Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-05-23 / 21. szám

..űlSNIHSVA

Felhívás az ujamerikásokhoz

A Dg-törvény keretében bevándorolt ujamerikások a törvény értelmében kötelesek partralépésük után következő 4 félévben a DPC-12 jelű űrlapon jelentést beadni, aki tehát még a négy jelentést nem adta be, a most esedékest úgy kell elküldenie. hogy az folyó évi junius 30- ig megérkezzen Washingtonba.

Tájékoztatásul gőzöljük, hogy férj, feleség és partralépéskor 21 évnél fiatalabb gyermek közös űrlapon jelentkeznek, mig a 21 évnél idősebbek .külön űrlapot tartoznak beküldeni.

Az uj bevándorlási törvény sokkal szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz a nem-polgárok ellen, akik az előirt jelentkezéseket elmulasztják. így újból kötelezővé teszi a lakásváltoztatások 10 napon belül való bejelentését (265- 266 pont) és annak elmulasztását kihágásnak minősiti, ami büntetendő. A bejelentéshez a minden postahivatalban díjmentesen kapható AR-11 számú formát ikell használni.

Amennyiben bárki az előirt űrlapokat beszerezni nem tudná, forduljon hozzánk és mi díjmentesen megküldjük a kívánt űrlapot.

Kérjük ujamerikás barátainkat, hogy címváltozásukat velünk is közöljék, hogy címtárunkat iki tudjuk egészíteni.

Amerikai Magyar Segélyakció

246 Fifth Avenue — Room 509

New York 1, N. Y.

A Kossuth Páholy

kitüntetése

A Cincinnati Lodge of Free and Accepted Masons, amely Kossuth Lajost amerikai látogatásakor tagjai sorába iktatta, ennek az ^eseménynek méltó megörökítésére emlékérmet veretett. Az emlékérmek közül kettőt a newyorki Kossuth Páholy két tagjának nyújtanak át kitüntetésképpen. A kitüntetett tagok: Strauss Hugó és Jesse II. Herman.

A két Kossuth-emlékérmet e hó 22-én, pénteken este nyújtják át a két kitüntetett tagnak ünnepélyes keretek között a West 70- ik utcai Pythian-templomban. Az ünnepi aktusra a cincinnati páholy egyik vezető tagját küldi ki, aki az érmeket a Kossuth Páholy két tagjának át fogja nyújtani Az ünnepség másik funkcionáriusa ifj. Wass Tamás, a Kossuth Páholy kiváló tagja lesz.

Newyorki magyar egyleti körökben a történelmi érdekességü esemény elé nagy várakozással tekintenek.

DARAGÓ JÓZSEF HALÁLA

Az amerikai magyar közéletet jelentős veszteség érte Daragó József halálával. Az elhunyt számos magyar megmozdulásban vezető szerepet vitt és hosszú éveken át a Verhovay Segélyegylet központi elnökeként működött. Az Ohio-állambeli Akronban élt és itt érte a halál.

Őszinte részvéttel sereglettek tisztelői és barátai a gyászszertartásra, amely után Clevelandbe szállították a holttestét és az elhunyt végakaratának megfelelően elhamvasztották.

r~---------------------------------\

Vegyen U. S. Bondotl

v________________

XL

• 0*ct *N<iI'voS*o'*Ä

BÉR

GÖNDÖR xjüRMNC J? METUJiPSA

• •

Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879

SZERKESZTŐ5EG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST., NEW YORK^ 21, N. Y. Phone: BUtterfieJd 8-616«

VOL. XXVÍI — No. 2*

NEW YORK. N. Y..MAY 23 1953

EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT

Frakk és halinacsizma

Irta: KOVÁCS IMRE

A magyar emigráció tragikus meghasonlottsága és áthidalhatatlannak tetsző megosztottsága olyannyira köztudott, hogy annak okairól nem kellene már többet beszélni, amiért most mégis újból foglalkozunk vele, — uj megvilágításba helyezzük a fontos kérdést az amerikai magyarság nagy nyilvánossága előtt, — azt a világpolitikában beállott, ma még' kiértékelhetetlen jelentőségű és kimenetelű, drámai fordulat kellőképpen indokolttá teszi.

Eisenhower elnök, aki ismételten kijelentette, hogy az USA “pozitiv” külpolitikájának erkölcsi alaptétele az elnyomott népek szabadságának és önrendelkezésének visszaadása, a szovjet “béke’’-kihívásra azt válaszolta, hogy a Kremlinnek tettekkel kell bizonyítania az őszinteségét és a megegyezési készségét, a többi között azzal, hogy felemeli a Vasfüggönyt és elismeri a keleteurópai népek jogát a saját kormányaik választására. Ez a felelősségteljes és lelkesítő megnyilatkozás félreérthetetlenül és kétségbevonhatatlanul azt jelenti, hogy a nyugati nagyhatalmak nem elégedhetnek meg a hadifogoly-cserével, a koreai fegyverszünettel, az ázsiai biztonsággal, az osztrák államszerződéssel és a német egység helyreállításával, — ha a Szovjetunió valóban békét akar, — almikor százmilliónyi leigázott nép szabadsága és boldogsága, emberi élete és nyugalmasabb jövője attól függ, hogy a háború alatt s után vállalt kötelezettségeiknek, nevezetesen annak, hogy a keleteurópai országok szabadon és demokratikusan | berendezkedhessenek, végre eleget tegyenek.

Magyarország felszabadulása ilyenmódon az előreláthatóan sorrakerülő nemzetközi tárgyalások egyik napirendi pontja lesz. Ez a békés megoldási lehetőség tetemre hivja a magyar emigrációt s egyhamar visszanemtérő s el nem mulasztható nagyszerű alkalmat biztosit számára, hogy a sok üres beszéd után tettekkel tegyen tanúbizonyságot a politikai érettségéről és felkészültségéről, különben végleg eljátszhatja a jogát ahhoz, hogy valaha is a magyar név nevében jelentkezzék és igényt tartson bárminemű politikai szerepre.

* * *

Minden emigráció előbb-utóbb elveszíti a reális politikai érzékét és féltve ápolt kapcsolatát az otthoniakkal, azok életével és fejlődésével. A képzelődései világába menekül, hogy a valóságtól függetlenül, egy szép, kiszínezett és soha benemteljesedő álom világban élje ki a vágyait, elrontott vagy elfecsérelt életének hátralevő, értelmetlen éveit. A magyar emigráció meglepő gyorsasággal talált rá az álomvilágba vezető útra s a történelem “ahogy lehet”-parancsát aligha tudja majd most teljesíteni. Csak kevesen őrizték meg a józanságukat és a mértéktartásukat, tartották meg reális kapcsolataikat a hazai eseményekkel és képesek azok helyes megértésére, a magyar nép kívánságainak megfelelő kifejezésére és tolmácsolására.

Az idősebb és jobbmódu, előkelőszármazásu emigránsok, Ferenc-József — az “apostoli király” — országára esküsznek, mint amelyben utoljára volt boldog és megelégedett a (magyar. ők a köréjük csoportosuló fiatalabb és most már a polgári-, sőt kispolgári-rendű menekültek többségével egyetemben Habsburg Ottó trónrajuttatásában vélik a legjobb megoldást megtalálni. A címek és a rangok árnyéklégiója veszi körül a “trónörököst,” akinek a tiszteletére adott fogadásokon a ferenc-józsefi kor fénye sápadtan visszaragyog, mint nyári estéken a hegyek ormán a lebukott nap sugarai, de ez a bágyadt visszaverődés nem tudja úgy felizzitani a imagyarságot, hogy elhigyje: sohasem lenne olyan boldog és megelégedett, mintha megint a Habsburgok nagy karámjában, az összeterelt népekkel együtt hűséges alattvalóként élhetne.

Nem vitatjuk, hogy a Habsburg-monarchiában valóban nagyon szép és nagyon boldog élet jutott osztályrészül a kiváltságos elemeknek, az arisztokráciának, a földbirtokosoknak, a gründoló üzletembereknek, minisztereknek, képviselőknek és a parádézó tiszteknek, de aligha gondol ugyanolyan megelégedéssel vissza az akkori életére a volt uradalmi cseléd, az alföldi városok nyomorgó és lázongó földmunkássága, a jogtalan ipari proletáriátus és a kivándorolni kényszerült másfélmillió szegényember.

Az első generációs amerikások még jól emlékezhetnek, hogy mit hagytak hátra Magyarországon. Álmatlan éjszakákon még a fülükbe cseng a repedt ekevas kongása, amely kiugrasztotta a derengő hajnalban a cselédeket az ágyból, biztosan magukon érzik az intézők kemény tekintetét és hallják a parancsolok durva rendelkezéseit. Kitörölhetetlenül az emlékezetükben maradt az egész nagybirtokos Magyarország, a ferenc-józsefi kor minden kínlódása, nyomorúsága és hiábavalósága, amit sehogysem akarhatnak, kívánhatnak vissza.

Abban a boldognak mondott országban a lakosság hat százaléka járulhatott csak a csendőrőrizte urnákhoz szavazni és a választókerületeket olyan ravaszul kanyaritották ki, hogy a tudatlanabb nemzetiségek kisebb arányszámmal választhatták meg a képviselőiket, mint az öntudatosabb és ellenzéki magyar területek. így kerültek a parlamentbe azok a nemzetiségi politikusok, akik aztán adandó alkalommal kiszakították a maguk részét a monarchiából. Az utódállamokban már nem kímélték meg az arisztokraták földjét és az elcsatolt Felvidéken, Erdélyben és a Délvidéken hétmillió kát. hold jó magyar földet osztottak ki a csehszlovák, román és szerb parasztság között, olyan földeket, amelyre az Amerikába vándorolt százezreket, az alföldi túlzsúfolt agrár-szegénységet kellett volna idejében telepíteni, hogy a magyarság zsugorodó életterét az ébredő, terjeszkedő nemzetiségek halálos szoritógyürüjében valahogy megóvják, — ha nem is a Kárpátok vonalával, de legalább a belső hegyvidék védhetőbb gerinceivel biztosítsák.

Kossuth fájdalmas keserűséggel harcolt a hatvanhetes kiegyezés ellen, mert az valójában nem kiegyezés, hanem felelősségvállalás volt. A koi’hadt és korrupt Habsburg-monarchia felszámolása az európai külpolitika ugyanolyan problémája volt a múlt században, mint ma a szovjet hódoltság eltüntetése és almikor sor került rá, nekünk is osztoznunk kelí lett a Habsburgok felelősségében. A szabadságukért és függetlenségükért harcoló cseheket, szlovákokat, ruténeket, románokat, szerbeket és horvátokat az a nagy történelmi dagály emelte be a nyugati népek szimpátiájába, amely szétmosta az otromba konglomerátum-államot és- mindmáig abból a politikából profitálnak, amellyel hozzájárultak a feloszlatásra megérett Habsburg-birodalom szétzüllesztéséhez. A hatvanhetet követő “boldog ferenc-józsefi kor” böjtje Trianonban jött el: a győztes antant-hatalmak rajtunk verték el a port, amiért a Habsburgok elnyomták a népeiket s a látnoki Kossuthot de szívesen feltámasztották volna azok, akik a harcai és könyörgései ellenére, a Burg csillárjainak ragyogásától elvakitva, nem látták meg, hogy mi is történik valójában velük és körülöttük.

* * *

A két világháború között a szociális kérdések megoldása és a forradalmi feszültség levezetése helyett reviziós sirámokkal és reménységekkel bóditotta el magát a halálosan sérült magyar társadalom. Az egyik oldalon ezer nagybirtokos élte a maga fényűző, zárkózott, feudális életét, övék volt az ország egyharmada,, ötmillió kát. hold (az Eszterházy hercegnek egymagában vagy kétszáz faluja és kétszázhuszezer holdja volt), a másik oldalon a sokat emlegetett hárommillió agrárproletár kínlódott a nincstelenséggel és mivel kivándorolni már nem lehetett, egy radikális változástól várta a sorsa jobbrafordulását. Nagyatádi egymillió holdat akart szétosztani a szegényparasztság között, de teljes egészében a második világháború kitöréséig sem fejeződött be ez a “földreform,” amit pedig Gömbös, majd Darányi Ígért, mindvégig papíron maradt, hogy azután 1945-ben robbanás-szerüen oldódjék meg a földkérdés.

A belső társadalmi nyavalyáktól állandósult politikai lázban égett az ország, a szabadságjogok kiterjesztése helyett azok szűkítése a szélsőséges elemeket forradalmi aktivitásba szorította és az akkor divatos különféle fasiszta szervezetek fokozatosan átvették a hatalmat. Horthy tehetetlen volt, a társadalom demokratikus szektora bénultan figyelte, hogy mi lesz s a szerencsétlen magyar nép Hitler akaratlan szövetségesévé vált ámokfutó háborús kalandjában. A háború végiggázolt az országon, a Vörös Hadsereg elől mindenki menekült, akinek oka volt rá, s az emigráció ingatag világában még azok is a restauráció bűvkörébe szédültek, akik ifjonti lelkesedéssel a budaörsi csatában a visszatérő Károly király ellen harcoltak, vagy Gömbös Gyula antihabsburgiánus dörgedelmeinek tapsoltak.

A legitimizmus a magyar társadalom ama rétegének a programja, amely az utolsó száz évben már semmit sem adott a valóságra s hazátlanul még fokozottabban a csalfa vágyai és a hamis képzetei hatása alá került. Nagyon nehéz az emigráns lét, a különböző elmeken folyósított segélyek és a politikai karitász jólismert formái oly megalázóak, a világpolitika is mindig valamilyen nem várt fordulattal vág az éppen beteljesedni vélt álmok elé, hogy a fogyó évek és a sorvadó remények melankolikus kiábrándulással már itt az emigrációban akarják elérni azt, amit józanabb pillanataikban úgyis reménytelennek tartanak: beépülni az udvari hierarchiába! Olyan mindegy, hogy álom vagy játék az egész, de legyen ki-