Az Ember, 1963 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-27 / 17. szám
4 oldal 'äz&mrer Április 27. 1963 MENJ ORVOSHOZ megszűkült ereket, miként diagnosztizálják előzetesen és miként pótolják a kivágott érrészletet PLASZTIK CSÖVECSKÉKKEL és miként gyógyulnak meg és lesznek ismét munkaképesek a nem is olyan régen még MENTHETETLEN esetek! Páratlan élmény volt számomra hallgatni ezt az előadást és a gyógyult esetek felsorolását, amelyek között volt például egy bankigazgató, akinek nyaki érszűkületét, amely biztos halált idézett volna elő, — 4 évvel ezelőtt megoperálták és aki most is végzi régi munkáját az életet mentő kis “plasztik csövecskén’’ keresztül áramló zavartalan vérkeringés utján . . ! Dr. Lord előadásához dr. Brown, dr. Halberg Péter, dr. Fodor Ferenc és dr. Gerendássy Jerome szólt hozzá és az igy kiszélesedett vita még nagyobb hatást gyakorolt az orvos-társaságra. V * A szokásos büffét ez alkalommal dr. Fodor Ferenc és felesége adták. A dúsan megtérített asztalok mellett az éjféli órákig vitatták még az orvosok az est két nagy előadását. Amikor az éles levegőjű kora tavaszi éjszakában hazafelé bandukoltunk Szombati Sándorral, — mint egykor . . . oly régen . . . a mi Pestünk éjszakáiban, — megszólalt mellettem: —Csak most, hogy személyesen éltem végig ezt a felejthetetlen tudományos ülést, most tudom megérteni azt a túlfűtött lelkesedést, amely kiáramlik mindig a “MENJ ORVOSHOZ” cikk-sorozatból, amelyet oly érdeklődéssel olvasunk mi is odaát Európában és amely cim “jelszó” lett nálunk is . . . Szombati Sándor lelkes kijelentésére nyomban válaszoltam: — Hát ha igy van, akkor légy szives mindezt megírni majd az Európa-i cikksorozatodban, mert a világ minden részén harsányan Gyakorlattal rendelkező fiatal GRAFIKUS kitűnő munkaerő állást keres. Érdeklődés: „AZ EMBER” kiadóhivatala SU 7-7771 ALFRED ABEL FURNITURE CO. 1627 Second Avenue Phone: RE 4 - 6144 BÚTOR “SALE” Lakószobák, Hálók, Ebédlők Minden, ami a háztartáshoz szükséges Jelentős megtakarítást ér el, há most vásárol! Tulajdonos: Mr. Julius STEINHAUER Games Arranged! No Membership Fees! The Public Invited! OPEN DAILY AT NOON! AIR-CONDITIONED! The Chess and Checker Club of N.Y. 212 West 42nd Street, New York 36 LOngacre 5-9721 .. .... JOHN FIJRSA, Director MAGYAR KÖNYVKÖTŐ üzemünkben tökéletes és lelkiismeretes munkával bekötünk könyveket, javítunk, kézi varrással és arany, vagy ezüst felirattal TURUL BOOKBINDERY 36-68 DITTMARS BLVD., LONG ISLAND CITY 5. N. Y. Tel: RA 6-5742 ÁRAJÁNLATOT ADUNK! harsogva kell hirdetnünk azt a csodálatos munkát, amelyet a náci és vörös zsarnokságtól Magyarországból elüldözött magyar or vosok végeznek itt, New York' ban . . . az uj hazánkban . . ! Nem kétséges, hogy Szombati Sándor, az én tanitványom, az én hűséges munkatársam ezt a feladatát el is végzi. TÁNC-PARADICSOM Újonnan érkezettek részére 2 ZENEKAR! CORSO j Minden vasárnap folytatólagos [ tánc 4-től zárásig Kitűnő ételek! 1205 E. 86th ST. (első emelet) [Nyitva csütörtök, péntek, szombat és vasárnap KITŰNŐ ÉTELEK! Yorkville legnagyobb táncparkettje SA 2-9332 — SA 2-9607 Fridays, Ladie’s Balloon - Dance ORVOSI RECEPTET és APPOINTMENT: KÁRTYÁKAT GYORSAN OLCSÓN PONTOSAN szállít Theodore KLAR Printing Co. 260 WEST BROADWAY New York 13 — N. Y. TEL: WA 5-7160 SCHONFELD LAZAR Húsvéti Szózata a magyar zsidósághoz Schönfeld Lázár főrabbi. ytzCjMBEB The Man — American-Hungarian Independent Weekly Published by The Man Publishing Co., line. Editor-in-Chief: Dr. Kiár Zoltán, főszerkesztő General Consul: Alfred H. Adler, jogügyi tanácsadó 1775 B’dway — Tel.: Cl 7-2545 Editorial and Publishing Office: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 100 West 80th Street New York 24, N. Y., U.S.A. Telephone: SUsquehame 7-7771 Yearly Subscription $12.50, Single Copy 25 cts. Published every Saturday Reentered as second class matter August 4. 1952, at the post office at New York under the act of March 3, 1879. Second class postage paid at the Main Post Office 8th Avenue Eet.: 32-33rd Street, New York City 17. szám — 1963 április 27. 7a Kérje 50 oldalas, képes. Ingyenes árjegyzékünket! Lemezek hatalmas választékban, kérje ingyenes lemezárjegyzékünket \ H. ROTH & SON IMPORTERS EKVAR • BY *THE • BARREL 1577 FIRST AVENUE (corner 82nd St.) NEW YORK 28, N. Y* • REgent 4-1111 Vigyázzon elmünkre—Amerika legnagyobb és legrégibb áruházai V Az Egyesült Államok égisze alatt álló és a Vasfüggöny mögötti országok felé a vigasz és remény hirnökségét sugárzó VOICE OF AMERICA vezetősége ez évben is SCHÖNFELD Lázár főrabbit, a newyorki magyar zsidóság ősz főpapját kérte fel, hogy a tengerentúlra szóló rádió hullámain a Husvét üzenetét tolmácsolja a MAGYARORSZÁGON élő zsidóságnak. 1 m SCHÖNFELD főrabbi ezen az 1963-as HUSVÉTON pátriárkái korát, több mint NYOLCVAN ÉVÉT fölényesen meghazudtoló erővel és lendülettel teljes beszédben köszöntötte MAGYARORSZÁGON élő hittestvéreit. Forró hévvel beszélt, amikor a totalitárius irányzatok embertelenségét, jogfosztásait és vérengzéstől sem visszariadó terrorját ostorozta, legyen az akár a KOMMUNISTA, akár a NÁCI-NYILAS barbarizmus megszállottainak elvakult zsarnoki gonoszsága. Markáns, meggyőző erővel mutatott rá arra, hogy a neonácizmus tulajdonképpen a KOMMUNISTA erőszak bűneiből él! SCHÖNFELD főrabbi aztán rámutatott arra, hogy egyedül az Istenfélő, humanista demokrácia, a nép szabadságának és jólétének EGYÜTTES BIZTOSÍTÁSA hozhatja meg a MAGYAR nép, közte a MAGYAR ZSIDÓSÁG boldogabb, szebb, szabad jövendőjét, miként azt az AZ EMBERBE irt megragadó, nagy erejű ünnepi vezércikkeiben is minden alkalommal hangoztatja. * Nagyszerű, lélekbemarkoló húsvéti rádiószózata alkalmából meleg szeretettel és tisztelettel gratulálunk SCHÖNFELD főrabbi urnák és reméljük, hogy magvető igehirdetése ezúttal is dús lelki talajra talált magyarországi hittestvéreinknél és erősítette, edzette hitüket a humanizmus és demokrácia igazi MAGYARORSZÁGÁNAK annyi, előbb NYILAS, majd KOMMUNISTA rémuralmi szenvedés utáni végső eljövetelében 1 United Hungarian Jews of America HOTEL MILBURN 242 W. 76th St., New York 23 TELEFON: TR 3-5556 COSMO YOUR BEST SOURCE FOR: PIECE DYEING OF ALL SYNTHETIC FIBERS ORLON® SAYELLE® ANTRON® ACRILAN® BAN-LON® ZEFRAN® EJ ALSO “THE BEST” IN KNITWEAR PROCESSING • BRUSHING COSMO DYE WORKS, INC COSMOPOLITAN KNITWEAR PROCESSING C0RP. 19 Cenlrol Avenue Brooklyn 6 New York Telephone HYo.cihth 7,4144 Wines and Spirits of HUNGARY TOKAYS JOKAY SZAMORODNI (OrywRimll (OKAY ASZU • TOKAY EDES FURMINT WHITS TABLE WINES KZUN9 - IEANYKA - DEBROI HARSUVBV SZÜRKEBARÁT - ladacwnyi KEKNYEUI RED TABLE WINES VOROS - EGRI BIKAVÉR - NEMES KADAR CORDIALS AND BRANDIES-PEAR - AUASH KÜMMEL . APRICOT BLACKBERRY BRANDY . APRICOT BRANDY •EVERAOI BITTERS •out MINTS U. «. A.—VINTAQI WtNB, ma, n. Y.M, a Y.