Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-05-02 / 18. szám
3K0H N31"í?? 3 Ez történik Magyarországon AZ E«Z>ER, • • • • MAGYARORSZÁGI MINISZTÉRIUMOK — MOSZKVAI MINTÁRA A parlament négy törvényjavaslatot fogadott el. Ezek a törvények a választásokra, a gyermekvédelemre, a kitüntetések kiosztására és az alkotmány 24-ik szakaszának módosítására vonatkoznak. Érdekes, hogy a fenti törvények magyarázásában a budapesti rádióállomások és lapok különbséget tettek a törvények és az alkotmány megváltoztatása között. Mig az uj törvényeket részletesen magyarázták, addig az alkotmány 24. szakaszának megváltoztatásáról alig írnak valamit. Ez a tény érthetőbbé válik, ha tudjuk, hogy ez a szakasz a minisztériumok számára vonatkozik. Ezt a szakaszt már egyszer megváltoztatták az elmúlt év májusának végén, amikor a kormány a szovjet minisztériumok munkáját és a gazdaság szovjet irányítását utánozva növelte a minisztériumok számát; több minisztériumot két vagy több uj minisztériummá alakított. Még három hónappal ezelőtt is ezt a politikát úgy jellemezték, mint olyan intézkedést, amely ‘‘az élet tényleges szükségleteiből, a gazdaság fejlődéséből és az ötéves terv eredményeiből” ered. Sztálin halála után azonban a Szovjetunióban változások történték. Malenkov csökkentette » minisztériumok számát. A magyar uralkodóknak nem volt más választásuk, mint ismét hűen követni ezt a moszkvai átszervezést. Ezt az átszervezést azonban már csendben hajtották végre, hiszen nemrégiben még a minisztériumok számának növekedését dicsérték. MEGBÜNTETETT FALVAK Legutóbb 32 falut büntettek meg azért mert nem szállították le a rájuk kivetett tej- és tojásmennyiséget. A megbüntetett falvak parasztjainak tilos a piacra vinni termékeiket mindaddig, ami? kötelezettségüket nem teljesiiik. NÖVELIK A SZOVJET CSAPATOK LÉTSZÁMÁT Megbizható hírforrás közlése szerint februárban Magyarországra tízezer szovjet katona érkezett és crak nyolcezer ment vissza a Szovjetunióba. Ausztria szovjet övezetében mintegy 45,-50,000 az orosz katonaság létszáma. KÖZÉPKORI MÓDSZEREK A GYŐRI ÁVH-BAN A győri államvédelmi hatóság arra igyekszik, hogy felülmúlja a budapesti ÁVH-t is! A győri ÁVH Zrínyi-utcai parancsnokságán valóságos ördögi szadizmussal kínozzák a szerencsétlen rabokat. A “beismerések” kicsikarásának egyik leggyakrabban alkalmazott módja az, hogy az áldozatok körmei alá szögeket vernek, vagy forró vassal sütögetik őket. A parancsnoksághoz közelálló kórházban külön osztályt nyj' tottak, amelynek az a feladata, hogy eltávolítsa a “beismerések” jeleit. Pillanatnyilag 14-18 beteg van ezen az osztályon, köztük 10 diák. Ez az osztály teljesen el van szigetelve a kórház más részétől és állandóan őrség áll előtte. COKDOR JEERBWC POHUKAI HETILAPJA. Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879 SZERKESZTÖSEG ÉS KI ADÓHIVATAL: 320 East Í9ST.. NEW YORK. 21. N. Y. Phone: BUtterfield 8-6168 VOL. XXVII — No. 18 NEvV YORK, N. Y:, MAY 2, 1953 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT Május elseje a bolsevizmus korszakában Irta: ANDRÉKÓ PÁL Vegyen U. S. Baudot! Május 1: a munkásosztály és a munka ünnepe. A városi és falusi proletariátus felszabadításáért, emberi jogainak elismeréséért, kizsákmányolásának megszüntetéséért, munkásvédelmi intézkedések megvalósításáért folytatott évtizedekre kiterjedő, nehéz küzdelmek jelképe. A három nyolcas, a 8 órai munka, 8 órai szórakozás, 8 órai alvás forradalmi követeléseinek megtestesítője. Mert a műit század kilencvenes éveiben, a 12 órás munkanap idejében a 8 órai munka követelése forradalmi cselekedet-számba ment, különösen, ha még munkabeszüntetéssel is egybe volt kötve. A kapitalizmus és munkásosztály között a három nyolcas követelése kőiül folytatott harc néha súlyos összeütközésekre vezetett. Áldozatos küzdelmek színhelyévé váltak az ipari vidékek. Az elszánt védekezése közben a múlt század második felében s e század első évtizedében rohamosan fejlődő és hatalma tetőpontján álló kapitalizmus ádáz haraggal vetette magát az öntudatra ébredt munkásság vezetőire; üldöztetés, börtön, fegyház volt a részük. Május elsején gyakran az ünneplő tömegekbe kötött bele rendőrsége és katonasága s a szép piros munkás- és parasztvér szorgalmasan öntözte az utca porát, amely szomjasan itta be a ritkán látott nedűt. De hiába volt minden. Elemi erővel' tört fel a jobb. emberibb életre vágyó tömegek akarata, erős párt- és szakszervezetek alakultak, amelyek mind nagyobb és nagyobb lendületet adtak a munkásság küzdelmének. Az első világháború kezdetén a háborús helyzet miatt csendesebb idők következtek, de később a mérhetetlen szenvedések újra harcra kényszeritették a munkásosztályt. A háború végére annyira megerősödött a munkásmozgalom, hogy a háboruvesztes országokban kitört forradalmak segítségével követeléseinek nagyrészét meg tudta volna valósítani. Ám ekkor, mintha megrendelésre, parancsszóra vagy sátáni sugallatra történt volna, megjelent a kommunista köpenyegbe burkolt bolsevizmus s a gyilkos kórt beoltotta a munkásmozgalomba. Tönkrementek a hosszú, fáradságos munkávtl; sok áldozatkészséggel nagyszerűen kiépített pártós szakszervezetek. Azóta szárnyszegetten vergődik a mungásmozgalom, alig van előrehaladás. Ilyen kitűnő szövetségesre igazán nem számíthatott a legmunkásgyülölőbb kapitalista sem. Éveken át mint ellenséget kezelték. Hogyne, hiszen Marxra hivatkoztak, forradalmároknak hiresztelték el önmagukat, szocializmussal, kommunizmussal ijesztgették a jámbor polgárokat s a zsebüket féltő kapitalistákat. Körülbelül egy évtizede megváltozott a helyzet. A kapitalisták és a burzsoázia egyrésze alaposan megfigyelte a bolsevizmust és rájött a lényegére. Felismerte benne a munkásosztály, a demokrácia, a szocializmus, a felszabadulásra vágyó tömegek legnagyobb ellenségét. Valóban, a bolsevizmus nem egyéb, mint valódi, hamisítatlan .százszázalékos ellenforradalom. Vájjon melyik az a demokratikus kapitalista állam, amelyben a kormánnyal egyet nem értő szegényparasztot kuláknak lehet minősíteni, ezen a címen deportálni és millió számra megsemmisíteni? Hol van az a demokratikus kapitalista ország, amelyben a munkásnak sem egyesülési, sem gyülekezési joga nincs, ahol a sztrájkólóknak halálbüntetés jár, ahol szocialista munkaverseny címén megszakadásig lehet dolgoztatni a munkásokat? Melyik kapitalista államban veszik el erőszakkal amunkás fizetésének egyrészét, mint békekölcsönt, hol emelik szinte napról-napra a normákat? Hol kényszerítik különféle ürügyekkel ingyenmunkára a dolgozókat? Létezik a kényszermunkatáborok nemes intézménye a népi “demokráciákon” kívül IS? Hol végeztetik ki a vasutast, ha még oly súlyos szerencsétlenséget okoz is? Van olyan kapitalista állam, amelyikben a rendőrség betör a magánlakásokba egy-két kiló liszt, cukor vagy zsir után kutatva? Melyik az a kapitalista állam, amelyikben—békeidőben!—több termény, szárnyas vagy vágóállat beszplgáltatására kötelezik a parasztot, mint amennyivel rendelkezik? A demokratikus kapitalista államokban a nép ilyen arányú zaklatására és üldözésére nincs lehetőség. De kétségtelen, hogy a kapitalisták, mint a polgárság egyrésze álmodozik erről, innen a nagy szimpátia a bolsevizmus iránt. Saját hazájukban nem akarják megvalósitani, nem bolondok, de féltékenyen vigyáznak a bolsevizmus befolyásának épségben tartására és a kommunista mozgalom fennmaradására. Mert jól tudják, hogy amig a bolsevizmus létezik, kevesebb veszélyt jelent a munkásmozgalom; a kommunisták mindig megtalálják a módját a demokratikus mozgalmak ellensúlyozásának és meg tudják akadályozni tartós és hatásos eredmények elérését. Egyik nagyon jellemző példa erre a franciaországi 1936-os, a nagy szocialista vezér: Léon Blum vezetésével megalakult népfront kormány. Alig kezdett működni, máris szembetalálta magával a “szövetséges” kommunistákat (mert ők is tagjai voltak a népfrontnak), akik alattomosan, mindenféle ürüggyel igyekeztek a kormány munkáját lehetetlenné tenni, folyton újabb és újabb demagóg követelésekkel állva elő. Amikor pedig a szenátus 1937-ben megbuktatta Léon Blumot, egyáltalán nem álltak ki a védelmére. Vagy itt van a néhány nappal ezelőtt kitört franciaországi Renault-gyári sztrájkmozgalom, amelyet nem a kommunista párt és kommunista szakszervezetek kezdeményeztek. Először igyekeztek a sztrájkot lefékezni s miután ezt nem lehetett elérni, vagy megpróbálták elbuktatni—nehogy a többi szakszervezetek mint saját eredményüket könyvelhessék el, — vagy pedig átállítani a kommunista párt céljainak szolgálatába. A felszabadulás után, 1945-től 1947-ig voltak Franciaországnak olyan kormányai is, amelyekben kommunisták is resztvettek. Hogyan védelmezték a.mnnkásérdekeket? A kommunista munkaügyi miniszter nem fogadta a sztrájkold nyomdaipari munkások küldöttségét, hitlerista-troczkistáknak nevezte őket. Egy másik a széntermelés emelése érdekében tartott beszédében kijelentette, akár mindennap meghalhat egy bányász a termelés emeléséért vívott harcban. 1947- ben a Renault-gyári kommunista titkár az egyik osztály sztrájkoló munkásainak elbocsátását kérte az igazgatóságtól, de ugyanakkor helyeselte a termelés ütemének emelését s a termelési hatar eltörlését. A kapitalisták tehát joggal szá! onthatnak a kommunisták munkásellenes tevékenységére. A po.gárság egyrészének a bolsevizmus iránt érzett élénk szimpátiájának bizonyítására rengeteg példát hozhatnánk fel. De elég lesz. ha hivatkozunk a dollármilliomos amerikai! ra, aki biztosítékot tett le a bebörtönzött kommunista veze! tők szabadonbocsátása érdekében, vagy az atomkémkedésért ! halálra ítélt Rosenberg-házaspár ügyére. Polgári lapok szinte állandó rovatot nyitottak érdekükben s mindenképpen igye; keznek olvasóikat az orosz imperializmus ügynökeinek javára befolyásolni. Azonban a bolsevizmus javára folytatott propagandájukra Sztálin halála alkalmából tették fel a koronát derék polgáraink. Nem szocialisták, hanem polgári államférfiak zokogtak keservesen a nagy halott koporsója felett, vagy tartottak könnyeket fakasztó, szivszaggatóan megható gyászbeszédeket. Polgári kormányok parancsára eresztették félárbócra a zászlókat a középületeken, amint az ő parancsukra tisztelegtek a hadseregek, marsalljaikkal és tábornokaikkal az élen, a dicsőséges szovjethadvezér arcképe előtt. A pálmát mégis, kétségtelenül a polgári lapok, újságkiadók és újságírók vitték el. Mert nem szocialista, hanem polgári lapok zengedezték a nagyságát nem is hasábokon, hanem hosszú oldalakon keresztül, napokon át. Nem találtak elég jelzőt emberi, politikusi, államférfim .hadvezéri nagyságának kellő kidomboritására. Az összes létező és nem létező erényekkel ők ruházták fel. A burzsoá lapok szerkesztőségéből felszálló tömjénfüst felhőkké sűrűsödve majdnem eltakarta a napot. i'őlük tudtuk meg, milyen bölcs, józan, megfontolt politikus és államférfi volt, amolyan középutas. A polgári lapok fenyegettek meg bennünket az utódaival s ők jósolgatták, hogy majd még megbánjuk korai halálát. Május elseje az európai szabad világban ma már törvényes, fizetett ünnepnap. A munkásság ünnepéből az összes dolgozók ünnepévé vált. A munkáltató nem alkalmazhat többé megtorlást a nem dolgozó munkás ellen, nincsenek már összeütközések az ünneplő, esetleg gyülésező tömegek és a rendőrség vagy katonaság között. Mindenki tetszése szerinti tölti el a május elsejét. A kommunista országokban is leteszik a szerszámot május első napján a dolgozók. De nem rendelkeznek szabadon még ezzel a nappal sem, ez is a párté. Kora reggel kihajtja az utcára a tömegeket az óvódás gyerekektől az aggastyánokig a megbízottak és “felelősek” falkája. Egész nap hajszolják
