Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-07-04 / 27. szám

JULY 4, 1953 AZ EMBER 5-ik oldat MARIKA... Irta: GAR AM VÖLGYI ARTHUR Az alábbi igaz történet egy ma­gyar munkáslány mártiromságá­­ról szól. Marikának hívták. Mind­össze 16 esztendőt élt. Ifjú, meg­gyötört testét 1944 december 24- én, nagykarácsony éjszakáján föl­delték el a nagymarosi temető al­só szegletében, négy nappal azu­tán, hogy a község “felszabadult.” Temetésén csak özvegy anyja, a civilgunyát húzott pap, a sirásó s négy-öt szomszéd volt jelen. A gyászszertartás sürü hóesésben néhány perc alatt lezajlott, utána az ácsolatlan deszkakoporsón megkoppantak a fagyott görön­gyök. Marikát magábazárta a szülő anyaföld, sírját pedig — csakúgy mint a hozzátartozók lá­­banyomát — befújta, betemette a hó . . . A szelíd hant s a sűrűn szállon­gó pihék azonban egy fiatal élet tragédiáit s drámai elmúlása kö­rülményeit csupán átmeneti idő­szakra temethették el. Mert ime nyolc és fél esztendő után életre keltjük az ifjú Marika emlékét, elmondva mindazt róla, amiről magyar honban hallgatni kell manapság . . . Legyen e néhány sor a szabad magyarok emlékezé­sének jelképes virágcsokra egy kékszemü kislány vádoló sirhal­­mán . . . 1. 1944 decemberében, a Dömös­­szentendrei Duna - szurdok felett Ítéletidő viharzott. A Csóványos irányából szakadatlan sötét fel­legek húztak, melyek valósággal öntötték magukból a havat s a Duna fölé érve oly mélyre eresz­kedtek, hogy foszlott aljuk súrolta a rianó jégtáblákat. Éjszaka és nappal között alig volt különbség, a hósipkás házakban még déltájt Is égetni kellett a gyertyát. A vil­lany ugyanis nem működött, még­pedig azért, mert háború lévén, a vezeték központi kábeljét széttépte egy kósza aknaszilánk. Az áram­szolgáltatás megszűnésével egy­­időben kifogyott a boltok petró­leumkészlete is, utánpótlásra gon­dolni sem lehetett, miután Vác már orosz kézen volt, Szobot pe­dig szintén elvágta egy, a Zebe­­génynél Dunáig nyomuló szovjet páncélos ék. Hiányzott persze még sok minden, igy a kenyér, a liszt, a só s a zsir. Babot és bort viszont korlátlan mértékben lehe­tett még kapni, feltéve, ha az ut­cára merészkedett a jámbor ha­landó . . . Az utcákon jármű jármű nyo­mában szorongott, körülöttük fá­zósan topogó, beijedt német kato­nák. Harapófogóba kerültek. Előt­tük Kismarosnál orosz tüzérség, mögöttük Zebegénynél orosz pán­célosok. Kóspallag, Szokolya, Má­­rianosztra szintén orosz kézen, az egyetlen menekülési lehetőség pe­dig a Duna, a jégzajlás kellős kö­zepén. Két német monitor birkó­zott ugyan a jéggel s a Sztalin­­orgonák záró-tüzével, megkísérel­vén az egységek Visegrádra, a Dunántúlra mentését, A kísérlet azonban meddő maradt, miután csak a tiszti káder s bizonyos le­génységi részleg átszállítása sike­rült. A zöm — megrekedt . . . Mindennek persze a község it­ta meg a levét. Aknazápor hullott a hófedte házakra, freccsenve re­pítvén szét a tetőt, havat és ké­ményt. A templomtorony szitához hasonlított, amelynek lyukain át­­sivitott a jeges dunai szél. Levegő­be repült a Korona-szálló is, ud­varán felrobbant vagy másfélezer tányérakna. S a légnyomás sú­lyosan megrongált mintegy kéttu­catnyi házat a közelben, közöttük egy özvegyasszonyét, ki 16 eszten­dős lányával a pincében remegve várta a vész elmúlását. A kislányt Marikának hívták . . . 2. Marika apja asztalos volt, akit még a harcmincas évek végén sír­ba vitt a gümőkór. Azt mondják, tovább élhetett volna, ha nem töri magát éjjel-nappal s nem szagol­ja folyton a politúrt, meg a uin­­gáláshoz szükséges nehézszagu festéket. Ám a nyomor nagy volt s a kereset kicsi, igy a vézna asz­talos, bármennyire kiván/a is az ágyat, robotolni kényszerült. Egy­szer aztán, munka közben kiesett kezéből a gyalu, szeme megüvege­sedett. A kis ember elnyúlt a föl­dön, estében magávalsodorva egy csupor fekete olajfestéket. Amikor rátaláltak, már halott volt, a rá­szárad/ festék meg úgy fedte cin­­gár termetét, mint úri holtakét a gyászlepel. Harmadnao az általa készített ládában földelték el. A ládát eredetileg törékeny áru szál­lításra szánta . . . s minő démoni véletlen — az ő törékeny tes/ét szállították benne a temetőbe. Marika azidőben tízesztendős lehetett. Szöszke feje nem nagyon értette meg a történteke/ és még kevésbé értette, miért viszi őt az anyja az iskolaév végén Vácra, a Szövő-gyár műhelyébe, ahelyett, hogy kis barátnőivel játszani en­gedné. Később azonban megértet­te, hogy arra a havi 19-20 pengő­re volt égető szükség, ami kiegé­­szi/ette özvegy anyja mosással összekuporgatott szegényes kere­setét. így nőtt fel Marika. Haj­nalban felszállt a váci vonatra s reggel hétkor már munkába állt. Délig kócot válogatott vagy bálát tóit, után elfogyaszto/ta szerény ebédjét, majd ismét elfoglalta munkahelyét s fürge keze nap­nyugtáig meg sem állt. E robot­ban azután szinte észrevétlen morzsolódtak a hetek, hónapok és évek, Marika a tengernyi nehéz­ség ellenére kívánatos, csinos lánnyá serdült, özvegy anyja bál­ványozta öt, az emberek pedig tisztelettel, megbecsüléssel nyilat­koztak róla . . . Hyen előzmények után érkezett el 1944 decembere. 3. A huszonnegyedikére virradó éj­szaka szakadatlan dörögtek a fegyverek. A gránátok robbanását egyre erősödő géppuskakerepelés követte. A németek összeszedték jármüveiket s néhányszáz embe­rükéi, majd a két monitor tüzé­nek fedezete mellett, Szob irányá­ban megkísérelték a kitörést. Haj­nalra minden elcsendesült . . . A lakosság, pince mélyén gyer­tyafény mellett gubbasztva, ál­matlan töltötte az éjszakát. Az öregebbje fennhangon rózsafüzért imádkozott, a fiatalabbja féle­lemmel vegyes várakozással te­kintett a fejlemények elé. Csupán a gyerekek szunnyadtak el, — az elmúlt három hét alatt megszok­ták a fegyverropogást és megálla­pították azt is, hogy a szülői olta­lom és a pincék fedezete mellett, bajuk nem történhet. A holnap pedig nem okozott gondot nekik, miután a gyermeki képzelet- és gondolatvilág csak a ma keretéig terjed. Reggel hat órakor aztán, midőn az utcákon még az éj sötétje ho­nolt, a község keleti szeglete felől géppuska és géppisztoly kattogás hallatszott. A fegyverzaj erősö­dött . . . “Jönnek ...” — gondolta mindenki a pincék mélyén ... A gyermekeket felköltötték s a nép ösztönösen a sarkokba húzódott. S valóban jöttek . . . Kisvártat­va “Hurrá! . . . Hurrá!” kiáltás harsant fel az utcákon, melyeket. percek alatt sokezer szürke egyen­ruha lepett el . . . “Hurrá! . . . Hurrá!” — tört fel vagy tízezer torokból a diadal­ittas győzelmi kiáltás . . . Fegyve­rek ropogtak, kézigránát robbant. Mindez talán húsz percig tartott s utána halotti csend támadt. Húsz perc néha az örökkévaló­ságnak tűnik . . . Amint annak tűnt a pincelakók szemében a “felszabadulás” húsz perce is. A félénkek jajveszékeltek vagy hisz­tériás sírásban törtek ki, mások kezüket tördelve hívták segítségül az égieket. A legbátrabbja sápad­tan ült egyhelyben és megtette, amit talán soha éle/ében nem tett meg: Ielkiismeretvizsgálatot tar­tott. Pedig a valóságban semmi rendkívüli nem történt még. Az első harcoló alakulat vonult be a községbe a németeket üldözvén, igy ezernyi egyéb gondja volt, mintsem hogy a civilekkel törőd-Making Big News in and There hasn’t, been so much real interest and excitement in a medium-priced car in years Five months ago Packard an­nounced the new CLIPPER line. Five months . . . yet wherever you go today ... in hotels, in restaurants, on trains, at parties, in meetings . . . wherever people gather, you hear them say: "That new Packard CLIPPER is the buy of the year!” How come? Well, there’s the Packard engine, famous since the Year One in automotive history. This walloping big powerhouse with a reasonable appetite can purr like a kitten and pull like an elephant. There’s the Packard ride! Smooth, luxurious ... it will make you want to load ’er up and head for the wide open spaces. There’s Packard’s contour styl­ing that is setting the new trend in automotive design. Better visibility any way you look. A design that won’t go out of date overnight— which helps your trade-in value later on. There’s everything you want your family car to have today. In all, around 70 big-car features! See! Compare! Drive! In fact, if you’ll go to one of the CLIPPER dealers listed below and check the big-car features of this new car, we feel that you’ll add I ^ I 1?od wbiteJdetIof^taxes’ 'fatly Or, 1 nearby your voice to the thousands who are saying: "Packard Clipper! It sure is the buy of the year!” In addition to the Clipper, PACKARD is building today a car so beautiful and fine that it is applauded everywhere as "America's new choice in fine cars.” Ask the man who owns one—today! And re­discover the thrill of driving a Packard! ■j l "4 PACKARD IA WOOD. Inc. 5065-5069 BROADWAY AT 216th STREET, NEW YORK 34, N. Y. L0 9 4600

Next

/
Thumbnails
Contents