Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-04-25 / 17. szám
I Ez történik ? Magyar- i országon GÖNDÖR FJERENC POmUÜU rH VAS TÁVOZOTT, UTÓDJA: HERCZEG FERENC Megoldódott a Vas Zoltán körüli rejtély: hivatalosan közölték, hogy Vas Zoltán “lemondott" miniszteri tárcájáról és utódjául egy Herczeg Ferenc nevű volt vasgyári munkást neveztek ki, aki rövidebb ideje már jelentős szerepet visz a bolsevista párt-hierarchiában. Ezzel a Vass elleni akciók végetértek — egyelőre csak a miniszteri bársonyszékből való menesztéssel. RATKÓ ANNA IS MENT . . . A magyarországi bolsevista kormány átrendezése során Ratkó Annát is menesztették a miniszteri állásából. U'tódja dr. Zsoldos Ferenc lett. FANTASZTIKUS VÁD HÁROM ORVOS ELLEN Néhány héttel ezelőtt a budapesti Államvédelmi Hatóság letartóztatott három1 orvost, akik a Zsidókórházban teljesítettek szolgálatot. Egyikük: dr. Zádor Imre, míg a másik két lefogott orvos nevét eddig nem sikerült megállapítani, mert nevükről nem adtak ki hivatalos közlést. A vád ellenük az, hogy a bolsevista párt egyik vezetőségi tagját elkábitották és önkívületi állapotában hivatalos titkokat szedtek ki belőle. A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT RÉGI VEZETŐ KÖZÜL MÁR MÁR CSAK NÉGYEN VANNAK SZABADON! A bolsevista rendszer, amely tiizzel-vassal taposta el a Szociáldemokrata Pártot és annak vezetőit, továbbra is a “jobboldali szociáldemokratákat” jelöli meg legfőbb ellenségének. A gyárakban, üzemekben nincs nagyobb vád bárki ellen, mint ez a megjelölés és ha valakire rásütik ezt a bélyeget, még aznap megjelenik érte a fogolyszállitó autó. Jellemző erre az irtóháborura, hogy a párt régi, nagynevű vezetőségi tagjai közül e pillanatban mindössze már csak négyen vannak viszonylagos szabadságban: Reiseinger, Miliők. Buchinger és Propper volt képviselők. A párt többi vezetői kivétel nélkül mind börtönben, vagy intemálótáborban senyvednek. DEPORTÁLJÁK AZ ELFOGOTT POLITIKUSOK FELESÉGEIT Most derült ki, hogy az életfogytiglani fegyházra Ítélt Kelemen Gyula államtitkár feleségét még az elmúlt év folyamán deportáltak és jelenleg is az egyik borsódmegyei kis faluban él a legszömyübb viszonyok közepette. Mint ismeretes. Kelemen Gyulát hamis váddal és kierőszakolt beismerő vallomással ítélte el a bolsevista bíróság életfogytiglani fegyházra. Deportálták dr. Györky Imre volt képviselő feleségét is. SZTÁLIN BÚCSÚZTATÁSA A “KATOLIKUS” LAPBAN A “Kereszt” című budapesti üjság, amelyet a “Katolikus pa- Dok országos békebizottsága’’ ad ki, hatalmas cikkben búcsúztatta el Sztálint. Horváth Richárd. a cikk irója a blaszfémiának világrekordját állítja fel a cikkben: Sztálint Krisztushoz hasonlítja... Vegyen U. S. Bondot! Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST.. NEW YORK, 21, N. Y. Phone: Butterfield 8-61h8 Vol. XXVIII — No. 17 NEW YORK, N. Y„ APRIL 25. 1953 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT Egy körirat tanulságai (Dr. D. Z.) Az a tájékoztató körlevél, amelyet Eckhardt küldött szét híveinek^ a magyar emigráció történetének egyik legvigasztalanabb fejezetét tárja elénk. A körlevél tartalma olyan, mint a mérőzsinór: megmutatja a mélységet, a süllyedésnek és zuhanásnak azt az ijesztő mértékét, amelybe az emigráció egyik része alacsonyitotta le önmagát, de megmutatja azt az irdatlan távolságot is, a szakadéknak azt a szinte áthidalhatatlan tátongását, amely az emigráció két tábora között van. elő. Folyt a hazug és becstelen propaganda az amerikai demokratikus életforma és az amerikai politikusok ellen, hogy hamarosan az amerikai hadsereg hős pilótái a “légi gengszter” megjelölést kapják és az utcákon színes falragaszok uszítsanak a robbanó babák bitang és együgyü meséjével a felszabadításért harcoló amerikai katonák ellen. Akkor a robbanó babák meséjét találták ki, most nagyobb és szindusabb a fantázia: Európa rabságba taszításáról s benne Magyarország végleges eladásáról szól a torz dajkamese. Eckhardt hivei és csatlósai javarészt azok sorából kerülnek ki, akik részesei voltak annak idején a hitleri gonoszság támogatásának s akik harsányan fújták az Amerika elleni gyűlölet trombitáját. Ezeket a mániákusan szélsőséges kalandorokat akarja most Eckhardt tovább tüzelni Amerika ellen? Olajat akar önteni a lappangó tűzre, amely ezekben az emberekben soha nem fog kiszunnyadni, mert antidemokraták, mert diktatúra-rajongók, mert kalandorok? Miféle “megfontolás,” micsoda politikai “bölcsesség” vezette Eckhardtot, hogy ezt a hazug és felháborító rágalmat bedobja a magyar emigráció amúgy is tulérzékeny és a rossznak könnyen hitelt adó közvéleményébe? A magyarság Amerikától várja a szenvedések szörnyű poklából való kivezetését. Szabad-e Amerika kiváló férfiát, akire a választópolgárok fele, több mint húszmillió amerikai szavazott, ilyen aljas rágalmak sarával és szennyével megdobálni — épen egy magyar politikusnak? Mit várhat az elnyomott magyar nép Amerikától, ha a népakaratból húsz éven át uralmon állott demokrata párt kijelölt embere, a fél Amerika által lelkes szavazatokkal támogatott Stevenson haj landó si götti népek reménységé*^-. . ~ma " .. is hajlandó szolgálni Moszkva világforradal^H<JJl világhódító terveit? A tények nélküli állítás, a rágalmazás ennek a taktikának főfegyvere. Eckhardt besározza az amerikaiakat a magyar emigráció előtt, ugyanakkor denunciálja a magyarokat az amerikaiak előtt. Mert Stevenson és a demokrata párt “elintézése” után—melynek során persze Stevenson elődeinek Trumannak, Achesonnak és felmenő ágon még Rooseveltnek is kijár az eckhardti gyanúsításokból — a magyar demokratikus emigráció is alaposan kihúzza a lutrit ebben a körlevélben. • Itt már azután toporzékolóvá válik a gyűlölet. Ismét tények nélküli l’art pour 1‘art-szidalmakról és megbélyegezésről van szó: “marxista paraszt-munkás összefogásnak” deklarálja a Nemzeti Bizottmány demokratikus szárnyát, amely “leninista programmot” hajt végre; kijelenti, hogy a végrehajtóbizottság “nem egyszer magyar nemzeti érdekekkel ellentétes irányba tévedt,” azaz röviden hazaárulóvá lett; a helyzet szerinte a második világháború alatt bekövetkezett állapothoz hasonlit, amikor “minden hazaáruió megélhetéshez jutott Amerikában, ha Magyarországot mocskolni és lejáratni volt hajlandó.” ígéri, hogy a “magyar berkekben lábrakapott hitványságokat egymás után le fogja leplezni.” Szól a “Budapestről inspirált ugratókról,” a “kommunistákkal együttműködőkről”—ezek alatt mind a magyar demokratikus emigráció tagjai értendők az eckhardti fogalmazásban. Valahogy igy értelmezendő ez a taktika: aki ellenem van, az kommunista. A nyilaskeresztes alvilág eddig is azt szajkózta, hogy a menekült demokratikus politikusok — akik éppúgy szembenálltak Hitlerrel, mint Rákosiék erőszakjával — kommunista hazaárulók; most Eckhardt is beáll ebbe a rekedt dalárdába és együttfujja Marschalkóval, Rátkai-Radiccsal, Milotayval, Alföldi Gézával a denunciánsok dalát. Mert itt nemcsak egyszerű rágalmazásról van szó, ha ugyan szabad az egyszerű megjelölést használni a felelőtlen és aljas becsületrablásnafc erre a minősített formájára. Itt a nemzetközi közvélemény, sőt az idegen hatóságok előtti denunciálásról van szó. miután mindig gondoskodás történik arról ,hogy az ilyen “leleplező” írásművek megfelelő fordításban a magyar ügyekkel foglalkozó külföldi szervek és személyek elé kerüljenek. De nehogy valakinek is kétsége legyen a denunciálásl szándék felől, Eckhardt azt is kijelenti, hogy majd “Taft, Nixon és MacCarthy segítségével” tisztítja ki a magyar Augias-istállót ...” Mit akar mondani Eckhardt akár Taftnak^ akár MacCarthynak a tisztogatás indokául? Nincs vita, hogy a fentebb már közölt érveket, vagyis azt, hogv a Nemzeti Bizottmányban helyetfoglaló demokratikus politikusok, a magyar nép sokmilliós szavazattal megválasztott küldöttei ,a nemzeti függetlenség és szabadság elszánt védői, Amerika igaz és tettekkel bizonyított szövetségesei — kommunisták, leninisták, marxisták, Moszkva és Budapest ügynökei, Amerika ellenségei! Ismét csak miféle inzultus ez egyúttal Amerika ellen is, milyen lebecsülése az amerikai igazságérzetnek, Foglalkozni kell ezzel a gyűlölködő és felelőtlen Írásművei a magyar emigráció maradék jóhirnevének megóvása érdekében, de ezen túlmenően az egyetemes magyar érdekek szolgálatában is. A magyar sors irányítása épen elégszer került már kalandorok kezébe, ideje, hogy fokozottabban őrt álljunk és mindenfajta szédelgést és kalandorkodást kellő eréllyel, határozottan és félreérthetetlenül visszautasítsunk. Különösen fontos ez az emigrációban, ahol a jövendőnk tervezése folyik s ahol kirakatban állunk a külföld közvéleménye előtt. Az emigrációnak az a része, amely nem egy csúfosan megbukott rendszert képvisel, hanem a háború utáni nemzeti megújhodás eszmei és politikai kincsét hozta magával s amely nemi a nép elleni, de a néppel való kormányzás becses élményével telítődött meg, már évek óta riadtan nézi Eckhardt egyre gyorsulóbb ámokfutását az uj fasizmus és uj nácizmus j mocsarába vezető szélsőjobboldali lejtőn. A demokratikus emigráció szerepet szánt Eckhardtnak és fátyolt borított pályafutása furcsa vargabetűire, a zavaros kalandokra, az Ébredő-korszakra, a magyar nép karakterével ellentétes pucscsistamegnyilatkozásaira, arra a hatalmas politikai és morálismínuszra, amely állandóan visszatérő viaskodásban állott azzal a plusszal, amelyet múltjának kisgazdapárti epizódja jelentett. így lett Eckhardt az emigráció hivatalos szervének^ a Magyar Nemzeti Bizottmánynak vezetőségi tagja. De a demokratikus emigrációnak csakhamar fel kellett ismernie, hogy súlyos tévedés áldozata lett: Eckhardt, aki már régen túljutott pályája delelő jén, az önmagába visszatérő görbevonal törvénye szerint hátatforditott a demokráciának és egyre hevesebb vágyakozással szaladt kiinduló pontja, a jobboldali szélsőségek felé. Szemünk előtt zajlott le ez a legújabb eckhardti metamorfózis, amelynek kiáltó jele a demokráciával fegyveres leszámolásra készülő katonai különítménnyel, az MHBK-val való vadházasság megkötése volt. A demokráciának őszinte gyűlölete, a hatalomhoz soha nem* jutott hanyatló politikusnak eszközökben nem válogató mohó hatalmi vágya, uj kalandok Ígérete vitte Eckhardtot erre az útra? A lélekbúvár feladata erre a kérdésre felelni. S most itt van ez a körirat, amely mintegy summázása az egész eckhardti felfogásnak és koncepciónak. Miről van ebben szó? Először Amerika kerül terítékre. “Szerencsétlen hazánk, de az egész világ szempontjából igen nagy veszedelem hárult el a demokrata párt uralma megszűnésével, — mondja a körlevél — s különösen az eszes és müveit Stevenson jelentett volna végveszedelmet, mert ő komolyan akart megegyezni a szovjettel, nemcsak a jelenlegi status quo fenntartásával, de még további engedmények árán is.” Magyar nemzeti szempontból közömbös, hogy Eckhardt a demokrata pártot és annak vezetőit támadja. A durva és felelőtlen gyanúsítás Amerika elleni inzultus s egyben a legvisszataszitóbb hálátlanság annak az Eckhardtnak részéről, aki hosszú évek óta vendégjogot élvez Amerikában s akinek a demokratapárti uralom adta meg a szabad és gondtalan élet lehetőségét. Stevenson nem a demokrata pártnak, hanem egész Amerikának egyik legkiválóbb értéke, akire a republikánus párt is tisztelettel néz fel. Honnan veszi Eckhardt a rendkívüli vádat, mely szerint Stevenson nemcsak a jelenlegi orosz hódításokat ismerte volna el, de további népek legázolását is előmozdította volna? Gálád, ostoba szájalás! A választási küzdelemben a szembenállt felek nem kímélték egymást és a szókimondáshoz szokott amerikai sajtó sem fukarkodott a választás esélyeit csökkentő tények és hangulati elemek napfényrehozatalával. Ha csak egy szemernyi igazság is lenne Eckhardt súlyos vádaskodásában^ nem írták volna meg, nem mondták volna el ezt a választási ellenfelek Stevensonról? Nekünk nagyon ismerős ez a hang. Tanúi voltunk otthon a szélsőséges jobboldali sajtó, a német pénzzel táplált nyilasikeresztes újságok intézményesített gyűlölet - hadjáratának Amerika ellen. Hitler terjeszkedésének előrevetett árnyékában, mintegy központi gombnyomásra felharsant a gyűlölet hangja Amerika-ellen és minden ellen, ami amerikai. A lázadásra készülő klikk kereszteshadjáratot hirdetett a demokrácia ellen, hogy a totalitárius náci-berendezkedést készítse