Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-09-01 / 1. szám
VIII. ÉVFOLYAM. 1924. SZEPTEMBER HÓ. 1. SZÁM MAGYAR IFJÚSÁGI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : FŐSZERKESZTŐ: RAVASZ ÁRPÁD. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Félévenként .... 17.000 K. BUDAPEST, VII., HÁRSFA-UTCA 59 b. FELELŐS SZERKESZTŐ : KARÁCSONY SÁNDOR. E SZÁM ÁRA 3500 KOR. Gyerek, kisfiú, kölök, téfelesszájú, suhanc, siheder, kamasz, fráter, ecsém, legényke, fiatalember; esetleg liba, bakfis ... és bocsánat érte, ha valamelyik elnevezés hibámon kívül kimaradott volna a díszes sorozatból, kicsikém. Igen, igen: rólad van szó, lapunk hű olvasója; ne is pirulj, ne is tetesd magadat, mintha nem értenél róla: forró könnyek tódulnak a szemedbe, dacosan toppantasz á láboddal, a kezed pedig ökölbeszorul. Gyerek vagy, kicsi vagy — ez a szomorú tény bele van írva a felnőttek, a nagyok minden rajtad nyugvó tekintetébe, minden hozzád való lehajlásába, minden neked szánt szavába, akár fenhéjázó, akár leereszkedő. Pedig te épen azért búsulsz, mert ez minduntalan eszedbe jut. Mert te épen hogy mindenáron nagy akarnál lenni. És mégis még mindig csak gyerek vagy. Én tudom, hogy miért szeretnél te mindenáron nagynak látszani és tudom azt is, miért vívsz a nevetséges határán naponkint élet-halálharcot azért a kicsike kis valószínűségért, ha esetleg netalántán felnőttember számba jöhetnél. Rab vagy, pórázon rángatnak, neked pedig nem az élet a fontos, neked a szabadság kell elsősorban és csak azután az élet. A felnőtteknek lám minden szabad. Mit is irigyelsz te azoktól a felnőttektől olyan fölöttébb? Hogy rágyújthatnak? De hiszen te ezen már régen túl vagy, öregem. Valaha pólyásgyerek korodban rágatták veled a gummicuclit, mikor komoly gondoktól gyötörve sírni kezdtél s emlékszem rá, akkor még el is hitted hamarjában, hogy csakugyan nincs már baj, mert szopogathatod búfelejtőt. Hogy a maguk urai? De hát nem voltál-e néhány év előtt korlátlan ura mesevilágodnak, idődnek, fantáziádnak, vágyaidnak és mit gondolsz, ha az élet igazi férfiait megkérdeznék, hányán felelnék azt, hogy a maguk urai ? Nézd azt a sok szakállas és főkötős csecsemőt, a pápaszemes és megráncosodott arcú dedóscsemetéket, a lelkűkben koporsójuk bezártáig rövidnadrágos, bébifrizurás maturandus, sőt egyetemi polgár elemistácskákat, hogy elszopogatják hüvelykujjuk helyett a szipkájukat, hogy eljátszadoznak, mikor másnak komoly dolga van, esztendőkhosszat és hogy eltetszelegnek önmaguknak a gondolatban : én vagyok a doktor bácsi, te vagy a baba mamája, jó ? Kiáltsd oda nekik büszkén, bátran: én meg gyerek vagyok! Megáll a betlehemi csillag az istálló felett, amelynek a jászolában fekszem. Odajönnek a három napkeleti bölcsek és hódolnak előttem. Meglátogatnak a pásztorok és elhozzák lábam elé együgyű ajándékaikat. És csak annak hidd el, hogy igazán felnőtt, aki kellő tisztelettel bánik veled. Aki tudja, hogy te még csinálhatod azt jól, amihez ő már csak rosszul sikerült életének nagyszerű vagy keserves tanulságait szolgáltathatja a számodra. Aki hisz benned, hogy te még lehetsz nála nagyobb, igazán is nagy tán, mert magáról már tudja, milyen irtóztató kicsi maradt. Köszönd meg a jó Istennek, hogy még gyerek vagy és számolj be előtte sűrűn, mi mindent csináltál, hogy valaha nagy légy. És . . . El ne herdáld, kedves lélek, a te gyermekségednek boldog idejét.
