmébe s akkor elpusztul nyomorultul és menthetetlenül. A leány még egy újabb kérdésre bátorító fel magát: — Kedves, édes jó apám: rossz ember az a Rády Mátyás ? — A legjobb ember; becsületes, igazlelkü férfi. A leány csodálkozva rázta a fejét. Még egy lépéssel odább mert menni. ■— Hát azok az urak, akik ötét bántják, igazságos emberek ? Ez már merész kérdés volt. Határos a támadással. S Tárhalmy arra is megfelelt — egyenesen. — Nem azok. Ők igazságtalan emberek. A támadásnak ily nagy sikere vakmerővé tette a félénk leányt. — De hát akikor hogy lehet annak megtörténni, hogy azt, aki jó ember, elveszítsék azok. akik nem jók? Ez elöl már ki aikart térni a kérdezett. — Mert ennek ez a rendi. Mariska most, ügyes harcolóként, más oldalról fogta a támadást. — Haragszik édesapám Ráby Mátyásra? — Nem. Úgy szeretem, mintha saját fiam volna. — És még sem -védelmezheti ők azok ellen, akik bántják? — Nem. — De hat- miért nem? — Mert én is azoknak a pártján vagyok. A leány bámulva tekinte fel rá: — Az én kedves apám — azoknak a pártján, akik nem igajz emberek, — és az ellen, aki jó ember, akit úgy szeret, mint a fiát. Hogy történhetik ez? — Ez országos ügy, amiben nem mérnek emberi igazsággal. — De hát mi lehet ez az országos ügy,, amiben nem kell -emberi igazság szerint mérni ? —- Szegény kis. leány, te! Hogyan akarod te ezt a te együgyű eszeddel felfogni, amit annyi nagy bölcs férfiak, akik a világ minden tudományával bírnak, nem képesek megérteni? A kis leány most már belemelegedett az ostromlásba s nem akart tőle tágítani. — De hat, én Istenem! Miért nem csinálnak az okos emberek olyan országos ügyet, hogy azt minden együgyű emberek, még a szegény parasztok és még a kis leányok is világosan megértsék. Hiszen, ha azt nem sajnálják velünk, kicsiny népekkel megértetni, hogy a mennyországért bizony szenvedni kell, hát azt is csak megértethetnék, hogy a földi országért is mi okból kell szenvednünk? Tárhalmy elbámult a gyermeki ékesen szólásra. Egészen meglepte, megragadta az. A gyermek szavában az ős eredeti igazság nyilatkozik. Ez úgy van! Miért nem csinálnak a bölcs emberek olyan országos ügyet, hogy azt a szegény parasztok, a szegény kis leányok is megértsék? — Várj hát, édes kis leányom, megpróbálom elmondani neked azt a nehéz dolgot úgy, hogy te is megértsed, miért van az így s miért nem lehet máskép ? Azzal leakasztott a. falról egy vászonra ragasztott papirost., ami alul-fölül kemény fapálcával volt megerősítve, azon a papiroson nem volt valami rajzolat, hanem mindenféle színű festékkel írott görbe-gurba kanyargat-ások, közbe egy.-egy tekergőző vonal, olyan, minit egy kígyó, aztán meg hosszú, szőrös hátú csíkmákok, mint egy pap macska, szerteszét mindenfelé elszórva, kisebb-magyobb gömbök, punctumok, csillagok, a mik alá neveik voltak írva; ezt Tárhalmy odaterí-té Mariska elé az asztalra. — Tudod kis leányom, hogy mi ez? Hiszen én tanítottalak meg rajta eligazodni. — Ez Magyarország mappája. — Az. Ez a mi őseink országa, a mi hazánk, a mi egyetlen szülőföldünk. Már most-, ha azt mondaná neked valaki, hogy -egyet oda kell ajdnunk áldozatul, vagy azt az embert, akit legjobban szeretsz ezen a világon, vagy azt az országot, vagy ionnak kell meghalni, vagy ennek kell letöröltetni erről a lapról: válassz! Mit mondanál? A leány egy ideig tanakodott magában: aztán odavető magát apja keblére. — Azt, hogy vigy el engemet is magaddal. Mikor arról az emberről volt szó? akit legjobban szeret a világon, hogy gondolhatott volna egyébre, mint az édesapjára? — Nahát, készebb volnál engem,et is halva látni, meg magad is utánam jönni, mint kibékülni azzal a gondolattal, hogy ez a mappa ne legyen többet- erre a papirosra rajzolva. A leány a fejével bólintott. — No látod, és vajnnak bölcs emberek, akik nem akarják azt megérteni, hogy mit bánja azt a földglobus, hogy az egyik planétának némi darabját Magyarországnak hívják-e, vagy másnak? S akik csodálkozunk rajta, hogy vannak emberek, akiknek e nélkül a haza nélkül ez az egész planéta nem kell, akikre nézve .ez a paradicsom, a mit életükkel, halálukkal meg kell védelmezni! Hogy ilyen emberek nagyon sokan vannak; együtt úgy hívjuk őket, hogy „nemzet“, hogy mikor az ,a nemzet szenved, akkor az egyes embernek nem lehet örülni; hogy mikor az panaszra emeli fel a szavát, akkor senkinek a panasza -a mellett meghallható nem lehet. Gondold, mintha édesanyád volna a haza, aztán idejönne -egy doktor, azt mondaná: öreg már, beteges már, veszekedő természetű, zsémbes anya, nesze, add be neki ezt a medicinát, attól majd elmegy a másvilágra, aztán te is megszabadulsz tőle, meg a testvéred is, megosztoztok az örökségén, ugyan jó dolgotok lesz! Beadnád neki azt a medicinát? — Eldugnám, ahol senki rá nem talál. — Ezt, tesszük mi. A mi császárunk igen jó ember. Szívébe az egész emberiség ügvét -be tudja fogadni. Hanem egyet nem akar megérteni. Ezt a mi kínzó gyermeki szeretetünket a mi szenvedő anyánk
