Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-02-09 / 7. szám (6. szám)
4-ik oldal AZ EMBER February 9, 1952 SZERKESZTŐI ÜZENET MÜNCHEN. — Köszönjük információit. Nem titok, tizenegy cikkel és adatok sorozatával igazolt tudósítása arról, hogy Milotay István a “Hontalan Magyarok” hetilapjának rendes vagy ha úgy tetszik rendetlen vezérpublicistája. A demokráciának e régi fanatikusa, az “Uj Magyarság” főszerkesztője, a Szálasi-országgyülés hangadó tagja, az egykori legitimista, majd nemzetvezető választó, ugyan álcázza stílusát és igyekszik alkalmazkodni a konjunktúráihoz, ami annál kc-nnyebb neki, mert mást sem tett egész életében, de frázisaira a legszimplább olvasó is ráismer. [Valóban émelyítő, hogy “a guruló márkák atyja,” ez a lelketlen uszító “magyar magatartást” prédikálhat egy olyan nyomtatványban, amely amerikai zónában jelenik meg. Ne féltse az öreg cigányprímást, nincs az a nóta, amit el ne játszón bandájával, ha tányérozhat utána! Sokkal érdekesebb az az ugyancsak felháborító hiteles híradása, hogy a müncheni hetilapot az "Uj Magyarság” utolsó pillanatáig segéd-, majd felelős szerkesztője dirigálja. Már az nem is meglepő, hogy a kiérdemesült barátnő és berlini majd madridi tudósitónö Megyery Ella, ez a tizenhárompróbás náci-nyilas is, belső munkatársa a lapnak. A többi “nyilaskákról” külön cikkben adunk helyszíni közvetítést... Kevesebb több volna i V o g y politika és propaganda (Levél a Szerkesztőhöz) Igen tiszteli Szerkesztő Ur! Nagy lelki örömmel ol-vastuk dr. Áldássy J. tromsói emigránstársunk levelét, amelyben helyteleníti hü barátunknak az “Az Embernek két cikkét, amely össze kívánta házasítani a newyorki magyar politizálást az amerikai magyar rádiók propagandájával. Higyje el Szerkesztő Ur, nem jó utón jár, aki egy kalapba teszi a pártpolitizálást a nemzeti érdekkel. Véleményünk — amelyben eddig minden magyar osztozott, akivel csak találkoztunk, — ennek pont az ellenkezője. A propagandát óvni kell attól, hogy a hangulatoktól és szenvedélyektől vezérelt emigrációs politizálás ins trumentuma legyen. A propaganda értéke elvész, ha személyes vagy “személyecskék” reklámjává alacsonyodik vagy ki nem forrott, le nem higgadt, változó irányzatokat szolgál. Isten óvja az Amerikából Magyarországba irányuló áldozatos propagandát az ilyen kisiklásoktól! Az “Amerika Hangja’’ és a “Szabad Európa Hangja” akkor tölti be hivatását, hí a legtisztább szabadelvűség és demokrácia szellemében működik és semmilyen párthoz sem tartozik. Sajnos, mi magyar emigránsok, itt az Egyesült Államokban, ahol uj hazát és életlehetőséget adott nekünk az amerikai nép nagylelkűsége, nem kísérhetjük figyelemmel az amerikai magyar rádiók műsorát. Ellenben kapunk leveleket bőven Németországból, A u s z triából, Angliából stb. és — hazulról is, amelyek elfogulatlan tájékoztatást küldenek. E levelek szerint nem volt szerencsés az a vállalkozás, címek/ Münchenből tizenkétórás programot küld Magyarországba. Ez több a soknál! Nem lenne helyesebb a kvantitás helyett a kvalitásra törekedni? A hazai levelek refrénje is ez: “Kevesebb több volna!" Agyon terrorizált, a deportálás rizikójával rádiót hallgató rokonaink, barátaink azt írják, ne egyórás lejátszott színmüvekkel, selejtes előadásban propagandázzanak, mert az nem éri meg a hallgatással járó ismert veszedelmet! Nem műkedvelők és kékharisnyás hajadonok poémáival, novellái-MEMBER D ÖSjJÖR FERENC POIJTUUU HETILAPJA ♦01 «4^111*10 THE MAN f Editor and Publisher: FERENC GÖNDÖR, szerkesztő-kiadó Published weekly, except the last four weeks in August. — Editorial and Publishing Office — szerkesztőség és kiadóhivatal: I 320 East 79th Street New York 21, N. Y. Telephnoe: Butterfield 8-6168 Yearly Subscription Rates: In United States $10.00. to Foreign Countries $10.00. Single Cojay 20 Cents. Vol. XXVII NEW YORK, N. Y., February 9, 1952 No. 6 IReaitered as second class matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879 val és hangjátékaival igyekezzenek lelket önteni a kinszenvedő magyarságba. Ilyen rájuk tukmált önképzőköri ülések inkább elkedvtelenitik, mint megerősítik őket. Tehát semmi unalmat, semmit aminek propaganda értéke legfeljebb a holdban van, semmit aminek hallatára a magyar hallgatók mérgesen, csalódottan lezárják a rádiót. A szabad világba érkező levelek keményebb hangot és gyilkos szatírát követetnek, nem cukros vagy szentelt vizet. És mindenekelőtt vili ámgyors hírszolgálatot, a hazai és a világhelyzet ismertetését, továbbá a gyűlölt kommunisták bűneinek kipellengérezését és csontig ostorozását. Szerkesztő Urnák kitűnő tisztelettel: KANKOVSZKY ARTÚR, BELLA ARMAND, ENDREI JÓZSEF (Chicago, Illinois) ★ A SZERKESZTŐ VÁLASZA: Az “Az Ember”-t, több mint harmincéves pályafutása alatt egyedül szerkesztőjének lelkiismerete irányította. Se pártok, se ma gyorországi vagy emigrációs pártpolitikai személyiségek nem befolyásolhatták ezt a független hetilapot. A “Free Europe” elleni, első betűtől az utolsóig közérdekű cikksorozatunk célja nyilvánvaló volt. Ezt a nagyhivatásu, az amerikai nép adományaiból fenn tartott intézményt kívántuk minden erőnkkel megtisztítani a közveszélyes szélsőségektől: a nyilasoktól, a kommunistáktól és mind a két irányzat titkos és nyílt társutasaitól. Amennyiben ez a tisztitó munkánk nem járna teljes eredménnyel, a magyar olvasóközönség osztatlan szolidaritásával kisért akciónkat folytatni fogjuk. Az eddigi helytállással, az eddigi szókimondással. És úgy mint eddig, anélkül, hogy bármely emigrációs pártpolitikának, pártpolititikusnak a legtávolabbról is köze volna állásfoglalásainkhoz. “MY RIME SEAT I MOSCOW” by NICHOLAS NYARADY (Crowell Publishing Co.) Nyárády Miklós, aki 1947- től 1949 januárjáig magyar pénzügyminiszter volt és két év óta itt él az Egyesült Államokban “Páholyból láttam Moszkvát” cim alatt, 307 oldalas könyvet adott ki Szovjet - Oroszország - beli megfigyeléseiről és élményeiről. Alig két hete jelent meg a könyv a new yorki könyvpiacon és már nagy sikernek számit. A “New York Herald Tribune” pénteki számában hosszú cikkben számol be Nyárdy könyvéről John K. Hutchens, a könyvbirálati rovat szerkesztője, aki többek között ezeket Írja: “Nyárády volt magyar pénzügyminiszter a leghitelesebb, a legértékesebb és a legérdekesebb tanúja 1947 Moszkvájának. Keserű szavakkal ostorozza a szovjet antiszemitizmust, az oroszellenes amerikai rádió gyengeségét és egyes államok kapzsiságát, akik még akkor is hadianyagot szállítottak a vörös hadsereg számára. Ezt a kitűnő és gondolatkeltő moszkvai riportot egy olyan férfi irta, aki amerikai állampolgár lesz, miután menekülni volt kénytelen hazájából. Úgy gondolom, hogy mi szerencsésnek érzezzük magunkat, azért, hogy Nyárády Miklóst a magunk körében látjuk.” • Nyárády könyvének méltatására a legközelebb viszszatér “Az Ember.” BARABÁS SÁRI LEVELE “AZ EMBERIHEZ A következő levelet kaptuk: “Az Ember” t. szerkesztőségének, New York. Igen tisztelt Főszerkesztő Ur! -Teljes bizalommal fordulok önhöz, mert úgy tudom, hogy egész életén át az igazságot szolgálta és hiszem, hogy az én ügyemben is kizárólag az igazság alapján mond ítéletet. Tábori Pál cikkéről van szó, aki “Az Ember” január 26-i számában szerény személyemmel foglalkozik s miután “nőnemű náci - maradéknak” titulál, azt poentirozza ki, hogy 1943-ban horogkeresztes zászló előtt énekeltem Berlinben, majd megvádol, hogy 1944 októberében, a Szálasi-puccs után a Fészek igazgatósági tagja voltam. A cikk annak a reményének ad kifejezést, hogy többé nem tehetem be a lábam Amerikába, végül külön megrója azokat a hollywoodi magyarokat s köztük a zsidóvallásuakat, akik befogadtak házukba és lelkesen tapsoltak koncertjeimen. Valójában örülök, hogy Tábori Pál megírta ezeket a valótlanságokat, mert így módom van nekem is a legnagyobb nyilvánosság előtt, “Az Ember’’-nek mindenhová eljutó hangos és rangos hasábjain válaszolni és szertekiáltani: sohasem voltam náci! Sohasem voltam semmiféle szélsőséges pártnak, egyesületnek, klubnak vagy más csoportulásnak tagja, sőt egyáltalán sohasem foglalkoztam politikával, hanem mindig csak a művészetnek áldoztam, alázatosan leborult lélekkel! Az embereket sohasem kategorizáltam faj és felekezet szerint és mindig csak egyetlen értékmérőt ismertem: a becsületet. Emellett még csak a tehetség volt az, amely előtt meghajtottam főmet— de sohasem a talmi nagyságok előtt, ideértve a gyűlöletet hirdető hamis prófétákat, a rikácsoló népvezéreket, az emberiség legszebb eszméit eltaposó diktátorokat és a magyar sorstragédiát előidéző katasztrófa-politikusokat is. Hogy 1943-ban horogkeresztes zászlót is elhelyeztek a koncertteremben, amelyben énekeltem? Lehetségesnek, sőt biztosnak tartom. De ha ezt az én terhemre lehet Írni, akkor minden magyar művész ugyanígy megvádolható. Nem azt kell vizsgálni, hogy mi volt a díszlet—tudjuk, hogy 1943- ban egész Európa a gyűlölet sötét kulisszái között vergődött már!— hanem azt kell megállapítani, hogy a művész a bűnös politika, avagy a feledtető és magasbaemelő művészet mellett folytatotte propagandát. Nos, én az örökbecsű és halhatatlan operaszerzőket és, dalkomponistákat szólaltattam meg énekemmel és ezzel egy szebb és nemesebb világ kapuit tártam meg a hallgatóimnak az akkori gonosz világ helyett, amelyben éiniök kellett. Propaganda-dalt soha nem énekeltem, mert ezt összeférhetetlennek tartottam művészi hitemmel. Aki eljött a koncertjeimre, az azért jött, hogy egy-két órára menedéket találjon az egyre fojtogatóbb napok útvesztőjéből. Szemenszedett valótlanság, hogy a Fészek Klubnak igazgatósági tagja voltam! Nem igazgatósági, jde még egyszerű tagja sem voltam a Fészeknek, jóllehet elég sok szinész és színésznő belépett 1944 októberében, a Szálasi - puccs után. Ez egy lényeges választóvo[ nal volt akkor. Én és velem együtt sokan mások is visszautasítottuk a “megtisztelő” meghivást. De miért nem irt Tábori Pál néhány negatívumot is? Például azt, hogy soha nem szerepeltem pártünepségeken? Vagy azt, hogy azon nagyon kevesek közé tartoztam a prominens nevek között, akit nem hivtak meg 1944-ben a Szálasi-féle fogadóestre? Vagy többek között azt, hogy a Szálasipuccs után a cenzúra egy hangversenyről azzal az indokkal tiltot le, hogy “megbízhatatlan” vagyok? De megírhatta volna Tábori Pál azt a poziivumot is, hogy 1945-ben semmiféle eljárást nem indítottak ellenem, amikor a számonkérés ideje elérkezett. Vagy megírhatta volna azt a pozitívumot is, hogy a zsidószármazásu Komáromy Pál a 25 éves jubileumi operaestjére engem kért fel a “Sevillai borbély” Irosinájának eléneklésére, engem, a “nőnemű nácit.” Nem folytatom tovább Főszerkesztő Ur, pedig sokat tudnék még ezzel kapcsolatban mondani. A lelkiismeretem tiszta. Ezzel a tiszta lélekkel, tehetségemmel, tudásomat és a művészetbe vetett rendíthetetlen hitemmel megyek tovább előre azon az utón, amelyen világviszonylatban is elismerést és megbecsülést akarok szerezni a magyar névnek. Nagyon köszönöm, hogy meghallgatott és még jobban köszönöm, hogy soraimat közzé is adja. Szívélyesen köszönti Főszerkesztő Urat őszinte hive: New York, 1952, február 3. BARABÁS SÁRI • örömmel és készséggel adtunk helyet Barabás Sári fenti levelének, nemcsak az “audiatur et altera pars” elvének megfelelően, hanem azért is, hogy ezzel egyszersmind le is zárjuk ezt *a vitát. Barabás Sári ma már világviszonylatban is elismert énekművészeiét semmiképen nem szeretnék kicsinyes vagy éppen -alaptalan vádakkal gáncsolni, örömmel regisztráljuk a levélből kicsendülő őszinte hangot és a határozott vallomást a becsületes emberi eszmék mellett. Reméljük, hogy Barabás Sári fenti levele mindenkit meggyőzött szándékai tisztasága felől.
