Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-09-13 / 34. szám
MHBK - tagság ' és amerikai jpEampoigársásr A Iíetroitban megjelenő “Magyar Bányászlap’' feltiinéstkeltő cikkb'n foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy elnyerheti - e az amerikai állampolgárságot az a személy, aki az MHBK nevű szélsőjobboldali alakulat tagja? A kitünően szerkesztett lap az egyik l-gelőkelőbb amerikai ügyvéd jogi véleményét közli a felvetett kérdéssel kapcsolatban. Az amerikai hatósági eljárásokban különösképen jártas jogtanácsos szakvéleménye kifejti, hogy a Magyar Harcosok Bajtársi Közössegének amerikai képviseletét hatósági regisztrálásra kötelezték, minthogy a tagokat az Egyesült Állam k kormánya olyanoknak tek'nti, akik lojalitásukat, hűségüket elsősorban nem az Egyesült Alantoknak tartják fent. Eszerint az MHBK tagjai nem tarthatnak ig'nyt az amerikai állampolgárságra. Az á'Iampolgárság kérdésénél az n j letelepedettek életét öt évre visszamenőleg megvizsgálják és ha valaki igazolja, hogy a kérvény benyújtása előtt már öt évvel nem volt tagja az MHBK-nak E egyébként is megfelel a követelményeknek, akkor az öt év előtti tagságot nem tekintik majd akadálynak. Tehát ha valaki jelenleg tagja az MHBK-nak, de még ma kilép abból, akkor öt év múlva az eddigi tagságát feltehetően nem fogják akadálynak tekinteni .feltéve, hogy mostantól öt éven át olyan életet él, hogy egyéb módon ■ nem rontja az esélyeit. Ha valakiről kiderül, hogy hamisitött okmányokkal szerezte a bevándorlási vízumot, azt deportálják. A jogtanácsos kifejti azt is, hogy az u.n. első papír birtoklása semmiféle jogosultságot nem jelent míg az állampolgárságra, mert az nem más, mint a honosítási szándék egyszerű tudomásulvétele. Végül megemlíti a lap, hogy a jogtanácsos az igazságügy minisztérium által kinevezett szövetségi ügyésszel való beható tanácsko- j zás után adta meg szakvéleményét. A “Magyar Bányászlap” fenti köz'ése minden bizonnyal kinos feltűnést kelt az MHBK amerikai tagjai és általában az itteni szélsőjobboldal köreiben. Köztudomású, hogy az MHBK az Egyesült Államok területén heves taggyüjtési kampányt indított a közelmúltban bevándorolt ujamerikások soraiban, de igyekeztek a régi-amerikás magyarokat, tehát már a régóta amerikai állampolgársággal rendelkező személyeket is beszervezni. Emlékezetes, hogy többek között az “Amerikai Magyar Népszava” volt tulajdonosa is belépett a tagok közé, sőt a lapban felhívást intézel a magyarokhoz a minél tömegesebb belépésre. Most nemvitásan megindul a '“beszervezett” személyek riadt menekülése a kétesmultu és zavaros célkitűzésű alakulatból, különösen mióta kipattant az amerikai vezetőnek: Ágh Lászlónak óriási port felverő botránya. • e .. . • ; %1vt ÍEMBERt 3 AZ EirMER * • CONDOR FERENCPOHUKAI H Reentered as second matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y„ under the Act of March, 1873 SZERKESZT tsSEG ÉS KlADuHl V ATAL: 32« East 7»ST., NEW YORK, 21, N. Y. Phone: BUlterfield 8-ölb« ✓OL. XXVII No. 34 NEW YORK, N. Y„ SEPTEMBER 13, 1952 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT Az emigrációnak az a része, amely mindennél becsesebb pocigyászként az 1945-47-es nemzeti helytállásnak és demokratikus országépitésnek felemelő élményét hordozza magával,1 “zekben a napokban jelentős évfordulókhoz érkezett. Az emigrációnak velejárója a multbanézés; az emlékezés az emigráns méze és mákonya. Bizonyos, hogy a zord szoritásu jelenből a jövendő kivezető útja felé kell tekinteni, de minden j emigráns szívesen néz vissza a múltba is, hogy az átélés boldog izgalmával felidézze a maga aurea aetas-át. Augusztus 31-én az öt év előtti választás ellenzéki diadalának visszavarázsolt fénye melengette át szivünket, szeptember 8-án pedig a 1946-ban rendezett “Parasztnap” hatodik évfordulója vitte vissza az emlékező elméket és sziveket az akkori Magyarországra. Történelmi dátum mind a kettő. Mindkét napnak a nép a hőse, amely nem az akarata ellenére felülről rádiktált, de a maga által választott vezetőit követve hangos szóval tett hitet a nemzeti függetlenség és a demokrácia eszményei mellett, szemben az elnyomó zsarnoksággal. A nép el nem fojtott, hangos szívverése tört elő mindkét napon. Ez a nép 1945-ben belekóstolt az addig nem ismert szabadság mámoritó izeibe és megismerte a demokráciának azt az alaptételét, hogy a népet csak a nép által és a nép érdekében lehet vezetni. Az oktalan háború felperzselt földjén 1945-ben uj élet virágzott ki és az üszkös kráterek felett nemcsak a serényen gyártott téglák voltak, újak. A gyűlölettől mentes, igazságos történetírás majd megállapítja egyszer, hoyg 1945 a nemzet nagy reneszánsza volt, amikor évszázados korlátok omlottak össze, évszázados mulasztásokat pótoltak, a mélyből szabadon törtek fel a népi erők, hónapok alatt éveket lépett előre a szociális, gazdasági és kulturális felemelkedés, uj intézmények születtek, megujhodott a társadalom, meggyógyult a közszellem, kivirult a nemzeti életerő, politikailag éretté, iskolázottá vált a nép és uj eszmei tartalom tette gazdagabbá az életet, A nép nemzetté lett és ez az emelkedés nemcsak a győzelem boldogító örömét hintette szerte, de kifejlesztette a fokozott felelősségérzetet is a nép legegyszerűbb gyermekeiben. Soha Magyarországon nem volt akkora érdeklődés a közügyek iránt, mint 1945-ben s az azt követő demokratikus periódusban, soha annyira nem volt a kisem- | bernek, a parasztnak és munkásnak az ország ügye a saját ügye, mint ebben az időben. A hirtelen sarjadt felelősségérzet j hozta magával a szabadságjogoknak, a demokrácia ajándé- i kainak, az ország függetlenségének elszánt és hősi védelmezését. Majd megírja azt is az igazságos történelem, hogy Rákó- 1 czi és Kossuth szabadságharcai mellé méltán sorozhatok a 45- ös és azt követő évek fegyvertelen küzdelmei a túlerőben lévő • ellenség, az idegen érdekekért rohamozó kommunista párt és az azt támogató orosz fegyverek ellen. A német megszállás alatt csak kis ellenállási gócok küzdöttek, s azok is inkább a nemzeti becsület megóvásáért a világ itélőszéke előtt, de maga a nép zöme inkább passziv rezisztenciába vonult s igy nyilvánította ki különállását a nép akaratától idegen háborús kormányoktól, majd a bitorló és kimondottan náci - zsoldos Szálasi-rezsimtől. De most, a nemzeti megújhodásnak 1945- ben beköszöntött korszakában, a szabadságnak és a demokrácia áldásainak napfényében- egy törpe kisebbségtől eltekintve az egész nemzet állt ki a történelmi porondra, hogy önnön testével fogja fel a Kelet felől gomolygó baljóslatú felhőket. Mindenki látta a közeledő vészt — jobban, mint azok, akik utólagos önigazolásként most különleges jósoknak deklarálják magukat és Hitler utolsó leheletig való kiszolgálását a bolsevizmus elleni keresztesvitézi szereppé akarják átalakítani — de a küzdelmet fegyvertelenül kellett megvivnl s ez a tény csak még inkább emeli az 1945-47-es szabadságharc rangját. Fegyvertelenül, tehát demonstrációkkal, szavazásokkal, parlamenti, birósági és közigazgatási ellenállással, iskolai és templomi helytállással, csellel, taktikával, furfanggal, reálpolitikával. Időrendben az 1946-ban rendezett “Parasztnap” az első a mostani évfordulók között. A kommunista párt már nyílt támadásban volt akkortájt a demokrácia ellen. A Nagy Ferenc vezetése alatt álló Parasztszövetség riadót fújt és Budapestre hívta a vidék parasztságát. Félmillió paraszt özönlött fel a fővárosba szeptember 8-ra, szekéren, lóháton, gyalog, ki hogyan tudott. Reggel megindultak az Andrássy-uton a Hősök-tere felé és estig tartott az áradásuk. Házfaltól házfalig, belepve teljesen a széles Andrássy-utat hömpölygőit a vidék népe, végeiáthatatlanul, félelmetesen. Soha ilyen tömegdemonstráció nem volt Budapesten, sem azelőtt, sem azóta, a bolsevista kényszerkivonulások történetében sem. Megállás nélkül haladt az óriás tömeg, a magyar nép lélegzetelállítóan szép, hatalmas erdeje, megmutatni önmagát, elszántságát, egységes akaratát. Dobbantak a lábak a kemény városi aszfalton, s ebben az egységesre formálódott óriás dobbanásban a magyar nép szive dörömbölt a pesti házak között, az Andrássy-ut 60, az orosz tábornoki lakások, a szovjet főparancsnokság épületei előtt. Félelmetesen leigázó kép volt ez. óriásira méretezett néma, de annál beszédesebb tüntetés a nép féltett jogai mellett, a fiatal demokrácia mellett, a nemzeti függetlenség mellett és a nemzetközi egyezményeket be nem tartó megszállók ellen. Aki ott állt a Hősök-terén, vagy valamelyik Andrássyuti ablakban, soha nem felejtheti el ezt a képet, az emlékezés falán a leggazdagabb élmények sorába vésődött be ez a nemzeti manifesztáció. ^ A másik évforduló a már elhanyatló függetlenség drámai korszakához fűződik. Nagy Ferenc erőszakos eltávolítása után a kommunista párt szinte már teljesen kezében érezte a hatalmat. Hogy az érzés ténnyé váljék, rajtaütésszerűen feloszlatták a parlamentet és uj választást Írtak ki, igy akarván felszámolni a megmaradt nemzeti és demokratikus gócokat. Uj választási törvényt hoztak, amely eleve biztosítani látszott győzelmüket, egyúttal a legválogatottabb csalásokra készültek fel, kettős, söő iiáíVHWWr seervazási lehetőséggel, hogy ezzel még külön is bebiztosítsák a diadalt, ugyanakkor a demokratikus érzelmű választópolgárokat ezrével fosztották meg a szavazati jogtól. Kilátástalannak látszott ezzel a terrorral küzdelembe bocsájtkozni. S ekkor állott elő az a néhány, a nép által választott politikus, aki megkísérelte a lehetetlent. Pfeiffer Zoltán hevenyében megalakította a Függetlenségi Pártot, Barankovics István elindult a Demokrata Néppárttal, Peyer Károly a Radikális Párt listáján indult harcba a Szociáldemokrata Párt régi eszméiért, Schlachta Margit külön kis pártja is csatasorba állt. Kiderült, hogy nincs lehetetlen és jól épit az, aki a népre épit. A nép, a demokráciával azonosult nép, a kisemberek, a polgárok, munkások és parasztok, az emigrációban bizonyos oldalról nyegle fölényeskedéssel “micisapkásoknak” nevezett egyszerű emberek százezrei tolongtak az urnákhoz és minden erőszak, fenyegetés és csábítás ellenére az ellenzéki pártokra és politikusokra szavaztak. A “micisapkások” országvilág előtt példát adtak a hazafiságból, a nemzeti függetlenség és a demokrácia nagy kockázatot jelentő védelméből. Kimondhatatlanul nagy és felemelő érzés volt résztvenni ebben a választási harcban és az élet egyik legnagyobb ajándéka volt az az élmény, amit a fényes választási siker adott. Ujjongott az ország, amikor kitűnt Pfeiffer pártjának szivetdobbantó diadala, Peyernek és hűséges híveinek mandátumszerzése, Barankovics hatalmas dunántúli aratása. Nehéz azzal megértetni az élmény erejét, aki nem részesülhetett benne, tehát azzal, aki külföldön élt, vagy aki bűntudattól, félelemtől, vagy akár csak oktalan ellenérzéstől vezérelve 1944-ben hátat fordított a demokratikus erők feltörésének és á nemzetáruló Szálasikormánnyal kötötte össze menekülő szekere rudját . . . A két történelmi nap visszfényénél különösen erősnek látszik.az ellentét az emigráció két tábora közt. Nincs szükség mondvacsinált egységre a homlokegyenest ellenkező eszméket! valló két tábor között, de az élmények különbözősége miatt sem lehetne egységre kovácsolni ezt a két tábort. Azok, akik 1944-ben és 1945 koratavaszán menekültek el, nem a nemzeti függetlenség harcának emlékét és élményeit hozták Nyugatra a tarsolyukban. Eltekintve egy nagyon kisszámú töredéktől, ennek a tábornak zöme a magyar függetlenségre és szabadságra törő németekért és az azokat kiszolgáló árulókért lelkesedett, a néppel vajmi kevés kapcsolata volt és a demokráciát hivatalból gyűlölte. Ma csaknem valamennyien az MHBK, a Farkas-féle mozgalom, a Szálasit végig kiszolgáló soproni országgyűlés tagjainak emigrációs alakulata, a konokul fenttartott nyilaspárt, a “Hídverők” és egyéb fasiszta lapok árnyalati különbségeket jelentő eszmei kötelékébe tartoznak. Milyen élményeik voltak nekik? Az esztelen háború Hitler oldalán, a nép ellen erőszakkal fenttartott rezsim, a vérgőzös Szálasi-diktatura, Budapest hidrobbantó, várospusztitó, lakósság-gyilkoló “hősi” védelme az utolsókat vonagló nácizmus érdekében-? Lehet mindez eszmei bázis az emigrációban, adhat-e mindez morális jogot és tartalmat a szereplésre? A másik tábor, amely megérte a nemzeti megújhodást, telve van a függetlenség és demokrácia élményeivel. Ez a másik tábor jmöfiiEiEí'-l Eli Y ÉVI ELŐFIZETÉS $l<f ÉVFORDULÓK MARGÓJÁRA Irta: DR. DEÁK ZOLTÁN
