Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-05-02 / 18. szám
2-ik oidsi AZ EMBER MAY 2, 1953 őket utcákon, tereken- át, hogy elvonulhassanak a helyi nagyságok öntelten vigyorgó bandája előtt. A bolsevikiek nemcsak szeretett vezéreik előtt való tisztelgésre ,hanem békés szándékaik kimutatására is felhasználják május elsejét. Civileken kivül hadseregeiket is felvonultatják. Géppisztolyos csapatok ütemes lábdobbantása, tankok és ágyuk dübörgése hallatszik az utcákon, lökhajtásos repülőgépek zúgása a levegőben. Az idén talán atombombát is fognak robbantani a béke nagy apostolai. Náluk az ökölrázás, a háborús provokáció napja lett a munka gyönyörű, felemelő ünnepéből. Mennyire igaza volt Molotovnak, mikor még a háború előtt kijelentette: a szavak elveszítették konkrét tartalmukat. A bolsevizmus fellépése talán egy évszázaddal visszavetette a munkásmozgalmat. Nem tehetünk egyebet, minthogy toldozgatunk, foldozgatunk, nyesegetjük a kapitalista termelési rendszer kinövéseit. Küzdünk tovább, hitünket, lelkesedésünket, harci kedvünket el nem vesztve, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének május elsejei felhivása értelmében: a moszkvai terrorizmus és a diktatúra minden formája ellen, a szabadságért és jogért, a szociális haladásért és az anyagi jólétért. A tőlünk még távolálló tömegek megnyeréséért, a bolsevizmus mételyével kisebb-nagyobb mértékben megfertőzött dolgozók visszahóditásáért. A nemzetközi szolidaritás és együttérzés kifejlesztéséért, mert csak a népek közötti kölcsönös megértés és megbecsülés biztosíthatja mindnyájunk legfőbb javát, a b é k é t, de nem a bolsevizmus rabszolgák és sirhalmok felett trónoló halotti csendjét, hanem a demokrácia pezsgő, életet adó, társadalmat formáló, szellemet és tudást fejlesztő termékeny légkörét. Méltó keretek közt ünnepelte a Magyar Zsidók Világszövetsége 3 uj diszelnökét Egy dühös ember verseiből írja: TÁBORI PÁL Emelkedett szellemű beszédek, , lelkes ünneplés, tökéletes rende-1 zés, bensőséges hangulat: -ezek jellemezték a Magyar Zsidók Világszövetsége nagyszabású ban- j kottjét, amelyet szombat este j nagyszámú és előkelő közönség ! részvételével rendeztek meg a 1 Bretton Hali-szálló dísztermében ; dr. Hoffman Jakab és dr. Jung i Leó rabbik, valamint Jacques ] Kreisler nagyiparos, a Világszövetség most megválasztott disgelnckei tiszteletére. A megjelentek soraiban ott láttuk többek között dr. Linksz Artúrt, a Magyar Orvosszövetség elnökét, Friedmann Jenőt, a Világszövetség chicagói tagozatának elnökét, Nádier La-KEEP COOL LIVE LONGER in hot, heart-straining weather jóst, az argentínai magyar zsidóság reprezentánsát, dr. Reiner Imrét, a kanadai zsidóság nevében, Rotman Armandot, az UHJA elnökét, a newyorki hitélet számos kiválóságát, a társadalmi, szellemi, gazdasági élet személyiségeit. Megjelent a banketten Göndör Ferenc, “Az Ember” szerkesztője is. Dr. Görög Frigyes, a Világszövetség elnöke nyitotta meg a szónoklatok sorát és meggyőző mondatokkal vázolta azokat a nemes törekvéseket, amelyek a"Vilägszö-' vétség legfőbb motorját alkotják, majd A. Abrams főrabbi méltatta Hoffman Jakab és Jung Leó rabbik elévülhetetlen érdemeit. Lengyel Emil professzor a harmadik diszelnököt, Jacques Kreisler t köszöntötte. Mindkét ünnepi beszéd rendkívüli hatást váltott ki a gondolatok mélységével, az Köszönöm, Uram, a friss vizet tompult álom után, a könyveket, amelyekben az élet jajgat, dalol, szikrázik és nevet, asszonyom csókját, melynek tiszta ize még nem hült megszokássá ajkamon, a hűvös reggelt és aranyló napfényt, az Írógépem boldog csengetését, ha egy sor végén éppen megpihen, a tájakat, amelyeknek emléke a szürke ködben is végigkísér . . . Köszönöm, hogy még mindig ember vagyok s hogy hálát adhatok ezért Neked. Gomba-felhők lesnek a boldogságra, élni-halni sosem volt ily nehéz s felségsértés kicsit boldognak lenni. Hát halkan mondom s vallók éneket: én jól tudom, hogy mindenütt a mélység — kívül is ásit s bennem is riad, de nagy magasból fénysugár suhint és megint tudom: részed vagyok s fiad. II. (Egy fiatal költőnek:) Csak panaszkodj nyugodtan, hogy kettős a harcod, éjszaka űzötten kóborolsz a város uceáin, rim és ritmus ég benned s a gondolat lobban mint fényképész villantja körtéjét gyorsan — s nappal a világgal vivőd csatádat, mely legfeljebb gúnyos mosollyal intéz el és sóvárgó vágyad, hogy meghallgassanak, a zsarnok dicsőítésére használja ki. Csak panaszkodj, nem baj . . . Nem különös sors ez, egyéni tragédia, hidd el, kérlek, bennem is fuldokolnak még Szavak és vágyak, mint mindnyájunkban, akiket kinevetnek, mert komolyan vesszük a verset s a költő igáját — vagy a hatalom vagy a pénz korbácsa hajszol és nincs boldog berek, ahol menedékre találunk. Csak lázadj, ez igy jó mind, mind erre születtünk, nincs rossz vagy jó költő, csupán e furcsa modern szerzetesrend barátai vannak, s oly' mindegy, hogy a lap hozza-e uj verseinket vagy csak az asszonyunknak olvassuk fel dobogó szívvel. Nem a jövő a miénk, osztályrészünk a múlt fán, amelyben elmerült jövendő napjaink sorsa — a csend, magány, szerelem s az a néhány toprongyos illúzió, amelyért érdemes élni. Hát panaszkodj, testvér, és vigyázz magadra, mert nyeregbetör a párt, a nyugdíjas állás vagy a puffadt mecénás — s nem hiszed többé: érdemes álmodni álmainkat, amelyekben Trisztán biine viharzik és Solvejgére Peer Gynt rátalál. ni. Szétcsurrant a hold fent a kék *etőn mint fagyott festék; hallgat mar a ház s most, a szövet, vászon és bőr alatt valami emlék tikkadt láza ráz. Már jártam igy. E furcsa pillanat sokszor megállította már szivem — s tudom: az éjszakai csendben itt száz eldobott sors biztat és izén, S ami kibuggyan most az ajkamon nem hazug, torz, hitetlen hit csupán — a tétova lépés, melyet teszek: futamodás egy régi dal után. És jónak lenni jó — most elhiszem, áldott a csók, a simitó tenyér, a dadogó szó néha szárnyra kel ß a szivek galambdúcába betér. Nagyur a hold, mert rímre kényszerit s ha száz mindennap posványba tipor, ilyenkor önmagámnak hirdetem: mégis több vagyok, mint maroknyi por. Mégis több vagyok, többre hivatott, nótának hang, színnek szem és soha nem hunyhat bennem végképp ki e láng, mig él az ilyen holdfény mámora. Hát hirdetem: az ilyen éjszakán, mig a lelkem a magányban remeg: holdfényböl-fontan, sudár-magasan: előttem Jákob létrája mered . . . Képtelen képeslap egy magyarországi nagyközségről WITH FE ODERS NEW ROOM AIR CONDITIONER AMAZING BUILT-IN WEATHER BUREAU» Press a button for the cool weather you want. See it! Try it!.. . today! COGLS! The cooling power of 15 refrigerators for less than the price of one. Circulates air! Ventilates! Never a draft! CLEANS! Oversize filters catch dust, dirt, pollen. Help relieve miseries of hay fever, asthma. Keeps rooms cleaner. DEHUM3DIFIES! Removes up to 30 quarts excess moisture a day, keeps air healthfully dry. No pipes or ÁL£L ducts needed. YOURS FOR AS LOW AS ^AWK. BILLIEN Engineering And Sales Co. 38 West 34th Steet Telephone: PE 6-2094 DAJKOVICH FERENC SALES MANAGER emberiség legszebb eszméinek hr »goztatásával. Ezután került sor a diszelnökök portréinak leleplezésére. A három arcképet Reichenthal Ferenc festőművész készítette igazi művészi eszközökkel. A közönség, percekig tapsolta a tiszteletbeli elnököket, akik ezótái) maguk is felszólaltak és lenyűgöző beszédek keretében köszönték meg a megválasztásukat, egyben további sikeres munkára buzdították a Világszövetség agilis vezetőit. Nadler Lajos az argentínai magyar zsidóság helyzetéről adott beszédében érdekes körképet, Friedmann Jenő a chicagói tagozat nevében üdvözölte a bankett közönségét és az ünnepeiteket. Végül Sunshine Oscar számolt be az adományokról, amelyek 7,000 dollárt meghaladó összeget eredményeztek a Világszövetség céljainak előmozdításává. A Master of Ceremonies tisztségét dr. Weitzner Imre, a Világszövetség vég rehajtóbizottságának elnöke töltötte be, aki értékes közreműködése során felolvasta Lehman szenátor üdvözlő levelét, Marton Ernőnek, a tel-avivi tagozat részéről küldött táviratát, Frank Kingdon-nak, a nagynevű amerikai újságírónak levelét, valamint Silberman Ábris és a Nánási-házaspár üdvözlő táviratát Párisból, illetve az óceánról. A közönség sokáig maradt együtt a legjobb hangulatban, külön éltetve Schultz Ignácot, a Világszövetség rendkívüli agilitást kifejtő ügyvezető igazgatóját. INT a budapesti Kossuth-rádió lelkes hallgatója, én tudom, hogy q magyar népi demokráciában (hála a nagy Szovjetunió önzetlen támogatásának;) fenékig tejföl az élet, sőt, a fészkes fenékig. Én tudom, hogy egyformán ragyogóan él a magyar munkás, a paraszt és a tisztességes értelmiségi. Én tudom, hogy hatóságok és a nép vállvetve igyekeznek utolérni a nagy és dicsőséges Szovjetunió csodálatos vívmányait, én tudom, hogy már megtették az első, ám jelentős lépéseket i a szocializmus felé és: én tudom, hiszen említett rádió-forrásom másról sem beszél, hogy valóságos “terülj asztalkám!” a magyar dolgozók élete . . • AHOGY már jeleztem, én tudom, de ugylátszik a budapesti “Népszava” — holott ő a magyar szakszervezetek központi lapja — nem tudja. “A fajszi tanács túlkapásokkal akarja teljesíteni a begyűjtési tervét” — írja ez a “Népszava” és mindjárt el is mesél néhány ilyen túlkapást. “A közelmúltban a fajszi elszámoltató bizottság ellátogatott egy házhoz és számonkérte a beadás | teljesítését. A gazda a beadási könyvecskéjével bizonyította, hogy nincs semmilyen terményből sem hátralékban, eleget tett hazafias kötelezettségének. Mindez azonban nem érdekelte az elszámoltatokat. A gazda tiltakozása ellenére elvittek egy mázsa kukoricát. Ki volt ez a gazda, akinél az elszámoltatok igy “buzgólkodtak”? Torma Károly háromholdas paraszt.” “A következő ház lakója is mindenből eleget tett az állam iránti kötelezettségének. Az elszámoltató bizottság mégis kötelezte őt búza- és kUjkorieakészletének beszállítására. Ki volt ez a ’gazda? Fekete Lajos két és félholdas dolgozó paraszt.” “Feketéék szomszédja tartozott az államnak kukoricával. Ezt tehát jogosan követelték tőle. A buzgó emberek azonban nem elégedtek meg a kukoricatartozás rendezésével, hanem elvitték azt az egyölnyi fát is, amely mögött a kukoricát találták! Ezenkívül elvitték a család három és fél zsák lisztjét és két zsák majoránnáját. Vájjon ki volt ez a gazda, akinél igy jártak el? Molnár István tfzholdas dolgozó paraszt.” “áe kövessük tovább utján az elszámoltató bizottságot. A következő ház ‘gazdája’ jócskán tartozik az államnak: 38 mázsa búzával, 73 mázsa 74 kiló kukoricával, 61.41 mázsa napraforgóval, 89 kiló babbal, 18.33 mázsa burgonyával, 3539 darab tojással, 62 baromfival adós. Itt azonban elég gyorsan végzett az elszámoltató bizottság. Megállapította, hogy bizony ‘ezeknek a szegényeknek már nincs mit beadniok.’ Ebbe belenyugodtak, udvariasan elköszöntek és továbbálltak. Ki volt a gazda, akinek házánál ilyen hamar végeztek, aki ‘szegény, semmit sem tud beadni?’ Fekete Ilona 29 holdas kulák, az egész falu dolgozó népe előtt ismert többszörösen büntetett feketéző. Ez a fculák-asszony együtt él Tumó Sándorral, a beadásával ugyancsak jócskán hátralékos kulákkal, akitől nemrégen döngölt paprikát koboztak el, amellyel üzérkedett. T ULAJDONKÉPEN nem is volna mit hozzáfűzni a “Népszava” idézeteihez: igy él, látjuk, a magyar falu manapság, útban a szovjet-szocializmus és majdan a szovjet-kommunizmus felé. Kis tanácsabsák tapossák és éppen a legszegényebbeket, éppen a dolgozókat. Lám, a Gerő elvtárs is szóról-szóra azt mondta a központi vezetőség ülésén, hogy: “Nem egyszer előfordult olyan tűrhetetlen eset is, hogy a begyűjtő szervek olyanoktól követeltek többletteljesítést a begyűjtésben, akik kötelezettségüket már teljesítették.” Pedig tulajdonképpen nincsen semmi hiba: a Torma Károly és a tormakárolyok eleget tesznek “hazafias kötelezettségüknek,” amikor apait-anyait beszolgáltatnak; az elszámoltató bizottság is eleget tesz ugyancsak szépnevü kötelezettségének, amikor a tormakárolyoktól elviszi még azt is, ami már nincsen. Akkor következik a járási tanács hazafias kötelezettsége: elvisz mindent a faluból. A megyei tanács hazafiasán összeszedi a járások ingóságát, majd Gerő Ernő az egészet elküldi a nagy és önzetlen Szovjetunióba és utána kijelenti, hogy ez egy “tűrhetetlen eset” ... <g)
