Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-09-20 / 35. szám
SEPTEMBER 20, 1952 kl EMBER 3-ik oldal Nyílt levél Nyíró Józsefhez Irta: HERENDI SÁNDOR Uram! Az Ön egyik regényhőse, egy katolikus pap, lázadozva felhorkan: — Isten! Én lennék a legjobb pap a világon,’ ha nem lennének A megmenekült áldozatok m feljelentést tesznek Ágh ellen nők a világon. Nos, ezt most Önre is vonatkoztathatnám; persze, kis változtatással : — Nyirő lenne Erdély legkellemesebb írója, ha nem lettek volna hitleristák a világon. Ne értsen féle: eszem ágában sincs kifogásolni, hogy Ön politizált. Minden iró politizál. Egyik érdekből, másik meggyőződésből, harmadik alkalmazkodásból és igy tovább. Nem igaz, hogy l’art pour l’artirodalom létezik. Mert az is tendencia, irányirodalom, ha nem akarok valamit látni: a nemakarás politikája. Elvben tehát egyáltalán nem kifogásolható, hogy a politika vitrioljába mártotta székely irótollyuját. Én azt sem állítom, hogy az Ön jobbraingása szerencsétlenebb, mint egyes erdélyi kollégáinak szélsőbalralibbenése. Ami nem fér az én palóc fejembe az az, hogy micsoda csoda szélütés érte Nyirőt, a kiváló góbé regényírót, hogy nem tud végleg meghasonlani a sötét közelmúlttal? Miután beleszagoltam a betüvetők csokraiba, kelletlenül bár, de szóvá kell tennem az Ön esetét a talajgyökérrel, ön kérem a magyar szó egyik tehetséges céhmestere, aki az “Uz Bence,” meg egyéb szépmives dolgozatokkal biztosította magának a helyet az irodalomban. Miért állt be hát tilinjkósnak az olyan félcédulás furulyások közé, mint amilyen Hubay Kálmán volt!? . . . Kérem, kérem, ne vágjon a szavamba: pontosan tudom, mit akar mondani. Ismerem a választ. Ezt a feleletet magam is olvastam a “Mein Kampf’-tól a “Magyarság”-féle vezércikkekig végig. Emlékszik? “Miben reménykedik még Anglia?” — kérdezte tőlünk Hubay testvér 1941-ben. Akkor még nem adhattam neki nyilt választ, mert különben most nem Írhatnám ezt a nyilt levelet. Százszorta meghökkentőbb tehát, ha a magafajta nagyvonalú iró válik vemhessé a gyepűn, mintha a kelekótya újságírók bódulnak bele a sváb Niebelungokba. Az ugyan nem meglepő, ha valakit valamilyen nagyság lenyűgöz. Ámde az a kérdés, hogy ki mit vesz be? Szó sincs róla, minden zsák megtalálja azt az ergellőst, aki belebujik. Emlékszik? Annakidején a legszélsőjobb csemetéknek Imrédy sem volt elég radikális “zseni.” 1944 nyarán rőfnyi betűkkel telefirkálták a falakat, járdákat, hogy “IMRÉDY ZSIDÓ.«” E duhaj legényeknek tehát niég vitéz csodaszarvassi Béla sem volt ideál. Holott később maga Endre László vallotta, hogy Imrédyvel a legteljesebb egyetértésben intézte a zsidó- és egyéb kérdéseket. Erre Ön, Nyirő ur, azzal érvelhetne, hogy rendkívüli időkben csak az ilyen “kemény” intézkedésekkel lehet zöldágra vergődni. Ez kérem csak olyan halandzsa. Ugyanezt hallottam én egyik magasra hágott volt iskolatársamtól is, aki fejebubjáig bolsi lévén, úgy nyilatkozott, hogy rendkívüli időkben csak terrorral lehet boldogulni. A sors iróniája, hogy azóta az illetőnek is fejére hullt a bunkó. Ne felejtsük el, hogy amilyen könnyelműen hátára veszi a nép a teljhatalmú diktátort, olyan nehéz azt onnan lefejteni. Németországnak úgyszólván minden városa romhalmazzá lett, amig a Nagy Ámokfutó elhatározta, hogy benzinfüstté válik s ezzel Dőnitznek lehetősége nyilt a fegyverletételre. Sőt, továbbmegyek. A Führer egyenesen elvárta, hogy az egész német nép fejezze le önmagát, mert ha nem lehet a világ ura, akkor nincs értelme a további életnek. No dehát mit akarunk Adolftól, mikor a magyarul nyihogó Ráttkay R. Kálmán ugyanezt a tésztát akarta a hasunkba beszélni. Ezért is volt a németek inaszakadtáig való harca úgy a nyugati, mint a keleti fronton. (Lásd; Trevor-Ropper: “Hitler utolsó napjai”.) De ugyebár, a német nép, miként ez ön előtt is nyilt titok, nem követte a Vezetőt az öngyilkosságba. Ellenkezőleg: a végén maga Albert Speer szabotálta a 'wezér perzseléseit . . . Lehetséges, hogy mindeme történelmi lecke ne lett volna elég Nyirő Józsefnek? Azért (teszem fel e kérdést, mert olvastam kérem legutóbbi regényét: “íme az emberek.” Ön sok mindent szóvá tesz e könyvben. Miként bombázták vonaljukat Sopronban, Ausztriában; hogyan hasaltak porban, sárban, latyakban, hogy mentsék, ami menthető. Igen uram, ezeket nagyon elhihetőleg és szaktudással gyömöszölte a mondatokba. Én teljes egészében elhiszem, amit leirt. És tudja miért? Mert jómagam is átéltem, pontosan igy, ugyanazon az útvonalon, Ipolyságtól végig a Csallóközön, le a Fertő-tóig, majd Soprontól nyugatra, egyre nyugatra, végig Ausztrián. Persze korántsem olyan hivatali minőségben, mint Ön: nem a menekülő soproni nyilas parlament képviselőjeként buktam át szerencsétlen hazám nyugati határán. Az elvetélt magyar honvédség nyugatra terelt, fegyvertelen, reménytelen, zilált katonájaként, félmillió többi katonával és egyéb agyonhajszolt munkaszolgálatossal sodort bennünket a dicstelen történelem nyugatra, egyre nyugatabbra. Szörnyű napok voltak ezek! összeomlás, fejvesztettség, tanácstalanság, végső romlás. Mindezt ön igen őszintén és világnézeti beállítottságához mérten szokatlan tárgyilagossággal ismerteti. Mindenesetre becsületére válik, hogy megőrizte művészi hitelét és mértéktartását. Talán éppen azért vesztegetem a szót e müvére, mert Ön most nem idealizálja a volt államtitkárokat, képviselőket, tanácsosokat és az elsülyedt állami élet egyéb, egykoron rettegett főbürokratáit. És Ön olcsó demagógiát, utezéli nyelvöltögetést sem visz bg emlékirataiba. Ha már itt tartunk, akkor engedjen meg egy. kérdést. Miért nem megy gondolata végéig? Miért nem vonja le a végső tanulságot? Hiszen kend jól “beolvas” a német sógornak is, aki bizony nem ölelte nagyon keblére önöket, a “német gondolat” magyar eszmetársait. És Votán tata gyermekei egyáltalán nem örültek, hogy mi magyarok Németországba csöppentünk. Most képzelje el jó uram, hogyan fogadták ezek a germán fickók a zsidókat, lengyeleket, szerbeket és másokat, akiket mint fajidegen népellenséget hurcoltak Germániába? Vagy két évvel ezelőtt olvastam egy középjobb magyar lapban, hogy lám, a lengyelek megteremtették a maguk emigráns egységét. Igen, a lengyel ellenpártos fejek össze tudtak bújni egy nagy nemzeti sapka alá. De miért? Mert megvolt náluk az ideológiai alap. Nem tágult közéjük áthidalhatatlan szakadék. A különböző lengyel pártok között egy sincs német-imádó, sem orosz-imádó. A lengyel ellenzékieskedés 1920 óta kizárólag belpolitikai indíték. Nem kívülről ültették A Magyar Harcosok Baj tár-, si Közössége amerikai vezető- j jének, a szadista Ágh Lászlónak ügye tovább gyűrűzik és rövidesen az amerikai hatóságok döntése alá kerül. Azok, akiknek az embertelen szenvedések és kínzások után sikerült élve kikerülni Ágh László kegyetlenkedéseinek színhelyéről, a söt-étemlékü | komáromi .Frigyes-laktanyából s később a bolsevista uralom alól szabad földre mene-; kijltek, az elmúlt héten együt- j tesen megbízást adtak az j egyik legkiválóbb newyorki; ügyvédnek az Ágh László eile- I ni eljárás folyamatbatételére. Közjegyzőileg hitelesített tanúvallomások támasztják alá az Ágh elleni vádakat. A tanúvallomásokból kibontakozik a szörnyű kép, amely a! legelvadultabb fantáziát is felülmúlja. Sorra bizonyítást nyer Ágh válogatott kegyetlenkedéseinek minden változata: a szuronyokba-fektetések, az élve való eltemetések, a negyedik emeleti ablakból való kidobás, az éjszakai verések, a szerencsétlen áldozatoknak bélsárral való megetetése és a többi hajmeresztő galádság, amelyeknek célja, az volt, hogy a mintegy 400 főből álló zsidó munkásszázad ne kerüljön ki élve a komáromi laktanyából, A tanúvallomások reprodukálják Ágh kiadott parancsait a keretlegényekhez, melyek szerint kötelesek voltak mindent elkövetni, hogy naponta “legalább 3-4 zsidó elpusztuljon.” A meginduló hatósági eljárás természetesen arra is kiterjed, hogy hogyan tudott dr. Ágh László bevándorolni Amerikába? Semmi kétség nincs aziránt, hogy Ágh a bevándorlási törvény kijátszásával került ide, elhallgatva múltját és ezzel a bevándorlási törvény által megkövetelt eskü alatti vallomását hamisan tette meg. A hatósági eljárás elé az egész magyar emigráció, hozzászámitva a régen külföldön élő magyarokat is, a legnagyobb várakozással és felfokozott érdeklődéssel tekint. ADATOK ÁGH LÁSZLÓ GYŐRI “ELŐÉLETÉHEZ” Egy volt győri lakos részletes beszámolót adott lapunk számára a komáromi hóhérnak, Ágh Lászlónak és fivéreinek győri szerepéről. A beszámoló szerint Ágh László a kereskedelmi iskolai érettségije után a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank győri fiókjának lett kistisztviselője. Már ekkor ismert volt szélsőségesen jobboldali felfogásáról. Lelkesedett a horogkeresztes eszmékért, dicsőítette Hitlert, ‘az emberiség zsenijét és megváltóját,” gyalázta a bethleni politikusokat s természetesen szidta a zsidókat és állandóan egy hatalmas pogromról álmodozott. A kisvárosi bankfiókban' többnyire zsidóvallásu kollégái voltak, így" a főnöke: Beer János is, akikkel szemben óvatosan palástolta igazi érzelmeit, de amikor kitette lábát a bankból és összejött hasonlóan szélsőséges barátaival, gyalázkodóan nyilatkozott főnökéről és Lőwy János, a később mártírhalált halt Füredi László és Lukárdi nevű kollégáiról. Ágh később a Leszámitolóbank affiliált vállalatához, a magyar Gabonakereskedelmi Vállalathoz került át. Ekkor már titkos tagja volt a mind jobban szervezkedő Nyilaskeresztes Pártnak. Innen azután egyenesen vitt az ut a bírósági eljárásig, majd a katonai szolgálat alatt az újvidéki vérengzésekig és a komáromi laktanyában a munkaszolgálatos zsidók irtásáig. Ágh Lászlónak egyik fivére | az OTI győri intézeténél foglalatoskodott, mig a másik,: Ágh István, az egyik biztosító j intézet győri fiókjánál volt kistisztviselő, ők sem különböztek politikai felfogás dolgában László fivérüktől: épp- { a pólyák fejbe. Még a széisőjobb Nemzeti Demokrata Párt (Narodowa Demokracija) sem páktált soha a német nemzeti szociálistákkal. És sopronkőhidai vészbirák sem ülnek közöttük, akik még ma is politikai babérokra vágynak ... , “Vezekeljenek és ne szerepeljenek!” — követelte joggal egyik vezércikkében Göndör Ferenc. Erre a szerény demokrata követelésre hördült fel a “Hídverők,” hogy Göndörből liheg a bosszú a “náci nyilas banditák” ellen. Nos, mondja meg Nyirő uram, hogy lehet egy nemzeti suba alatt összebújni az ilyen politikai lelencekkel? Azért is teszem ezt szóvá Önnek, mert egy eszmei alapfeltétel nélkül nem lehet “nagyot-dicsőt” mivelni a külhoni magyarság körében. A nemzeti szociálizmus ideje lejárt. Lett légyen bármilyen a világhelyzet, egy kimúlt és elavult intézményt nem lehet ismét egy nép nyakába akasztani. Különösen nem, ha ennek a népnek az amerikai demokrata hadsereg nyújt majd segítő jobbot. Lehet, hogy erőskezü kormányok kora következik, de ezeknek nem lesz érintkezési felülete a nemzeti szociálista elmélettel,. Ezzel azt hiszem be is fejezem e nyilt levelet. Természetesen mindannyiunk egyetlen vágya, hogy ismét a magyar bércek és rónák fölött láthassuk a Göncöl-szekeret (Ön írja: felesége vagy féltucatszor összecsomagolt, hogy utrakeljenek a felejthetetlen Erdély felé.) — Por todos los santos!—kiált ön fentidézett írásművében.—Meddig fog még ez tartani? Igen, ezt sokszázezer szertekószált szegény magyar sóhajtja: meddig még, meddig? Meddig a számkivetettség, a magány, az idegenség, a tétova szédelgés? . . . Persze, mindez korántsem jelenti, hogy adott pillanatban majd mindenki hazairamlik. Mire sor kerülne erre, addig sok mai hazavágyó elkopik, elporlad vagy valami virágzó vállalat főnökeként fog szivarozni, avagy se pénze, se kedve nem lesz a szegény, elnyűtt óhazát viszontlátni. De konok meggyőződésem, hogy ma még sokan, nagyon sokan valljuk Stefan Zseromszkinak, a lengyel sors mélyenszántó írójának szilárd hitét: — Idegen utakon bolyongunk, idegen árkokban hullunk el, harcokban és küzdelmekben vérezünk, de egyszer HAZAÉRÜNK ! olyan’ Hitler-imádó, Szálasirajongó, szélsőségesen antidemokrata s antiszemita magatartásról tettek bizonyságot, mint a családi mintaképüknek tartott Ágh László. Ágh István egyébként szintén Amerikában van, sőt nemrég azzal a botrányos esettel kapcsolatban vált ismertté a ne-r ve, amikor tettleges támadást hajtott végre Pfeiffer Zoltán ellen. FELHÍVÁS A MÉG NEM JELENTKEZETT TANUKHOZ! A szadista munkásszázadparancsnoknak, Ágh Lászlónak megmenekült áldozatai azzal a kéréssel fordultak lapunkhoz, hogy az alábbi felhívást tegyük közzé: • — Felkérünk mindenkit, akinek tudomása van Ágh. László újvidéki, vagy komáromi véres ténykedéseiről, haladéktalanul jelentkezzék és részletes leírás keretében bocsássa rendelkezésünkre adatait. Tudomásunk szerint a 102. és 104. sz. komáromi munkaszolgálatos századoknak még egy-két szerencsésen, megmenekült tagja szabad földön él, tehát további ténytanuk is vannak a már jelentkezetteken kivül mindarra a gazságra, amit Ágh László elkövetett. Azok jelentkezését is várjuk, akik családtagjai vagy rokonai az Ágh parancsnoksága alatt mártírhalált halt bajtársainknak«. Minden adatot, minden útbaigazítást hálásan köszönünk. A bejelentéseket “Az Ember” címére kérjük küldeni. ECKHARDT “MAGYARÁZATOT” KÉRT AZ MHBK-TÓL Az Ágh - ügy kipattanása után mindenki kivárícsian. várta, hogy vájjon Eckhardt Tibor kilép-e az MHBK-ból és felhasználja-e ezt a botrányos esetet arra, hogy végre felszámolja tagsági kapcsolatát azzal a szervezettel, amely az amerikai vezetői posztra egy ilyen közönséges gyilkost ültetett? Szervezetileg a tömeggyilkos Ágh László felettese Eckhardtnak és eltekintve az ügy politikai részétől már csak emiatt sem tartható fent Eckhardt tagsága. Jólinformált körökben úgy tudják, hogy Eckhardt a mai napig nem jelentette be kilépését az eddig csak zavart és botrányt kiváltó szélsőjobboldali szervezetből, de ugyancsak jólinformált forrás szerint a közelmúlt napokban levelet intézett az MHBK vezetőségéhez és “felvilágosító magyarázatot” kért az Ághüggyel kapcsolatban. Politikai körökben tudni vélnek arról, is, hogy még az ügy kipattanása előtt a Nemzeti Bizottmány egyik tagja figyelmeztette Eckhardtot a kirobba-nás előtt álló botrányra és arra, hogy tanácsos lenne a botrányt be nem várva azonnal bejelentenie kilépését. Eckhardt azonban visszautasította a jóakaratu figyelmeztetést és kijelentette, hogy az. Agh-ügy nem« befolyásolja őt az elhatározáaiban . . . t
