Az Ember, 1959 (34. évfolyam, 7-49. szám)
1959-06-27 / 25. szám
1959. június 27, 3. oldal Egyhangúan tudomásulvették jelentését, amelyhez I)r. Wetizner Imre, Nánási Miklós, Dusehinszky Jenő főrabbi, Speed Ibolya, a Világszövetség női elnöke és dr. Görög Frigyes, a Világszövetség elnöke szóltak hozzá. Dr. Görög Frigyes, a Magyar Zsidók Világszövetségének elnöke megköszönte Sunshine Oszkár nagysikerű munkáját, majd jelentésében beszámolt a Világszövetség hármas irányú tevékenységéről. — Először is az antiszemitizmus elleni küzdelemről, mert itt Amerikában is van mélyen fekvő antiszemitizmus, főleg magyar területen, amelyet Magyarországról megszökött nácik és NYILASOK irányítanak külföldről és ezeknek elvetemedett szellemi terméke a newyorki magyar náci hetilap. — Főleg a Németországba becsempészett nyilas propagandista LAPSZERKESZTŐK azok, akik Amerikába juttatják uszító és lázi tó cikkeiket, amelyek ELLEN lépéseket KELL tennünk! A "MUSZ' -osok kártalanítása •— A második irányú tevékenységünk, — mondotta dr. Görög Frigyes, — a német kártalanítás kérdése, amely sokezer magyar zsidót érint és a munkaszolgálatosok kártalanításának ügye, amely politikai és jogi probléma. CSOMAGOK Magyarországra — Harmadik irányú feladatunk a többezer magyarországi zsidónak állandó segélyezése, amelyre a nagy amerikai zsidó szervzetek 1 millió dollárt adnak évente rendelkezésünkre, havi-segély formájában élelmiszer-csomagokra. Ebből az összegből ebben az évben 14 ezer segélycsomagot utaltunk ki a magyarországi szenvedő zsidóság céljaira. SPEED IBOLYA a HIAS női elnöke Dr. Görög Frigyes jelentését örvendetesen tudomásul vették. A Világszövetség elnöknőjét, Speed Ibolyát ünnepelték ezután, aki a HIAS nagy amerikai zsidó szervezetnek .elnöknője lett. Speed Ibolya az ováció hatására kijelentette, hogy tovább fog működni s Világszövetség ügyeinek sikere érdekében, mert itt kezdte meg a Világszövetségben közéleti pályafutását, innen indult ki és a Világszölvetségen át jutott a HIAS elnöknői tisztségébe. A gyűlés este 11 órakor emelkedett hangulatban ért véget. (Sz. S.) Fizessen elő az amerikai magyarság legszámottevőbb lapjára: “AZ EMBER”-re! RUHACSOMAGOK MAGYARORSZÁGBA! A július 15.-e után külföldről Magyarországra feladott használt RUHACSOMAGOK után az otthoni értéknek 60%-át mint vámot kell fizetni! Még most küldje el KARÁCSONYRA SZÁNT VÁMMENTES CSOMAGJÁT! Női kos7tüm .................................... $4.00 Férfi öltöny .................................... $ 5-től Férti kabát ........................................ $ 5-töl Gyapjú Sz vette r ............................................................................... Csomagját elkészítjük és postázzuk! NYITVA: HÉTFŐTŐL SZOMBATIG 10 órától este 7-ig. SZABADI DE LUXE CLOTHING 1575 THIRD AVENUE (88 és 89-ik utcák között) Telefon: TRafalgor 6-7460 Női kabát .................................... $ 3-tól Női Jersey ruha ............................ $ 2.00 Nylon blouse .................................... 70 c .............................................................. 50 c A I R CONDITIONING LÉGHŰTŐ GÉPEK BERENDEZÉSE. ÉVTIZEDES GYAKORLAT — DÍJTALAN MÉRNÖKI SZEMLE ÉS KÖLTSÉGVETÉS — DYKE AIR CONDITIONING Co, 1165 BROADWAY (28th St.) N.Y.C. Telefon: MUrrayhill 9-5170 Cégtulajdonos: FRANCIS DYKE «Dajkovieh Ferenc— Herskovits Béla megkapta az "év első Művész-kántora'' kitüntetést Egy RABBIKÉPZŐ Főiskolának $3000-t adományozott HERSKOVITS BÉLA, a világhírű magyar zsidó kántor karrierjének egy újabb dicső állomásához érkezett. Amióta a “THIS IS MY LIFE’’ televízióján ismertették élete történetét, bevonult a nagy sztárok sorába és egymás után TÜNETIK KI a nagy amerikai •zsidó szervezetek. Minden alkalmat megragadnak, hogy körükbe vonják és szerepeltessék közérdekű és jótékonycélú okeiójuk sikerre vitelében. HERSKOVITS Béla nemcsak az évezredes zsidó melódiák egyik legkitűnőbb interpretálója, hanem nagy ZSIDÓ TUDÓS is, aki könyv nélkül ismeri az ó- és újtestamentum igéit, amelyeknek ismerete IGAZI emberré és HUMANISTÁVÁ te'sz mindenkit. TANTOR ARTIST OF THE YEAR // Balról jobbra: Jacob LONDON, a Jeshiva Haiche) Hatorah elnöke, Saul HARRIS ügyvéd, aki átadja a plakettet ps az ünnepelt HERSKOVITS Béla főkántor. (Gabriel D. HAGKETT photo stúdiója) szórakoztatta, — az egyes szónokok beszédei között — a közönséget. Különösen átütő nagy sikere volt Bill Johnsonnak, a híres néger népdalénekesnek, aki héber dalokai énekelt megható átérzéssel, Jack Clarknak, a “Sabrah” new yorki izraeli Night Club komikusának és A1 Kellynek, az országos nevű humoristának. A zongoránál M. Robiner tűnt ki kitűnő kíséretével és előadtött klasszikus számaival. MINDEN ÉRDEM A FELESÉGEMÉ! Az utolsó szónok maga az ünnepelt: Herskovits Béla volt, aki keresetlen szavakkal megköszönte a kitüntetést elsősorban azért, í»«—'■ egy vallástudományi intézettől, egy Rabbiképző Főiskolától kapta és élete legszebb eredményének tekinti. Egyet azonban a nagy nyilvánosság előtt szögez le, hogy “Mindazért, ami vagyok és amivé lettem, főképpen feleségemnek: DODY-nak jár köszönet, aki irányítja életemet, tehát életem e nagy pillanatában élettársamnak külön nagy küszönetemet fejezem ki!” A közönség tombolva tapsolt és ünnepelte Mrs. Dödy Herskovitsot, aki mély meghajlással, könnyes szemmel reagált a szűnni nem akaró, percekig tartó őszinte ovációra. 28.000 dollár gyűjtés A Bronxtban lévő “Yeshiva Haichel Hatorah” rabbiképző főiskola egy bronzból készült értékes plakettet nyújtott át Herskovits Bélának, a tiszteletére a Riverside Plaza Hotel nagytermében rendezett banketten, amellyel a “Cantor Artist of the Year” — az é!v legjobb j zsidó kántora — awardjával tüntette ki. A június 18.-án, csütörtökön este rendezett társasvacsorán 250 főnyi közönség vett részt. A részvételi jegy ára 50 dollár volt személyenként. Csatlakozott természetesen a Herskovits Béla tiszteletére tartott nagystílű banketthez a brooklyni Ocean Parkway Jewish Center zsidó hitközség, amelynek kiváló és híres főkántora az ünnepfelt. A főasztalnál a “Feshiva Haichel Hatorah” rabbiképző főiskola vezetői és tanárai, valamint az Ocean Parkway Jewish Center hitközség tisztikarának tagjai foglaltak helyet, — Herskovits Bélával az élen. A SZÓNOKOK A “Master of Ceremony” szerepét az O. P. J. Center alelnöke, a prominens ügyvéd: David Perlow töltötte be. Az ünnepi szónok az O. P. <T. Center főrabbija: Norman Pauker volt, aki méltatta Herskovits Béla főkántor érdemeit a hitközség fejlesztése és hitéletének emelése terén. Rabbi Jacob London, a Yeshiva Haichel Hatorah elnöke ecsetelte azután a tényt, miért is veszi körül olyan nagy tisztelet a főkántort, aki olyan járatos a héber tudományokban. SAUL HARRIS adja át az awardot Az awardot New York városszerte ismert ügyvéd: Saul Harris adta át. Szónokolt még Leon Schwartz, a hitközség elnöke és mások. A protestáns papok közül, akik 'szintén képviseltették magukat, az ünneplésen: Rev. Pastor Johannes Vihlelody mondott üdvözlő beszédet. BILL JOHNSON zsidó énekszámai Elsőrendű művészi programúi • is Befejezésül Herskovits Béla 3000 dollárt adományozott' a 4 eshiva~ Haiche] Hatorah Rabbiképző Főiskolának és megható héber énekével megáldotta a jelenlévőkét. Az ő kezdeményezésére megindult a gyűjtés a Rabbiképző Főiskola javára, amely összesen 28.000 dollárt jövedelmezett. Végül a tesztmester felolvasta a Herskovits főkántornak küldött üdvözlő sürgönyöket, amelyek közül kiemelkedtek Eddy Cantor, Joe Pasternak és Jennie Grossinger táviratai. SZERÉNYI SIMON SZEM A LÉLEK TÜKRE! •Igyázzon reá! Engedje meg, hogy szemeinek gondját viseljük. LEGFONTOSABB A JÓ ÉS PONTOS SZEMÜVEG. Szemüvegét ORVOSI receptre tökéletesen elkészítjük. MENJEN MAGYAR OPTIKUSHOZ, akivel jobban raegértteti magát. Készíttessen meglévő szemüvege alapján tartalék szemüveget. Mindig kéznél van, ha az eredeti elvész. 15(w 135 EAST 53rd STREET — a Lexington Avenuenél — New York 22, N. Y. Telefon: PL 3-7062 Vámmentes KÁVÉ, KAKAÓ, TEA, SZÖVET, VÁSZON.l GYAPJÚFONÁS CIPŐ, ÉPÍTŐANYAG,I KERÉKPÁR, RÁDIÓ, HÁZTARTÁSI s IPARCIKKEK megrendelhetők MAGYARORSZÁG és CSEHSZLOVÁKIA területén élő címzettek részére. A csehszlovákiai TUZEX csomagok teljesen különböznek a magyar IKKA csomagoktól. MINDENFÉLE Gyógyszerek IS RENDELHETŐK Árjegyzéket kívánatra küldünk. U. í RELIEF PARCEL SERVICE, * Phone: LEhigh 5-3535. Uj cím: 245 East 80th St. NEW YORK 21, N.Y. BRACK MIKLÓS igazgató REJÁRAT A 2nd AVE.-ről. Dr. Görög Frigyes TÁMADÁSA A NYILAS LAP ELLEN SUNSHINE OSZKÁR beszámolója a MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE rendívüli gyűlésén A MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE június 18.-án, csütörtökön este 9 óra után rendkívüli közgyűlést tartott a MAYOR Restaurantban Dr. WEITZNER Imre elnöklésével, amelyen SUNSHINE Oszkár, a Szövetség társelnöke számolt be részletesen legutóbbi IZRAELI útjának nagyszerű eredményeiről. SUNSHINE Oszkár ugyanis a Világszövetség megbízásából a Dr. WEITZNER IMRE nevéről elnevezendő éa létesítendő új magyar SOCIAL CENTER ügyében járt ezúttal Izraelben. Nagyjelentőségű miszavióiát «rvmsan. biztosan és eredményesen végezte él. Az Ember elmúlt heti száma ve-' zércikk formájában emlékezett meg erről a nagyvonalú humanisztikus munkáról. Sunshine Oszkár közel egy óláig tartó színes és érdekes expozéjában ismertette teljesítményeit, amelyn#k befejezése Után viharos tansokknl iinneoelték. Kemény támadás a nyilas banditák ellen