Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)

1952-11-22 / 44. szám

6-ik oldal AZ EMBER NOVEMBER 22, 1952 infláció), sőt, negyven-ötvenezerérét háromfogásos kitűnő vacsorát. S főképp: meleg volt a helyiségekben, kellemes, temperált légkör, mig kint sivitott a jeges szél s egyre magasabbra tornyosultak a hóbuckák. Azt hittem, másnap továbbindulhatok, de végre is hat napot kellett Szegeden töltenem. A kollégák csendes elbeszéléseiből sok min­den kiderült, amiről sejtelmem sem volt. Éjszakánként átlagban 10-12 vetkőztetés, rablás volt a városban. (Magyarországon, hihető becslés szerint, akkoriban 80,000 orosz katonaszökevény bujkált, akik nem akartak visszamenni a szovjet paradicsomba. A szabadságos vonatok félig üresen érkeztek a határra, mert útközben leugráltak rója a kato­nák. sőt a tisztek nagyrésze is.) Ruha kellett főképp, civilruha a ka­tonaszökevényeknek, mert a pénznek már nem volt semmi értéke. Na­ponta két-három gyilkosság — főképp ital miatt. Orosz katonának halálbüntetés terhe mellett tilos volt italt adni — viszont az orosz ka­tona, ha italt akart s nem kapott, megvadult s épp ottlétem alatt egy alsótanyaL ügyvédet és családját emiatt irtották ki. (Folytatom.) . I NEW YORKI NOTESZ Eheti töprengésünk: (az irók vágyálmáról) Egy szónak is száz a vége, de legalábbis ötven? . . . A Nemzeti Bizottmány végre­hajtóbizottsága a múlt héten foly­tatta a Nagy Ferenc által be­nyújtott javaslat részletes vitáját. A javaslathoz a jelenvoltak csak­nem valamennyien hozzászóltak és kifejtették állás pontjukat. Emigráns politikai körökben úgy tudjá;k, hogy az ülés barátságos légkörben, szén vedélymentesen folyt le. A javaslat részletes meg­tárgyalása még nem ért véget és Varga Béla elnök a tárgyalás foly­tatását a jövő hétre kitűzött vég­rehajtóbizottsági ülésre halasztot­ta. Eckhardt Tibor ezúttal sen jelent meg. • Philipp Murray-nek, a CIO hir­telen elhunyt elnökének temetésén magyar részről ■ Peyer Károly je­lent meg és helyezett el koszorút a ravatalon az emigráns magyar munkásmozgalom nevében. Peyert szívélyes baráti viszony fűzte az amerikai munkásmozgalom nagy­nevű vezetőjéhez. • Szántó Lajos temetése az igaz tisztelők és barátok őszintén át­­érzett gyásza mellett ment végbe az elmúlt héten. A Magyar Nem­zeti • Bizottmány képviseletében Közi-Horváth József vett részt a temetésen. • A demokratikus emigráció tag­jai, de még az u.n. középutasok is a legnagyobb megütközéssel és felháborodással fogadták “Az Em­ber” leleplező riportjának adatait az emigráció egyik legsötétebb alakjáról, a nyilas Alföldi Gézáról és az általa szerkesztett “Hidve­­rők”-ről. A tisztességes közvéle­mény már eddig is a legmélyebb undorral és a becstelennek kijáró megvetéssel tekintett erre a visz­fednénk kilétét. Elvégre a volt gyilkosok, ezúttal se mennének a szomszédba egy kis gyilkolásért... • Varga Béla, a Nemzeti Bizott­mány elnöke az elmúlt héten vi- Jdéken tartózkodott, mint az ame­­! rikai politikai élet egyik jelentős | személyének vendége. Politikai kö- I rökben az a hir járja, hogy Varga Béla az amerikai politikussal hosszasan átbeszélte az aktuális magyar problémákat. • Az emigrációban működő Ke­resztény Népmozgalom az elmúlt héten kizárta tagjai sorából Nyir­­jessy Sándor volt képviselőt, a Nemzeti Bizottmány tagját. A ki­zárás mögött Nyirjessynek egy ! fantasztikus körlevele áll. amely kommunista - propagandával vá­dolja meg Barankovics Istvánt, a- 1 miért az emigráció kulturális fel­adatairól szóló kiváló tanulmá­nyában megbízható képet adott az otthoni helyzetről is, éppen azért, hogy emiek segítségével még pontosabban körvonalazni tudja az emigráció feladatait. Aki ezt kommunista propagandának minősiti, az vagy tudatosan rossz­hiszemű, vagy — s ez az enyhébb minősítés — a politikai anafabé­­tizmusnak és szinvakságnak ha­talmas adagját hordozza magá­val . . . ban keltünk át a Fruska Gorán és sokhelyt órákig tartó munkával kel lett a jeep-et kiásni a hóból. Öten utaztunk a jeep-en: Miska unokaöcsém, a soffőr, egy amerika katona, egy feketeszemü csinos szerb lány és jómagam. A két külör utasnak nem tudtam megtagadni a könyörgő kérést, mert mindkettő­nek sürgős dolga volt Újvidéken. A lány meleg téli alsóruhát vitt < bátyjának, aki Tito katonatisztje volt, de akit valamilyen oknál fogví becsuktak. (Amikor megérkeztünk, sehogysem találta a lány a bör­tönt s mindenki félt megmondani. A" végén, ahogy később hallottam kénytelen volt ‘letartóztattatni’ magát, hogy bejusson.) Az amerika katona, újvidéki zsidó gyerek, három hete hitchhike-olt Németország­ból, hogy szüleit megkeresse, akik szabadkaiak voltak, de akikről utol­jára Újvidéken hallott. Annak már négy éve volt s még mindig neír tudta, életben vannak-e vagy sem? Sose fogom elfelejteni, amikor a jeep megállt a kopott parasztház előtt s a fiatal amerikai tétován állt az ajtóban, félve, bekopogjon-e — egyszerre nyílt az ajtó s egy tö­pörödött öregasszony hullt a karjába, hangos zokogással — az anyja Mi tovább hajtottunk, míg ő háttal felénk köszöntőén emelte fel a karját —mert vannak pillanatok, amikor nagyon magánügy a bánat £ az öröm is és nem szabad belehallgatózni. Az éjszakát Újvidéken töltöttük. Nagy vita folyt valami kompról s másnap tényleg nagyot kellett kerülnünk, hogy átvitessük magun­kat a dagadt árvizes folyón. Pár órát voltam Csókán s aztán a harma­dik estére eljutottam Horgosra, ahol Miska búcsút vett tőlem. Horgo­son az egyetlen korcsmában szálltam meg. A tulajdonost és családját elhurcolták a magyar nácik; a korcsmárosné testvérhuga s annak fia­tal lánya maradt csak meg. Furcsa érzés volt egy jéghideg, de pesti, ujlipótvárosi mübutorokjkal berendezett szobában hálni, ahol a “kom­binált rekamié" könyvespolcai tele voltak igazán kitűnő könyvekkel Ezeket nem lopták el a derék falusiak, bár a bútort úgy kellett össze­szedni a parasztházakból, ahová “megőrzés végett" cipelték szét őket A vacsora a csempés kályhában készült, mert a tűzhelynek végképp nyoma veszett. Másnap hajnalban aztán felkéredzkedtem a tehervonatra s elin­dultam a magyar határ- felé. A vasutasok fülkéjébe kerültem, mert s többi, kopott, kitört ablaku kocsit az orosz katonák foglalták le. A de­rék magyar vasutasokkal hamar összebarátkoztam, különösen, amikoi török cigarettával kínáltam őket, amiből párezret hoztam magamma Sztambulból. (Ez volt a legegyszerűbb valuta akkor Keleteurópában.) ők biztattak, hogy nem lesz baj. Száz kiló élelmet s egy bőrövben több­száz font értékű aranypénzt is vittem magammal. (Sztambulban a ba­zárban árulták az aranyat; az egyik fülkerészben kolbászt, a másít sarokban louis d'or-okat kaphatott az ember. S külön mesterség voll a csempész-övek gyártása, amelyekbe kitapinthatatlanul ágyaztál be az aranyakat.) A jugoszláv határőr kicsit morgott a sok éleleír miatt, de bebizonyítottam, hogy nem belgrádi áru s miután elszedte kilépési engedélyemet, otthagyott. Aztán m<*érkeztünk a magyar ha­tárra. Két magyar katona szállt fel; az egyik egyenruhában volt, a másik csak karszalagot viselt és a civilkabátjának hajtókájára tűzte a: őrmesteri csillagokat. Megmutattam útlevelemet, mire hosszú tanács­kozás indult meg. Az egyenruhás káplár amellett volt, hogy engedjenek be; az őrmester le akart szállíttatni. Mondtam neki, hogy ebben as esetben az életem hátralevő részét Jugoszlávia és Magyarország közt siétálással fogom tölteni, mert nincs jugoszláv visszatérő engedélyem A vita heves lett, de nem köztem, hanem az őrmester és a káplár kö­zött. Én hallgattam. Végre az őrmester azt mondta­— No, majd megkérdezem a hadnagy urat. Azzal leszálltak a vonatról és soha többé nem láttam őket. A te­hervonat megindult s félórás döcögés után befutott Szegedre. Otthon voltam. * *• # Mit csinál az ember hat és fél éy után a szülőföldjén, ha nem tudja, mi is történt, ki van életben, ki van hatalmon? Pestre akartam jutni sürgősen, de vonat nem indult Szegedről, legalább is nem tud­ták megmondani, mikor? A poggyászomat otthagytam a vasúti ruha­tárban, ahol két lajkattal zárták el egy csomag cigaretta ellenében s nekiindultam gyalogosan a behavazott város központja felé. Miközben bandukoltam, néztem a plakátokat, felírásokat, figyeltem a kevés já­rókelőt; szerettem volna megszólítani, megölelni őket, de valahogy visszatartott az elfogódottság. Aztán a Dóm-téren megkérdeztem egy bekecses urat (Istenem, mióta nem láttam báránybőrös, prémgalléros bekecset!), hogy hol a legközelebbi újság szerkesztősége. Gondoltam, a kollégák csak megsegítenek. Útbaigazított s pár perc múlva ott áll­tam a “Szegedi Magyar Népszava” háza előtt. A földszinten volt a kiadóhivatal, benyitottam. Kis kályha körül két hölgy s egy fiatalem­ber szorongott, igyekezvén minél többet kiélvezni a melegből. — Jó reggelt — mondottam. — Beszélhetnék a szerkesztő úrral? (Fogalmam sem volt, ki a szerkesztő.) Rámnéztek. Aztán az egyik, csinos szőke hölgy elsikitotta magát: — Ugye, maga Tábori Pál? Megismertem a hangját! Az ilyesmi jólesik az ember hiúságának; bár elfelejtettem, hogy a háború alatt épp elégszer ültem a BBC mikrofonja előtt. Bevallottam, hogy én vagyok a bűnös, mire körülfogtak, teával, zsiroskenyérrel kí­náltak meg s még a cigarettámat is alig akarták elfogadni. Aztán föl­vittek a szerkesztőségbe. Az izesbeszédü, melegszívű, kunfejü Magyar Laci volt a szerkesztő akkor (azóta, úgy tudom, ő is eltűnt Rákosiék áldozatai között) s a munkatársak között fölfedeztem Osváth Tibort s az áldotthumoru, kedves Heuman Muki dr.t, akit utoljára a “Szín­házi Élet”-nél láttam. Repültek az órák az izgalmas beszélgetésben; aztán elvittek a Royal-szállóba, ami egyetlen “szabad” szálloda volt, a többit az oroszok lefoglalták s például a “Tiszá”-ban esténként tánc­­vigalmat rendeztek “berendelt” hölgyekkel. A “Royal”-ban nem volt folyóvíz, villany, fűtés. A szobában csak egy ágy volt meg egy szék; no meg egy orosz- és magyarnyelvű felirás a falon, hogy aki bármit kivisz a szobából, azt a katonai parancsnok­ság agyonlöveti. Elhoztam a holmimat a pályaudvarról (egy targoncás ember öt cigarettáért boldogan vállalta), aztán Magyar Laciékkal | együtt elmentem az Írók és művészek klubjába. Ezt a klubot Bocskay Katalin (Albrecht egyik felesége) édesanyjának kétemeletes lakásá­ban rendeztek be a szegedi újságírók, színészek és egyéb bohémek. A klubban folyt egész Szeged szellemi élete. Egységes menüt is lehetett kapni alig ötezer pengőért (már elkezdődött a fantasztikus Fábián Béla megírta a Magyar ! Nemzeti Bizottmány négyéves tör­ténetét, részletesen kimutatva azokat az erőfeszítéseket, ame­lyeket a Bizottmány a nemzet fel­szabadítása érdekében tesz. • A Pfeiffer Zpltán lakásán tör­tént betörés ügyében — amelyről részletesen hírt adtunk — a nyo­mozás változatlan eréllyel folyik, de a rendőrség eddig nem tudta megállapítani sem a tettes szemé­lyét, sem a betörés igazi célját. A feltételezés szerint vagy a kom­munista ötödik hadoszlop, vagy a szélsőjobboldali szervezkedés em­berei voltak a tettesek, akik vala­milyen iratot kerestek a demok­ratikus politikus irományai között. • Legújabb hirek a Qábor-front­­ról: Amerika legtöbbet szereplő hölgyei, a Gábor - család tagjai közül a szenior Jolié Gábor az el­múlt héten a Barry Gray-rádió­­programon szerepelt — kitünően! Végighallgattuk a több mint negy­venperces rádió-interjút és meg­állapítottuk, hogy Jolié Gábor eb­ben a számára eddig ismeretlen műfajban a lehető legsikereseb­ben debütált; rögtönzött válaszai szellemesek, okosak voltak és va­lósággal lenyűgözték a nyilvános interjú nagyszámú közönségét, ami a minduntalan felvüiarzó tapsokban is kifejezésre jutott. A család legfiatalabb tagja, Gábor Éva a “Happy Time” cimü darab női főszerepében St. Louisban sze­repelt, a kritika egyhangú elisme­rése mellett. A Magyarszármazásu Zsidók 1 ♦ Világszövetsége Női Osztálya NACYSZABÁSU KARNEVÁLT rendes DECEMBER 13-án, SZOMBATON este a HOTEL EDISON báltermében (228 West 47 St.) A legkülönfélébb szórakozásokról és egyéb mulatságos játékokról gondoskodik a rendezőbizottság. — NE FELEJTSE EL A DÁTUMOT — Belépőjegyek “AZ EMBER” kiadóhiva­talában: 320East 79 St. Telefon: BU 8-6168. A jegy személyenként $5.00. ♦ sza taszító figurára, aki a hirhedt szennylapjával, a ”Hidverők”-kel csak szégyent és gyalázatot hozott a magyar névre. De a leleplező cikkünk hiteles adataiból most az is kiderül, hogy ez az Alföldi nemcsak a legveszedelmesebb saj­tóbandita, hanem közönséges gyil­kos is, akinek kezéhez ártatlanul : legyilkolt munkások és a rádiót ' hiven őrző katonák kiontott vére ■ tapad. Amellett még olyan kisebb • szépséghibák is szeplősitik ennek • a Németországban garázdálkodó ' haramiának priuszát, mint lopás. : sikkasztási erkölcstelen merényle­• tek és a Nemzeti Bank aranykész­lete elzsákmányolási terve s ki­’ sérlete. Az egyik menekült demok- 1 rata politikus a következőket je­­' lentette ki lapunk munkatársának 5 az üggyel kapcsolatban: “Végte­­' len hasznos munkát fejt ki “Az ■ Ember,” amikor leleplezi és álarc " nélkül bemutatja az emigráció go- 1 nosztevőit. A “Hídverők,” mint az újra kivirult nyilasizmus vezető orgánuma és Alföldi Géza szer­­' kesztő mérhetetlen kárt okozott 1 már eddig is az emigrációnak és hónapról-hónapra szisztematikus • munkával halmozzák a merényle­teket a nemzeti hírnevünk ellen a- külföld előtt. Most lehullt a végső ’ álarc is Alföldiről és ezek után ’ remélhetőleg sok megtévesztett ember ijedten fordít hátat ennek a perverz gonosztevőnek.” • A fenti üggyel kapcsolatban j egyébként számos érdeklődés ér­­• kezik szerkesztőségünkbe a cikk­­j író személye iránt. Az érdeklödé­- j sekre legnagyobb sajnálatimkra nem adhatunk felvilágosító vá­laszt, csupán annyit, hogy “Az Ember” egyik németországi tu­dósitójáról van szó. aki többévi kitartó munkáv^ derítette fel a pontos, tényállást, szem tanuk meghallgatása és a birtokába ju­tott hiteles okmányok alapján. A cikkíró személyét egyelőre nem I fedhetjük fel, mert ott él Német- i országban, az újjáéledt náci- és ! nyilas tömegek között és személyi | biztonsága a legnagyobb mérték­ben veszélyeztetve lenne, ha fel-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents