Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-10-04 / 37. szám
Z-ik oldal AZ EMBER OCTOBER 4, 1952 c .........— ............................. kéges pénzhiánnyal állottam szemben. Emlékezem, hogy három részletben adtam át a Parasztszövetség lelkes, fiatal rendezőgárdája kezébe a szükséges összegeket. Ment is a hatalmas munka, zavartalanul és eredményesen. Még egy személyi csatát kellett megvívnunk Nagy Ferenccel, az utolsó percben, egy augusztusvégi Gazdasági Főtanács-ülésen. Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, a kommunisták “gépagya” meglepetésszerűen közölte, hogy tekintettel a MÁV mozdonyparkjának kritikus helyzetére, képtelen ezentúl jóidéig, — bármily célra is, — különvonatokat engedélyezni. Éles és hosszú vita után sikerült sarokba szorítanunk úgy, hogy végül is kénytelen volt a szükséges vonatokat rendelkezé-1 sünkre bocsátani. Pillanatig sem lehetett két- j ség előttem, hogy a Kommu- j »ásta Párt vezetősége pontosan tudta, hogy honnan származtak a “Parasztnapok” rendezéséhez szükséges pénzek. És tudtam, hogy a dossziém egy újabb, igen súlyos tétellel terheltetett meg náluk ... De amikor 1946 szeptember 8-ának verőfényes reggelén fennültem a kormány tagjai részére a Hősök Terén felállított emelvényen és magam előtt láttam a magyar föld népének szinte végeláthatatlan seregét; amidőn a szemébe nézhettem ezeknek az elszánt, napbarnított, barázdás arcoknak, éreztem, hogy semmi egyebet nem tettem, mint: teljesítettem a kötelességedet. I Válasz Márainak Álmomban úgy maradt minden, mint ahogy volt. A szigeten most is ezüst fényű a hold S megfesti az ölelő kék Dunavizet. Éjjel ezüstruhát ölt a Margitsziget. Visszahív, sajog, hogyan is tud fájni Halkszavu Tóth Árpád, édes Kosztolányi. Bizonyisten igaz, egyszer nagyon régen Karinthy megdicsért a Szabadság-téren És bevallom most, bár soha el nem mondtam, A Halászbástyán egyszer nagyon boldog voltam. Ha uccanév, verssor fakidni kezd bennem, Hangosan felsírok Buenos-Airesben. Amíg az orcákat idegenül rovom, Megszólal a verkli tabáni udvaron. A Városmajorban hetet üt az óra És itt rámköszönnek: Bon dias Senyora! Mindennap elkezdek, megpróbálok élni S azért sem akarok spanyolul beszélni, Mikor a hajnal fütty a kertbe hívogat Hiába, nem értem a spanyol rigókat! Engem se értenek, nem érti senkise Ha azt mondom: pipacs, vagy azt, hogy gerliee. Ha lehullnak halkan az alkony fátylai, Bánt, hogy nincs velem egyetlen Márai . . . És sírni kell rajta örökké és holtan Hogy otthon is én mindig csak idegen voltam, Hiába szerettük az “Üllöi-uti fákat” Mégis megölték apánkat, anyánkat És a gyermekünk is ártatlanul lakolt Pedig az ő szivükben is Petőfi dalolt. Mi voltunk otthon az utolsó kerekek, Sarokba szorított mostohagyerekek, Kik reszketve lesték-egyetlen jó szavát S nagyon szerették a jéghideg mostohát. Amióta csak az eszemet én bírtam, Mindig másodrendű állampolgár voltam, Annál is idolsóbb, kutyább a semminél S most a tengerparton sirok Zugligetért. És valljuk: a csillag Budán szebben ragyog. Halljátok szavamat kegyetlen magyarok? Nehéz volt szeretni és mégis nagyon fáj _________________________________1-------------------------Hullámzó Balaton, édes bus magyar táj. “S égtek lelkemben kis rözsedalok” Segíts Babits Mihály, mert itten meghalok! Uj életet kezdünk Londonban és Délen § örök foglyok vagyunk nyelvünk börtönében. Egyformán ismerjük, egy szív dobbanással Fényes Adolf bácsit a vörös orrával, Bartók vad dallamát, Kalota híméit, A Ripli pasztelljét, Szinnyei színeit. Nem is veszem észre és halkan dúdolom: Őszi harmat után. messzire bujdosom . . . “Az nem lehet, hogy annyi szív,’’ de lehet, •A robogó idő mindenkit betemet S látjuk-e még egyszer a bűnös, elveszett, Ezerszer átkozott gyönyörű nemzetet? Mielőtt meghalunk és idegen az avar, Mely minket eltemet, mely minket betakar S kopár sírunk felett emlék se suhan át; Szél zokogja halkan a hontalanok dalát. BÁLLÁ ERZSÉBET Stevenson nagyjelentőségű nyilatkozata a magyar ügyben A Democratic National Committee magyar osztályának országos elnöke, dr. Falussy Alajos áz elmúlt héten mintegy félórás tanácskozás keretében tárta fel Stevenson előtt az amerikai magyarság helyzetét és kívánságát. A itanácskozás során Stevenson nagy megértéssel nyilatkozott a magyar porblémákról és elismerését fejezte ki a magyar eredetű amerikaiak munkássága iránt. Dr. Falussy beszámolt arról, I hogy milyen megütközést keltett j a magyarság körében, hogy Magyarország neve kimaradt a Republikánus Párt felsorolásában a felszabadítandó országok közül. Stevenson biztosította Falussyt, hogy a demokrata program Magyarországot — a többi elnyomott nemzettel együtt — kulcshelyzeténél fogva felszabaditandónak - tartja és meggyőződése, hogy minden becsületes, szabad embernek közre kell működnie a zsarnokság és r a b szolgarendszer megszüntetése ügyében. — Nem felelőtlen ígéretekre van szükség — mondotta Stevenson — hanem szívós és céltudatos küzdelemre és az eredmény biztos, hogy nem marad el. Schneider Fáni tragédiája Irta: JÁNOS ANDOR Soha nem állítottam, hogy a dalt, muzsikát, táncot, bort, cigarettát és a rulettet magamhoz méltatlan dolognak tartanám. Félévszázados bohém életemet e Ezóbanforgó jótulajdonságok " melengették, adták az élményeimhez h tejszínt és a mézet és hiszem, hogy a második évszázadot is hasonlóan fogom átvészelni a Mindenható bölcs segítségével. Sorsom viszontagságos szakaszaiban mindig voltak olyan visszatérő dolgok, belső rezgések, égi jelek vagy földi tünetek, amelyek örök nyomot hagytak az énemben. Ilyen volt példának okáért a “Schneider Fáni” cimü dal melódiája is, amellyel többször találkoztam világvándorlásom országutján. Az első — kissé kellemetlen — emlékem pontosan kilencéves zsenge koromra nyúlik vissza. Akkor adtunk (a házban lakó srácok) egy Fáni nevű tisztes vénkisasszonynak esti macskazenét a Schneider Fáni eredeti zenéjével és még eredetibb szövegével. A pokoli zajra kiszaladtak az összes lakók, a vénkisasszony ránköntött egy pitli vizet, majd drága anyám két hatalmas nyaklevest adott egyetlen fiúgyermekének. Ez oly maradandó hatással volt reám, hogy később, még 30 év múltán is, ha a jelzett' dalt elénekeltem, a j szokás hatalmánál fogva, önkéntelenül az arcomhoz kaptam: védekezve az esetleges pofonok ellen. A második — már kellemesebb •— emlékem e dal kapcsán az első világháború nyolcadik isonzói toffenzivájára vonatkozik. Akkor kerültem át tüzérütegemmel az orosz frontról az olasz harctérre, Erdélyen keresztül. Volt egy tüzérőmagy felettesem, aki nagyon “háklis” volt a tartalékos tisztekre és főleg reám, hivatásos újságíróra. Nagyszalontán, mikor menázsi-osztáson két óra hosszáig állt a vonatunk, megparancsolta nekem, hogy menjek előadást tartani a legénységnek, hogy ott született Arany János. A legénység egyrésze román és délvidéki szerb fiukból állott, akik halálsápadtan hallgatták költői szárnyalásu szabadelőadásomat Toldi Miklósról és bizton azt hitték, hogy a harctértől való félelmemben elveszítettem a józan eszemet. Ugyanez az őrnagy, mint az üteg legjobb hangú dalosát mutatott be egy morva származású alezredesnek, aki a mi úgynevezett “Gruppen Komandánsunk” volt azon a hosszú frontszakaszon. Ennek a fülébe énekeltem el a többi magyar nóta mellett a Schneider Fánit is, .majd elmagyaráztam a szövegét, amely annyira megtetszett az öreg k. und k. törzstisztnek, hogy standapé azt parancsolta meg, hogy még a héten írásban adjam be neki a hiteles szöveget hü német fordításban . . . Minthogy azidöben még csak dadogtam a német nyelvet, egyáltalán nem örültem a kényes diplomáciai megbízatásnak. Megtagadni azonban nem mertem, mert féltem, hogy az öreg még áthelyeztet a gyalogsághoz. A számvivő őrmesterem segítségével mégis három nap alatt készen tettem azzal és másnap külön kihallgatást kértem az alezredestől. Isszonyuan drukkoltam, majd gömbölyűre mosolygó arcáról leolvastam, hogy a szöveg elnyerte tetszését. Kegyes jóindulattal még meghagyta, hogy mikorra kijön hozzánk “Inspicierung” - ra, az egész legénység dalárdája énekelje a “Gigerli Lied”-et. Úgy is történt. A szemle végén az egész üteg hévvel, teli torokkal és német szöveggel bömbölte a Schneider Fánit, ami a legmagasabb tetszését nyerte el az alezredesnek. j Nemsokára elkezdődött a nyol- I cadik olasz offenziva is, amelyet vitéz csapataink már kezdetben | fényesen vertek vissza — legalább is ez állt az akkori Hőfer-jelentésben. Az alezredes szerint — ezt bizalmas körben mesélte — a Gigerli-dal még fokozta a mi csapataink harckészségét és engem, mint kiváló műfordítót, a hadtest parancsnoksághoz terjesztett fel a Signum Laudis II. osztályára. Ezt a hadi kitüntetésemet még ma is őrzöm házassági frakkom gomblyukában. A harmadik — nagyon kellemetlen — emlékem a Kun Béla reszketős proletárdiktatúrája utá- i ni bus történelmi időkre esik, amikor a fehér ellenforradalom tobzódott Magyarországon. Akkoriban egy demokratikus hetilapom jelent meg Pesten és a napi aktuális hirekért be kellett mennem a Zrínyi-utcai főkapitányság sajtóirodájába. Ott láttam, hogy Horthyék politikai rendőrsége milyen vandál eszközökkel csikar ! ki tanúvallomásokat teljesen ártatlan emberekből — úgynevezett bosszú-feljelentésekre. A hangfoí gó cellákba vitték be jegyzőkönyvet aláíratni a gyanúsított áldozatot, bikacsekkel és szöges kor, báccsal verték őket félholtra (leg! alább öt gyilkosságot kellett bevallani) és amikor szegény .kinjában egyet-egyet üvöltött, a szolgálatban levő detektivcsoport a Schneider Fáni dalával próbálta tulorditani az illetőt. így lett a népszerű slágerből — ellenforradalmi hóhérnóta és politikai vallató eszköz . . . Ezeket az atrocitásokat hiven leirtam az újságomban, aminek az lett a következménye, hogy illetékes helyen jóakaratulag figyelmeztettek, ha gyorsan el nem hagyom szeretett szülőföldemet, akkor én is a Fáni édesbus dallamára fogok táncolni a rendőrségi hangfogó cellában. így kerültem először külföldi száműzetésbe a szóbanforgó dal miatt . . . A negyedik — nagyon kellemes — emlékem a bécsi Prater vidékén játszódott le. Ott volt felállítva a hires Liliputi-város, valami 4d törpével, nő-férfi vegyesen. Volt nekik külön iskolaépületük, szinházuk, patikájuk, fogházuk, villamosuk, postahivataluk és egy elegáns amerikai bárjuk is. Ott az egyik feltűnően szép liliputi kisasszonnyal hosszabb társalgásba bocsátkoztam. Megtudtam tőle, hogy 85 cm. magas, 22 éves, 31 kiló. magyar nemzetiségű, Esztergomban született és Schneider Faninak hívják. Eleinte azt hittem, hogy tréfál, de mikor megmutatta fényképes villamos-bérletén a nevét, gratuláltam Fánikának a szerencsés névválasztáshoz. Nekem nagyon tetszett a kis művésznő, már elkezdtem udvarolni neki, amikor a színen hirtelen megjelent egy törpe-gigerli: Fáni törvényes vőlegénye, aki kisebb volt ugyan nálánál is, de szivébben nagy szerelem lobogott. Mint kinyomoztam, őszre tervezték az esküvőjüket. Bánatomban őnagyságát meghívtam a bárpult mellé és megittam vele egy-két gyomorkeserűt. Mint nemrégiben bizalmasan értesültem, Moszkva magyarországi helytartói Schneider Fánit is letartóztatták, mert nem kell | neki az a bizonyos pirns szoknya. Így lett ő is a vörös terror áldozata, hosszú évszázados dicsőséges múlt után. Mint egykor Kiss József, a költő, versbe szedte “Simon Judit szomorú nótáját,” legyen szabad nekem is utoljára megénekeinem Schneider Fáni bus tragédiáját. Mert mit is csinálhatnék mást? Mint egyszerű argentin állampolgár, nem avatkozhatom Rákosi Mátyás birodalmának speciális beliigyeibe. Buenos Aires, 1952, szept. 28 MERZ-SZALÁMI! VALÓDI! IMPORTÁLT! (Jelenleg Hollandiából.) j Yorkville-ben kizárólag I PAPRIKAS WEISS IMPORTERNÉL kapható! I ^1504 SECOND AVE. 78 és 79 utcák között - NEW YORK; 21, N. Y. Telefon: BU 8-6117 t Vidékre pontosan száüitunk. Kérjen ingyenes árjegyzéket.
