Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)

1952-10-04 / 37. szám

/ ß-iilk oldal AZ EMBER OCTOBER 4, 1952 Párisi Panoptikum: “Barátságos arcot kérek!” A hires pesti fotográfus portréi a régi Pestről Irta: JÁVOR LÁSZLÓ “A dolgok mögött is önmagunk profitját keressük” (Ping-Pong filozófus) Mélyen tisztelt Mester, kedves müfényképész Kollégám! Hallottam, hogy átmenetileg parisban tartózkodik, szeretném ezt az alkalmat felhasználni ar­ra, hogy megörökítsem önt a "Párisi Panoptikum" cimü albu­mom lapjain. Olyan interju-féle lenne, de mégsem egészen olyan szokásos izét akarok csinálni, ne tessék megrendülni a nagyképü szótól, könyörgöm, interjút mondok, mert nem jut eszembe okosabb szó. Leülünk egy feketekávé mel­lett, dumálni fogunk az egykori pesti zsánerképekről, régi, elmo­sódott portrékról, az egykori, hi­res pesti fotográf mester könnyes, cerüs, emberi szemének lencséjén, mindent átszűrve, hab és föl nél­kül. A múlt sötétkamrájából elő­szedegetjük a régi pesti kis- és nagyképeket, az egykori feledhe­tetlennek hitt társadalmi és mű­vészi fenoméneket, akikről ma már a kutya sem tud és azokat, akikre holnap is sírva emléke­zünk. Mélyen tisztelt Mester, hozza magával a párisi kávéházba, mely műtermem és laboratóriumom is egyben, azokat, akiket Kegyed hencegve kirakott Erzsébet - téren cíiszlő müintézetének kirakatába becsalinak, hogy ország-világ lás­sa: az Ön müintézetének gallériá­ja a pesti Gothai Almanach, fo­tókban elmesélve. A halhatatlan régi Pest arcát és alakjait kiemeljük a kopott ke­retből, letöröljük róla a port és az emlékezés arany fürdőjében újra előhívjuk, életre keltjük és köny­­nyeink fixirsójában megrögzitjük a felbukkanó látomást, a régi Pest mélynyomásu hátterével, fehéren és feketén, sima és szemcsés pa­piroson, retus nélkül. Kedves Mester, ne válogasson, ne csak azokat a lemezeket mu­tassa, amiket mestermünek Ítélt, én azokra is kiváncsi vagyok, a­­miket bóvlinak tart Kegyed. El­mélázunk az irók, költők, az ipar­vágányok és egyéb kucséberek, valamint az 1900-as évek toalett­jeiben pompázó szépasszonyok el­röppenő mosolyán, a “barátságos arcokon,” akik Molnár Ferenc és Lengyel Menyhért-premierre ko­csiztak a Vigbe, majd a Wampe­­tichbe mentek vacsorázni s hall­gatták a katonazenét. Bachó volt a karnagy és a felénk szálló régi d allamfoszlányokból méltóztatjuk ltudni, hogy: “a trom-, trom, trom, csirta, azon a valóságos fán,” — “harminchatodik Rácz Laci, az ötvilágrész első fejnaturalistája, a cigányok királya.” Ez volt Laci prímás névjegyén. Hát gyorsan siessen Mester, ro­hanva hozza, szállítsa amit ren­deltem! Lelkére kötöm; nem "ba­rátságos arcot” kérek. Emberi arcot az istenért! És ne retusál­jon, ne nagyítson, ne színezzen! Ilyen ziccer ritkán jut az eszem­be. Könyörgöm, törje a fejét, ne lőjje le blődségekkel ezt az an­gyali témát! Maradok a Mester iránt kollegiális tisztelettel J. L. a “Párisi Panoptikum” fotográfusa A Mester szerdán bejött a jká­­véházba. Kis emberke, nagy akta­táskát szorongat a hóna alatt, fe­kete ruhában van, véreres, kidül­ledt szemei előtt vastag, fekete szemüveget "Visel, a torkából be­szél. Olyan, mint egy Végrehajtó, aki az utolsó Intést, a Végzést, Idézést, Határozatot kézbesíti fe­kete aktatáskájában, amire nincs felebbezés a földön. — Kérem, nem sokat tudok mondani, de ha valami precízen szükségeltetik, kinyithatom az aktatáskát. Egy kikötést teszek. A nevem eltitkolandó . . . (Kis szü­net után, póz nélkül): Én min­denből kiestem, én egy vén lé­zengő vagyok, a legszebb dolgok­ra is alig emlékszem. Néha tömi kell a fejemet, hogy ki is volt ez, meg amaz? Ezerszer kimondott nevek nem jutnak az eszembe. Kérem? Hogy ebben van meg­nyugtató, igen, de idegesítő is van benne, csupa idegesség vagyok. Se kutyám, se macskám, semmi örö­mem, semmi szenvedélyem. Egyet­len reményem, a gázcsap, egy­szer . . . — No, no! . . . Nézze magának szép múltja van, királyokat, köl­tőket, művészeket fotografált. Három generáció állt a fényké­pező masinája előtt. Most, televí­zió van, maga meg ott volt, mint úttörő abban a korban, amikor a fényképész ajtaja fölött ez a szó állt: FÉNYÍRD A. Emlékezzen! “Esküvői és alkalmi felv. Előhív, kidolgoz ...” “Megörökít, szé­pít, fiatalít ...” “Mell és fej­jképek ...” — Alig emlékszem . . . — Most Pesten ülünk ... az Erzsébet téren, a műterme előtt. Ismerte Molnár Ferencet, Jászai Marit, Karinthy Frigyest, Adyt, Heltait, Nagy Endrét, Rippl-Ró­­nait, Fényes Lászlót, Bárczy Ist­vánt, Vázsonyit, Weltnert, Kör­­nyeyt, Alexander Bemátot, Rácz Lacit, Feld Zsigát, a Ligetet, a Szigetet, a Körutat, a Parlamen­tet, a Színházat, a Kávéházat, az egészet, úgy, ahogy volt? . . . — Alig emlékszem! . . . — Ki volt az első hires fember, akit fotografált? Arra csak em­lékszik?! — Ja, arra emlékszem. Tyüh, az muris volt. Tizenhat éves voltam, beállított hozzám a Fischer Mar- j ci, akivel négy esztendeig ültem egy padban az elemiben. Koszorút tett a fejére, szandálba tette a lábát és egy lepedőt csavart ma- j gára. “Marci, megbolondultál, — kiáltottam rá, — úgy pózolsz eb­ben a maskarában, mint egy ri­­pacs! . . Marci vállára dobta a lepedőt és szigorúan, mint egy ró­mai gladiátor, rámkiáltott: “Rát­­kay' Márton színművész vagyok! így kérem a felvételt!!” — Mi volt négy év alatt Rát­­kayval? Erről csak van valami emléke? — Mi lehet egy gyerekkel? . . . — Ne bosszantson, a szentségit, hát hogy ő, a leghíresebb pes­ti színpadi táncos, a “gummiem­ber” az elemiben fel volt ment­ve tornából , . . — Richtig, szavamra mondom, fel volt mentve tornából! De, ér­dekes ez? Nem jutott eszembe... — Gyerünk gyorsan, egy íróról kérek portrét! — Hát Molnár Ferenc egyszer azt mondta, bevesz egyik darab­jába. Ha Nizzában volt, minden nap bejött az ottani műtermembe, ahol a nyarat töltöttem minden évben. Egyszer, amint beszélge­tünk, berohan egy angol. Ledob­ta magát a székre, kioldotta a nyakkendőjét és rendelkezett: “borotválás, a haj marad!” Mol­nár félrefordult, úgy nevetett. Én meg hoztam a gépet és “beállítot­tam” a pasast. Az angol gyana­kodva kérdezte: “maga fotográ­fus, nem borbély?” — és fel akart ugorni. Én visszanyomtam a szék­be s azt mondtam: “egy szép kép borotválás előtt, felejthetetlen emléke marad ...” A koronázás hivatalos fotográfusa voltam. IV. Károlyt rengetegszer fényképez­tem, meg a családját. Ez szó nél­kül ment. Ottónak egy grófnő a tenyerét csiklandozta, kic, kic, kic, mert folyton kapkodta a sző­ke fejét. Most kopaszabb, mint én. Anglia ujságkirályát is fotogra­­fáltam Londonban. A “Pesti Hír­lap” kiküldött Lord Rothermere­­hez, aki a magyar revizió harcosa volt. Itt vannak a régi “Pesti Hírlap” példányok, bennük van az utinaplóm, saját megjelent ri­portjaim, meg az ottani felvételek. Erre emlékeznek a régi pestiek. Guillaume, francia szobrászmű­vész— nem tudom, hogy a nevét jól mondom-e, — az én műter­memben mintázta Rothermere megbízásából a “Magyar Fájda­lom Szobra” cimü müvét. A modell Tasnády színésznő volt. Azt hi­szem Ilona. Ő állt gépem elé, mert a szobrász fotók után csinálta az első vázlatokat. így készült nálam a hires ércbe öntött aktszobor... Politikus, politikus ... Mit is mondhatok? Ja, Tisza Pista . . . Zsugori ember volt. Fenét, nem azért, mert nem fizetett. Fizetett az. De egyszer, megyek a mű­termembe, hát egy csomó gyerek szalad utána. Ordítanak: “Abcug Tisza, abcug Tisza Pista!” Úri gyerekek voltak, a szomszédos szövetesek utcájából futottak utá­na a kereskedők gyerekei. Tán az apjuk biztatta őket. Tisza csak hátra-hátra fordult: “gaz gyer­kőcök, hordjátok el magatokat!” — kiáltott és ment. Mindenki rö­högte. Hát smucig ember lehe­tett. Nem vágta magát konflisba . . . Hegedűs Gyulának volt a leg­karakterisztikusabb arca, Rózsa­hegyinek a legderüsebb, Bajor Gi­zinek a legmelegebb, legbeszéde­sebb szeme. . . Rengeteget fofcog­­rafáltam színpadon. Kellemetlen emlékem: Karinthy-darab ment, valami fantasztikus dolog volt, Karinthy odalépett a gépemhez, babrálta, szétszedte, mire észre­vettem, nem tudtam felvételezni. Néhány nap múlva egy humoresz­ket olvastam tőle valamelyik új­ságban. Csak homályosan emlék­szem, fényképezőgépről szólt a dolog. Szünet. Három órakor ültünk e, most nyolc óra felé jár. Hara­pofogóval se lehet belőle egy ös2- szefüggő történetet kitépni. Fag­gatom, mint egy vizsgálati foglyot. Már rekedt vagyok. Dicsérem, hi­­zelgek neki, szidom, átkozom. Végre mond egy nevet. Azt is rosszul. Olyan, mint egy football­­labda, amiből kiszállt a levegő. — Na Mester, ha nem is szen­zációsak a történetei, de legalább kellemesen mult el a délután, — mondom zugó fejjel, áléi tan. — Mi az? — kiált fel hirtelen, — Szenzáció jkell? Tele vagyok anyaggal! . . . — Ez fix? — kérdem némi gúnnyal. — Uram, ha csak az kell . . . Most irom a memoárjaimat. Itt vannak az aktatáskámban életem emlékei. — Miért nem szólt eddig?! — Elfelejtettem . . . BESZÉLŐ SZAMOK A NÉMET ALAPOSSÁGRÓL... A “N. Y. Times” bonni tu­dósítója jelentette szept. 28- án, hogy a belügyminisztéri­um 25,000 dollárt irányzott elő a zsidó temetők gondozására. A minisztériumi bejelentés szerint Nyugatnémetország­ban 1,900 zsidó temető gondo­zatlan, mert a hozzájuk tar­tozó hitközségek “nem létez­nek már.” A kiutalt tizenhárom dollár és néhány cent évi költség te­metőnként biztosan elegendő lesz a “gondozásra” . . . *> 48 ÓRÁN BELÜL kiutaljuk rendelését VÁMMENTESEN A MAGYAR KORMÁNY engedélyével MAGYARORSZÁGBAN budapesti raktárunkból KÁVÉ ,TEA, KAKAO NYLONHARISNYA és ÖSSZES EGYÉB VÁMMENTES MAGYARORSZÁGI SZERETETADOMANY nálunk megrendelhető Arieovxéhkel késtséaael stofaálunk GLÓBUS TRADING C0RP. 61 BROADWAY, NEW YORK 6 Teh BOwling Green 9-41S4 HUNGARIAN GARDEN RESTAURANTBAN 1528 Second Avenue New York City MAXIE FRANSKO és hires cigányzenekara KIVÁLÓ KONYHA!! ZETTL LACI tulajdonos Telefon: RE 4-9674 MAYOR’S RESTAURANT KÖZISMERT MAGYAR KÜLÖNLEGESSÉGEIRŐL Mérsékelt árak. Finom vevőkör. CLIFTON HOTEL 127 West 79th Street Telephone: TR 4-4525 NEW YORK CITY HAZAI SZALÁMI és mindenfajta Jé hurka, kolbász, sonka, szalonna és friss hús, stb., Igazi HAZAI MÓDI — kapható: MertI József magyar —----------------------- hentesnél 1508 2nd Ave. Tel.:RH 4-8292 Mrs.Herbsís 1437 Third Ave., N.Y.C. Tel. BUtterfield 8-0660 VALÓDI, HAZAI JEGESKÁVÉ! A legfinomabb készítésű rétesek, sütemények és torták. Hallgassa minden vasárnap d.u. 3-tól 3.15-ig Mrs. Herbst rádió­óráját: WWEL állomás 1600 be. trom, trombitás, oly szép embei oly csodás, ha a bombardóba fuj a szivem lángra gyűl . . .” Még szabad b. figyelmét felhív nőm azokra is, akik a Télikertbe a Maximba jártak, meg a Jardii de Parisba, Wabits Lujzához “Kedvpm vígan felragyog, retten tő nagy ur vagyok, mikor a pezs gő, a jégen hűl, hül, hül . . .' A svábos, ronda adminisztráto ro;któl nyüzsgő nappali Óbuda szi vés mellőzését kérem. Szállitsí inkább Óbuda helyett az ősbu­­dát, amiért élek-halok, noha nen is ismertem személyesen , csal Szép Ernő örökítette meg nekünk urbánus hajlamú, éjszakaimád< alakoknak, ösbudát, az éjszak: mesevárát. Igen, Mester, az éjszakát, a pes­ti éjszakát hívja elő, meg a haj nalt hívja elő, amit pesti költői festettek, az ébredő Várost félszá zaddal ezelőtt, “pongyolán” és pongyolában,, egyszerű szavak­kal: "Piros almát árul, Rákospa­­lotárul s érkezik az úttestre. í szemetes csenget s közben súly emelget, az illatos kisznikkeP. . Hajnal, gyere már elő, egész éjjé várok már terád!” A lélektelenek nem értették ak kor se, most se értékelik az éle könnyedségét, dalban elfütyüré­­szését, derüs-borus semmiségét ezt, ami “értelmetlen” s egyedü szép . . . Főleg, igen kérem, főleg és el­sősorban a kávéházakról kérel csoportképeket, Kiss József else “irodalmi kerékasztaláról,” aho megteremtették az első moderi irodalmi újságot, a “Hét” cimi lapot, a “Nyugat” előtt, amit ká­véházban szerkesztettek, ahon­nan elindult Kosztolányi Dezső. / többé kávéházi “alak” portréja is hozza. A városirodalmat, vá­­roslirát teremtő mestereket: Adyt Heltait, Szomoryt, Molnárt Széf Ernőt. Lássuk az éjszakai felvételeket a kávéházak lámpásaival megvi­lágított .körutat, a nagyfalubó világvárossá serdült Várost, ahó az álmodok nyugati szellemét a távé, a keleti ital serkentette. A cigányokat is kérem. Két aagykapitalistáért egy ragyás kis­jogost cserélek. Megvan önnek Banda Marci, Sovánka Nándor Rácz Pali, Magyary meg Vörös Elek, meg a Koródy, akinek “Ör­­iög” volt a csufneve? “Ezüsttük­­ös kávéházban’'... ott állt a ban­­ia élén fekete hegedűjével és mu­­isikált “mint az a valóságos pa-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents