Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-01-02 / 1. szám
JANUARY 2, 1954 AZ EMBER 3-ik oldal KÉT ÉVFORDULÓ Irta: TAKÁCS JÁNOS “HAZATÉRNI AKARUNK ÉS NExM BEVONULNI” Az elsuhanó ó-év alkalmából a világ-sajtó megemlékezett arról, hogy most múlt hetedik éve az indokínai háborúnak, amelyet a francia állam viv amerikai anyagi segítséggel a kommunista Kina s a Szovjetunió által támogatott indokinai felkelők ellen. Mi ma- : gyarok pedig, habár persze a múlt j mindenkor számos évfordulóról j való megemlékezésre ad alkalmat, leginkább 1944 karácsonyára gon- ; dőltünk ezekben a napokban, amikor a szovjet hadsereg Budapestet ostromolta. A két évforduló közt nem vonunk párhuzamot; ellenkezőleg, azért emlitettük, hogy egymással szembeállíthassuk őket, illetve a történeti fejleményeket, amelyek velük kapcsolatosak. Különös ellentétek nyilvánulnak itt és még különösebb, hogy a világpolitikában senki sem hivatkozik rájuk érvelésében. Indokínában a háború kommunisták, pontosabban kommunista vezetés alatt küzdő ázsiaiak ellen folyik s igy a főellenség itt is a szovjetkormány és a moszkvai kommunista pártközpont. Mégis ez a háború egyben egyik láncszeme a globális küzdelemnek, amelyet a gyarmati népek és általában a nem-fehér emberiség folytat a fehér szupremácia ellen, a faji-politikai-kulturális egyenjogúságért s a nemzeti szuverénitásért. Alig egy évtized alatt példátlanul fontos világtörténelmi események játszódtak le itt. A világ legnépesebb birodalma, Kina, lerázta a Nyugat (és Japán) befolyását; sajnos, egyidejűleg a Szovjetunió dominációja alá ke-1 rült. A második legnépesebb ország, India és Pakisztán néven két részre szakadva, szuverén lett. | Függetlenek lettek: Indonézia, Ceylon, Burma és Thailand; Irák, Szíria és Libanon; haladnak az önkormányzat felé Anglia gyarmatai. Ott pedig, ahol a nem-fehér népek függetlenségi és szuverénitási kívánságai nem érvényesültek ily gyorsan, Marokkótól és Algériától egészen Brit Guyanáig mindenfelé folyik a küzdelem, a1 pártharcoktól s a fenyegetésektől kezdve a fegyveres háborúig. Nem feladatunk itt e sokrétű küzdelemről véleményt mondani, de úgy hisszük, olvasóink többsége egyetért azzal, hogy egyrészt elvileg nem vonjuk kétségbe a teljes emberi egyenlőség jogát az úgynevezett “színesekre” vonatkozóan, másrészt azonban kívánjuk, sokszor sajnos csak kívántuk, a józanság és okosság érvényesülését felszabadításukkor. Sok példa van rá, hogy ahol a felszabadulás nem volt kellően előkészítve, az rosszabb elnyomást és kizsákmányolást jelentett a népnek, mint amilyen alatt gyarmati sorban szenvedett — s ezen nem segített, hogy az uj elnyomók ugyanannak a népnek fiai voltak. De legalább ilyen fontos, hogy a felszabadítás -Tf -ff1 ‘T'r "Ti'-'Ti 'TV TTf ’Tv Yí: Ty ' ' ' ' ' ' i-i & Barátaimnak és & ismerőseimnek & • jt$ BOLDOG tf UJESZTENDÖT tf tf £$ & kívánok tf ti r tf & A W tf & íif " * tf ■•Tf’Tr-Tí'-Ti külpolitikailag elő legyen készítve; máskülönben a légüres hatalmi térbe, — melyet a fiatal, gyenge országok alkotnak — más idegen hatalom vonul be s a felszabadulok csupán urat cserélnek, esetleg rosszabbat, mint a régi volt. A háború utáni felszabadítások többnyire mindkét szempontból hibásak voltak s a világ, ha későn is, tudatára jött ennek. Nem adunk kéretlen tanácsot Franciaországnak, milyen politikát kövessen Indokínában, de aki nem “fellow traveller,” be kell látnia, hogy Franciaország nem akar kivonulni Indokinából csak azért, hogy oda Kina s a Szovjetunió vonuljanak be. Az ázsiai és afrikai népek azonban olyan vehemensen vágyódnak a függetlenség után, hogy kérdés, lesz-e erejük a nyugati hatalmaknak a további felszabadulással járható belpolitikai káosz és külpolitikai katasztrófák megelőzésére. Miért írjuk ezeket? Hogy szembeállítsuk azt, ami Ázsiában és Afrikában folyik, azzal, ami Közép- és Keleteurópában történt. Marokkóban, Tuniszban, Egyiptomban, Kenyában, Iránban, Malájában, Indokínában a népek — egészükben vagy többségükben — a függetlenséget kívánják, mégis megértjük, ha a jelen pillanatban Anglia és Franciaország nem akarnak uj vákuumokat teremteni a kommunizmus számára, még ha e népeknek széles tömegei — helyesen vagy helytelenül — távozásukat kívánják is. I Kilenc évvel ezelőtt az ostromlott Budapest népe, de egész Magyarország is, akárcsak a lengyelek, románok, valamint a fcsehek, bolgárok s a balti népek túlnyomó többsége boldog lett volna, ha Nyugatról (vagy Délről) jöttek volna a hódítók; az angolok és az amerikaiak. Mint azt egy magyar újságíró irta (nyilván nem a kormány tudta nélkül): szívesen letették volna a fegyvert, ha lett volna kinek ... a civilizált nagyhatalmak közül. Várták, sőt hívták őket; nem egy elnyomott népnek volt törvényes kormánya is Londonban vagy az USÁ-ban, csapataik küzdöttek az Egyesült Nemzetek seregeiben ... de a várt felszabadítók nem jöttek. Igaz, a harmincas évek erkölcsi hitványságból fakadó külpolitikai bűneit nem lehetett volna egészen jóvátenni és számolni kellett azzal, hogy Keleten a Szovjetunió verte meg a németeket és seregei előtt nem volt többé komoly akadály. De, mint most Churchill emlékiratainak hatodik kötete újból s a legilletékesebben megállapította, még 1944-45-ben is sok mindent el lehetett volna kerülni. A győztes nyugati hatalmak feltétlenül bevonulhattak volna Berlinbe, Prágába, Tiranába, valószínűleg Bécsbe, Budapestre, Belgrádba és Szófiába — de önként lemondtak róla, akkor, amikor a legyőzött Németországnál sokkal veszélyesebb ellenfélre kellett gondolniok: p Szovjetunióra. Stettintől Várnáig hatalmi űrt teremtettek igy és egészen természetes volt, hogy a reális gondolkodású szovjetkormány élt a számára adódott lehetőséggel; hadai áthömpölyögtek az uratlanná vált területeken. Semmi más, még Amerika kínai politikája sem oka annyira a mai súlyos világhelyzetnek, mint a Közép- és Keleteurópában elkövetett mulasztások. Nem’S-ekriminációként mondjuk el mindezt — hiszen állandóan okunk volna a panaszra és méltatlankodásra, hanem azért, mert úgy látszik, egyes nyugati hatalmak. illetve ez országok közvéleménye még mindig nem tanult a világ és saját szerencsétlenségéből. Mintha nem szenvedtek volna eleget amiatt, amit Mussolinivel, Hitlerrel és Sztálinnál szemben elmulasztottak, most Molotovval szemben akarják e hibáikat újból elkövetni? Most megint olyan a hangulat, hogy a Szovjetunióval remélt, helyesebben képzelt megegyezés kedvéért hajlandók volnának Közép- és Keleteurópa sorsát megpecsételni, a Szovjetunió által leigázott legalább tiz nemzetet sorsára hagyni. Itt van a józan ésszel alig felfogható kiáltó ellentét: amig Malayában, Indokínában, Kenyában és másutt oly nemzetek vagy törzsek, pártok és mozgalmak ellen küzdenek, amelyek kétségtelenül nem akarnak alattuk élni, ugyanakkor a Szovjetunióra akarnak testálni olyan európai kulturnépeket, amelyeknek legalább 90 százaléka őket felszabadítókként üdvözölné. Tudjuk, hogy ez ellentétes magatartás mögött súlyos politikai és gazdasági problémák sötétlenek. A tropikus és szubtrópikus országok, hol a küzdelem folyik, a nyugati hatalmak birodalmához tartoznak s ott igen nagy anyagi j érdekeik forognak kockán. De el is tekintve attól, megtanulhatták; erkölcsi elveik elhanyagolása mindenkor anyagi katasztrófával is jár, egy szabad Kelet-Középeurópával való szorosabb anyagi kapcsok és megnövelt forgalom számukra legalább ily jelentős volna. S mint a történelem tanítja és a logika is megmagyarázza, ezek az országok sokkal biztosabb és állandóbb kapcsolatokát jelentenének számukra, mint a divergáló volt gyarmati népek. És bármily jövendő fontossága is van Keletázsiának a világgazdaságban, ma a világpolitikai erőviszonyokra fontosabb, hová tartozik Cseh- és Lengyelország, Keletnémetország, Bécs és Budapest s az egész Balkán. Százmillió európai már meglevő, természetes és felbonthatatlan szövetségét odadobni csak azért, mert egyes országok nemzeti fegyelmezetlensége, cinikus közvéleménye és zilált pártviszonyai megakadályozzák céltudatos és előrelátó külpolitikájukat: ez egész Európa öngyilkosságát jelentené: s ha Európa elvész, a világ is elvész. Ezek a sokat tapasztalt és sokat szenvedett népek természetesen nem kívánnának háborút senki ellen, a Szovjetunió ellen sem; ép olyan természetes gazdasági partnerei volnának a szabad Oroszország népeinek, mint Nyugateurópáénak s a nagyvilágnak. Minden pártpolitikát és nemzeti vetélkedést félretéve minden demokratikus emigrációnak arra kellene ma összpontosítania tévé kenységét, hogy meggyőzze a szabad világközvéleményét és vezetőit: Közép- és Keleteurópa népeinek felszabaditását a Szovjetunióval való megegyezés feltételei közül kizárni bűn volna, sőt több volna, mint bűn: hiba. Jóvátehetetlen hiba, nem csupán a szóbanforgó nemzetek, hanem egész Európa s az egész világnak is kárára. A Jugoszláviában élő magyarországi menekültek nemrég “Szabad Magyarország” cimen lapot indítottak, amelynek egyik legutóbbi számában feltünéstkeltő cikk jelent meg “Bevonulásra készülő emigráció” cimen. A cikk — melynek szerzője nincs feltüntetve — meglehetősen pontos helyzetképet ad főleg az Amerikában élő magyar politikai emigrációról, kemény szavakkal birálva a kalandos szélsőjobboldali terveket, amelyek egy történelmi fordulat esetén holmi .“bevonulást” képzelnek el a felszabaduló magyar földre. “Mi, aki’i nemrégen menekültünk el Magyarországról, — irja többek közt a cikk — a sokezer kilométernyi távolságban bevonulásra vágyó politikusiaknál jóval pontosabban tudjuk, hogy mire vár és miben reménykedik Magyarország szenvedő népe. Tudjuk és megmondhatjuk, hogy tévhitben élnek azok, akik nem számolnak azzal a társadalmi és gazdasági fejlődéssel, amelyet a magyar nép elért. (Itt nyilván az 1945- 47-es demokratikus korszak vívmányaira céloz a cikkíró.) Téved az, aki azt hiszi, hogy a magyar nép egy pillanatig is sajnálja vagy visszavárja a nagybirtokosokat, a bankárokat, gyárosokat, főurakat, Ievitézlett tábornokokat és levitézlett politikusokat — egyszóval a régi “úri” világot.” “A szovjet igában sínylődő magyar nép — irja tovább a cikkíró — nem azt kifogásolja, hogy kisaj átitatták a nagybirtokokat, gyárakat és bankokat és hogy föld reformot hajtottak végre. Nem. A magyar népnek az fáj, hogy most meg egy államkapitalista zsarnokság ült a nyakára.” A jövendővel, a felszabadulással kapcsolatban a következőket mondja a cikk: “Kizárólag a magyar paraszt, a magyar munkás, a magyar kisember szabad akaratnyilvánitásáról lehet szó. Az ő szivük dobbanását kell meghallgatni, az ő szavuk lehet döntő és kötelező mindenki számára. Ők görnyedtek azelőtt is az “úri” Magyarország jármában, ők fizették meg a vesztett háborúk szörnyű véradóját és most is ők kínlódjék végig, rettegésben, sanyargatásban és nélkülözésben az idegenből irányított államkapitalista zsarnokságot.” Befejezésül ezeket irja a cikk: “Természetes, hogy az emigránsok a világ minden tájáról hazavágynak, hazatérésre készülnek. Mi is ezt akarjuk. De valóban hazatérni akarnak és nem bevonulni. Otthon pedig a. szabad demokratikus hazáért és nem a hazából akarunk majd élni. A tévhiteket pedig mi már régen levetkőztük és elhagytuk, valahol meszsze, az eddig megtett uj porában .. . ” Az Amerikai Magyar Segélyakció búcsúlevele Göndör Ferenc, “Az Ember” szerkesztője a következő elismerő levelet kapta: é Igen tisztelt Szerkesztő Ur!. Tisztelettel értesítjük, hogy nemrég tartott -rendkivüli tagsági gyűlésünk intézményünk munkájának beszüntetését s ezzel kapcsolatban az organizáció önkéntes feloszlását határozta el. Az erre vonatkozó hivatalos jóváhagyás megtörtént s irodánkat néhány napon belül bezárjuk. Amikor ezt sajnálattal hozzuk tudomására, egyúttal hálás köszönetünket fejezzük ki intézményünk nevében azért az odaadó és eredményes segítségért, amelyben; bennünket s rajtunk keresztül ügyünket az elmúlt évek során lapjával támogatta, . i Őszinte tisztelettel: DOBOZY ARTHUR ügyvezető titkár , | ♦♦♦♦♦♦♦»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ VVWRL-Rádió 0600 kc> Művészeti vezető: dr. Tatár László Január 3-án, MOST vasárnap, este 8:30-tól 10:30-ig: VÁRKONYI MIHÁLY a Nemzeti Színház v. művésze, világhírű filmművész MÁNYOKY LÍVIA az Operaház v. tagja MARKÓ PÁL a Metropolitan Opera tagja ' DR. FELEKY LÁSZLÓ zongoraművész J HALLGASSA MEG ŐKET! ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Csárdás 307 East 79th Street, New York 21, N. Y. — Magyar étterem és mulató — — ELSŐRENDŰ MAGYAR KONYHA — Dick Márta és Mátray László vezetésével. Művészi műsor: László Zsuzsa és Rákossy Tibor ELSŐRENDŰ CIGÁNYZENE: Asztalok rezerválhatok: RHinelander 4-9382. ALEX A. KELEN, LIMITED 1467 Mansfield St. MONTREAL, Canada IKRA - SZERETETCSOMAGOK PÉZNKÜLDÉSEK ÉS KIVÁLÓ CSOMAGÖSSZEÁLLITASOK - BÁRMELY ORSZÁGBA.
