Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-02-23 / 9. szám
February 23, 1952 AZ EMBER 5-ik oldal PÁRISI PANOPTIKUM Jean Dessés bemutatja nekem az 952-es női divatot Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Siessünk, kilenckor kezdődik az előadás, Jeane Dessés ma este mutatja be nagy izgalommal várt uj kollekcióját. Ö az első vonalban van a női vonalak párisi mesterei között, de szakkörökben is főleg arról nevezetes, hogy az ő szépségüzemében vannak a legszebb modellek. Lépjünk be az 1. Rue Rabelaisbe, a francia szatirikusról elnevezett uccába. A nagy klasszikus iró az iskolák tankönyveiben cenzúrázva van, mert angyali disznóságokat is irt ez a kitűnő fickó. A kis uccácskában gyönyörű magánpalota, márványlépcső, fehérkeztyüs inas nyit kaput, mélyen leemeli aranysujtásos sapkáját “Az Ember’’ divatszakértője előtt. A hallban uniformizált barna ruhába öltöztetett eladó lányok sürögnek; a görlök karából kilép egy estélyi ruhás hölgy, átveszi a meghívómat és helyemre vezet. Egy Louis Philippe-korabeli bársonnyal díszített aranyszékre ülök rá és hátradőlök nyeglén, egész otthonosan. A szomszéd asszony angolul kérdez tőlem valamit. Nem értem. Magyarul válaszolok, ezt ő nem érti, de mosolyog, aztán megrázza fejecskéjét —amelyen a ráncok operálva vannak, — rázza a fejét, fülébe fűzött ökölnyi brillek szikráznak. Négy megosztott oszlopos terem aranyozott csillárai alatt vagy kétszázan várjuk az 1952-es uj női divat bevonulását. A közönség suttogva beszél, jobb emberek lehetnek, nem is tudom, hogyan kerültem ide. A nőkön milliókat érő bundák, ebben ülnek a parfőmös, túlfűtött, erotikus légkörben. Talán azért ülnek igy ,mert meg akarják mutatni, hogy milyük van vagy félnek, hogy a ruhatárban elcsórják a bundájukat? A fene tudja, az ember nem ismeri ki magát a nőkkel. Én a ruhatárba adtam a kabátomat. Fatalista vagyok. Lesz, ami lesz. \ Angolul és franciául folyik a hadova körülöttem. A hölgyek inkább vénecskék, mint fiatalok, csúnyácskák, mint szépek, de tele vannak ékszerekkel, a karjuk csuklótól hónaljig arannyal, platinával van végigrakva. Nem va-' gyök hites zálogházi becsüs, de testvérek közt is néhány milliárd ragyog itt vagy tiz magándetektív gondos smirölése mellett.' A férfiak úgy állnak, ülnek a smukkos mamusok között, mint az áldozati bárányok. A hasonlat nem túlzás, mert holnap le lesznek vágva egy-egy kosztümre, kalapra, koktélruhára. Ezzel szemben, hogy holnap elvéreznek, ma este jogukban áll saját nejük jelenlétében az ínycsiklandó mannequen-csibéket gusztálni. A nők és a férfiak,—a két nem «tán, — meg kell emlékeznem —a Harmadik Nemről is. Ne felejtsük el kérem, ahol most vagyunk, ez a Divat Birodalma, s a kreátorok többsége nem nő, nem férfi, hanem a harmadik nemhez tartozik. A közönség soraiban lévő lányositott fiuk — ez az első divatimpresszióm — újszerűén hordják a gallérjukat. A fehér gallért, amely széles kissé, a kiskabát fazonjára hajtják ki. U^y hordják, mint Petőfi Sándor ércszobrán viselé a Petőfi - gallért a Dunaparton. Reflektorok ragyognak fel, egy barna kislány csit, csit, csit, az első szám. “Raviszant,” mondja egy hölgy, aki “meleg’’ érdeklődéssel néz a lány buja, de ártatlan szemébe. Jk próbalány fején hatalmas szalmakalap, elől félméteres sild, hátul semmi, nincs karima. Kétoldalt hamis hajtekercs “diaboIó”-módra, ruhája emprimé — vigyázzunk, divat lesz a megunt emprimé? — barna tónusok, a kézben napernyő. Az ernyő huzata ugyanaz az anyag, mint a délelőtti ruha kelméje. Minden teremben számot kiált egy női hang. A kreációk nevei számok. A kiöltöztetett élő babák futnak körbe, körbe, soványok és elegánsak, mint a versenylovak... számozottak is. Egymás nyomában vannak. Se a ruhákat, se a lányokat nem tudom megkülömböztetni. Micsoda széditő ruhák, szinek, parfőmök, micsoda babák, kezd melegem lenni. Három ruha vagy három nő közül lehet választani. De itt 200 ruha és 30 nő van. A lányok sétálnak, mint a vadak s mi ülünk körülöttük jónevelésünk ketrecébe zárva. Franciául és angolul jelentik a kreációk számait, illetve a lányokat, akik a bemutatott ruha soron levő számát a kezükben felemelik olyan mozdulattal, mintha megadnák magukat. De erről szó sincs, látszat az egész. A 43-as számú bemutató élő baba sápadt szemei lázasan ragyognak, mint a tüdőcsucshurutosoknak. Főnök ur, tessék felemelni az élő baba gázsiját, ő mozog a legtermészetesebben, a legszebben. Észrevették? A görlök nem tipegnek-topognak úgy mint az elnyomoritott lábú gésák. Ez a “stilus” végre megbukott. A délelőtti ruháknál alig van lényeges újítás, a napernyő talán újra divatba jön. Ez az ötlet nem is rossz. A napernyőt kinyithatják, becsukhatják, forgathatják a kézben, kinyitva az az arcra előnyös szinü árnyékot is vet. A nők negyven évvel ezelőtt eldobták a legyezőt, amely graciőz pózokra, kis finom játékokra adott lehetőséget azoknak, akiknek erre talentumuk volt. A napernyővel újra nem lesz “üres a kéz.” Az összes Dessés-kreációknál a csípőn és a vállon van a hangsúly. Széles csípő, széles váll, hogy a derék még vékonyabbnak hasson. A csípő mélyen kezdődik és a testhez tapadó derék anyaga a mellig húzódik. A mell fel van szorítva, hogy a derék még hoszszabbnak hasson. A csípő csak kétoldalt széles, elől hátul a testhez lapul a ruhák anyaga. Hogy a csípő még szélesebb legyen, kétoldalt zsebeket is varrtak s ezek elállnak. Az ujjak jóval a váll alatt vannak bevarrva és háromnegyedesek. Sonkaujjak! Az urak közül bizonyára többen vissza emlékeznek — a hölgyek még nem éltek ebben az időben: — 1918-ra emlékeztet az uj “vonal,” ha jól tévedek. Egy kis dacosajku érkezik, 71 a száma. Tévedtem, ez jár a legjobban. Én is jól járnék vele. Barna és szürke szinkompoziciókban libeg a dacos. Szürke és a barna a “témája” színben a szalonnak. Főleg a barna minden árnyalatban. A varrólányok, akik mint rendezők sürögnek itt—mint mondottam—barna uniformisban sürögnek. A kis dacos a terem közepén leveszi a kabátját, kis szmoking van alatta, hátul egy nadrágtartószerü izé tartja az első részt. Közeledik felém, testszinü gummimelle van. Kedves pózzal a szivére teszi a kezét. Olyan szimpatikus. Drukkolok neki, nehogy a földre ejtse a mellét. Egy mongolszemü hajados lép a színre hosszú, ragasztott szempillákkal. Régi kedvencem ő is, de titkoltam eddig iránta táplált érzelmeimet, nehogy egy kékszakállnak tartsanak Kegyedék. De igy egymás között bevallhatom, teccife a leányzó. Parányi fülecskéje fölött parányi hajcsavarocska kunkorkodik. Ez is jól áll neki. Elizabeth Arden bodoritja itt a fruskák hajfürtjeit. Változnak a toalettek és változnak a mannequen-ek. Röpül az idő, a 115-ös numeránál tartunk. Egy üdvöske vörös hajjal lobog be. Egy ezüst esik, kis “huncutka” hull a homlokára. Hát úgy éljek ez a Lola, a pesti Lola az Arizonából. Hajnalban direkt benézek a Balázs-kávéházba, a fejemet teszem rá ott fog ülni az Andrássy-uti ablakban, komplet reggelit kajál pirított kenyérrel. Most nem szólitom meg Lolát. Egy sötét felhő suhog el mellettem. A selyem a derekára van csavarintva, a csípője alatt fonva van a selyem, ez az estélyi ruha szivárvány színekből van kikeverve, egy lebegő fénylő felhő ez a platinahaju nő. A homloka fölött egy parányi fekete álarc, ez helyettesíti a fejdiszt, a kalapot. Főzve vagyok. A szalon nagy attrakciói jönnek: a koktél ruhák. Kis bolerókban tipegnek a pipik, leveszik a nyílt színen a bolerót, amely kábé olyan tónusu mint az alj. A bolerók alatt “korszázs” van, fantázia színekkel, dekoltáltak, gyakran parányi mütyürkék, mint egy jól megtermett melltartó. A szoknya, igen a szoknya a nagy sláger. Az alj sima, egyszínű, de kétoldalt gombbal kinyitható és előre vagy hátra tehető a két kigombolt szárny, amelynek belseje más szin és kifordítva egy tökéletesen más szinü ruhába varázsolja a nő alsó részét átöltözés nélkül. Azt hiszem — ha jól megmagyaráztam — ez forradalmi újítás a női öltözés és vétkezés terén. Saját divatszakértőnkkel szemben a görlök kivonuló ajtaja van. Ott áll a főnökség Jean Desséssel az élen. Izgatottak, mint a szerzők egy színházi főpróbán. A Lola jön újra. Ez mégsem a Lola! A pesti Lola hol lehet már tizenhárom év után? Nagymama lett vagy kihűlt vénlány szegény, kár visszamenni a régi Balázskávéházba . . . Ezen a Lolán santung selyem körgallér van. Észrevették? Estélyi ruha fölött gyakori az ujjnélküli körgallér. A lányok alakja és arca karakter szerint van kiválogatva. Az egyik nagycsontu, komor, ünnepélyes feketehaju öregedő fruska. Ö a régi iskola hive, tipegő stílusban kelleti magát. Ő egy drámai hősnő, deklamál, szaval a lábával, a Nemzeti Színházba képzeli magát az ember. A többi a naturalista előadás hive. Kevés póz, több természetesség. Az ezüsthaju lány lépdel előttem megint, mosolya kissé merev, mint egy álarc. Az első sorokban az ujságirónők, a milliomos nagymamák és a modelltolvajok a mannequin ruhája után kapnak. Az ember szeme elfárad a pillanatok alatt váltakozó képek sokaságától. Óriási taps, egy halványarcu, törékeny alakú fiatal lány siet végig a márványtermeken, az aranyszékek gyémántos publikuma között. Menyasszonyi ruha van rajta, uszályos hófehér fátyol takarja tetőtől-talpig. Ez a bemutatók szokásos zárószáma: a menyasszony . . . 12 óra van. Éjfél. Pezsgőt, oranzsádot, szendvicset, édességet szolgálnak fel frakkos pincérek. Senki se siet, mindenkit magánautó vagy taxi vár a környező uccákban. Saját tudósítónk saját egészségére űrit egy pohár pezsgőt és nekivág az éjszakának. A Champs Elysées sarkán autóbusz megálló. Éjféli járat. Egy halványarcu, törékeny, fiatal lány fázósan ácsorog a megálló mellett. Megismerem. Ő volt néhány perc előtt a “menyaszszony” a gyémántoktól szikrázó palotában. Most reflektorok helyett a párás, nyirkos februári éjszaka borul föléje, amint ácsorog autóbuszra várva egyedül ... Én is játszom a szakértőt. Nézem az anyagot és tapenolom az ezüsthaju delnőn a szoknyát. A drámai szende jön, szopránhangon bemondja: “190” ,s feltartott kezében mutatja is a számot. Rossz napja van neki, zabos, ha a szoknyája után nyulkálnak. Én megértem olykor az ilyesmit a lányoknál. Finom a közönség, ritkán tapsol, olykor a jobb tenyerüket a balkézfejhez veregetik. Szimbolikus taps. De vastaps is dörren olykor. Most is zug. Egy mesébe illő Hófehérke jön, estélyi ruhája csillog, mint a kristály. Ah! — röppen a meglepetés szava. Ilyent valóban nem láttam. Mi lehet ez a kristályszerü csillogó, csillámló jégvirágból és habból préselt csodaanyag? Nfm tréfálok, ilyent sose láttam. Most veszem észre, hogy amig az ujj háromnegyedes, addig a keztyü a hónaljig ér. Ezt gyakorlott mozdulattal lehúzzák és a kezükben lógatják majd a dámák. A cipő délután világosszürke vagy barna és pánttal gombolódik, mint nagymamák ezüst vagy aranyszínű estélyi cipője. Eltűnt az ékszer, a karóra teljesen kiment a forgalomból. Nincs karkötő, ritka a gyűrű, a gyöngynyakék is a kimúlással küszködik. IDe feltámadt a klipsz, de ezt ma már nem a kebel fölött tűzik a dekoltázsba, hanem a balvállra csatolják, muris mi? Azt hiszem mindent megírtam precízen, tetőtől-talpig. A kombinéről — itt sajnos, ezzel a felvilágosítással adós maradtak — a múltkor tartottam önöknek értekezést. Még csak azt kívánom megjegyezni, hogy a lapos szakajtó forma' kalap még kisért. Kis kucsmaszerü lapostetejü keménykalapok is felbukkannak olykor, de az irány az elől nagy karima, amely oldalt a fülnél oválisán elkorcsosodik. A délutáni kalapok olyanok, mint egy estélyi fejdisz, előre vagy hátra kunkorodó szarvak minden színben és minden anyagból. Estélyi ruháknál gyakori—kalap helyett — egy félelmetesen hosszú, lófarkszerü, szinte a derékig lobogó toll vagy selyem dekoráció, mely gyakran csillogó ezüst vagy aranyporral van behintve. Ez a kis párisi lány volna az igazi riport, az igazi párisi Írás, az igazi színes regény. Súlyos égési sebek kezelése A newyorki Polgárvédelmi Hivatal az amerikai kormány jóváhagyásával a következő utasításokat adja ki: Súlyos égési sebek kezelésénél annál, hogy mit tegyünk, fontosabb az, hogy mit NE tegyünk! NE használjunk zsírt, olajat, vizet vagy kenőcsöt. NE mozgassuk meg az áldozatot, hacsak nincs életveszélyben. NE tépjük le a ruhát a sebről vagy annak környékéről. NE adjunk folyadékot az áldozatnak, ha a test felületének több mint fele megperzselődött. Várjunk az orvosra, hogy olajat vagy kenőcsöt alkalmazzon. Fedjük be a sebeket tiszta ruhával'. Legjobb tiszta lepedődarabokat simán összehajtogatni és a vászondarabokat a sebhez lazán hozzáerősiteni. Adjunk inni a sebesültnek a következő oldatból: 1 kávéskanál só, fél kávéskanál szódabikarbóna 1 pohár vizben feloldva—de csak akkor, ha az áldozat nem szenvedett igen súlyos égési sebeket. MÁRCIUS 2: a newyorki szabadkőműves nagypáholy Kossuth - ünnepe Március másodikán, vasárnap délután 2 órakor nagyjelentőségű esemény színhelye lesz a Central Park-beli Kossuth-szobor előtti térség: itt rendezi meg New York állam szabadkőműves nagypáholya a Kossuth Lajos halhatatlan emlékének hódoló ünnepélyét. ' A szabadkőműves nagypáholy kettős céllal áll be a Kossuth-centennárium ünneplői közé: a maga részéről is meg akar emlékezni Kossuth amerikai partraszállásának századik évfordulójáról, de ezt az alkalmat akarja felhasználni arra is, hogy megemlékezzék Kossuth életének és emigrációjának egy rendkívül fontos mozzanatáról. 1852 február 20-án kivételesen ünnepélyes kiBsőségek között avatták fel Kossuth Lajost a cincinnati szabadkőműves páholy tagjának és ez a jubileum külön is méltó alkalom Kossuth emlékének megünneplésére. Az ünnepség előkelő védnökeinek élén maga Dewey kormányzó áll s ez önmagában is megmutatja a rendezendő ünnepély kivételesen nagy súlyát és jelentőségét. A rendezőség kéri a magyar testületeket, hogy küldjék el delegátusaikat az ünnepségre és helyezzenek el koszorúkat a Kossuth-szoborra. Bővebb felvilágosításért lépjenek összeköttetésbe Keil Arthurral, 239 West 39th Street, N.Y.C., telefon: LA 4-7869. “Az Ember” szerkesztősége külön is felhívja a közönség figyelmét erre a jelentős ünnepségre. Minél több magyar résztvevője legyen i ennek a művészi műsorral is szolgáló jubileumi Kossuth-ünnepélynek!
