Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)

1952-12-20 / 48. szám

8 ik oldal »2 tm&n DECEMBER 20, 1952 Ludd és New York között Irta: JWAGREISZ ELZA A “Constallation” nevű madár, ellentétben a legendák kék mada­rával, nem a boldogság szimbólu­ma. Akit acélszárnyaira felkap és végigiramlik vele a világon, szédí­tő sebességgel vonszolva magával messzi országokon és álmoknak városán, — annak sokszor az el­lenkezőjét mutatja meg. Megmu­tatja Rómát homályban, Párist esőben, az Alpokat ködben, Íror­szágot hóviharban. Ahogy leszáll rövid pihenőkre a repülőtereken, belevijjogja az utasok szivébe: ide is elhoztalak, nézd, itt sincs semr mi, gyerünk tovább ... És már visz is bennünket tovább . . De azért az egyetlen nap I.udd­­tól New Yorkig, a valószínűtlen, kábitó sebességben és változatos­ságban mégis hihetetlenül érdekes. A “fellegekben járni” a földön — menni és nem ügyelni tócsára, kőre, tövisre, — nagyon veszélyes. De szállni a fellegek közt, nagy, fehér habhegyek közt, hó-hegyek közt, minden szürkét, feketét, vér­szint, lángszint elfedő fehér füg­gönyök közt, az semmivel sem ha­­sonlithatóan gyönyörű. A tenger az más. Titokzatos és ismeretlen. Örvényei alattomosak, viharai hirtelenek. Sik fensége csalóka és minden szelíd hullámai alatt bősz elemek rejtőzhetnek. A “mélység,” mely fölött most szál­lók: a föld, az nem csaphat be. Is­merem göröngyeit és rendelteté­süket. Lent húzódnak a kenyeret érlelő vetések és az ősi, barbár kövező mezők. A házak már egész aprók, az or­szághatárok is elmosódnak, azt a területet ahol az én házam húzó­dik meg néhány holdban, homok­buckában, már csak a képekből látom, melyeket lelkemben ma­gammal hoztam. Nahalalban leesett az első őszi eső, a házam előtt egészen üde­zöldek lettek a fenyők és a felkelő napban piroslott a lehullott tüle­­veiek szőnyege. A szomszédos gaz­dasági udvarban, nehéz csizmák­ban topogott egy asszony. Sáros, nedves csizmák voltak, beleragadva a földbe, úgy tűnt, gyökereik vannak, mint a fáknak. Ott búcsúztam tőle el. Nekem adta szives mosolygását, kérges keze szorítását az útra és velem küldött egy ici-pici sóhajt az is­meretlenségnek, ahova tartottam. ‘Tov lách’ (jó neked), mondta. Az­tán bement a házba. Amerre for­dult, mint a szentjánosbogár tes­téből, fény villant. A szoba vilá­gos lett, a tűzhely meleg s az asz­tal csillogó. Mindent az az erő he­vített és gyújtott, mely őserők óta sugárzott az asszonyból, aki ott­hont tudott teremteni a barlang­ban, ételt főzött a zsákmányból és gyógyfüveket talált az erdőben vagy önleikében, a harcban ka­pott sebekre. “Tov lách”—mond­tam én is és itt a sóhaj, mint a 1886 1952 ÁLDOTT KARÁCSONYT — BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK AZ AMERIKAI MAGYARSÁGNAK A RÉGIEKNEK, akik évtizedekkel ezelőtt indultak el az uj magyar hon­foglalás utján, e szabad országban uj hazára leltek, polgárjogot szereztek, a magyar hitnek templomokat építettek, a magyar élni akarásnak testvérsegitő intéz­ményeket, a magyar kultúrának sajtót teremtettek s több mint félszázados, sokszor küzdelmes,—de mindig teremtő munkában eltelt amerikai életük során a magyar névnek becsületet, tisztességet szereztek, — AZ ÚJAKNAK, akik a második világégés menekültjeiként ebben a mi uj hazánkban menedéket találtak s a régiek nyomába lépve uj életet kezdenek, hogy egybeforrva az amerikai magyar élettel, megerősítsék ebben az uj hazában a magyar jövendő fáját. Maradandó karácsonyi ajándék, mely a boldogabb uj esztendők Ígé­retét jelenti, az a jövő aggodalmaitól megszabadító bizonyosság, amit csak a Verhovay biztosítás adhat meg. NEM KELL FÉLNIE attól, hogy szeretteinek egyszér örömtelen karácsonya és reménytelen uj esztendeje lesz, ha Egyesületünk utján gondoskodik arról, hogy övéinek betegségében, öregségében, sőt még halála után is legyen mindennapi kenyerük. VERHOVAY SEGÉLY EGYLET 436 Fourth Avenue VERHOVAY BUILDING Pittsburgh 19, Pa. visszhang általában, erősebbnek és kiabálóbbnak tűnt. Haifa és Tel-Aviv között, egy sátrakkal teletűzdelt terület köze­lében, gyászmenettel találkoztunk. Fekete zászlók alatt hatalmas tö­meg haladt, olyan feldúlt és el­­kinzott arccal, mintha mindenki­nek halottja lenne. Pedig a rava­talon nem volt koporsó egy sem, csak perzselt sátorlapok, üszkös fadarabok, égett toll és egy nagy tábla: ebben a táborban három gyerek elevenen elégett . . . Tel-Aviv zsúfolt és zajos. Ér­verése nyugtalan, mint a nagyvá­rosoké általában, szivét falja ká­véházainak rengeteg nikotinja és cikóriája. Mozijai, színházai tö­möttek, de a szezon nagy drámája a rádióban közvetített tárgyalá­sokról pereg: “Szabotőr voltam, kém, áruló.” Luddon gyorsan és udvariasan intézik el a formalitá­sokat, rövid idő múlva berregve elindul a gép. Szomszédnőm, aki­ről messziről leri az előkelő külföl­di és biztosan mindennapi élmény számára egy ilyen utazás — kenni kezdi magát kábitó illatú vizekkel és kenőcsökkel. Biztosan valami csodálatos főzetek, meg kell néz­nem a márkáját és lehetőleg szert kell rá tenni külföldön, mert a hölgy is rendkívül szép és fiatal lett tőle. A fehér prémmel bélelt zöld bro­kát kínai kabátka is elegáns na­gyon és persze növeli varázsát, ! hogy van benne valami idegen­­szerű, exotikus is. Közelebb hajol­va kabáthoz, üveghez és tégelyek­hez, kitűnik, hogy jóravaló izraeli cégektől kerültek azok ki. No de a második szomszédnőm : amerikai petróleumkirály neje, az bizonyos. Milyen könnyed előkelő­séggel tartja térdein a nagy va­csoratálcát, melyet most hoztak be mindenfele üveggel, pohárral, ce­lofáncsomaggal megrakva. Kezdje csak ő a vacsorát, nem vagyunk mi olyan éhesek, mint amilyen a hírünk. Csak mikor látom, milyen segélytkérően néz rám a kőolaj­­fejedelemnő, látok elszántan hoz­zá. Egy perc múlva kiderül, hogy Kibuc Náánban, ahova a kis lám­­patulajdonosnő való, szintén úgy kezdik a repülői vacsorát, mint nálunk Náhálálban. Zeuséknál épp házikoncert van, ahogy Athénben leszállunk, a grá­ciák mind elrejtőztek a csalitok­ban, csak néhány törődött arcú Afrodite áll csurgó esernyőkkel a partokon, azon nedvesen a habok­tól. Nem is időzünk sokat, roha­nunk Róma felé, így is lekéstük az estéli imát és a pápa is már nyugovóra tért. Valahol a messzeségben, kupo­lák és tornyok közt, festett ma­donnák és márványszentek közt, nagy bazilikák és kis kápolnák közt látni lehetne Rómát. Talán itt suhan valahol szelleme a Hal­hatatlannak, akinek palettájáról és vésője alól a Szentség, az örök­kévalóság és az Erő kikerült. De itt a repülőtéren csak rosto­koló, esapzott, bus csavargókat lá­tunk, akiket már ismerünk hajók­ról és kikötőkből, nemcsak a típu­sukat, hanem csodálatosképpen égyet-egyet személyszerint is. Még mindig nem gyógyult a bánatuk, még mindig olyan égő a nyugta­lanságuk, még mindig olyan mesz­­szi a szerencserévük, mint évekkel ezelőtt, mikor első ízben összeta­lálkoztunk velük. A kinai kicsit sárgább, szeme kicsit ferdébb, a mosolya kicsit révetegebb. A néger is kicsit törtebb, kicsit vertebb, ki­| csit feketébb. Az izráeli is — Iste­nem — repül a többivel. És Párisi Kegyetlen, kaján, gyorsröptü madár! Szürke esőfüg­gönyön keresztül mutatja meg Párist, nyúlós, süni esőben és az egyetlen fény, ami áthatol rajta, a város égő betűkkel kirakott neve. | Itt egy piros autóbusz — meg egy postás — meg néhány tiszt­viselő . . . Mohó szemünk még felfedez a várócsarnokban néhány családot, a bárpult mögött egy pincért, a fal melletti polcokon nagy üvegekben Chanell - parfő­­möt, meg apró Eiffel - tornyokat. De Párisi Valahol a Szajna mély ágyában, lepergett évszázadok bű­nei, arany kagylókban megőrzött ; dalok, halk csobbanásokban kisér­teni járó sóhajtások. A háztetők felett csillámos, mélylila bársony köpenyben az éjszaka kúszik és mákonyos kupáját nyújtja a város felé ... Mi bőgve isszuk a keserű kávét, majd roskadtan pattanunk a gép-Ikaros hátára, akinek még itt, a Fény közelében sem olvad­tak meg szárnyai és szive . . . Az Alpok komorak és félelmete­sek a sötét ködben. Mint a fekete csuklyák a hótiszta apácahomlo- 1 kok fölött .. . Zürichben meg sem álltunk, mint terveztük, igy az em­lékezet virágos tópartok helyett egy táblát dobott fel magából, melyet itt, e város közelében lát­tam évekkel ezelőtt . . . “Mene­külteknek itt tilos lepihenni!”. I Nézzük meg inkább Írországban Shannont. De Shannonban is hi­deg van. Jeges, éles szél veri a házba a kint csatangolókat ... A várócsarnokban kellemes; itt ita­lok vannak nagy mennyiségben. Bor, likőrök, melyekből ihatunk és ötszáz dollár értékben szállítha­tunk az Egyesült Államokba. Vi­hetünk még dohányt, hímzett len huzatokat, gyapjú pullovereket, 1 e h eletvékony csipkegallérokat. Mindezek felől nyájasan nyugtat­nak meg a téli hajnalban frissen, és elegánsan öltözött elárusító kis­asszonyok. Csak az amerikaiak használják ki a soha vissza nem térő alkal­mat; az izráeliek féltve őrzik ki­utalt öt dollárjukat, amelyből nyolcat fejadóként a New York­ba való érkezés percében le kell adni. Kanadában az utas kicsit türel­metlen lesz. Még öt óráig rázatjuk magunkat. A lassúság miatt kicsit elégedetlenül, morogva szállunk az óceán fölött. A megérkezésnél csalódás ér. Seholsem látom a Szabadság-szob­rot, mely olyan barátságosan in­tett fénycsóvájával mindig, a ki­kötő felé. De valahol itt kell neki lenni, mikor legutoljára itt jár­tam, még meg volt. A bűvös madár most saját szár­nyára ereszt mindenkit, és kiki el­indul célja, sorsa vagy végzete felé . . . 0 0 0 0 0 0, 0 l . ............... DENTAL AND ORAL SURGEON % 966 LEXINGTON AVENUE * FOGORVOS P Phone RH 4-4949 MT. * Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kivan barátainak, pácienseinek és “AZ EMBER” olvasóinak DR. WINTER MIKLÓS (70—71 St. KÖZÖTT) f f if f f f i * I* w f * f f f \ \ 0 0 0 0 0-1 0 Bartal Mária és Jenő jj 0 0 1 Kedves barátainknak, ismerőseinknek és “AZ EMBER”-nek LEGJOBB KÍVÁNSÁGAINKAT KÜLDJÜK AZ ÜNNEPEK ALKALMÁVAL—Szeretettel % 0 0 0 0 % 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 S 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 “AZ EMBER” szerkesztőjének és barátainknak Kellemes karácsonyt és boldog ujesztendöt kivan NANASI C0„ INC. 6219 MADISON STREET WEST NEW YORK, NEW JERSEY m 0 0 0 ff Barátainak és ismerőseinek 0 0 boldog ujesztendöt kivan % 0 0 0 0 í 0 % ÉS NEJE 0 0 0 0 € SUNSHINE OSCAR

Next

/
Thumbnails
Contents