Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)

1952-02-23 / 9. szám

4-ik oldal AZ EMBER February 23, 1952 tion and Related Measures” cimen a United Nations Publi­­cation-jaként 1951 április 2-án megjelent egy 391-oldalas kiváló munka. Részletesen foglalkozik ez a könyv többek között Ausztria és Csehszlovákia ezirányu törvényalkotásai­val is, de a sokkal fejlettebb és szinte úttörő, majd félszáza­dos magyar törvényi' alkotásokról a felemlitésen túl nem esik szó. — Hallom a kifogást: nincs reá pénz. Én ez alka­lommal még nem akarok az emigráció pénzügyi kérdéseivel foglalkozni, nem ismerem és nem érdekel a kérdés. De té­vesnek tartom azt a felfogást, mintha ennek a rendeltetése az volna, hogy ezt egyesek kapják. Ez — még ha egyeseken keresztül is — de mindig a magyar ügynek szól. Megértem, ha ebből nagyon-nagyon szerény megélhetéshez jutnak azok, akik mással nem foglalkozhatnak vagy másból megélni nem tudnak. De ezenfelül minden összegnek az otthon szenvedő magyarság felszabadítását és a kint élő segítségre szoruló testvéreink legalább is erkölcsi megsegítését kellene szolgálnia. Amikor a fentiekre reámutattam, egyben vázoltam a de­mokratikus emigráció elé tornyosuló feladatokat is. Számos van a felsoroltakon túl is, sokat elhallgattam, mert említé­sük már magasabb érdekekbe ütközhetett volna. Ennyi is elég, hogy mindenki belássa, hogy a feladatok megvannak, sőt beláthatatlanok, mindmáig azonban azokat senki nem­csak be nem töltötte, de a legcsekélyebb erőfeszítés sem tör­tént meg abban az irányban, hogy az lehetővé is váljék. így mindezek elvégzése, de már előbb: azok feltárása és szorgal­mazása a demokratikus emigráció kötelessége lesz és marad. Ennek első állomása a Magyar Demokratikus Pártok Szövet­ségének a megalkotása. Az elénk tornyosuló nehéz, de szép feladatok nem szabad, hogy elrettentsenek a további lépések vállalásától és keresztülvitelétől. párt a nyugati hatalmak mellett való félreérthetetlen állásfoglalásnak a hive. Az izráeli politika ilyenirányú konstellációja igen örvendetes tény, mert ismeretes, hogy a fiatal államot az arab államok nagy túl­ereje ellen folytatott önvédelmi harcában Anglia el akarta gáncsolni és a háttérben az USA sem kedvezett a izráeli szempontoknak, — ugyanakkor, amikor Izráelt a Szovjet és csatlósállamai támogatták. Azonban a háború megnyerése után a kormányzat átejtette a Szov­jetet, mert a támogatást a maga helyes kiértékelésében üzleti ügynek fogta fel, “kápé” (készpénz) dollárban kifizette a fegyverszállitmá­­nyok árát és ezzel a Szovjettal való kapcsolatait iikvidálta is. Min­denkinek nagy örömére szolgált, hogy Chaim Weitzmann államelnök és Ben Gurion miniszterelnök azon kevés politikus közé soroltak, akik túljártak a Szovjet eszén . . . Ugyanolyan szerencsésnek volt mondható a kormányzat belpoliti­kája is, amennyiben a szocialisták által dominált kormányzat egyelőre csak lassú tempóban látott hozzá a szocialista közgazdaság megvaló­sításához, mert nem akarja a megánkezdeményezést kiküszöbölni és elidegeníteni a külföldi tőkét, amire a fejlődő államnak igen nagy szüksége van. Az ország ugyanis már két év óta súlyos krízisen megy keresztül, rengeteg pénzt emésztett fel a háború, a lakosság rohamos növekedésével pedig sem a termelés, sem az építkezés nem tudott lé­pést tartani, — százezrek állanak megfelelő lakás és munka nélkül. Infláció, fekete piac, hatalmas adózás és takarékossági program ke­seríti meg a függetlenségének és győztes háborúnak örvendő nép éle­tét, amellett, hogy a nyugati, meg az orthodox zsidók mindent elkö­vetnek, hogy egymás életét külön is megkeserítsék. Abban azonban mindnyájan egyetértenek, hogy a túlnépesedés dacára is fokozni kell a bevándorlást, mert az arab és a “népidemokrata” államokban a zsi­dóság élete ugyancsak nincs biztonságban. Örvendetes viszont, hogy az USA végre hatalmas gazdasági támogatást helyezett kilátásba Izráel számára. Úgy látszik, Amerika végre rájött arra, hogy Elő- Ázsiában nem az arabokra és a homokra kell építeni, hanem IFJ. WASS TAMÁS ÜNNEPLÉSE A Kossuth Lajos szabadkő­műves páholy ünnepelni óhajtja kiváló és érdemes volt főmesterét, ifj Wass Tamást és ezért elhatározta, hogy tiszteletére lakomát rendez. A bankett február 29-én, pén­teken este lesz a Café Tokay­­ban, 1591 Second Ave., a 82- ik ucca közelében. A lakoma keretében, a Café Tokay szo­kásos műsorán kivül, kiváló nemzetközien ismert művé­szek is fel fognak lépni Wass Tamás volt főmester tisztele­tére. A bankett részvételének ára 4 dollár. Ifj. Wass Tamás nemcsak széles körökben ismert és nagyrabecsült ügyvéd, hanem azonkívül az amerikás köz­életnek és az amerikai közcé­loknak sokat áldozó, önzetlen harcosa. Benne a Kossuth Lajos páholy egy kiválóan ér­tékes tagját tiszteli meg ezzel az ünnepléssel, amely kétség­telenül hatalmas baráti és tisztelő kört fog vonzani a bankettre. •oooooooooooooooocooooooo Magyar Patika LONDON, 1952. február T. Izraelre . . . YORE PHARMACY AZ UJ ÁZSIA Irta: DR. SÁRGA JÁNOS (2) Mindenesetre tényként kell megállapítani, hogy a török köztár­saság hatalmas lépést tett előre a fejlődés utján, mert a hatalmas méretű kulturális és közgazdasági fellendülés mellett meghonosította a politikai demokráciát is. Ugyanakkor sajnos nem ez a helyzet a török uralom, majd az angol és, francia protekturátusok alól felszabadult arab államokban. Elő-Ézsiában egyelőre egy szilárd bástyája van a nyugati kulturáhak és demokráciának és ez az újjászületett IZRAEL állama. Miután Anglia hosszas huza-vona után végülis nem zárkózhatott el a Balfour-deklaráció betartása elől, 1948-ban végre újjászületett a zsidók állama. A három éves fiatal állam ezalatt a rövid idő alatt hatalmasan fejlődött, zsidó lakosságát megkétszerezte és most immár másfél millió lakossal bir, akik közül 300,000 a keresztény és moha­medán. Az ideálisan demokratikus országban a keresztények és mo­hamedánok is» képviselve vannak a Knesset-ben (parlament); a nazarethi demokrata párt 3 képviselője közül egyik sem zsidó. A 120 mandátum közül 46 a szociáldemokrata (Mapai) párté, amely kezdet­ben az összes pártokkal, a múlt évi választások előtt a vallási blokkal és a progresszív párttal (liberálisok) koalícióban kormányzott a szo­ciáldemokrata Ben Gurion miniszterelnök vezetése alatt, miután pe­dig a múlt évi választások eredményeként a Knesset összetétele csak annyiban változott jelentősen, hogy a kommunisták még jobban hát­­ítérbe szorultak (a szavazatok 4 százalékára), Ben Gurion miniszter­­elnök a kommunisták és a nacionalista terrorista csoportok kikapcso­lásával ismét az összes pártok koalíciójára hivta fel az ellenzéket, be­leértve a Mapam-ot is, amely, ha nem is éppen szovjet szimpatizáns, de erősen ellene van minden olyan politikának, amely a szovjet érzékenységét sérthetné. Ugyanakkor a szociáldemokrata és a liberális A1 EMBER nöSj>ött wimitNc pomnuu metvlapia 401 THE MAN f Editor and Publisher: FERENC GÖNDÖR, szerkesztő-kiadó Published weekly, except the last four weeks in August. — Editorial and Publishing Office — szerkesztőség és kiadóhivatal: I 320 East 79th Street New York 21, N. Y. Telephnoe: Butterfield 8-6168 Yearly Subscription Rates: In United States $10.00. fch Foreign Countries $10.00. Single Copy 20 Cents. Vol. XXVII New York, N. Y., February 23, 1952 No. 9 Mindamellett sajnálatos, hogy az arab államokkal a béke még nincs megkötve és tekintettel a jeruzsálemi kérdés bonyolult mivoltá­ra, a kibontakozás igen nehéznek látszik. Ugyanakkor, amikor Izraelben ha nem is jólét, de rend és demok­rácia uralkodik, — az Izráelt körülvevő arab államokban teljes a zűr, kül- és belpolitikai krízisek, királygyilkosságok és politikai merény­letek egymást követik és a demokrácia síkján való politikai fejlő­désnek még a nyomát sem lehet felfedezni. Egyedül IRAK-ban ural­kodik rend és nyugalom, de ennek is nagy ára volt, mert az angolok­kal nem szimpatizált Feysal királyt utolérte a végzete, amidőn még a második világháború kitörése előtt a brit imperializmus ellenfeleinek kettős végzete közül, miszerint azokat vagy ismeretlen tettesek gyil­kolják meg vagy véletlen baleset áldozatául esnek, — az utóbbit vá­lasztotta. Azóta Irak a régens Nuri Said basa kormányzata alatt csendesen tűri a brit gyámkodást, — a kormány kinyilatkoztatta, hogy az olajkoncessziók ügyében nem követi Perzsia példáját, egyéb­ként a belső nyugalom kedvéért Törökország mintájára ugyancsak likvidálta a kommunista pártot. Ugyancsak teljesen az angol orientáció alapján állanak HED­­JASZ, a KUWAIT-sziget, ahol az angolok nemrégen újabb hatalmas clajmezőket tártak fel, amely csaknem kárpótolja őkét a perzsa olaj elvesztéséért. Továbbá SZAUDI ARÁBIA, amelynek bölcs uralko­dója, az öreg Ibn Szaud nagy eséllyel birt ahhoz, hogy az angolok által favorizált előázsiai arab federáció fejedelme legyen. Ez a terv azonban megbukott, egyrészt, mert Mohamed prófétának Irakban és Transzjordániában uralkodó egyenes leszármazottai, a hashemita dinasztia tagjai nem akarták maguk fölött állónak elismerni a mo­hamedán vallás nem a siita, nem is sumita ágához, hanem egyik jelentéktelen szektájához tartozó wahabita uralkodót, másrészt pedig, mert a második világháború után a francia protektorátus alól magát függetlenített SZÍRIA és LIBANON amint nem hajlandók a farncia, ugyanígy' nem az angol gyámkodás elismerésére sem. Anglia még Franciaország érzékenységének a megsértését is kockára téve mindent elkövetett, hogy Szíriában befolyásra tegyen szert, ez azonban nem sikerült neki, sőt az 1950. év tavaszán a franciabarát Znaim ezredes pucesa ragadta magához a hatalmat és bár Znaiirfot, majd az ugyan­csak franciabarát sziriai miniszterelnököt is ismeretlen tettesek meg­gyilkolták, a helyzet urává kerekedett kormányzat az úgy Angliától, mint Franciaországtól való teljes függetlenséget tűzte ki programjául. Az angol imperializmus ugyanakkor Libanonban is akcióba lé­pett és megnyerte Riad el Sohl miniszterelnököt, aki csaknem dikta­tórikus hatalommal birt Libanonban és aki, miután az Ibn Szaud kombináció nem sikerült, Abdullahnak, Transzjordánia királyának akarta felajánlani az egységes Arábia koronáját. Riad el Sohlt vi­szont az arab nacionalisták gyilkolták meg Abdullah udvarában, 1951. nyarán, majd röviddel utána magát Abdullahot is. Majd Sziria végülis szoros kapcsolatra lépett EGYIPTOM-mal, a legjelentősebb arab ál­lammal, amely, — amint Sziria, Libanon és a még mindig brit gyar­mat ADEN hátában fekvő kicsi, de olajban dúsgazdag YEMEN — nem áll angol befolyás alatt. Egyiptomban a zsidó-arab háború alatt Az­­ram pasa, a mohamedán liga főtitkára, az angol orientáció utolsó számottevő hive is kiábrándult Angliából, minekutána az országban teljesen felülkerekedett Nahas pasa miniszterelnök és a Transjor­­dániából odamenekül Hussein jeruzsálemi főmufti élesen angolellenes politikája. 65-45 99th Street Forest Hills, L. /. Telefon: TW 7-3330 Tulajdonos: Ligeti Jenő Ph. G., évtizedes gyakorlattal bíró amerikai-magyar patikus Speciális Baby Department Sebészeti felszerelések. Orthopédiai-sérvkötő osztály. Laboratóriumi vizsgálatok. Gyógyszert küldünk: MAGYARORSZÁGBA, ISRAEL-be és más országokba! 0QOO00000CK30000000OO000O 000----Ik HAZAI SZALÁMI jr a I és mindenfajta -jó, Jb J hurka, kolbász, sonka, szalonna és friss hús, stb., Igazi HAZAI MÓDI — kapható: MertI József magyar ■■ hentesnél RH 4-8293 1508 2ND AVE. Tel. INCOME TAX í JÖVEDELMI ADÓÍVEK ji SZAKSZERŰ ;; ÉS PONTOS ELINTÉZÉSE • European Exchange Co.j HARTMANN GUSZTÁV, í TULAJDONOS, J A KISS EMIL BANK s volt vezérigazgatója $ 1566 FIRST AVE. J NEW YORK, N. Y. % * a 81 és 82-ik utcák között í Telefon: RH 4-7752 Z MÁZON FOOD CORPORATION vámmentes szeretet csomagok IZRAELBE DR. FÖLDY KÁROLY Fordítási Irodája Hiteles fordítások minden nyelvből minden nyelvre. 205 E. 85th St. New York 28 Telefon: TR 9-5339 Room 204 ftec-ntered as second class matter Aug. 4. 1942. at the post office at New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879 (Folytatása következik)

Next

/
Thumbnails
Contents