Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-02-07 / 6. szám

2-Sk oldal kZ EMBER FEBRUARY 7, 1953 tét, mert azoknak Izrael fáj, és ők is úgy látják, a kapitalista Ame­rika szövetségben van a zsidóság­gal. Szó van arról is, régi bevált módszer szerint, az általános elé­gedetlenséget, nyomor okozta nyiigösködést akarják levezetni ugy hogy a zsidót állitják oda bűnbaknak; attól van minden baj, mert zsidók is vannak intéz­kedő pozíciókban, azok pedig szü­letett szövetségesei a Hitlernél sokkal rosszabb emberevő Ameri­kának. Végül pedig, ezt a véres zsidóheccet emelőrudnak használ­ják fel egymás mellett azok a klikkek, akik most késre mennek Oroszországban Sztálin örökéért. Mindez igaz; minden jó taktikai lépés több célt követ egy csapás­ra. De kell egy jó és igen nagy célnak is lenni, olyannak, ami megfelel az elhatározott lépés monstruózus félelmességének. Ha Sztalinék nyíltan Hitler nyomda­kába lépnek, ha átveszik a büdös fáklyát Hitler halott kezéből és most ők kezdik ordítani hogy, ha­lál a zsidókra! — akkor kell egy olyan nagy és fő tervnek lenni, ami kielégítően megérteti, miért indultak el világszerte a zsidó­gyilkolás útjára, ennyire elszán­tan. Se Izrael, a cionizmus, se pe­dig a többi magyarázatként meg­jelölt cél nem elégséges, nem ki­elégítő ok arra hogy a szovjet a Hit!er-i útra lendült most. Na­gyobb s általánosabb célt kell ke­resnünk e lépés magyarázatára. Ez pedig nem egyéb csak az, hogy a szovjet bejelenti: mától fogva ő a támogatója és szövetségese mindenütt a világon a náci haj­landóságoknak. A szovjet helyes­li és szövetségesként támogatja minden ország és nemzetség Za­kóit és Kisbarnakijait, meg a hoz­zájuk húzókat. Nemcsak a teljes és megszervezett nácikat, ó nem!, sőt ezeket tán egyelőre legkevés­bé. Hanem mindazt a tespedő ná­cizmust biztatja szövetségesévé, ami ott lappang az elkeseredett tömegek lelke mélyén, a tárgyta­lan tapogatózó állati fanatizmust, aminek ezzel az ui viselkedéssel jól bevált közérthető tárgyat ad: minden bajnak az oka a zsidó, ez a tetü az irhádban, és perszf a zsidóval összekapaszkodott “zsidó­bérenc kapitalista” Amerika. Ez­zel vár a szovjet olyan felfordu­lást, pártoskodást, zűrzavart okozni, elsősorban Nyugat-Né­­metországon, azután az egész sza­bad Európában, Délamerikában, Közel-Kelet Ázsiában és Afriká­ban, hogy az meggyengitse, alá­ássa az egész szabad világ ellent­­állását. Egyszer már elindult a két állati uralom közösen, világot megenni. De akkor még a horog­keresztes fajtája az állati egy­­tömbüségnek nemcsak szövetséges volt. hanem versenytárs is. Most azonban engedelmesen hasznos szövetségesnek lehet majd fel­használni. * * * Minden világeseményt legjob­ban történelmi sorjában lehet megérteni. Ezért használjuk fel a Sztálin örökéért folyó tülekedést, a vad antiszemitizmus kitörésé­nek megmagyarázására. Nem mintha ez a tülekedés volna an­nak főoka; hanem ezen végig mint egy füzéren, leginkább köze­líthetjük meg a szovjeti zsidóül­dözés keletkezését. Sztálin Malen­­kovot jelölte ki utódjául, ezt az aránylag még fiatal puffadt hó­lyagot. Mindenben Sztálin tanít­ványa ő: józan, praktikus, óvatos de az-W semmiféle lehetőséget el nem »"i'lasztó gondolkodásában, emberfőién cinizmusában, és ab- I bar '-n-yy a pártszervezet gon- i dozp '1 és uralmát választotta hatalma megszerzésére és gyara­pítására. Vele szemben állnak. Molotov és a georgiai Béria. Mo­lotov különösen el lehet kesered­ve, mert a nagy háború, a “ha­zafias háború” idején már biz­tosra vette' hogy övé az utódlás. Ismeri a politikai és diplomáciai gépezetet és ott sok a hive még mindig, mert a külpolitikai szer­vezet fél Malenkovtól, hogy az soha ki nem tette a lábát Orosz­ország területéről, nem tud nyel­veket, nem ismeri a világot, föld­hözragadt. De van sok hive Mo­­lotovnak a hadseregben is, még a háború idejéből, de azért is, mert benne látják azt aki nem fél egy uj háború kitörésétől, ő volna egy diadalmas kommunista világhó­dító háború gondolatának a kép­viselője. Vele együtt dolgozik egyelőre Béria, noha, ha rákerül­ne a sor, megfojtanák egymást egy kanál vízben. A közös ellen­fél, Malenkov, azonban összefűzi őket. Béria a titkos rendőrségnek, a halál-munkatáboroknak, annak az egész óriási gépezetnek az ura, amely valóságos állam az állam­ban, külön gazdasági világ a szov­jetgazdálkodáson kivül és hadse­reg a rendes hadsereg mellett. Hatalma akkora, hogy csak egy Sztálin tekintélye és ügyessége birja fékentartani. Ezek ketten, Molotov és Béria, összefognak Sztálin kijelölt örököse, Malenkov ellen. Volt azonban idő, amikor együtt áskálódtak Malenkowal, egy kö­zös ellenfél láb alól eltételére. Ez a közös ellenfél Zsdánov volt, aki 1948-ban, fiatalon meghalt szív­rohamban és aki most az oka an­nak, hogy a zsidó orvosprofesszo­rokat vádolják, ők hagyták szán­dékosan meghalni Zsdánovot, nem kezelték. Ez a Zsdánov rend­kívül energikus, tehetséges ember volt. Sztálin vonalát követte, nép­szerű volt és hatalmas. Igen be­folyásos, nagyképességü hívekkel vette magát körül; ezeket ugy hívták, a “leningrádi társaság.” Ugy látszott, Sztálinnak nincs ki­fogása ellene, számolni kellett a veszedelemmel hogy tán mégis ő lesz idővel a hivatásos utód. Zsdánov azonban hirtelen meg­halt. Nem kellett sok hozzá, mert súlyos iszákos volt. Mégis, mind­járt a halála után elterjedt a gyanú, hogy vetélytársai segítet­ték a halálba. És most ezt a hülye rágalmat megerősíteni próbálja az a hivatalosan emelt vád, hogy zsidó orvosai, az amerikai “Joint” révén amerikai megbízásból, ha­­latták meg őt. Az “amerikai meg­bízás” tudjuk mi: marhaság, de az bizony nem lehetetlenség, hogy három ilyen nagyhatalmú fejes mint Malenkov, Molotov és Béria belevonták bizalmukba Zsdánov kezelő orvosait, és azok 'kissé fél­renéztek, például nem kényszeri­­tették a betegüket hogy hagyja abba az ivást. A zsidó nem rosz­­szabb de nem is jobb más ember­nél, lehetett a zsidó orvosok közt is kommunista gazember. Sztálin ugylátszik nem volt ben­ne a Zsdánov halálának sietteté­sében. De ez a kőszívű zsarnok ugy gondolkodik, aki meghalt az meghalt, nem érdemes azon sokat rágódni. Inkább nézzünk utána, hogy lehetne ezen a haláleseten keresni. Hát elsősorban is, itt vannak a zsidók. Oroszországban a tanult orvosok túlnyomó nagy része zsidó. Milyen ügyes dolog: mindenki reszkessen az életéért, mert a zsidó orvosok, amerikai megbízásból, megölhetik; egy uj, sokkal finomabb vérvád. De ez, ebben az esetben, nem fődolog. Hanem inkább az, hogy Molotov és Béria feje fölött, akiket Sztá­lin nem akar utódjának, ott lóg a nagy per fenyegetése. Ha rákerül­! ne a sor, a zsidó orvosprofesszorok vallani fognak, mint a karikacsa­pás. Molotov és Béria ellen; Ma­lenkov szóba sem kerülhetne, ő lesz a fővádló. De a Zsdánov meghalatása, már most is amikor még nincs is “csiszta,” már most is bőven tejel. A hivatalos “Prav­da” pártlappal az élen, az egész szovjet-sajtó és minden nyilatko­zat, rémült haraggal kérdezi, ho­gyan az istenért volt az lehetsé­ges, hogy az amerikai kémszerve­zet vezető szovjet-nagyságok éle­tét vehette, és a titkos rendőrség nem vett észre semmit! Súlyos hanyagság,—ha ugyan nem rosz­­szabb. Éppen hogy Béria nevét nem nevezik meg, de várjunk J csak! A Molotov-Béria áskálódó szövetség máris súlyos sebet ka­pott. Sztálin mindenáron elejét akar­ja venni annak, hogy Béria de még inkább hogy Molotov lehes­sen az utóda, mert nem bizik benne hogy az ő világpolitikáját fogják követni. Hanem attól tart, könnyelműen háborúba fogják vinni a birodalmat. Sztálin nem akar háborút, legalább is a mos­tanában való években nem, tudja hogy végtelen hosszú verekedés után, a szovjeti birodalom elpusz­tulna és széthullana. Nem riadna persze vissza háborútól, ha a cél­jai számára elkerülhetetlennek bizonyulna; legszívesebben azon­ban mostani bevált módszerét kí­vánja követni, a se békét se há­borút, súlyos fenyegető fegyver­kezés kíséretében. Ezt a kompli­kált, nehéz módszert, tanítványa, Malenkov kezében látja biztosít­va. Molotovot mohó imperialistá­nak tartja. Egyszer a háború ide­jén elszólta magát. Mosolyogva rámutatott Molotovra és azt mondta Churchilinek; “Lássa, ez is egy olyan nagy orosz.” Molotov akkor szerényen és büszkén vi­gyorgott rá. Ma már nem nevetne. Ha rákerülne a sor, ráolvasnák majd, hogy a régi cári katonai imperialista szellemet kivánja feléleszteni, ami nem is csoda, hi­szen ősi nemesi családból szár­mazik, igazi neve Szkrjábin; a Molotov, “Pörölyös” csak fölvett név. Arról nem is szólva, hogy a felesége zsidó, tehát egyrészt “burzsoá nacionalista”, másrészt “kozmopolita,” harmadrészt cio­nista, azaz “Amerika zsoldjában van.” A rámenős háborús szellem azonban népszerű a hadsereg és párt nem kicsiny részében. Ezért Sztálin nemrég egyik csodarabbi tételét bocsájtotta világgá. Azt mondta; “elkerülhetetlen hogy a kapitalista országok közt a kapi­talista ellentétek ki ne élesedje­nek, hajba fognak kapni; nékünk csak ezt kell kivárnunk és akkor a hóditás gyümölcse áldozat nél­kül hull az ölünkbe.” E nyilatko­zatával csak a régi marxista­kommunista csíziót ismételte; az­zal azonban hogy Sztálin mondta és most mondta, vonalat jelzett. A hódításról álmodozók nyugod­janak meg, Sztálin bölcs módsze­rével sokkal könnyebben el fogják érni, mint Molotov és Béria kor­­kázatos módszereivel. Ezen a nyilatkozaton akkor rö­högtünk. Hogyne, majd Anglia meg Franciaország háborút üzen­nek Amerikának a Sztálin szép szeméért! De Sztálin nem is igy gondolta. Igaz ugyan hogy a marxizmus örök törvényei a ne­hézkedés természeti jelensége mintájára maguktól érvényesül­nek, de azért nem árt kissé utá­­nasegiteni a marxizmusnak. Sőt, nemcsak kissé, hanem nagyon is, ahogy csak lehet. Persze hogy a “kapitalista” országok nem fog­nak maguktól hajbakapni, nem bolondok hogy a szovjet útját egyengessék. De mi majd, szov­jeték, fölépítünk egy “harmadik j erőt” — nem olyan gyerekeset a- I milyenről az Amerikára félté­­kenykedők tehetetlenül álmodoz­nak — hanem egy egyszerű, köz­érthető, kézzelfogható vad erőt, a gyűlölködő nácizmus erejét, ami­nek kínálkozó fő jelszava: öld a zsidót! És mi leszünk a legfőbb zsidóüldözők, mi fogjuk vezetni ezt a félelmes erőt, ami aláássa, | fölbomlasztja, hajbakapatja majd a “kapitalista” országokat. Lám, Nyugat - Németországban máris földerítettek egy náci összeröffe­­nést, amely a kommunista orosz ; erővel kacérkodva, el akarta lepni j a német nacionalista pártokat. Délamerikában mindenütt vannak erős náci és fasiszta maradványok, azok milyen szívesen szövetkez­­nak majd az ott mindenütt ha­talmas kommunistákkal, a “kapi­talista zsidóbérenc” Amerika el­len, és Peron áldását adja rájuk. A mohamedán Keleten az egészen náci-szerű faji türelmetlenség inkább a zsidóüldöző Szovjettel megy természetesen, mint a “cio­nista” és “kizsákmányoló” Ame­rikával. Nem ez a belső orosz tülekedés okozta persze a szovjet nyílt poli­tikai zsidóüldözésének kitörését. Az már régen lappangott, régen érlelődött; ez csak az utolsó lö­kés volt. De ez a szovjeti kinálko­­zás a világ lappangó náci erői fe­lé, óriási jelentőségű, óriási ve­szedelem. Kár vigasztalni magun­kat azzal, mint a német kormány teszi, hogy a náci összeröffenések csak jelentéktelen kisebbség. Mi­kor voltak ezek az embertelen egytömbüségek, nácizmus és kom­munizmus, többséget kereső moz­galmak mint a demokrácia? Majd megszerzik ők maguknak a több­séget ha rákerül a sor, erőszakkal, halálos tömegfenyegetéssel, ami­kor az elégedetlenség csak egyet­len irányban szabadulhat: ahová ők engedik és irányítják. Eddig még lehetett, de most kár lenézni a nácik “kisebbségét,” — most amikor mögöttük tornyosul az orosz hatalom, a szovjet hadse­reg és a kommunista propaganda meg annak milliói. És Sztálin számára nem is ezek a teljes, tudatos nácik a fontosak. Hanem az a náci, aki mindnyá­junk mélyén szunnyad, az állat, aki ott lappang minden em­ber lelke fenekén, a “Schweine­hund” az emberben. Ezt a kutya disznót” csak mi magunk tudjuk fékentartani magunkban, meg a polgárosult társadalom tilalom­szava. De haj! milyen könnyű azt felszabadítani. Vannak rétegek, amelyek különösen hajlamosak náciskodásra, olyanok, akik min­dig ugrásra készek. Sok ilyen van katonatisztek, államhivatalnokok közt, akik a hatalmat kezelik és akiknek sohasem elég a hatalom, amit a demokrácia engedélyez. Meg bizonyos üzletemberek köré­ben. Nékem van egy élénk emlé­kem erről, hogy alakul át egy társadalom, varázsszóra. Mont­­auban délfrancia városban buj­­j tam meg Hitler elől, mikor az le­gázolta Franciaországot. A fegy­verletétel előtt oda költözött az egész megmaradt hadsereg, a fő­parancsnokság és a kormányzat nagy része. És soha nem felejtem el, hogy annak a francia népnek i körében, akinek jóságát, segítő hajlandóságát, emberiességét nem győztem csodálni, egyszeribe mi hangzott fel! Kávéházban, utcán, rádión mást se lehetett hallani, csak azt: “la juiverie.” Hála isten, vége a juiverie-nek, a zsidóvir­­csaftnak, ordította, magyarázta, szajkózta mind a sok katona és hivatalnok. Mintha az ő Petain­­jüket nem is a győzelmes náci hadsereg sózta volna a nyakukba, hanem ők maguk emelték volna trónra egy győzelmes forradalom­ban, hogy megszabaduljanak a zsidótól. Ilyen az, mikor a “kutya disznót” felszabadítják az ember­ben, de sőt, nemcsak felszabadít­ják, hanem rá is parancsolják. * * * Erre számit Sztálin. A zsidó­­gyülöletnek — meg mindannak ami vele jár — ellenállhatatlan a fuvolaszava bizonyos körökben. És kivel akarják- elhitetni azok, akik rakásra lőttek magyarokat a Du­nába és zászlóaljnyi magyarokat halálra gyötörtek azért mert zsi­dónak találtak születni, meg az ö egész sleppjük, ugyan kivel akar­ják elhitetni mindezek, hogy Sztálinnak ezt a zsidófaló uj sza­vát nem hallják örömmel! Máris szövetségesek. Máris rájuk húzha­tó a sajátmaguk elv-itélete, hogy “személyazonosságuk megállapí­tása után . . .” Mint 1939-ben, együtt indulnak majd uj aljassági diadalra. Kommunizmus? az vég­re is csak ízlés dolga, — mint Mo­lotov mondotta a nácizmusról. És csakugyan, nagy elterjedt tévhit az, hogy ezek egymásnak az igazi ellenségei. Sokaknál végze­tessé vált ez a tévhit, mert nem biztak a demokráciában, hogy az fékentartja a nácizmust, hanem a kommunistáknál kerestek hatá­sosabb védelmet és megnyugtató orvoslást. Ezek most csapdában vannak. Mert a két gazság közt nincs külömbség, — csak az hogy mindakettő maga akarja megza­­bálni a világot. De könnyen me­hetnek együtt is, ha kell. Az első világháború idején a Kárpátokban, az volt a mulatsá­gunk, hogy egy bolhát meg egy tetüt tettünk óraüveg alá. Rög­tön egymásnak estek és addig marták egymást, mig egyik meg nem döglött. Halálos ellensége volt egymásnak a két élősdi. De: a bolhát is, a tetüt is, egy ember­ről szedjük le. Az embernek közös élősdi je volt mindkettő, ott meg­fértek egymással. A kommuniz­mus és a nácizmus, az embernek tetüje meg bolhája; egymást is megennék, de közösen és főként és együtt egyetértésben, az embernek ; halálos ellenségei. Ha Miami környékén ingatlant (Reá! Estate-t) vagy üzletet akar venni vagy eladni, forduljon bizalommal az egyetlen magyarul beszélő, magyar származású Reg. Broker-hez, WILLY FRIEDMAN-hoz, akinek irodája, a BLUE DANUBE REAL ESTATE 35 N. W. Second Avenuen van MIAMIBAN a város szivében, egy blocknyira a CITY HALL-tól. Free Parking — Telephone 9-4995 — Notary Public • A nagy összeköttetésekkel rendelkező iroda a rohamosan fejlődő Miami és környékének üzleti lehetőségeit a legjobban tudja üzlet­felei részére biztosítani. Érdeklődésre díjtalan információkkal szol­gálunk. írjon vagy személyesen érdeklődjön a legrövidebb időn belül, mert Florida várja Önt! Florida a Jövő! Florida az Egészség! Florida, a lehetőségek paradicsoma — .Költözzön Floridába! Az örök napfény nyári birodalmába!

Next

/
Thumbnails
Contents