Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-07-18 / 29. szám
o a IDNIHSVI anil > Ez történik I Magyarországon XL *0*G ‘NOIDNIHGVM cool XOS’O’d V-GVTIA V HNHHIH GÖNDÖR EJERMNC POU2UŰUMETSJAP1A AZ UJ ÖSSZETÉTEL A Magyar Dolgozók Pártjának, azaz a kormmista pártnak uj politikai bizottsága a következőképen fest: Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Gerő Ernő, Hegedűs András, Hidas István, Kristóf István, Földvári. Rudolf, Ács Lajos, Zsofinecz Mihály. Póttagok: Bata István és Szalai Béla. A Politbüro fenti uj összetételében a következő szenzációk vannak: nem foglal benne helyet Révai József, Farkas Mihály és Horváth Márton, tehát az eddigi éllovas-gárdának három tagja, továbbá a bábok .{őzül Rónai Sándor, Harustyák József és Kiss Károly. Ugyanakkor a párt főtitkári tisztsége helyett háromtagú titkárságot választottak, amelynek tagjai: Rákosi, Ács Lajos és Vég Béla. GERŐ HANYATLÁSA ó A magyarországi változások közül a legmeglepőbb — vagy talán a leglogikusabb — Gerő Ernőnek erős háttérbe szorítása. Rákosi és Gerő között régi rivalizálás folyik és Rákosi most jutott hozzá, hogy kellemetlen konkurensének hatalmát megnyirbálja. A 9-tagu Politbüróban Gerő már csak a harmadik helyen szerepel és a tehetetlen bábut, a Rákosit híven kiszolgáló Nagy Imrét tették elébe a második helyre. RÖPCÉDULÁKAT DOBTAK EGY REPÜLŐGÉPBŐL Két héttel ezelőtt egy idegen repülőgépről ezer- és ezerszámra dobálták főleg a dunántúli vármegyék fölött a röpcédulákat, amelyek határozott ellenállásra szólítják fel a népet. Az államvédelmi szervek tehetetlennek bizonyultak a röpcédulák összeszedése körül, oly nagy mennyiségben s oly széles területen érkezett az “égi üzenet.” AMIKOR A SARLÓ VISSZAVÁG . . . Az egyik kis biharmegyei falu kolhozba kényszeritett földművesei komolyan vették Nagy Imre bábu-miniszterelnök ígérgetéseit s már julius első napjaiban követelték, hogy földjeiket adják viszsza. A kommunista párt helyi vezére hallani sem akart erről, mire a falu apraja nagyja nekiment a bolsi megbízottnak, sarlóval meg vasvillával kergette ki a faluból. A hitelesen megbízható jelentések szerint Biharban és az Tiszántúl keleti részén több helyen fordult elő hasonló incidens. TOLBUCHIN-KÖRUT, GUSZEV-UTCA, MAXARENKO-UTCA . . . Budapest utcáinak elnevezése is világosan megmutatja: a jelenlegi magyar kormány csak a nevében magyar, de valójában nem más, mint orosz helytartóság. íme néhány uj budapesti utcanév: Sztalin-ut (Andrássy-ut), Vorosilov-ut (Stefánia-ut), Molotov - tér (Vigadó-tér), Lenin-körut (Srzsébet-körut), Tolbuchin-körut (Vámház-körut), Malinovszkifasor (Olasz-fasor), Majakovszkiutca (Király-utca), Makarenkoutca (Horánszky-utca), Guszevutca (Sas-utca). Van ezenkívül November 7-tér (Oktogon), Vörös Hadsereg - útja (Hidegkúti - ut), Moszkva-tér (Széli Kálmán-tér), sőt Élmunkás-tér is, a volt Ferdinánd-tér . . . Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879 SZEHKESZTÖSEG ÉS KIADÓHIVATAL: 329 East 79ST.. NEW YORK. 21, N. Y. Phone: BUtterfield 8-6168 Vol. XXVII —No. 29 NEW YORK, N. Y„ jULY 18, 1953 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT Terepszemle az emigráció mezején Irta: ANDAHÁZY - KASNYA BÉLA 1945 késő őszén, szürke ótmos esőben érkeztem az egyik ausztriai baraktáborba. Az időnél talán csak a sároshavas locspocsbán cuppogva ténfergők arca volt szürkébb. Egy csomó nyugatra kényszeritett jóhiszemű ember között alkalmam volt látni a nácizmus magyar szálláscsinálóit is, akik az utóvédek védelme alatt, a nép haragja elől, a megszállókkal együtt menekültek ki az országból. Nyomasztó sivár kép volt látni ezt a szomorú társaságot, amint maguk elé bámulva összerogycttan és reményvesztetten vizionáltak. Hihetetlennek látszott, hogy a most saját sorsukért remegő gyámoltalan figurák, a határon túl még mint veszett fúriák száguldottak. Saját hazájukat pusztították s másodrendüségükből, alacsonyrendüségi érzetükből eredő ostoba fajgyűlölettel mérgezték a levegőt. Ámokfutó módjára gázoltak le mindent és mindenkit, ahová a kezük elért. Most félszegen ténferegtek, halkan rögeszmét cseréltek s mit tagadjuk: a “vitéz”-ek is féltek. Emberi tragédiájukat látva, még szánalmat is keltettek. Joggal hihette mindenki, hogy ha majd rádöbbennek végzetes tévedéseikre, bünbánattal hamut szórnak fejükre s alázattal igyekeznek jóvátenni mindazt, amit csak lehet s feledtetni azt is, ami lehetetlen. Végre is az idő sok mindent feledtet, a por sok mindent betakar. Már-már feltételezhető volt,— legalább is külső látszatra—hogy a kegyetlen lecke után mindenki először magyar s csak azután pártí-ag. Fájdalom, az események nem ezt igazolták. A tábor főkolomposainak egy részét hazavitték. A másik része igyekezett minél messzebb kerülni a számonkérés színhelyétől. Az éj sötét leple alatt óvatosan surrantak át a különböző határokon. Azok pedig, akik tisztában voltak azzal, hogy tetteikért, akárhol is vannak, felelősségre vonhatók s nevük hallatára honfitársaik megvetésében lesz részük, először siettek a legnagyobb veszélytől: önmaguktól szabadulni s Hamis papírokkal idegen néven indultak el uj hazái keresni. Később nemcsak nevet hanem cégért is változtattak Mint “jobboldali konzervatívok’ szerkesztettek lapot. Szinte ugyanaz a “szórvány”; amelyik Mindszentyt, a veszprémi püspököl börtönbe vetette, a mártír főpai primási palástja mögé bújva a “keresztény irányzat” képviseleteként tüntette fel magát. Frivol játék? Vagy óriási átalakulás? — kérdezték a helyzet ismerői. Lapjaikban eleinte ahány cikk annyi hamis név. Elindult az ezei mentséget kereső lázas önigazolás Nem volt ebben semmi különös sőt érthető volt, mert hisz a véde kezés jogától senki meg nem fosztható. Nem volt ügyetlen ezeknek a szórványoknak az a hamis beállítása sem, mintha politikájuk kizárólagos tengelye, kezdettől fogva, a~ bolsevizmus elleni harc lett volna. Észszerűnek látszott, hogy még hamisítás árán is azt hirdessék, ami mindnyájunkat összeköthet és nem azt, ami szétválaszt. Mi úgy véltük: nem lett volna helyes a múlt felidézésével az amúgy is hatalmas ellentéteket még jobban kiélezni s ezzel megnehezíteni a jóutra térését azoknak, akik rájöttek arra, hogy hamis prófétát imádtak. Nem akartuk feleleveníteni azt a túláradó örömujjongást, amellyel a III. Birodalom és a III. Internacionálé baráti szerződését ünnepelték. “Az óriási német diplomáciai sikert” s azt hogy bálványuk külügyminiszteré: ítibbentrop a világ hatalmai közül egyedül ismerte el jogosnak a három kis balti állam gleichsehaltolását a vörös paradicsomba. Emlékeztünk Hitler és Sztálin parolázó fotográfiájára, amikor egy százesztendős harc után függetlenségét visszaszerzett s szabadságáért hősiesen küzdő testvérnép országának a felét úgy szelték le, mint a vásári cipót és lakóit egyetlen tollvonással ebek harmincadjára vetették. Ezzel a nácik a vörös tébolyt az ország határáig hozták. Nehéz idők voltak ezek. Nemcsak jó idegekre, de jó gyomorra is szükség volt. A leglelkesebb ünnepi cikket a nyilasok legnagyobb publicistája irta, nyakában a Polonia restaurálására alapított “Pro Libertate”rend fehér keresztjével. Nem kérdeztük azt sem, hogy hazamentek volna-e, ha történetesen nem az oroszok, hanem az amerikaiak lennének a megszállók? Ha nem, mivel indokolnák meg távolmaradásukat? Vagy ha csak levegőváltozás miatt mentek olyan messzi- I re az országtól, miért szívják azt | idegen név alatt? Amint az óceánon áthajóztak a Szálasi második garnitúrája körül összeverődött régi és megbizhatc hívek, azonnal hozzáláttak az u. ; haza “gyepföldesitéséhez.” Arányj lag elég hamar “talajgyökeret’ is vertek, mert amint észrevették hogy talpuk alatt nem ég a föld valóságos idegenforgalmi irodái nyitottak, hogy cimboráikat átsegíthessék. A helyi nácipárton keresztül beférkőztek a hatóságokhoz is és a bevándorlás tekintetében szinte kizárólagosságot élveztek. Régi történelmi családot tagjait is zsidónak és kommunis! tának nyilvánítottak, ha nem vol j “eszmetárs.” De 100-150 dollárár1 I akár Óbe rstrumbandführernel nyilvánítottak zsidót vagy kommunistát egyaránt. Csaknem maradéktalanul sike j rült a régi nyilas organizáció át mentése, amiért még északon i elismeréssel adóztak Szálasi kö vetének ravatala mellett. A pártszemináriumok ismét működnek, de egyelőre fedőnevek alatt. Bleyer Jakab nyugodtan pihenhet sírjában, mert a Volksbund is eredményesen dolgozik. Gondosan ügyelnek arra, nehogy a vezetés olyan rendes és tisztességes emberek kezébe kerüljön, akiknek a multbani magatartásuk kifogástalan volt. Különben szépen megférnek. Ha vannak is véleménykülömbségek, azok inkább személyi természetűek. Ebben a nagy összhangban szinte érthetetlen, j hogy az emigrációban dúló vi- j szályról beszélhessen bárki is. De talán igazuk is van, mert lássuk csak mi is a helyzet? * Először jöttek azok, akik az egymást követő diszkriminációs törvények megalázásától megun- j dorodva hagyták el az országot, j amikor az még különösebb nehézségek nélkül lehetséges volt. Később azok, akik a csodával hatá- I ros módon kicsúsztak a gyilkosok karmai közül és akiket a szövetséges csapatok szabadítottak ki a gázkamrák torkaiból. Ugyanakkor azok a politikusok és közéleti kitűnőségek, akiket a németek internáltak. Ez volt az üldözöttek első csoportja. De a történelem kereke gyorsan forog. Az üldözés démonát útjára inditók, a végzetes katasztrófa megteremtői tulajdonképen nem emigráltak, hanem nyugat felé uj hadállásba vonultak. Csak később tudták meg, hogy ismét tévedtek. Most már a határon kívül igy kerültek szembe az üldözöttek pontosan ugyanazokkal, akik elől menekülniük kellett. A harmadik csoport pedig azokból áll, akik a nácik fogságából, Sopronkőhidáról vagy nyugatról visszatérve, a rejtekhelyeikről előbujtakkal együtt, hozzáláttak a füstölgő romok eltakarításához s akik a magyar nép nagy többségének bizalmából az uj állam-élet alapjait akarták lerakni. Ennek a megvalósítását azonban Moszkva ügynökei és az orosz megszálló csapatok lehetetlenné tették. De mint ahogy nem akartak együttműködni a német megszálló csapatokkal, Ugyanúgy nem akartak a bolsevista gépezet vak eszközeivé válni. De miután a bolsevistáknál Ugyanúgy mint a náciknál a meggyőzés fegyvere a golyószóró s hatásos argumentum a kötél, nem volt más választás, mint most már másodszor menekülni a második diktatúra elől. A legnagyobb megelégedéssel állapítható meg, hogy az üldözöttek emigrációjában is megvan az egyetértés. Bár különböző pártok menekültjeiből verődtek össze, tiszteletben tartják egymás meggyőződését és nincs véleménykülönbség abban, hogy az országot a felszabadulás után az igazi demokrácia szellemében kell felépiteni. Hogy vannak kritikák pro és kontra, az természetes, mert hiss a véleménynyilvánítás szabadsága a demokrácia lényegéből ered. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a nemzet történelme folyamán még nem volt arra példa, hogy az üldözött és az üldöző az országon kivül, egy és ugyanazon a területen legyen kénytelen élni,, úgy elismeréssel kell megállapítani, hogy a két ellentétes csoport között alig volt nagyobb súrlódás, mint az elmúlt idők egyrétegű és azonos politikai elveket valló emigrációiban. -De csak azért, mert egymástól teljesen elkülönülten élnek, * ami viszont érthető, mert mivel volna megmagyarázható, hogy azok, akik Bajcsy Zsilinszky Endrét is felakasztották, barátait és képviselőtársait — ha idejében nem tudtak elmenekülni — letartóztatták és bebörtönözték, most keblükre öleljék azokat, akik akaratuk ellenére életben maradtak. Igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy nem borul a nyakába az ideológia megteremtőinek, a keretlegénynek vagy pártszolgálatosnak az, akinek csaknem az egész családját kiirtották. A két egymástól független csoportban külön-külön zavartalan volt az összhang. De nem volt és nincs egyetérés az üldöző és az üldözött között, mint ahogy nem volt egyetértés Rákóczi Ferenc emigrációja és az osztrák császári udvar, vagy Kossuth Lajos és az ellene még külföldön is ármánykodó osztrák kamarilla poroszlói között. De kinek jutott volna az eszébe, az a bizar gondolat, hogy az emigráció feladatainak elvégzéséhez a poroszlókat is meghívja? Vagy, hogy a franciák és törökök, illetve az amerikaiak támogatásából az osztrák udvar tanácsadóit részeltesse? Igaz, hogy olyan ember sem akadt, aki a vendéglátó nagyhatalomnál a Kamarillával kokettálók kegyeit keresse azért, hogy azok segítségével szétverhesse a magyar emigrációt. Mint ahogy a múltban természetes volt, hogy az üldözött és az üldöző nem egy tálból ette a cseresznyét, ugyanolyan természetellenes ma a két ellentétes pólus egy asztalhoz ültetése. A kisebb-nagyobb csatározásokon kivül nem is volt nagyobb baj, mindaddig, mig meg nem I alakult a Nemzeti Bizottmány. * A Bizottmányt azok hívták életre, akik népszavazás utján nyertek felhatalmazást arra, hogy az ország uj alapjait demokratikus eszközökkel építsék fel. Az alapítók jószándékát igazolja az is, hogy nem tekintették magukat a jogforrás kizárólagos tulajdono- i sainak, hanem meghívták mindazokat, akik szembenállottak a diktatúrákkal, sót még azokat is, | akikről feltehető volt, hogy sem i büntetőjogi, sem politikai szempontból felelősségre nem vonhatók. Ezzel kifejezésre juttatták azt
