Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-11-07 / 41. szám

Z-ik oldal AZ EMBER NOVEMBER 7, 1953 nyesithesse akaratát, ímert a “rendfenntartó karhatalom’’ az övé volt. Nem a “destruktiv’’-nak bélyegzett ellenzék, hanem a kor­mány belügyminisztere és maga a honvédelmi miniszter: Be­­licska Sándor a parlamentben kijelentette, hogy ‘a hadsereg­nek ezek a tagjai nem méltóak a tiszti kardbojtra.” Az országi hajójának volt ugyan kormányzója, de alatta (már az ár volt az ur. Az ár nem a méltatlanokat, hanem a minisztereket mos­ta el. Pedig az a kormány, amelyiknek a deres reaktiválása il­letve a “botbüntetés'’ parlamenti tárgyalásakor az volt a gondja ,hogy a meggyfa- vagy a somfa-vessző alkalmazása fe­lel-e meg jobban a régi magyar tradíciónak, igazán nem volt túlzott radikalizmussal vádolható. De ők önmaguknak tartót- j tak fenn mindent. Az ellenzék padsoraiban, bár fanyar arccal, de mosolyog­tunk ezen, mert akkor még nem sejtettük, pedig tudnunk kel­lett volna hogy az oly erőre épült rendszernél, amely a parla­menti tevékenységet a deres törvényre emelésével kezdi, ott nyitva áll az ut a pellengérhez és csak a pallós jog önkényes gyakorlásában végződhet. De az oktalanul megtűrt vagy rosszul választott erőkre támaszkodó kormányt nemcsak az országon belül, hanem a külföldön is érik nem várt meglepetések. Emlékezzünk csak vissza. A nemzet legválságosabb óráiban, amikor a körülöt­tünk kialakult erők túlzott étvágyával szemben a nyugati ál­lamok jóindulatára igazán nagy szükségünk lett volna, az európai civilizáció védelmében oly gyakran vérző nemzet drá­gán szerzett jóhirnevét és becsületét — ugyanezek az erők — szinte napok alatt könnyelműen elherdálták. Mert a verekedések zaja és bombák dörrenése hamarabb rázta meg Saint Genmain, Neuilly és Trianon ablakait, mint a dunaparti parlamentét. A népek önrendelkezésének wilsoni álma erősen ködösö­­dött, mert az önrendelkezni óhajtók a nagyobb önrendelkezők hatalmi érdekeibe ütköztek. Benes, Titulescu és Pasics aka­dozó érvei azonban az országból érkező attrocitások hirére uj lendületre kaptak Tardieu, a magyar delegátus felé kiáltott egyetlen, de megcáfolhatatlan mondatával nyugtatta meg Lloyd George háborgó lelkiismeretét. 1928-ban maga Lloyd George ismerte el, hogy a megtévesztés és csalás alapján lét­rejött békediktátumban nem az igazság, hanem az indulat és a felháborodás döntött. De Monzie szenátor a magyar parla­ment delegációs termében tartott előadásán mondotta, hogy “az akkori időben lezajlott események nem használtak az or­szág érdekeinek.” Apponyi Albert hiába küldötte kétségbe­esett sürgönyeit. Hiábavaló volt a kormány minden jószán­déka; az ébredők, a kopjások elődei setm. nem láttak, sem nem hallottak, mert a nemzet óhajával szemben a maguk biro­dalmát építették s az ország területi érdekeivel nem foglal­kozhattak. A kormány tisztában volt azzal, hogy a békeszerződés ál­tal lehetetlen helyzet elé állított ország idegállapotának leve­zetése és az uj helyzet szülte gazdasági problémák megoldása a jog, vagyon és személybiztonság megszilárdítása nélkül el sem, képzelhető. A rendre szükség volt, minden áron, még meg­alkuvás árán is. így lett az attrocitásból törvény, azzal a kü­lönbséggel, hogy amig az egyetemeken a verekedők csak egye­seket inzultáltak, a törvény 5%-ot kivéve általánosan ütött fejen minden érdekeltet. Ez volt a “konszolidáció” korszaka.*' De ha törvény lehetett az attrocitásokból, miért ne le­hetett volna törvényhozó az attrocitások értelmi szerzőiből? Lettek is. Többek között igy került a parlamentbe Francia Kiss Mihály közvetlen felettese, Héjas Iván is. A szellem ter­jesztői befurakodtak a közhivatalokba s a legfontosabb kulcs­pozíciókba. A konszolidáció dicsőségére az egyik terrorista a testőrség parancsnoka, a másik pedig miniszteri tanácsos lett, = A MACYARSZÁRMAZ aSU A legkülönfélébb szórakozások-ZSIDÓK ról és mulatságos játékokról VILÁGSZÖVETSÉGE N Ö 1 OSZTÁLYA II. _ gondoskodik a Rendezőbizott­ság. — A tánczenét BARTAL JENŐ és zenekara szolgáltatja! * tg______ 'i A légjobb konyhák kitűnő Karneval­ételei! * m » Belépőjegyek “Az Ember” ki­est/e adóhivatalában (320 E. 79 St., Telefon: BU 8-6168), Paprikás Weiss Importházában (1504 2nd november 21-én Ave., telefon'* BU 8-6117) és a központi irodánkban (317 East 79 St., telefon: BU 8-8213) szombaton este a kaphatók. HOTEL EDISON H­A jegy személyenként $5.00. — NAGY BÁLTERMÉBEN Ezért 5,000 dollár játékpénzt (228 West 47th Street) kap, melyért bazárcikket vásá-Ne mulassza el!!! rolhat és résztvehet minden játékban a karneváli látogató; A RENDEZŐBIZOTTSÁG: Mrs. Yoli Nánási Mrs. Nancy Bán Dr. Gisella Perl Mrs. Marika Frankle Mrs. Lilly Rotkel . Mrs. Ibolya Göndör Mrs. Piri Sényi Mrs. Margaret Görög Mrs. Margaret Silberman Mrs. Vally Liszt Mrs. Ibolya Speed Mrs. Éva Túri ............................................................................. J.!.!!l.ffl»W!!!'!WH!i.*Ih Megalakult a politikai foglyok nemzetközi szervezete Peyer Károly a következő leve­let intézte szerkesztőnkhöz: Kedves Göndör Elvtárs! Már régebben megalakult a Politikai Foglyok Nemzetközi Szövetsége és a magyarok ré- | széről eddig én vettem részt az előkészítő munkában. A i magyar csoport október 29-én j tartotta alakuló gyűlését és azon egy ideiglenes bizottsá- I got választott. Mozgalmunk; [ legfontosabb eseménye lesz az j a gyűlés, melyet november 7- I én a Hunter College-ben fog­nak tartani és amelyen min- I den nemzet képviselője fel­szólal. Kívánatos, hogy ezen minél nagyobb tömegek je­lenjenek meg és azért kérem a gyűlési felhívás közlését. Szívélyes barátsággal üdvözöl PEYER KÁROLY mert a verekedők már nem bottal, hanem hivatali minőségük- j ben dühöngték ki magukat. Ugyanakkor nem tagadható, hogy a szabadjára engedett j magánkezdeményezés a gazdasági életben komoly eredmé- ! nyékét ért el és a törvényhozás korszerű szociális intézkedései sok tekintetben jóval megelőzték az agyontámogatott utód­államokat. De ha Rip van Winkle Bethlen István kormányzásának tizedik évében ébredt volna fel, semmi oka nem lett volna a csodálkozásra, mert amilyen mértékben haladt a különböző társadalmi biztosítók és ONCSA-házak építkezése, ugyanolyan arányban fejlesztették vissza az alkotmányos életet. Újból visszatért a nyílt szavazás. Kétszer is lecsökkentet­ték a választásra jogosultak számát. A vármegyék önkormány­zatát lesorvasztották. A parlamentben korlátozták a felszó­lalást és felszerelték a “klotür-lámpát” s az ellenzék hangjá­nak elnyomására pedig a “viharcsengöt.” Különös valami volt ez a ‘konszolidáció.” A választási tör­vényt azok szegték meg, akiknek a betartatás volt feladatuk. A törvény kijátszása vagy nyílt megszegése nem bűn, hanem virtus volt. Az “ügyesek” előtt pedig — akik a sírjaikból kilé­pő holtak szavazataival döntötték el a már elveszettnek hitt J mandátum sorsát, — megnyílt a jövő. A “hivatalos jelölt” mandátumáért a közigazgatási appa­rátus valamennyi szektora dolgozott. Az ellenzékiek részére a választás: gát- és akadályverseny volt. Ennek megfelelően a parlament a népakaratnak csak relativ kifejezője volt. Mint ahogy a kisgazda Nagyatádi Szabó István miniszterségétől a cselédeit euzinált búzával etető Purgly Emil földművelésügyi miniszterségéig vezető ut sem, a választók óhaja volt. Egy neves parlamenti ülés után Bethlen István a követ­kező szavakkal lépett hozzánk: “Tulajdonképpen hogy képze­litek el a rend helyreállítását és biztosítását, ha az ahhoz szükséges intézkedések megtételét kifogásoljátok? Ne jöjjetek napirendi vitákkal és interpellációkkal, mert ti is felelősek vagytok, hogy megkötitek a kezemet. Azt csak én tudom, hogy mivel kell megküzdenem.” Bár semmi ok nem volt a helyzet bagatelizálására, mégis az volt az általános vélemény, hogy nem az alkotmány módo­sítására, hanem, a közismert “ismeretlen tettesek” lakat alá helyezésére lett volna inkább szükség. Aki a felületi tünetek­ből Ítélt, az azt hihette, hogy Bethlen István fáradozásai nem voltak hiábavalók. De mint a derült égből a villám, úgy súj­tott le az országra a Reuter-iroda hajnali jelentése és mint ahogy a legközelebb bemutatásra kerülő film fragmentumai gyors változatban adnak Ízelítőt a kíváncsiság felfokozására, ugyanúgy a külföldi lapok szenzációra éhes címlapjai al- és felcimekben valósággal vájkáltak a hir súlya alatt fájdalmá­ban elalélt jóhiszemű nemzet becsületében. A látszat volt sú­lyos, nem is a bűn, mert pénzhamisítók mindig voltak és lesz­nek. De hogy egy nemzet bankjegyeit egy másik állam térké­pészeti intézetében hamisítsák, — mint vallotta Jankovich “ezredes”, aki a titokzatos “U” asszony lábaitól a hamis ezre­sekkel tömött bőröndjeivel a párisi rendőrség cellájáig meg sem állt — és a hamisítás egyik tényezője maga a rend leg­főbb őre, az “országos főkapitány” lett-légyen, hát ilyen még nem volt, erre igazán nem volt példa. A nyomozás izgalmas fordulatait óránként tálalták a la­pok. A felcsigázott közhangulat lázban égett. A “Paris Soir” címlapján Zadravecz tábori püspök arcképe díszelgett. A Mo­­gador-szinház Ivette Gilbert “Pas sur la bouche” cimü ope­rettjében esténként szerepelt a “valódi magyar frank.” Megrendülve állt az ország népe egy olyan vád alatt, a­­melyhez az égvilágon semmi köze sem volt. Még a védelem sem talált mentséget, sőt magyarázatot sem arra, hogy az ilyen lázasfej ü hazárdőrök és felelőtlen fan­taszták hogyan kerülhettek ilyen magas hivatalokba? Mivel a hétvezér és fajvédő társaik jelszavai külföldön használhatatlanok és a rendfenntartók karjai rövidek voltak, a közvetlen tetteseket bebörtönözték. De a nemzet rákfenéjét, a minden bajok okozóját, a közöttük tovább is lázitó szellemet szabadlábon hagyták. A lecsukottakkal csak a számuk lett kisebb, de a hatalmuk nem. A közvélemény megnyugtatására azt rebesgették, hogy a ‘legfelsőbb hely” ragaszkodik az izgága elemek felszámolásá­hoz és sikertelenség esetén a legmesszebbmenő következmé­nyeket önmagával szemben is hajlandó levonni. De a “rend­­fenntartók” nem voltak ijedősek. Nem mindenki látott eb­ben fenyegetést. Ellenkezőleg: uj álmok, uj nagyra törő vágyak születtek. A zárt koronáju aranygyapjas csak alkalomra várt. Csak a bennfentesek tudják, hogy került az árpádházi kar­szalag a pribékek karjaira . . . (FOLYTATOM) \ A kibocsájtott felhívás a kö­vetkező: A vasfüggöny mögötti volt poli­tikai foglyok bizottságot alakítot­tak, amelynek célja, hogy megem­lékezzenek mindazokról, akik bör­tönökben vagy koncentrációs tá­borokban haltak meg, vagy akik ma is kényszermunkatáborokban és rabságban sínylődnek. A bizottság november 7-ét vá­lasztotta a megemlékezés napjá­ul. Ezen a napon ragadták ma­gukhoz a hatalmat a kommunis­ták Oroszországban. A volt politikai foglyok ezért november 7-én, szombaton d.e. 11 órakor a newyorki Hunter College (695 Park Ave., a 68 St. sarkán) dísztermében nagygyűlést rendez­nek. A gyűlés után déli 12 órakor tiltakozó felvonulás lesz a Szov­jetunió UN - delegációjának Park Ave. és a 68 St. sarkán lévő épü­lete előtt. Arra kérjük együttérző magyar honfitársainkat, hogy mind a gyűlésen, mind az utána követke­ző tüntetésen megjelenni és azon résztvenni szíveskedjenek. New York, 1953. nov. 1 PEYER KAROLY FÁBIÁN BÉLA ZERKOWITZ PÉTER az Előkészítő Bizottság magyar csoportjának tagjai A magyar csoport alakuló ülé­sén Peyer Károly beszédet mon­dott. — 1944 tavaszán megrohanta hazánkat egy idegen hatalom — mondotta — és lefogták mind­azokat a közéleti férfiakat, társa­dalmi osztályra való tekintet nél­kül, akiktől erőszakra felépített rendszerüket féltették. Összefog­­dostak ártatlan embereket, akik politikával soha sem foglalkoztak és a vallásuk nem tetszett a ter­roristáknak. A tüskés sodrony be­vonult az alkotmányos eszközök közé és a hatalmat alátámasztot­ták azok a lángok, amelyek estén­ként a krematóriumok kéményei­ből messze világítottak és figyel­meztettek mindenkit, hogy ellen­kezés esetén mi sor vár rájuk. Az emberek milliói pusztultak el az éhségtől és csodával volt határos, ha valaki onnan élve kiszabadult. — 1945 tavaszán ezt a terror­rendszert leverte — folytatta be­szédét Peyer Károly — az az erő, mely a szabadságot és a humaniz­must tűzte zászlajára. Azt remél­tük, hogy most vége lesz a szen­vedésnek és a romok eltakarítása után boldogan és békében fog élni az emberiség. Mennyi csalódás ér­te a népeket, amelyek az oroszok hatalma alá kerültek! A nőket “krumplipucolás,” a férfiakat “ki­csi robot” jelszóval kényszeritet­­ték engedelmeskedni és a nők a kórházi ágyon ébredtek fel, a fér­fiak Ploestiban, majd Sebasto­­polban és Szibériában jöttek an­nak tudatára, hogy mi a “kicsi ro­bot” és még ma is sokezren van­nak a különböző kényszertáborok­­ban. — Nehéz volna eldönteni, me­lyik rendszer aljasabb, kegyetle­nebb és gonoszabb. Állapodjunk meg. hogy mindegyik egyformán merénylet az emberiség ellen és minden kultúrát, szabadságot és embertársait szerető embernek össze kell fogni, hogy ezt a fe­kélyt kiirtsuk és soha vissza ne térjen. Mindazoknak, akik élve kerültek ki ezekből a földi poklok­ból. kötelességük minden erejük­kel harcolni, hogy a világon meg­szűnjenek a terrorra felépített rendszerek! i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents