Az Ember, 1963 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-27 / 17. szám
Április 27. 1963 'az^mber 3 oldal MENJ OH Dr. BONIS SÁNDOR az indokolatlannak látszó hányásokat okozó vékonybél zavarokról, dr. JERE LORD professzor a megbetege dett vérereknek plasztik csővel történő pótlásáról tartott előadást az amerikai Magyar Orvos Egyesület ülésén (Dr. K. Z.) Most tartotta az Amerikai Magyar Orvos Egyesület, ■— nagyrészt a Magyarországot elhagyni kényszerült magyar orvosoknak ez a nagyszerű tudományos társasága, — szokásos havi ülését, amelyre elvittem magammal a Brüsszelből New YorKba érkezett kedves munkatársamat: Szombati Sándort is, hogy saját szemével lássa és saját fülével hallja azt a csodálatos munkát, amelyet a magyar orvostudomány kitűnőségei az egész világ tudományos köreinek okulására és a szenvedő emberiség javára produkálnak. Szombati Sándor, ez a zseniális hírlapíró, most New Yorkban tartózkodik és innét indul el saját autóján egész Amerika megszemlélésére, hogy ezután egyik nagy európai filmgyár részére helyszíni felvételekben mutassa be az Újvilágot, másrészt egy cikksorozatban számoljon be mindarról, amit Amerikában látott — európai szemmel . . . L~ , 4 Az elnökség Az emelvényen ülőket mutattam meg először Szombatinak, az angol pipáját pöfögtető dr. Gerendássy Jerome elnök urat: — Látod, — mondottam —, az elnök ur egy elismerten kiváló belgyógyász és pipafüstje, amely betölti az egész előadótermet, ékes bizonyság,a lehet ugyan ama hitének, hogy a dohányzás nem ártalmas, engem azonban még, ez a kellemes pipadohány-illat sem ingat meg ama fanatikus hitemben, hogy a NIKOTIN a legnagyobb méreg, amellyel az emberiség saját egészsége ellen vétkezik, egy megszokásból elindult szenvedély átkaként . . . Ezután megmutattam az emelvényen ülő Főtitkárt: Dr. Fodor M. Ferencet, a következőképpen: — Ez a fiatal specialista 1956 előtt Budapesten élt és a Forradalom után érkezett New Yorkba. És ennek a Magyar Orvos Egyletnek emelkedett kollegiális felfogására vall, hogy mérlegelve tehetségét, azonnal megnyitotta számára az érvényesülés útját és ime, most már a főtitkári poszton a' fiatal, idemenekült orvosok szemszögéből gyakorolhat hatást az Egyesület vonalvezetésére cs segítheti kollégáit . . . Szombati Sándor szorgalmasan jegyezgetett és megfigyeléseit bizonyára tehetséges cikkei keretében olvashatjuk majd a legnagyobb Európa-i lapok hasábjain.-A I Dr. Bonis Sándor A tudományos ülés első előadója dr. Bonis Sándor röntgenologus volt .akinek szakműködéséről már többször tettünk említést e rovatunkban. ' Dr. Bonis, — röntgen felvételek vetítésével kisért előadásában egy egészen uj X-RAY vizsgálódási területre vezetett el bennünket. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis általánosságban, — ha valakinél úgynevezett “gyomcrbél” röntgen vizsgálat szükségessége merült fel, az átvilágítási és a foto-felvételi terület megállt a “Duodenum”-nál, magyarul ‘'Patkóbér’-nek nevezett résznél és mellőzte a közvetlenül utána következő területet, majd azután ismét a “Vastagbél” traktusnál folytatódott. Meggyőződésem szerint azért történt ez igy, mert a vékonybélszakasz felvétele technikai nehézségekbe ütközik és ezen felül e bélrész jelentőségét eddig csak ritkán méltatták. Dr. Bonis számára akkor vált e rész különlegesen érdekessé, amikor sorozatosan kerültek hozzá olyan esetek, amikor a betegek minden kimutatható indok nélkül “hánytak” és amikor az ennek megszüntetésére alkalmazott kezelési eljárások csődöt mondtak és a diagnózist sem sikerült bizonyossággal megállapítani. Dr. Bonis most X-RAY fotofelvételekkel bizonyította, hogy a bélnek eddig elhanyagolt szaka-MÁJUS 3-ÁN, pénteken este 8 órakor NAGYSZABÁSÚ SZÍNHÁZI est : CARS TO ATLANTIC CITY Via Garden State Parkway Individual Fares Daily Trips Door to Door Service SALEM TRANS. CO., CY 3-4500 Atlantic City Office at Tray more Hotel lesz a New York-i ELSŐ MAGYAR Önképző Egyletben^ 323 East 79th Street Jegy ára: §1.50 Szereplők: Kapitány Anny, Pongrácz Imrét komikus, Apatini Gyula, Filuj karmester, Fritta Sándor és, mások. SCHILDKRAUT JULIA, a vi-t galmi és Kultur Bizottság el-j nöke a Ceremónia mester. ^ szán bizonyos körülmények következtében olyan elváltozások történnek, amelyek érthetővé, sőt indokolttá tették a “hányást” és amely jelenségeknek különböző utakon történt megszüntetése után az egyébként semmire sem reagáló és nagy gyötrelmekkel járó “hányás” is azonnal megszűnt. Szokásom szerint tudományos részleteket nem adok e beszámolómban sem, de annyit közölhetek, hogy dr. Bonis egészen uj utakat -feltáró referátuma nagy hatást tett az orvostársaságra és az utána kifejlődött vitában, —amelyben dr. Goldberger, dr. Berend Pál pszihoanalitikus és dr. Frank Vesey szemész-specialista vett részt —, mindannyian kifejezést adtak elismerésüknek, amelyet méltán kiérdemelt a Röntgen-szakma e tudósa. Dr. Jere Lord A következő előadó dr. Jere Lord volt, aki a New York Egyetem School of Medicine nyilvános rendes tanára és aki a sebészet legmodernebb ágazatának: az értransplantációnak egyik elismert tudósa. Vetített képekkel kisérte ő is az előadást és igy saját szemünkkel láttuk bizonyítva azt a “csodát”, amelyet a mai érsebészet produkál. Bemutatott például egy esetet, amelyet Aorta Aneurysma-nnk hívnak, ami azt jelenti, — egész népiesen elmondva —, hogy a főütőér fala megvékonyul és elkezdi kitüremkedését, kidombor ilását, egészen addig, amigcs.k feli-eped és természetesen a beteg befelé menthetetlenül elvérzik. Jól emlékszem, amikor először láttam, — pontosan 50 esztendővel ezelőtt az első ilyen esetet a Korányi Klinikán, mint medikus. Néhai dr. Rudas Bódogh tanársegéd demonstrálta nekünk és amikor elmentünk a beteg -ágya mellől, halkan odasugta a megdönthetetlen prognózist: MENTHETETLEN . . ! És most saját szememmel láttam, amikor dr. Lord bemutatta, miként operálják a kitágult, vagy Repülő - társasutazás Magyarországba! Health & Pleasure Tours, Inc. UTAZÁSI IRODA és a megbízhatóságáról közismert új munkatársa: PETRI LÁSZLÓ a New Yorki Magyar Operett Színház igazgatója vezetésével MÉLYEN LESZÁLLÍTOTT ÁRON 30 napos Társasutazást rendez repülővel MAGYARORSZÁGBA ! Használja ki a kedvező alkalmat ! Indulás: junius 1-én, 2-án és közepén Utazásához szükséges iratait: útlevél, vizűm, stb. elintézzük. Biztosítsa jegyét azonnal! Jöjjön el személyesen, Írjon, vagy hívjon bennünket telefonon. Egyéni utazások hajóval, vagy repülővel USA-ba és a világ minden részébe a leg jutányosabb áron! Health & Pleasure Tours, Inc. 55 WEST 46th STREET, New York 36, N. Y. _ Tel.: JU 6-1775. ! IRKA KÖZPONTI BEFIZETÖHELY ! DANCING IS FUN K Music by CHIC MORRISON Coctail, Lounge Restaurant >• u.BTiuiAiie Adm.$1.55, Fri LA MARTIM1QUE& Sun. — Sat. Eve. $1.75 LA MARTINIQUE 57 WEST St., N. Y. 6th Ave PL 2-2234 NEW YORKBAN és VIDÉKEN méltányos árért vállalja lakások Festési és Javítási munkálatait, úgy belsőt, mint külsőt a LEGMODERNEBB színekkel !Díjtalan költségvetés ! PAPP LÁSZLÓ 311 E. 92 ST. NEW YORK 28 LE 4-6252 NEW YORK központjában, világ üzleti életének centrumában, a Broadway kellő» közepén Hotel ABBEY 151W. 51st Street TEL.: Cl 6-9400 A magyar szívélyesség és előzékenység és az amerikai nagyvonalúság vezérli ezt a gyönyörű szállodát, fényes éttermét, a világ minden részéről Amerikába érkező magyarok 0 központi találkozó helyét MEGHÍVÓ A HUNGÁRIA SC Május 4—én, Szombat este 8—kor az ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ distermébar, 229 East 82-ik Streeten NAGY TAVASZI TÁNCESTÉLYT rendez, amelyre szeretettel meghívja New York magyarságai. Kitűnő ZENEKAR, elsőrangú MŰSOR, remek Hideg BÜFFÉ. Belépőjegy, amelvben a BLUFFET is benne van: $6.00 Tisztelettel: A RENDEZŐSÉG FONTOS fontos; örömmel értesítjük kedves vevőinket, hogy Harry Stern szerencsésen megvásárolt egy nagy tétel árut egy nagynevű , cégtől és ezért képes AZ EMBER Olvasóinak az alábbi rendkívüli kedvezményt nyújtani: $30 és értékű öltönyök és felöltők $10 és $13-ért kaphatók raktárunkon minden méret, szín és minőségben. Ugyancsak nagymennyiségű GYERMEKÖLTÖNYÖK $35 és $45 értékűeket most $10 és $15-ért árusítjuk HUSKY - CHUBBY szintén kapható V Aki először jön, nagy választékot talál< Ezenkívül, sport kabátok, nadrágok, esőkabátok, zipzáros béléssel, ugyancsak előnyös árakon ! I MAGYARUL BESZELÜNK Mr. BERKOVITS György a legteljesebb fideiemmel' áll a magyar vásárlók rendelkezésére HARRY'S CLOTHES SHOP "THE CORNER STORE" 104 THIRD AVENUE A 13-ik utca és 3-ik Ave sarkán. Tel.: GR 5-9183 Magyarországi csomagküldésre alkalmas öltönyök rendkívül jutányos árakon!