Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-06-06 / 23. szám

Erzsébet

Az egész világ feszült figyelme fordult ezekben a napokban London felé, ahol az ifjú Erzsébetet az angol világbirodalom királynőjévé koronázták. A szertartás fénye elkápráztatta a nézők hatalmas seregét, akik sorában a népek nagy családja is képviseltette magát. Valóban, az ünnepélyes órákban nemcsak az angolok köszöntötték a trónralépö királynőt, hanem az egész világ; egyik fele a i népek szabad akaratából választott képviselői és megbízottjai utján, a másik fele a diktatórikus erőszak által rákényszeritett vezetőktől függetlenül, fizikai valóságában távol, de lélekben annál bennsöségesebb átérzéssel.

Az ifjú királynő történelmi, sőt válságosán történelmi korszakban nép a trónra. Úgy tűnik, hogy a világhatalmi erők mérkőzésének előestjéhez érkeztünk és a józan, felelősségteljes államférfiak most teszik az utolsó kísérleteket a világégés elhárítására. A közeli időben dől el: a háború vagy a béke útjára lép az emberiség s az oroszok a béke galambját vagy a háború fúriáit rejtegetik ketrecükben. Anglia szerepe és jelentősége ebben a baljóslatú korszakban igen nagy súllyal jelentkezik a világpolitika porondján. A világpusztitó erők visszaszorítását és az igazi békét váró emberiség ünnepli az uj királynőt és az ünnepi éljenzésből a remény és a bizalom daliama tör a trón felé.

Anglia szerencsés szintézisben egyesíti a modern haladást, a szociális igazságon felépülő demokratikus berendezkedést a nemes hagyományok tiszteletbentartásával. Ha ebből a szemszögből nézzük ezt a koronázási ceremóniát, í, fénynek és pompának ezt a hagyományokon alapuló zuhatagát, nem érezzük korszerűtlennek a londoni nagy napot. Anglia a nyugateurópai országok között az élen jár a szociális fejlődésben; ha a nép ugyanakkor ragaszkodik a királysághoz és az azzal járó ünnepélyes szertartásokhoz, ez az ő saját és szuverén joga. A nép dönti el a saját berendezkedésének formáit: ez a demokrácia legfelemelöbb tétele.

Mi magyarok is köszöntjük Erzsébet királynőt, akinek a neve is rokonszenvesen csendül magyar fülünkbe. Köszöntjük őt bizakodással és azzal a megbocsájthatóan önző érzéssel, hogy a magyar felszabadulás ügye nem lesz közömbös az általa vezetett angol birodalom számára. Kis nép vagyunk, szükségünk van a hatalmasok segítő kezére, amelyet az igazság vezet. S műveltségűnknél, demokratikus hitünknél s szociális igényeinknél fogva nyugati orientációt keresünk. Ez választ el minket Kelettől. Ezért tekintünk Amerika felé is oly őszinte bizalommal.

i

“AZ EMBER"

előfizetési dija egy évre $10.00, úgy az Egyesült Államokban, mint a világ bármelyik államában.

GÖNDÖR EEKENC POZJUKJU HETUJIPIA

Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879 SZERKESZTÖSEG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST.. NEW YORK. 21. N. Y. Phone: BUtterfieid 8-61Ö8

VOL. XXVI ^— No. 23 NEW YORK, N- Y. JUNE 6, 1953 • EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT

Amerikai vallomás

Irta: GÖNDÖR FERENC

Legértékesebb munkatársam: dr. Deák Zoltán lapunk multheti számában rámutatott az amerikai magyar emigráció vágyakozására az óhazával kapcsolatban. Teljes meggyőződéssel azt hirdeti cikkében, hogy minden Amerikában élő magyar emigránsnak egyetlen célja viszszatérni Magyarországra. Én nem osztom az ő véleményét ebben a tekintetben, de ugyanakkor el kell ismernem, hogy ő illetékesebb ez ügyben nyilatkozatot tenni, mint én, aki huszonhét esztendeje élek Amerikában és régen megszűntem emigránsnak lenni és megelégedett, boldog polgára vagyok fogadott hazámnak. Itt akarok élni, szivemhez legközelebb álló családtagjaimmal együtt. És ha egyszer el kell távoznom az élők sorából, akkor is amerikai hazám áldott földjében akarok pihenni. Szivemből bugygyant ki ez a szerelmi vallomás. Ezután teljes őszinteséggel azt is el akarom mondani, hogy mindennek ellenére mi | ndndtni érzek magyar szülőhazam Irái.i.

Szeretném hinni, hogy eljön az idő, amikor a sokat szenvedett magyar nép felszabadul bolseviki zsarnokainak rénmralma alól és szülőföldünkön gyötrődő testvéreink is emberhez méltó, szabad életet élhetnek. Ezt egész szivünkből kívánjuk, hisszük, reméljük és forró vágyunk és álmunk, hogy valamikor a mi számunkra is megnyitnak a magyar határok és megtehetjük bucsulátogatásunkat szülőföldünkön. Fojtogatóan tragikus érzés volna számomra úgy eltávozni a földről, hogy ne lássam viszont azt az országot, ahol születtem, ahol fiatal voltam és ahova a soha | el nem felejthető emlékek özöne fiiz. Évek óta tervezgetem j magyarországi bucsulátogatásomat. Hogy ez mi mindent j jelentene az én számomra, nehéz szívvel próbálok orról vallomást tenni. Annyi mindent szeretnék még egyszer látni. Nosztalgiám úgyszólván leküzdhetetlen. Még szülőfalumba, Bihardiószegre is szeretnék egyszer ellátogatni. Aligha találnék egyetlen élő ismerőst, régi barátot és mégis, mégis jó volna a diószegi főutcán csatangolni, ahol valamikor gyermekkoromban jártam. Sokat verekedtem és lehet hogy rosszul emlékszem, de én úgy tudom, hogy minden gyermekkori csatámat megnyertem.

Ahova a legjobban szeretnék ellátogatni, az ifjúkorom ! és diákéveim legszebb emlékeivel zsúfolt városa: Nagyvárad, ott a Kőrös partján. Milyen jó volna, milyen szép volna | oda elröpülni, berobogni a legközelebbi repülöállomásról, j vonatok és minden, fajtája jármüvek segítségével. A régi j váiradi kávéházakba még egyszer, hacsak egyetlenegyszer \ is leülni, a régi jóbarátokat keresni, régi ismert ideákon I járni, kelni. Elszoruló szívvel gondolok rá, hogy ez valóban \ nagyon szép, nagyon jó volna. Nagy kérdés, hogy megéreme valaha, hogy életemben még egyszer a váradi utcákon járkálhassak?

És Kaposvárra, a somogyi bicskások régi hazájába is szép volna ellátogatni. Kaposvárra, ahol a drága és életem végéig szakadatlanul siratott, gyászolt Miki fiam született, aki tizennégy esztendős korában elment, mindörökre itthagyott engem. Elmenni Kaposvárra, ahol harcos, verekedő fiatal újságíró voltam, saját napilapomat szerkesztettem, panamistákat lepleztem le, kard- és pisztolypárbajokat vívtam és olyanformán éltem, ahogy én valóban szerettem élni. Vadregényes történetek özönére emlékszem vissza és sürgető honvágyat érzek Somoggmegye irányában. De nincs sok reményem, hogy valaha is elkerülhetek oda.

A vidéki városokban való e-satangolás után nem volnék hajlandó elhanyagolni a gyönyörű Budapestet sem.

GÖNDÖR FERENC

Irányítsuk tehát lépteinket Magyarország fővárosa, Budapest felé. A legszebb korszak mégis csak Budapesten ragyogott ki felettem. Budapesten élni, járni, kelni, verekedni, harcolni és még meglehetősen fiatal korban ismert embernek lenni nem volt rossz és minden szempontból olyan volt, amire érdemes meginduttan visszaemlékezni. Az Andrássy-ut, a Nagykörút, a Városliget, Óbuda, a Kossuth Lajos-utca, a Gizella-tér a Gerbeaud-val, a Korzó, az Állatkert, a bűbájos Margitsziget, a Dunapart, a Vár, a Tabán és még annyi minden! Olyan korszak volt, amit sohasem lehet elfelejteni. Úgy látszik, én már nem is igen fogom, akármilyen megelégedett, boldog és hűséges polgára vagyok ennek az országnak.

Budapesttől még képzeletben is nehéz elszakadni. Emlékeimben megjelennek a soha el nem felejthető régi képek. Ott csatázom újra és újra a Magyarországi Fj sági ró Egyesületben, ahol valamikor réges - régen meleg szívvel és őszinte szeretettel álltak körül hűséges, hálás kollégáim. Nem volt az olyan rossz és jól esik visszaemlékezni ezekre az időkre. Az Otthon Kör, a Fészek Klub atmoszférája simogató gyöngédséggel integet felém. És jól esik visszaemlékezni a Nem York-kávéház, az Abbázia, a Japán-kávéház, az Emke-kávéház és a többi pesti tanyánk vendégszerető hangulatára. De nem is vendégekként omlottU7ik be a kényelmes karosszékekbe, hiszen ez volt a mi igazi otthonunk. Kissé léha jellege volt akkori életünknek és mégsem fogjuk soha elfelejteni.

Nem csoda, ha agg érzem, hogy érdemes volna látogató körútra indulni és személyesen a lezajlott események színhelyén bucsutvenni mindentől, ami életünk során velünk és körülöttünk történt. Félek, hogy sohasem kerül sor erre és továbbra is meddő sóvárgás gyötör majd ennyi minden szép, jó, vidám, szomorú táj és emlék után.

Hadd szóljak végül gyötrődéseim közepette néhány józan szót is. Boldogan vallom be, hogy a legnagyobb és a legigazabb öröm számomra, hogy ezek a néha fojtogató, néha simogató, sőt időnként vigasztaló hangulatok itt szakadnak rám. Mert mégis csak az a legfelemelöbb érzés számomra, ha olykor-olykor ráébredek arra, hogy hol vagyok, hot élek és hol akarok maradni mindörökre. Itt, ahol barátaim őszinte szeretete és ellenségeim izzó gyűlölete vesz körül. Nekem mindkét tálbor megnyilatkozása tetszik.

De nem pihenhetünk meg ennél az álomnál, mert nyomban megjelenik lelki szemeim előtt az a bizonyos örök rémkép.

Borzadva tekintek a vitáig külömböző tájai felé, mert bitóm, hogy alattomos eszközökkel, világfelforgató tervekkel készülődnek az emberiség elleni njabb merényletre. Moszkvából csalárd hangokat hoz a szél, "béke"-szólamokat pengetnek és közben az ujabh világégést készítik elő. Itt is, ott is feliifi a fejét az aj nácizmus fenyegető réme is. Alig van kiilömbség köztük. A bolsik és nácik a világbéke ősellenségei, zavar, széthúzás, sőt tűzvész és pusztulás az ő éltető elemük. Emberhez méltó életet csak a béke világában lehet élni és aki ezt nem őszintén, szive és lelke minden erejével szolgáltja, az közös ellensége az emberiségnek.

Hova, merre kellene menni egy kis nyugalomért, egy soha többé meg nem zavarható szép, szabad, békés életért? Olyanért, ami állandóan és őszintén csak itt, a mi amerikai hazánkban van. Nem is értem, hogy miért vágyódom világkörútra, amikor az amerikaihoz hasonló szép, békés és szabad élettel a föld többi részén sehol sem találkozom. Furcsa lelkibetegség gyötör és megint úgy érzem, hogy a legjobb és legszebb lesz mégis: itthon maradni. Nem menni sehova, nem zuhanni bele tehetetlenül fájdalmas csalódásokba és őszintén megelégedni azzal, amit fogadott hazánk nyújt nekünk. Hiszen olyan sok szépet és jót nyújt, hogy azt kellő módon meghálálni egyszerűen nem tudjuk.

Egyetlen kötelességem minden hűségemmel itthon maradni és folytatni becsülettel a harcot azért, hogy az amerikai élet olyan maradjon, mint amilyen és minden lehetőt elkövetni azért, hogy ezen az utón haladjon minden ország népe, köztük Magyarország is: a szülőhazám. - i