Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)
1954-02-06 / 6. szám
FEBRUARY 6, 1954 AZ EMBER 5-ik oldal Beszéljünk csak Somodi-Klaszekrő]! A Piarista Öregdiák feleleveníti a csepeli rémtörténetet, Galambos József barátjának “hőstettét” A parasztság ellenállásának tanulságai Irta: CZIPÓ LÁSZLÓ, földmunkás Kedves Főszerkesztő Ur! A fekete és véres orgia már a tetőfokán tobzódott, amikor egy délután a budapesti szpiker bemondta: következik vitéz Kolozsvári Borosa Mihály államtitkár, miniszterelnöki sajtófőnök, az Újságíró Kamara elnökének előadása .. . cime: Mi vagy ők. Alighogy Filótás Lili szpiker bejelentése elhangzott, kisietett a mikrofónszobából, mert nem bírta az alkoholbüzt, ami a szobát elárasztotta. A másik szobából a hangmérnök menekült. Az előadás után Borcia felvette a 40 pengő honoráriumot és lévén ő kolozsvári, visszament az Erdélyi Borozóba, ahol barátai már várták, gratuláltak és megkezdődött az áldomás. A barátai voltak a “Mi”: Zimmer Ferenc, az MTI sváb náciszerkesztője, Gáspár Jenő, egy kiugrott kispap, jelenleg nagy komcsi, miután 8 évet ült; Cselle Lajos, Pap Miklós, aki a huszas években rablásért 7 évet ült; Fiala Ferenc, aki a Hitler-márkákért az “Összetartás”-t szerkesztette; Milotay István, a selyemfiu, Oláh György, Bornemissza Gábor, Megyey Ella, Borbély Andor, Erdélyi József, Kerecsendi Kis Márton, Rátkai-Radic Kálmán; Marschalkó Aba Lajos, Gudenus báró, a “Hungária” munkatársai; Bosnyák Zoltán, Somody - Klaszek István. E két utóbbi a “Harc” nevű szennylap banditája. Nézzük meg, hogy kik voltak az “Ők"? Szomory Dezső, korának egyik legnagyobb stilusmüvésze; Mohácsi Jenő, “Az ember tragédiája” és a “Bánk bán” németre fordítója; Ágai Béla, “Az Újság” 40 éven át volt szerkesztője; Szomory Emil, sok magyar dalmű szerzője; Nagy Zoltán, a “Nyugat” költőmunkatársa; Gergely Győző, a külpolitikai beszámolók elismert mestere; Sárközy György, az uj magyar regényírás legnagyobb reménysége; Bálint György, a finomtollu fiatal esztétikus; Balassa József, a “Magyar Nyelvőr” szerkesztője, az összehasonlító nyelvtudomány legkiválóbb művelője; Balassa Emil hírlapíró; Berend László, % kiváló költő; Csergő Hugó, iró; Elek Artúr, a legkiválóbb képzőművészeti kritikus; Gábor Ignác, szanszkrit és ó-izlandi műfordító; Gellért Andor Endre, a magyar Balzac, az irodalom legnagyobb reménysége; Halász Andor, a magyar essay - irodalom legelmélyültebb képviselője; Havas Géza közíró; Kemény Simon, a neves költő; Komor András iró, Radó Antal, a Pen-klub igazgatója, neves műfordító; Sebestyén Károly, nagynevű színi kritikus, a Színművészeti Akadémia vezetője, Sebastíánnak, a párisi Nagyopera jelenlegi igazgatójának édesapja, Szerb Antal esztétikus és műfordító stb., stb. Ahogy én látom ... ez utóbbi névsor valamicske csekélységgel úgy irodalmi, mint irásmüvészeti és tudományos szempontból értékállóbb az előbbinél, amely minden éginek és földinek eleddig legvakmerőbb arculcsapása. Nézzük már most, hogy mi is történt az “Ők”-kel? Összeült a Sajtó Kamara vezetősége. Borcia elnökölt. A részeg elnök kihirdette a határozatot, amely 46 ők-két kizárt a Kamaráiból felekezeti, származási és nácinyilasellenes magatartásuk miatt. Ez eddig nem lett volna baj, mert hiszen a kizártak úgysem érezték magukat jól a szellemileg értéktelen társaságban. De más történt. A kizárt 46 listája még aznap elment Jaross Andorhoz és a két lacibetyárhoz: Endre Lászlóhoz és Baky Lászlóhoz. Huszonnégy órán belül azután a Gestapo különítménye éjszakának idején rajtaütött a 46 “Ők”-ön és valamennyit elszállította az internálótáborba. Tizen a 46 közül már első nap meghaltak. 300 angol repülőgép bombázta ugyanis Csepelt. Az őrség hanyathomlok berohant az óvóhelyre, a 46 foglyot azonban kikergették a bombazáporba. A megmaradt 36 büszkeségünket másnap Zöldi Márton csendőrszázados az embereivel mezítláb, állati sorban, betegen, éhezhetve, testi kínzások közepette, gyalog Kecskemétre hajtotta. Vergilius azt mondja az “Aeneis”-ében: “Infandum regina jubes renovare dolorem.” Borzalmas emlékeket idézek. Fáj a szivem, sir a lelkem, ha erre a halálmarsra gondolok, amelyben Kecskemétig újabb 22-en pusztultak el. Nem szivesen teszem, hogy most mindezt felidézem, de azt olvasom a “Légvár” cimü szennylapban, hogy “Ft. Galambos József a napi sajtó szükségességéről tartott előadást. majd Somody István, iró fejtegette a sajtókérdést nagy szakértelemmel.” Mondja J. Jóska, tudja-e maga, hogy ki ez a “Somody István iró”? J. J. hiszen ez a Somodi-Klaszek! Nézze J. J. ez a Somodi-Klaszek nevű barátja a “Harc” cikkírója volt. J. J., tudja maga mi volt a “Harc”? A magyar “Stürmer”! Nos, ez a sajtókeretlegény akkor, amikor a magyar irodalom világszerte ismert és elismert büszkeségei az intemálótáborban ártatlanul szenvedtek, egy délután megjelent egy Gestapo-tiszt társaságában az internáló táborban. Maga elé vezettette ezeket az ártatlanokat. Haptákba állította őket a sárga csillaggal a mellükön és amíg Klaszek nevetgélt és égő cigarettával a lepényiesőjében fel és alá sétált, a Gestapo fényképezte az áldozatokat. Mindez csak azért történt hogy Klaszek egy képes riportot követhessen el a “Harc”-ba, amelyben örvendezve tárgyalta, hogy a magyar sajtó és irodalom végre megszabadult ezektől a tetvektől. Élénken emlékszem, hogy amikor ez a cikk megjelent, leküzdhetetlen undor, utálat fogott el. Arra gondoltam, hogy mily hatalmas lehet az élet szeretete ezekben az úriemberekben, a szellem, a tudás, a műveltség e hordozóiban és terjesztőiben, hogy egyetlenegy sem akadt, aki hozzá- Tigrott volna ehhez a Klaszekhez s puszta két markával addig szorította volna belé a szuszt, ámig az a két maroktól, őmaga pedig a Gestapo - tiszt revolvergolyójától meg nem hal . . . Addig nem nyugszom, amig a képet és a cikket “Az Ember” nagy nyilvánossága részére és a becsületes, tisztességes emigráció okulására meg nem szerzem. Addig ez a Somodi-Klaszek csak propagálja nagy “szakértelemmel” a napilapot — barátjával együtt. Főszerkesztő urnák őszinte nagyrabecsüléssel, kész hive: Montreal, 1954. jan. 24 (TELJES NÉV ÉS LAKCÍM) A magyar emigráns életben kevesen tudják azt, hogy a magyar parasztság nemcsupán napjainkban fejt ki hősies ellenállást a kommunista kollektiv gazdasági rend és I azon felül a kolhoz-gazdálko- I dás ellen, hanem ezt tette már akkor is, amikor a kolhoz-gazdálkodás alapjait kezdték lerakni 1948 első hónapjaiban, a földművelésügyi tanácsok ülésein. Kommunista nyomásra a földművelésügyi miniszter leiratot intézett a földművelésügyi tanácsokhoz, amelyben felszólította valamennyit arra, hogy a tanácsot hivják össze s tárgysorozatára tűzzék ki “a mezőgazdasági kisüzemek Életképessé tétele” elnevezésű pontot. Az 1945-ös földreform után úgy látszott, hogy ezzel a kérdéssel tényleg foglalkozni kell, hiszen a lebontott nagybirtokok helyén mintegy 642,000 mezőgazdasági kisüzem keletkezett, amelyek a jószág és a gazdasá- I gi felszerelések hiánya miatt, j valamint a nagybirtokok által örökségül hagyott külterjes gazdálkodás követ keztében veszélyeztették nemcsak az ország ellátását, hanem a kisbirtokrendszerü mazőgazdaság megteremtésének lehetőségét is. így tehát valamit tenni kellett e kérdésben. így került napirendre a földművelésügyi tanácsok ülésein az égető kérdés: a mezőgazdasági kisüzemek életképessé tétele. A tanácsüléseken rendszerint olyan tanácstag állt elő a Tszcs.-éknek nevezett kolhozok alakítását hangoztató javaslattal, aki egyben kommunista s ráadásul országgyűlési képviselő is volt. A tanácsok igazgatói, főtitkárai, titkárai s más egyéb tisztviselői — már megfélemlítettek — az ilyen értelmű kommunista javaslatot szakszempont szerint támogatták s ennek megfelelően nagyon ügyesen felépített indokolásokkal támogatták a Tszcs.-ék alakításának szükségességét. . Csak akkor változott meg a javaslat, ha a tanácsok nem- kommunista tagjai a legélesebben állást foglaltak a kolhoz-gazdálkodás bevezetése ellen azzal az indokkal, hogy a földreform végrehajtásával független és szabad életformához jutott szegényparasztság 3-éves szabadságát újból korlátok közé kívánják szorítani! Ezek a nem-komunista tanácstagok előadták javaslataikat (többek között én magam is) a mezőgazdasági kisüzemek életképessé tételére s erősen hangsúlyoztuk azt: igenis életképessé kell tenni az agrár kisüzemeket, de n e m úgy, hogy a meglevő független és szabad életformánkat elsorvasszuk, hanem, úgy, hogy a meglevő független és szabad kisparaszti életforma határait szélesítsük ki. E kérdés előadásánál a tanácsokban soha nem látott vihar tört ki. “Demokráciaellenesen beszél és szabotálja a mezőgazdasági kisüzemek életképességének megteremtését!” — ordítozták a kommunista Tanácstagok. Majd folytatták: “vegye tudomásul, amiket mondott azt jegyzőkönyveljük.’ Azonban ahogyan veszélyeztették a vörösök a szabad kisparaszti életformát, ugyanolyan hévvel szállt síkra a függetlenséget és a szabad kisparaszti életformát védő szegényparaszt is. “Ha az épülő magyar demokráciát és a meglévő szabadságot a kolhoz-gazdálkodás jelenti, akkor abból a demokráciából én nem kérek, de nem kér az a 642,000 uj gazda sem, amelyet itt önök a közös gazdálkodásba akarnak bekényszeriteni! Ha netalán ezt nem hinnék el, akkor le kell szavaztatni azokat, akiknek a jövendő sorsa felől dönteni akarunk!” — kiáltották a kommunisták felé. “Szavait azonnal vonja viszsza, mert jegyzőkönyveljük ezt is!” — ordították a helyükről felugráló és terrorizáló kommunisták. S egyetlen ülésen jegyzőkönyveitek öszszesen: 17 hasonló kijelentést, amely a demokráciát, a független és. szabad kisparaszti életformát s ezen át az emberhez méltó életlehetőség megteremtését lett volna hivatva védeni és szolgálni. Eredmény? Az ilyen ülésen akkor nem fogadták el a Tszcs.-ék alakítására vonatkozó kommunista javaslatokat, de nem fogadták el a másikat sem, amely odairányult, hogy milyen segítséget kell nyújtani az önálló kisüzemeknak az üzemeik életképessétételéhez, hanem mindkét javaslatot — döntés végett — a földművelésügyi miniszterhez terjesztették fel. S ezenkívül: a nyilvántartó kartotékok súlyosan megterhelődtek, egyeseknél megteltek .amelynek letartóztatás, visszavonulás és menekülés lett a vége ... S Itt kezdődött el a szegénysorsú kisparasztságon kívül az egész magyar parasztság mai tragédiája, de egyben a hősies ellenállása is a független, emberi és szabad életformája védelmében, a kommunista társadalmi és gazdasági rendszer ellen! A kommunista államcsíny után megszülettek a kolhozgazdaságokat jelentő Tszcsék alap- s szervezési szabályai, amelyek papíron “önkéntes” jelleget mutattak. Az elfogulatlan szemlélő megérti azt, hogy a boldogulást kereső, de jószággal és gazdasági felszereléssel még nem rendelkező uj gazdák ezreinek aligha volt más mentsége, minthogy belépjen a kolhozokba — “önkéntesen” annál is is inkább, mert ellenkező esetben a bank és a Házépítő Szövetkezet felmondja a számára hitelezett hosszabb vagy rövidebb lejáratú kölcsönt, amelynek részleteit határidőre ki kell fizetni, de miből? Adat van arranézve, hogy ilyen esetben nemcsak azt foglalták le és árverezték el, amire a kölcsönt folyósították, hanem bútort, élelmiszereket, egykét felszerelési tárgyat is! S ha közben az élelmiszert elfogyasztották, akkor azért, mint sikkasztásért még külön megbírságolták a kiszemelt áldozatokat! ' Mig ha belép? — újabb hitelt kap a Tszcs.-én át, berendezkedhet s'talán elindulhat a felemelkedés és megerősödés utján. A rendszer szorgalmazta a Tszcs.-ék alakulásait és kiszélesítéseit. Ennek érdekében nem riadt vissza a jól felépített és költséges hazai propagandától, a Szovjetbe küldendő nagyon költséges “parasztküldöttségek” indításaitól, ahol néhány államilag alátámasztott kirakat-kolhoz megtekintése után hirdették nagy hanggal a mezőgazdaság uj-NIGHT of STARS február 28-án VASÁRNAP ESTE 8 ÓRAKOR HUNTER COLLEGE HANGVERSENY-TERMÉBEN, 69th STREET ÉS PARK AVE. a United Hungarian Jews of America rendezésében az izráeli magyar zsidóság javára Julio Gari a Metropolitan Opera magyar tenoristája Lena Gabriela hangveseny énekesnő Fred Thomas a baritonok baritonja dr. Feleky László zongoraművész és zeneszerző Jegyek ára: $4.80, 3.60, 2.40 és 1.80 Jegyek kaphatók: United. Hungarian Jews of America, 317 East 79th Street, telefon: Butterfield 8-8212. Jávor Pál, a film, és színpad büszkesége Kuttner Mihály és Ákos Ferenc hegedű-kettőse Margo Moser az "Oklahoma” c. diadalmas operett primadonnája
