Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-02-21 / 8. szám
I Ez történik j Magyarországon. PARASZTOKAT HURCOLNAK BÁNYAMUNKÁRA A bolsevista hatóságok széleskörű akciót kezdtek annak érdekéken. hogy minél több parasztot kény szeritsenek bányamunkára. Ezek a parasztok helyettesítenék a bányászokat, akik tömegesen hagyják ott a tárnákat. A lapok is foglalkoznak a munkaerőhiánnyal és közük azoknak a bányászoknak a nevét, akik ott hagyják munkahelyüket. Az egyik újság a felsorolt nevek után megjegyzi, hogy a többiek nevét nem sorolja fel, mert “a munkahelyeiket elhagyó munkások névsora olyan hosszú, hogy nem lehet az egészet felsorolni.” A SZABAD NÉP” CIKKE A ZSIDÓELLENES HADJÁRATBAN A “Szabad Nép” támadást intézett a világ zsidó és cionista szervezetei ellen. Azzal vádolja őket, hogy “kémkedéssel foglalkoznak és a népi demokráciák erőszakos megdöntésére törekszenek.” A cikk azt állítja, hogy a zsidó és cionista csoportok “földalatti államellenes tevékenységgel foglalkoznak, terroristákat képeznek ki, államellenes röpiratokat nyomtatnak és illegális szökéseket szerveznek.” IPARI SZAKISKOLÁS LÁNYOK EJTŐERNYŐS KIKÉPZÉSE . . . ■f -A A Szabadságharcos Szövetség minden ipari szakiskolában ejtőernyős tagozatot állított fel. E tagozaton belül külön “ejtőernyős kört” alkotnak az ipariskolás lányoik. Az ejtőernyős körökhöz való csatlakozás egyelőre “önkéntes” ugyan, de az ejtőemyőskiképzés népszerűsítése érdekében megkezdett nagyszabású propaganda, — amely a kiképzést "a haza iránti megtisztelő feladatnak” nevezi, — már jóelőre jelzi, hogy az ifjak számára sok választás nem marad. Hogy megértsük e “sport” valódi jelentőségét s az érdekében megindult hangos toborzást, elegendő, ha a 16 éves Élő Rozália ipariskolás lánynak a “Rába” cimü üzemi laphoz intézett levelét idézzük: “A győri 171-es ipari tanulóotthon növendéke vagyok, a lakatosszakmát tanulom. Szilsárkányi szegény-paraszti szülőktől származom, 7 testvérem van, akik közül először én követhetem szivem vágyát, hogy ipari szakmát tanuljak. Pártunk és népi demokráciánk tette ezt lehetővé a számomra, sőt azt is, hogy olyan sporttal foglalkozzam, ami kedvemre való. Megalakult Győrben is a Szabadságharcos ejtőernyős kör. Én is résztveszek a foglalkozáson. Első ugrásomat nemrég végeztem. Bátran ugrottam, mert tudom mi a jelentősége az ejtőernyős kiképzésnek. Hazám megvédése kötelességem. Ha harcra derülne a sor, akkor is olyan bátorsággal végezném a rámbizott feladatokat, mint amilyen bátran most felszállók a légbe és elvégzem az ejtőernyős ugrást. Élő Rozália, ipari tanuló.” Vegyen U. S. Bondot! GÖNDÖR EEMMNC POUUKJU HVTn. APEfr ___Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 326 East 79ST.. NEW YORK. 21. N. Y. Phone: BUtterfield 8-6168 VOL. XXVIII— No. SX NEW YORK. N. Y„ FEBRUARY 21, 1953 ~ EGYES SZÁM ARA 20 CENT így viharzott el harmincöt esztendő Irta: GÖNDÖR FERENC Régi, hűséges, igaz barátom és munkatársam, János Andor írja legutóbbi monte-carloi tévéiében ezeket a sorokat: — Apropos, a napokban véletlenül kinyomoztam, hogy harmincöt éves újságírói jubileumom "ünnepelhetem” . . . ? Harcos, megpróbáltatásos, felejthetetlenül szép emlékeket kavarnak fel e sorok. “A: Ember" 191H október első napján indult meg Budapesten. A kommün alatt, ott a helyszínen vadul harcolt Kun Béláék vörös terrorja ellen, —ez az egyetlen lap abban a komor s vérzivataros időben— aminek természetes következménye volt, hogy megjelenését betiltották. Egy hónapig tartott ez a ránk kényszeritett némaság. A baj csak az volt, hogy amikor újból engedélyezték a lap meg jelenését ,.mi a legelső számban teljes őszinteség- \ get megírtuk, hogy semmit nem bántunk meg, semmit nem vonunk vissza és a vörös terror ■ martalócai ellen tovább folytatjuk a harcot. Mi sem természetesebb, hogy erre végkép elnémították Kun Béláék ezt a lapot és nekem, a gyűlölt ősellenségnek el kellett szökni lakásomról és lószállitó vonaton menekültem el Budapestről Bécsbe. „ 1919 novemberében már a bécsi emigrációban jelent meg ‘‘Az Ember ’ első száma. Néhány nap múlva utánamjött Bécsbe János Andor ifjú hirlapirótársam, aki ettől kezdve hat esztendőn keresztül együtt folytatta velem a gyakran életveszélyes harcot a vörös és a fehér terror ellen egyaránt. Ez a bajtársi, baráti és testvéri kapcsolat soha egyetlen pillanatra nem szakadt meg. Elkísért engem ide, amerikai hazámba is, ahova huszonhét esztendővel ezelőtt érkeztem meg. János Andort Monte Carloba, majd Buenos Airesbe sodorta a sorsa, de ez semmit sem változtatott azon az elszakíthatatlan kapcsolaton, amelyet velem és "Az Ember”-rel hűségesen megőrzött. írásai ugyanúgy elmaradhatatlan tartozékai voltak és maradtak "Az Ember” hasábjainak, mint csekélységemé. Ha vándorutjain olykor-olykor nem érkezett meg egyegy cikke, az hiányzott "Az Ember” régi olvasóinak. János Andor harmincöt esztendős újságírói jubileuma tehát nekünk is családi ünnepünk. Vele együtt akarunk ünnepelni, akár Monte Carloban, akár Argentínában tar- \ tózkodjék is pillanatnyilag. Ahogy ő harmincöt esztendő óta mindig jelen van ennek a lapnak hasábjain, ugyanúgy mi is ott vagyunk és ott akarunk lenni szivvel-lélekkel, ahol ő van. Kedves Bandikám, ezt te biztosan természetesnek tartod. Te akkor is itt vagy ezeken a hasábokon, ha a neved egy-egy számban mély sajnálatunkra nem szerepel. Én viszont harmincöt év óta mindig magam mellett éreztetek jóban, rosszban egyaránt. János Andor, te lelkileg, sőt még azt is merném mondani, hogy fizikailag láthatatlanul bár, de ott álltát mellettem, amikor Bécsben véreskezü fehér katonatisztek emberrablást kísérlettel próbáltak engem kiirtani a világból. Arról nem is szólva, hogy ha valóban ott lehettél volna ezekben a tragikus pillanatokban, milyen rettenthetetlen bátorsággal és megingathatatlan hűséggel verekedtél volna az én életemért. Azért mondom újra és újra, hogy a te harmincöt éves jubileumod az én legbensöségesebb háziünnepem. Annál is inkább, mert hiszen közben az én harmincöt esztendőm is elmorzsolódott, hogy ne mondjam: elviharzott. Maradjunk és ünnepeljünk együtt ugyanúgy, ahogy harmincöt esztendő óta együtt küzdünk, együtt harcolunk és ugyanazokért a szent eszmékért és tiszta ideálokért verekszünk. Mi már aligha fogunk megváltozni és barátaink és ellenségeink ugyanazok maradnak, akik egy küzdelmes életen át voltak. Te is, én is, mind a ketten meg vagyunk és meg is lehetünk elégedve barátainkkal és ellenségeinkí kel. Ott leszek, már ott is vagyok a közös jubileumi I ünnepen. Emlékszem rá, hogy mit jelentett számomul ott, Becsben a: a kora délelőtt, amikor bekopogtál hozzám és elérzékenyülten bejelentetted, hogy nem volt erőd nélkülem otthon maradni a-mi valamikor imádott Budapestünkön és azért jöttél el Utánam, mert együtt akartál lenni, élni és harcolni velem, most és mindörökké. Kibuggyant a könny a szememből, amikor magamhoz öleltelek és azóta ez a testvéri érzés csak mélyült. Az az egyetlen sor, amelyet most legutóbbi leveledben papírra vetettél felkavarta egész régi életemet, emlékeimet. Szép idők voltak, tekintet nélkül arra, hogy valóban véletlen, hogy még itt csatangolunk a földön. Ugye Bandikám, ha mindent elölről kezdhetnénk, ugyanúgy csinálnánk és semmit sem cselekednénk máskép? Mi se vallomással, se fogadalommal nem, tartozunk senkinek, csak önmagunknak és egymásnak. Mi már csak olyanok tudunk lenni, amilyenek egész életünkben voltunk. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy pontosanr olyan "rossz fiuk” leszünk és maradunk, mint eddig. Ennél maradunk. Most veszem észre, hogy kissé tolakodó módon a te harmincöt esztendős jubileumi ünnepeden én egyre inkább a veled eltöltött harmincöt esztendős saját küzdelmeimre emlékezem. Annyira együtt és valóban közös erővel vívtuk .ezt a tiszta harcot, hogy nem is tudom saját magamat megkülömböztetni Tőled. Tán még nem fordult elő soha életemben, hogy bárkit összetévesztettem volna Göndörrel, akinek javára kissé, hogy úgy mondjam, elfogult vagyok. Képzelheted, illetőleg erezheted, hogy milyen közel állsz hozzám, ha már szinte ott tartok, hogy összetévesztelek önmagámmal. Tekintsd ezt a vallomást a te harmincöt éves újságírói működésed meleg, meghatott elismerésének. Közös, felejthetetlen emlékeink világában elmerengve küldöm neked János Andor, baráti szeretőiemmel, testvért kézszoritásomat. Fogadjuk meg egymásnak, hogy továbbra; is együtt maradunk és soha nem térünk le arról az utrólt amelyen egész^életünkben jártunk. | SZEMTELENSÉG, “SZABAD NÉP” A NEVED! A Budapesten nyomott és “Szabad Nép” címmel ellátott (vajjós* melyik népről nevezték el?) szovjetnyomtatvány egyik legutóbbi számában egy ostobasággal párosult, szemtelenséggel összehordott cikk fölé a moszkvai tolibérenc a következő tűmet merészelte biggyeszteni: - { A GUZSBAKÖTÖTT AMERIKAI SZABADSÁG DEPORTÁLÁS! HULLÁM AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN; Volt hozzá képe a bolsi írnoknak, hogy ilyen — ép oly buta, mint amilyen szemtelen — valótlanságot írjon le. A szerencsétlen magyaif nép jó részének nincs módjában külföldi rádiót hallgatni, külföldi újságot olvasnia, annyit és azt tudja a világról, amennyit és amit Révai sajtólegényei elébe tesznek. De mert ismerjük a magyar népet* állítjuk, hogy ezt a pimaszságot ennek ellenére sem hiszi el senki aí Duna partján. Vagy megmosolyogják, vagy megvetik! Mi mást iS fehetne tenni az ilyen bárgyú förmedvénnyel? — ©,azonbanruis.tí Mi boldogok lennénk és velünk minden magyar, ha Kopasz Mátyás birodalmában olyan “gúzsba kötött” szabadság virulna, mint .Amerikában. Am ebben az esetben a moszkovita társaság már rége« jól megérdemelt helyén szükölne! Az Egyesült Államokban deportálás! hullám? Jó, hogy mindjárt nem fergeteget irt a tollsüvölvény. Kit, mikor, hel deportálnak ad Egyesült Államokban? Kinek görbült már meg itt csak egy hajaszálai is, ha nem -tett rossz fát a tűzre? Kit cipeltek el itt hajlékából rendörpribékek éjnek idején? Kit fosztottak itt meg szabadságától törvényes birói ítélet nélkül? Nincs a világnak olyan sarka, ahol ne tudnák, hogy az Egyesült Államokban éli az ember a legszabadabb és legdemokratikusabb életet. Mátyás és pimasz hada is tudja ezt» de hazudnak és szemtelenkednek, mert nem adhatnak mást, mini mi lényegük! (KÖMLO DÉNES),
