Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)
1954-03-27 / 13. szám
6-ik oldal AZ EMBER MARCH 27, 1954 felé, hiszen azért mégis csak. felírnak, számára gyógyszert, megoperálják s ami a szülészetet illeti, ott Valóban komoly orvosi közreműködésre lehet számítani! Tehát az első két munkaverseny után nyugodtan be lehetett vezetni a többit. Orvos vagy beteg nem tehetett ellene semmit, sőt az egyre jobban sanyargatott egyén, aki egyre inkább látta, hogy agyonhajszolt munkatempója ellenére sem tudna annyi! I pénzt szerezni, hogy betegség I esetén “feketén” megvegye akár a legprimitívebb gyógyszereket is, egyre több áldozatra hajlandó csak azért, hogy a betegbiztosító kötelekékében maradhasson. A rendszer ismeri az ingyenes állami gyógyászat óriási propaganda erejét, külföldön és belföldön egyaránt. Ezért egymás után építik a szép rendelőket, kórházakat, de nézzük csak milyen az élet itt bent! Milyen a rendelés a MABl-ban? A kezdetek kezdetén, amikor még Magyarországon működtem, a volt MABI Péterfi Sándor-utcai II. sz. bőrgyógyászat rendelésén d.u. 5-tól 8-ig három-három orvos .kezelt. A betegek száma állandóan meghaladta a 200-at. Hogy zajlik le igy a rendelés? Az orvos először is elkéri a beteg könyvét, azután felírja a feljegyzendő adatokat a páciens időközben kikeresett kartotékjára. Ha uj betegről van szó, azt előbb kikérdezi, megvizsgálja és felírja az uj receptet. Ha az illető régi beteg, megkérdi, hogy érzi magát, majd kezébe nyom egy cédulát, amelynek alapján a másik orvos beadja az előirt injekciót vagy elvégzi rajta a különböző természetű bőrkezelést. Ezzel a rendszerrel, az iszonyú gyors tempó mellett az orvosi tévedések tömegével fordulhatnak elő. De ettől függetlenül, könnyű kiszámítani: mennyi idő jut egyegy betegre, az orvos nem tehet egyebet, áll a futószalag mellett, igyekszik a lelhető leglelkiismeretesebb lenni, hiszen esküt tett, de: ha élni akar s azt akarja, hogy a rendszer is meg legyen elégedve vele, versenyez abban is, hogy ő az, aki a legtöbb beteget kezeli naponta s vállal más rendelőkben is munkát. Alig akad ma már Magyarországon orvos, aki legalább három rendelőben ne dolgozna, egyébként a fizetése ennivalóra sem volna elég. Képzeljük el igy, milyen fizikai kondícióban végzi az orvos hivatását! Még aludni sincs ideje! Mert nézzük csak az orvos életét közelebbről. Nem elegendő a futószalagos hajsza és az állandó félelem a felettesektől, akik igen gyakran egyszerű ápolónői vagy akár altiszti ruhát viselnek (s aZ a feladatuk, hogy azonnal jelentsék, ha az orvos az előirt időnél többet foglalkozik egy beteggel, vagy más utón kivételezik), ez nem elég! Itt van még a kollektiv élettel járó kötelezettség is. Akár párttag az orvos, akár nem: az állandó és mindenkire kötelező szeminárium az ő számára sem elhanyagolható valami. Hetenként egyszer szeminárium! Utána meg kell tanulnia a szemináriumon elhangzottakat, a jegyzeteket le kell másolnia s állandóan olvasnia kell a kommunista könyveket — nehogy reakciósnak bélyegezzék! Reggelenként kollektiv újságolvasás, hogy haladjon ő is az eseményekkel; esténként orosz nyelvóra; havonta egy-két röpgyülés, kivonulás és vasárnaponként falujárás. A népidemokráciában legfőbb érték az ember —’ amint mondottam, — tehát a vidék gyógyászati szempontból mostohán kezelt lakóit fokozottabb mértékben kell most gyógykezelni, mint hajdanában. Erre jó a falujárás: Hamgszóros kocsikra ültetik az agyonfáradt orvosokat s vasárnap hajnalonként megy a karaván gyógyítani. Az orvos ilyenkor propagandista is egyben s miközben kezel: rögtönzött kis előadást tart arról, hogy milyen jó ma a dolgozónak, akihez ingyen jön az orvos s milyen keserves az élete a nyugati országokban élő parasztnak, aki soha sem juthat el a városi orvoshoz. Eredmény? A vidéki betegnek az ilyen gyógykezelés a legtöbbször valóban nem árt. Viszont az orvos hullafáradtan ér haza, hogy másnap hajnalban elölről kezdje a nehéz hetet . . . Joggal vetődik fel a kérdés — független a magánélettől, ami nincs — hol marad ideje és módja az orvosnak a továbbfejlődésre, a továbbképzésre? Abcug nyugati tudomány! A tudás csak a Szovjetunióból jöhet! . . A válasz egészen egyszerű. Sehol! A vezető szovjetizált orvosok Rusznyák Ivánnal és Weil Émillel az élén, többször kijelentették: a nyugati orvosok állítólagos eredményeit nem érdemes figyelni; ami tudomány, az csak a dicsőséges Szovjetunióból jöhet. Az ügy ezzel el is intéződött. A pártorvosok néha tartanak egy-két előadást a szovjet medikai felfedezésekről. Itt kötelező a megjelenés! Egyébként a mai magyar- orvos nem is veheti tudomásul: hol tart Nyugat s ha véletlenül valami uj módszerrel akarna operálni, kitenné magát annak, hogy megbélyegeznék érte, mondván, hogy becsületes népidemokrata orvos egyrészt nem tudhatja mi történik Nyugaton, másrészt azt csak elitélheti, de nem utánozza. S hogy mindez mennyire igy van, arra talán legjellemzőbb egy idősebb budapesti kolléga esete a Szovjetunióból magyar egyetemi tanszékbe küldött Petrovszkij professzorral. \ Petrovszkij előadásán szóba.került a penicillin, amelyből Magyarországon köztudottan—akárcsak az inzulinból—csupán kiváltságosok részesülhetnek. Petrovszkij kijelentette, hogy a penicillin is —_mint minden komoly gyógyszer — szovjet találmány* csak a nyugatiak ellopták a vegyi képleteket. Szóbanforgó idősebb professzor-kollégám erre szerényen megjegyezte, hogy Flemming munkássága azért valamit mégis jelentett, de ha ezt nem veszik semmibe, talán beszélhetnénk Pasteur-ról, aki szintén eléggé korán kezdett foglalkozni a gombák kérdésével ... Az orosz professzor nem volt hallandó vitára, csupán annak a véleményének adott kifejezést, hogy az ilyen beszéd kapitalista gondolkodásmódra vall! Hogy lehet ilyen alapon orvostovábbképzésről beszélni? A legérdekesebb, hogy a rendszer mégis beszél! Gerő Ernő annak idején nagy hangon hirdette meg a különböző tudományos segélyezésekről és ösztöndijakról szóló rendeletét. Aki beállott a szovjetet majmolok sorába s hajlandó volt egy kissé jobb élet reményében az ösztöndíjakra jelentkezni szub titulo tudományos munkásság, az esetleg kapott is. Viszont mi lett a tudományos munkásságból? Az . ösztöndíjat kiegészítő őszszegként folyósították. Tehát ha vaalki mondjuk a lapok szerint 2000 forintos ösztöndíjban részesült, hogy speciális tudományos kutatómunkát folytasson, akkor azt úgy kellett értékelni, hogy a meglevő három állása után kapott mondjuk 1600 forintot — s 400 forint lett az ösztöndíj . . . Ugyanakkor .köteles volt folytatni a kutató munkát, csupán az maradt nyitott kérdés, hogy a meglevő állásai mellett — amelyeket nem hagyhatott ott—vájjon mikor? . . . Természetes, hogy .a népidemokráciában is akadnak kivéte? lek a szabályok alól. Ha valaki olyan .kutató munkát végez, amely a rendszernek nélkülözhetetlen, például uj eljárásokkal kikommunista, akkor nagy pénzöszsebészet terén s a rendszer meggyőződött, hogy az illető vad kommunista, akkor nagy pénöszszegeket. jelentő magas kitüntetésekben részesülhet — de az ilyen .kiemelt orvosokból a betegnek soha semmiféle haszna nem lehet. Ezek az orvosok a rendszert szolgálják s nem a betegeket és ők azok — mint Rusznyák Iván — akik kijelentik, hogy az állati hajsza, a sztahanovizmus s az állandó munkaverseny: mind-mind csak hasznos a munkás egészsége szempontjából! S ők azo.k—mint Weil Emil — akik orvosi szaklapokban erősen elitélik a valóban gyógyítani akaró orvosokat, azt állitva róluk, hogy ők az ellenség bérencei, akik elősegítik a táppénzcsalást. A táppénzcsalók és öncsonkitók Itt aztán elérkeztünk egy olyan ponthoz a népidemokrácia gyógyászata terén, amely megérdemli, hogy néhány pillanatot időzzünk nála: elérkeztünk a táppénzcsalókhoz és öncsonkitókhoz. A táppéncsalókról nyugati országokban is hallani. Betegek, akik félrevezetik az orvosokat csak azért, hogy munkanélkül kapják a betegsegélyzőtől a juttatást. Öncsonkitó munkásról viszont, amióta itt vagyok a Nyugaton; még nem hallottam. Ez a fogalom a népidemokráciában született meg. Kissé elgondolkoztató, hogy a rendszer feltételezi dolgozóiról, hogy hajlandók levágatni kezüket-lábukat, vagy megégetni magukat csak azért, hogy másnap ne kelljen a munkapad mellé állniok! Holott az idevonatkozó rendeletekben pontosan erről van szó. Az orvosnak kötelessége alaposan kivizsgálni minden hosszabb betegségnél, nincs-e táppénze.salásról szó? S kötelessége megállapítani minden balesetnél: nem öncsonkítással áll-e szemben? Az orvos amúgy is nehéz helyzete igy még jobban megnehezedett. Ha egy súlyos gyomorbajos beteg jött hozzá, akiről tudta, hogy sok bajt okoz az üzemben betegeskedése miatt, lassan nem merte táppénzre kiírni az illetőt, attól tartva, hogy emiatt esetleg fegyelmibe részesül és ráfogják, hogy táppénzcsalót támogat. Az orvos lassan eljutott odáig, hogy előbb kezdte vizsgálni a beteg pártállását, pártihelyzetét és csak aztán a betegségét, mert állandóan tartani kellett • attól, hogy pártszempontból érdemtelent részesít táppénzben, holott annak még a gyógykezelésére sem hajlandó költeni már az állam. Ugyanez a helyzet az üzemi baleseteknél. Ha egy volt szocialista munkás sérül meg súlyosan, úgy hogy a fennálló törvények szerint az államnak hosszú időn át kellene táppénzt fizetnie —az orvos ankétot hiv össze, amelynek kötelessége kinyilvánítani abbeni véleményét, hogy esetleg öncsonkítás történt . . . Ilyenkor aztán az ügyek vitelét az ÁVO veszi át s a megrokkant munkás örülhet, ha táppénz nélkül, de relative szabadon megússza az üzemi balesetét. A rendszer viszont pontosan tudja, hogy akármilyen legyen is a terror, az orvosokat még sem lehet teljes mértékben kiforgatni hivatástudatukból. Ezért aztán az öncsonkitók és táppénzcsalók ügyéből kiindulva egy korszakalkotó rendelettel forradalmasitották — természetesen szovjet mintára — az egész betegellátást. Elrendelték, hogy a táppénzcsalási ügyekben az orvos mellett ott ül a határozatot hozó bizottságokban az üzemi párttitkár is. Ilyen alapon a laikus véleménye döntötte el az Ítéletet és nem az orvosé. S a recept bevált. Bevált annyira, hogy a rendszer az ötletet kiszélesítette a beteg-ellátás minden vonalára. A gyógykezelést nem tudták s nem is akarták javítani, de úgy tűnt fel, hogy a versenyek és a takarékoskodási propaganda ellenére is még mindig sok a beteg és magas a kiutalt orvosság mennyisége. Tehát egyszerűen csökkentették a betegek számát! A pártember veszi kezelésbe a beteget! Ha valaki megbetegszik Magyarországon, az nem fordulhat azonnal orvoshoz. Kötelessége először munkahelyének üzemfelelőséhez járulnia. Ez a pártember természetesen nem orvos. Pártember. Először is próbálja “megagitálni” a jelentkező beteget abban az irányban, .hogy azzal a bajjal nem is érdemes fárasztani az orvost. Vannak nálánál sokkal betegebbek az üzemben, akik mégis dolgoznak . . . Aztán — mondja a pártember — ma már mindenki ismeri az uj kormányrendeleteket, amelynek alapján a dolgozó ha kórházba kerül, se táppénzt, se fizetésének semmiféle hányadát nem kapja. Egy megbetegedett családfő kórházi kezelése alatt igy nyugodtan éhenhalhat családja ... A pártember az esetleges kórházi kezelésnek ezekre a hátrányába is felhívja gyengéden a betegjelölt figyelmét. Elképzelhető, hogy akinek valami tartani valója van a párttól vagy az üzemi párttitkártól, az inkább szótlanul dolgozik munkahelyén, amig össze nem esik, mégsem kér orvosi vizitre engedélyt a munkafelelőstől. A betegek száma igy valóban csökkent. Az orvos ma már csak azt látja és azt kezeli, akit hozzá engednek az üzemfelelősök. Viszont ez pillanatig sem jelenti azt, hogy az orvos helyzete könynyebbé vált. A szabad gyógyszerlista egyre szűkül. Ma már ott tartunk — mint bizonyára tudják olvasóim — hogy a cukorbajos inzulint például csak akkor kaphat, ha azt a munkahelyének üzemi felelőse mellett a kerületi tanács elnöke is felírásra javasolja az állami orvosnak, akinek inzulin-receptjét aztán a pártkiküldött főorvos láttamozza . . . Ugyancsak nincs javulás az orvosi munkateljesítmény frontján. Sőt kisebb a betegek száma a kényszerrendelkezések hatására, de csökkent az orvosoké is! Elhalálozás, disszidálás egyre ritkítja a sorokat. S' utánpótlás alig van s ami van, az kétségbeejtöen gyönge. De hogy is lehetne másképen egy rendszerben, ahol az egyetemi tanári kinevezés egyedül a párthüségtől, nem pedig a szaktudástól függ! Az uj generáció —ha akarna — sem tanulhatna. Lassan nem lesz kitől . . . Nincs utánpótlás! Mint félisten érkezett Magyarországra Petrovszkij professzor, a III. sz. hadisebészeti klinika uj vezetője abban az időben, amikor a szovjet háborús előkészületei folyamán a legmodernebb magyar kórházakat szovjet hadikórházakká alakította át s a magyar dolgozókat is kötelezte, hogy néhány litert vért adjanak önkéntesen a Koreában harcoló kínai elvtársaknak. Petrovszkij számos előadást tartott a legmodernebb hadisebészetről s a magyar orvosok kétségbeesetten vették tudomásul, hogy a szovjet sebészet legjobbjai ott tartanak, ahol a magyar sebészek — a huszadik század elején! Tehát nincs lehetőség arra, hogy jó utánpótlás nevelődjék, de a rendszer már látja, hogy egyáltalán nincs lehetőség semmiféle utánpótlásra. Sokkal több orvos pusztul igy vagy úgy, mint ahány uj diplomás orvos hagyja el a szovjetizált egyetemeket. Betegellátásra viszont — ha csak a propaganda érdekében is— szükség van. Újból szovjet példához folyamodtak tehát: igy Magyarországon is megszületett az u.n. felcser-rendszer! Volt intelligensebb tisztviselőket, kisiparosokat, előmunkásokat felszólítottak, hogy rövid tanfolyamokon képeztessék át magukat kisegíti orvosokká! Ma már tele van as ország velük. Szüléseket vezetnek le, injekciókat adnak, belgyógyászati esetekben recepteket imák s tekintettel arra, hogy rendszerint jó pártemberek, lassan szavuk és súlyúk nagyobb lesz, mini a doktoroké . . . Ezek után feltétlenül kénytelen leszek elhinni, majd ha a “Szabad Nép” egyszer azt írja: “A magyar népidemokráciábar a legegészségesebbek az emberek mert nálunk fordul legkevesebl ember orvoshoz.” (Copyright by If. K. Korányi Paris France, and “Az Ember” New York, U. S.A., 1954) FIGYELJE! FIGYELJE 22 éve fennálló rádióműsorát a ENDREY JENŐ és PÁDLY MARGIT WLIB (1190 ke.) állomáson minden vasárnap d.u, 3-4-ig és 5-töl 6.30-ig rtriTimrrinnr^ A Buenos Aries-i “HATIKVA” a galuti magyarnyelvű zsidósá; harcos hetilapja. — Fizessen elő i “Hatikvá”-ra “Az Ember” kiadó hivatalában. Egy évi elöfizeté dija 12 dollár. Ezért az összegér minden héten, a lap megjelenés után 3 nappal, repülőpóstán kapj; kézhez a világon élő magyar származású zsidók: tartalmas uj ságját, amelynek cikkeit a legjob galuti és izráeli magyar - zsid irók és újságírók írják. Központi szerkesztőség és kiadóhivatal: “HATIKVA” Calle Colombres 74, Buenos .Aires, Republica Argentina LSLSUGLSLSLÍULSl^
