Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-02-14 / 7. szám

8-ik oldol AZ EMBER FEBRUARY 14, 1953 Jegenyék az országúton Irta: KONDORAY GYÖRGY Az országút mentén, a jegenye­sor mellett hullámzott a búzatábla. A nyári nap szívósan érlelte a ka­lászokat, hogy magvaikból életet adó kenyér legyen. A kéken ringó buzatengerből fantom szerűen emelkedett ki a madárijesztő, hogy torzonborz külsejével félelmet keltsen maga körül, de célját nem érte el, nem akadt, aki megrémült volna, senki sem félt ettől. Bili Dixon, a föld tulajdonosa buj­tatta azokba a lehetetlen kacatok­­iba, melyekben cirkuszi pojácára emlékeztetett. Pedig különb sor­sot érdemelt volna, mert nem kö­zönséges fából született, mint ma­dárijesztő kollégái, de nem ám! Felhőkbe törő jegenyefák törzséből került ki, melyeknek fejedelmi ko­ronái évszázadok kereszttüzében állták az idők viszontagságait és gőgösen méláztak el az alattuk el­terülő furcsaságokon. Büszkén uralták a körülöttük levő tájat: a jámbor falucskát, a csörgedező pa­takot és a bőbeszédő, tarka-barka lankákat. Élő lényekről, élettelen tárgyakról alkottak véleményt és mondtak ítéletet. Rengeteg titkot tudtak mindenkiről és mindenről, mert tanúi voltak sok-sok nemes, de inkább nemtelen cselekedetnek, vigabb és. szomorúbb események­nek a kaleidoszkópszerüen pergő évszázadok alatt. Bölcsességükben rengeteg hasznos tanáccsal szol­gálhattak volna az emberiségnek, de azok nem hallgatták meg őket, nem figyeltek fel jegenye-nyelvük" re, melyet egyébként sem értettek volna meg. De a hatalmas fák nem sértődtek meg, mert okosabb­nak tartották magukat az embe­reknél s számtalan életrevaló ajándékokkal kedveskedtek az ar­ra szorulóknak. Fekete bárány azonban minden famíliában akad, akit züllött frá­ternek neveznek. Ilyen volt a ma­dárijesztőnk is. Bill Dixon kegyet­len feiszecsapásai zsenge korában, virágzása teljében szakította el lel-UCHTMAN’S HOME MÁDÉ PASTRIES and STRUDELS három rétes- és cukrász­üzlete New Yorkban nagy, amerikai siker, / FŐÜZLET a BROADWAYN: 2189 BROADWAY, | a 77 és 78-ik utcák között. ! Telefon: TRafalgar 3-8700 ' WEST SIDE-I ÜZLET: !. 561 AMSTERDAM AVE., a 87-ik utca sarkán. Telefon: TRafalgar 3-2373 BRONXI ÜZLET: 1953 WESTCHESTER AVE., “Pelham Bay-subway”-val a "177th Street” . állomásnál Telefon: TAlmadge 3-6767 Óhazai módra készített finom rétesek : almás, túrós, cseresznyés, káposztás, mákos, diós t o.r t á k : gesztenyés, rumos, diós, csokoládés, mokka, stb. cukrászsütemények: legfinomabb nyersanyagokból: tiszta vajból, vajas kávésüte­mények, ‘Danish’-ek, kuglófok, mignon,'krémes, indiáner, rigó­­jancsi, pozsonyi rudak, stb. Rendeléseket házhoz (vidékre is) szállítunk — bankettekre, partykra és piknikekre. ketlenül, meleg családi -fészkéből. Ez még nem lett volna baj. A je­­; genyék. velük született nagyravá­­; gyásukban szerettek néha-néha jó társaságban lenni, el-elkalandozni ismeretlen földeken, világot látni, mindentudásukkal hasznára lenni az univerzumnak,, vele azonban más történt . . . Dehogy is került messze földekre, ahol dicsőség vár­hatott volna rá. Sőt, a családfája közelében rendelte el helyét a sors ! s azoknak szemeláttára és szégye­nére kellett ezernyi megalázottsá­­gok között elzüllenie. Mert Bili Dixon praktikus észjárású, de a nemesebb hagyományok tisztelet­ben tartása iránt érzéketlen ember volt. Ahelyett, hogy társadalmi helyzetéhez mérten, nemesebb {szolgálatokra használta volna fel, közönséges pojácát .kreált belőle s jegenye-család méltó megbotrán­kozására, szomszédságukban álli­­! tóttá fel. Fejére ragyogó korona helyett kimustrált vasfazekat he­lyezett, mely nemcsak lyukas, de ! bizony mocskos is volt. Annakide­jén a pincegödör mélyéből halász­­, ta elő Bili s mégcsak arra sem i tartotta érdemesnek, hogy le­­; tisztogassa ... azt az irgalmas esek végezték el. Madárijesztőnk rongyairól rozs­dás csengők fityegtek alá. Szent és j méltóságtaljes karácsonyfákat di­­■ szitettek ezek valamikor. Hangjuk áhitatos imára szólították s most ... óh szörnyű végzet! — profán ! rémületkeltésre használták fel őket. 'De már erre sem voltak al­­, jkalmasak. Erélyes, érces hangok helyett, már csak gyengéden és sejtelmesen csilingeltek bele a bu­­| zatengerbe, ha a kóbor szellő vé­­gigseoerte a pittoreszk környéket I s melléjük ért. Tudták ezt a ma­­| darak, nem is tartottak tőlük. Ha megszólaltak a csengetyük, édesen csipogtak a bágyadt hangokba s önfeledt gyönyörűséggel billeget­ték táncra pockos testüket: mi szép az élet! ... — csicseregték s közben tartózkodás nélkül, szemte- I lenül dézsmálták a kalászokból a j nekikvalót, mintha csak számukr a i értek volna. Madárijesztőnknek bizony sem­mi respektusa sem volt . . . Régen tudták róla a madarak, hogy élet­­| télén, jámbor bábu csupán, senki­nek sem árthat. Ütődöttségén ví­gan gúnyolódtak. Még a fejére is rátelepedtek otthonosan, onnan káricsáltak gondtalanul s a csö­­tüket szorgalmasan köszörülget­­ték vasfazék kalapján és dísztelen foltokat festegettek rá szemérmet­­lenül. Mindeme neveletlenségeket tűrnie kellett a királyi sarjnak, megtorlás nélkül. Tehetetlenségé- j ben és keserűségében hiába me­rengett segitségkérőn a közelben posztoló rokonaihoz, azok észre j sem vették. Egyébként is más kö­tötte le ezidőtájt a figyelmüket. A sárgarigók bűbájos nyári hangver- j senyét élvezték. Boldog álmodo­zással merültek el a szépséges és megható füttyök szimfóniájában, — amikor a vándorlegény közele­dett . . . Figyelmük ráterelődött a jöve­vényre. Megjelenése nem nyújtott épületes látványt. Ilyen maskurás, mélabus figurát, mint ez az ág­­rólszakadt volt, még sohasem lát­tak, pedig már nagy sereg ha­ladt el alattuk ebből a fajtából. Ez azonban még a madáríjesztőn is túltett szertelenségében. Egyszer láttak csak talán ehhez hasonló gyalog-utazót — úgy emlékeztek— de az még a varjukárogató őszutó­ban volt. Ez a viharvert utazó is szomorúan noszogatta magát alat­tuk — akárcsak ez itt most — míg végre megrosikadt egyik betegük előtt. Ezt a társukat az őszi vihar- i ban kettéhasitotta a villám s most már száradozott. Ennek a törzsére j telepedett. Bizonyára fáradt volt s 1 pihenni akart. Unalmában — vagy i talán emlékezésképpen — a halódó I fa kérgére kis szivet karcolt. A [ szívbe egy nyilat. Hosszú éles nyil­­! vesszőt a kicsike szívbe. Mi oka le­­! hetett erre, nem árulta el a jege­­; nyéknek .... Csakhamar tovább­­| ment a rejtélyes utazó, alakja las- i sanként és örökre elveszett. Nem­sokára a koldusasszony érkezett, aki jó ismerőse volt a jegenyék­nek. Ott lakott a falu végén, bar­langlakásban özvegyen és egyedül, mert még kutyája is éhen fordult fel egyik éjszaka. Szegény volt a koldusasszony, jelentékenyen sze­gényebb, mint a templom egere. Nap-nap után idejárt a jegenyék­hez száraz galyakat szedegetni, mert nem akart megfagyni bar­­j lángjában. Meglátta a fán a kér­­j get is, mindjárt leszedte. Megnéz­te a rákarcolt kis szivet a hosszú nyíllal. Mélyet sóhajtott: “sze­gény!”. A sóhaj még a jegenyé­­, két is meghatotta. Megnyilamlott a ; derekuk. Az összegyűjtött gályák­ká! együtt a kérget is elvitte az asszony a barlangba. Jól befutott I ‘otthonában” s nézte a felcsapó lángban égő szivet ... Az egész ■történetet pedig az a szemfüles i jegenye látta, akinek a barlang nyílása előtt volt az őrhelye. Ő mesélte el a többieknek is . . . A most közeledő vándorlegény azonban merőben más lelkialkatu lehetett az előbbinél. Az ö szivét már régebben elégethették, mert a megjelenéséből Ítélve kevésbé hajlott romantikus érzelmességek­­re. Szótlanul, mogorván haladt el a tüdővészes fa mellett, meg sem látta. Hihetetlen rongyosságában konokul vonszolta magát tovább a magas fák alatt. Feltürt inge alól kilátszottak felsőkarjai. Nem sok néznivaló akadt rajtuk, mert vé­konyak voltak, mint a ceruza. Ám a jobbkarja érdekes látványt nyuj tott. Meztelen táncosnő volt arra tetoválva. A delnő hasa úgy dom­borodott, mintha családi esemény előtt állna. A-gyatra izmok aka­ratlan mozgása közben még kö­vérebbre puffadt a tetovált figura s úgy tetszett, mintha hastáncot járna. A jegenyék szörnyülködve zúgtak magu>k között: “igazán gyalázatos!”, de azért lélegzetvisz­­szafojtva lesték magas koronáik j alól a furcsa látványt, a nagyhasu [ “nőt,” mert még ilyet nem láttak közelebbről. A vándorlegény nem vette tudo­másul a megjelenésével keltett kpnsternációt. Nagyon magába le­hetett mélyedve s ha nem kapasz­kodott volna erősen a botjába, ré­gen^ összeesett volna. Végül is az egyik fa alatt megcsuklott. Tovább már nem is akart menni. Vizsla szemekkel vette szemügyre a je­genyét s azt motyogta maga elé: “ez megfelel.” A háttérban állt a madárijesztő. A vándor észrevette és megdöb­bentette annak kinézése. Azt vélte: tükör előtt áll és önmagát látja. Elszömyülködött és dühöngeni kezdett. >, Feljajdult hirtelen s megrázta magát. Mint a jégeső kopogtak istentelen káromlásai a búzatáblába, a madárijesztőre, a jegenyékre, az egész világba. Min­denkit és mindent átkozott. A da­los madarak megzavarodva hall­gattak el; ilyen istentelenséghez nem voltak hozzászokva, A jege­nyék szinte megdermedtek s szé­gyenkezve húzták összébb az ágai­kat és azt kérdezték egymástól: “mi köve+kezhetik ezután?” . . . Kérdésükre csakhamar megkap­ták a választ. A rongyos legény dühét kiadta és menten lecsillapo­dott. Rezignáltan elhallgatott s j befele nézett: úgy látta nincs ki­­; ut, a zsákutca végére ért. Vissza már nem fordul. Mindennel le­számolt. S lekanyaritotta válláról tarisznyáját. Felnyitotta. Penészes kenyér volt a fenekén meg egy zsi­neg. A zsineget vette ki. Mindjárt ki is próbálta: meghuzogatta. ki­festtette, jóminőségü-e? Jó volt. Elekor finom, kecses kis hurkot kö- I tött rá, A jegenyefa összeborzadt, Imikor a zsineg végét a legalsó ágon átvetette a vándor s hozzá­kötözte. Ilyenre még nem volt eset. Most a madárijesztőhöz közele­dett az ember. Már nem félt tőle. A vasfazékon lévő madarak riad­­; tan menekültek. Ő pedig a tarisz­nyáját ikertestvére vállára akasz­totta szelíden. “ Neked adom, ne­kem már nem lesz többé szüksé­gem rá” hebegte jószivüen. “Ha megéhezel barátom, találsz benne ennivalót. De a botomra jól vi­gyázz ! Jó és hűséges szolga, védel- Imezni fog, ha szükséged lesz rá.” Ezzel botját szertartásosan a ma­dárijesztő karjára tette s vissza­­sántikált a jegenye alá. A madár­ijesztő nem volt teljesen tisztában . a történteikkel, de az örökségével meg lehetett elégedve, mert bam­bán vigyorgott. A vándor most az anyjára gon- I dőlt, akinek kár volt a világrahozni őt . . . Aztán már semmire sem gondolt. Egyszerűen bedugta nya­kát a hurokba s utoljára a napba nézett. Az pufók pofájával úgy mosolygott vissza, mintha valami [kellemes látványban lenne része.. ! A zsinór megrándult s a következő pillanatban az öngyilkos kereszt­becsukott lábakkal lógott a leve­gőben, mintha imához készülne. A sárgarigók gyászindulót fü­tyültek — ez dukál ilyenkor. Könnyű szél paskolta végig a bú­zaföldeken. A madárijesztő papo­sán hajlongott s csengői tompáb­­j ban csilingeltek, mintha csak I gyászmisét celebráltak volna: “adj neki, Uram, örök nyugalmat! . . .” A jegenyék könnyezve hullatták leveleiket az akasztott emberre. Az pedig a nyelvét öltötte ki az egész világra. "HATIKVA” a galuti magyarnyelvű zsidóság harcos hetilapja. Fizessen elő a ! “Hatikvá”-ra “Az Ember” kia­dóhivatalában. Egy évi előfizetés dija 12 dollár. Ezért az összegért minden héten, a lap megjelenése után 3 nappal, repülőpostán kapja kézhez a világon élő magyarszár- i mazásu zsidók tartalmas lapját, amelynek cikkeit a legjobb galuti és izraeli magyar-zsidó írók írják. Központi szerkesztőség és — kiadóhivatal: “Hatikva” Calle Colombres 74 Buenos Aires, Republics Argentina Erre a címre is beküldheti az előfizetését. KERESTETÉSEK: Keresem Klein István volt cuk­rászt, akinek az Erzsébet-köruton | volt üzlete Budapesten. Édesany- I ja neve: sz. Schreiber Berta. Ke­­j resi unokaöccse: Schmber Ferenc [ Újpestről, akinek jelenlegi cime: Wesher, Maon Ólim. Aiiad Haifa, Israel. Keresem Potborgszky Ferenc v. sátoraljaújhelyi lakost, aki tu­domásom szerint r. k. vagy ref. lelkész lett Amerikában. Kedvenc “hobby”-ja a müasztalosság. Cí­mem: Klein József, Herzilia, Noí- Jam, Israel. Keresem Spiegelné született Schwartz Erzsi nevű unoka nővé­remet. akinek férje ékszerész volt <apja neve: Schwartz Antal, any­ja neve: szül. Rottenberg Etelka — Nagyszalontán laktak) a Ten­­kére való elköltözködésük ide­jén, ahonnan 1918 körül Ameri­kába vándoroltak 3 éves Klári nevű kislányukkal. Én Erzsi ku­­zinja vagyok, aki Tenkén Grün­­berger italraktárában volt alkal­mazásban annak idején. Címem: Landau Mirjam (szül. Goldstein I Mariska) Naharia, Mosav Ben- Ami, Israel. ÓRÁN BELÜL kiutaljuk rendelését VÁMMENTESEN A MAGYAR KORMÁNY engedélyével MAGYARORSZÁGBAN budapesti raktárunkból KAVÉ,TEA, KAKAÓ NYLONHARISNYA* ÖSSZES EGYÉB VÁMMENTES MAGYARORSZÁGI SZERETET ADOMÁNY nálunk megrendelhető' Arieovzékkel készségnél ssoloálunk GLÓBUS TRADING CORP. él BROADWAY, NEW YORK 6 4 Tel BOwling Green 9-4164 ........................... HAZAI HAZAI SZALÁMI és mindenfajta Jé hurka, kolbáss, sonka, szalonna éa friss hús, stb., fgaril MÓDI — kapható: MERTL JÓZSEF — MAGYAR HENTESNÉL — 1508 Second Ave. Tel. RH 4-8292 mummmmmummmummuium Air Conditioned! ff Nyitva egész éven át! £ 46th St. E. of BROADWAY, N. Y. || Telefon: PLaxa 7-1523. ' u IMMERMAN’Sj HUNGÁRIÁBAN \ minden este 2 zenekar! Kitűnő műsor! •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents