Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)

1952-07-05 / 28. szám

I July 5, 1952 AZ ÜBER 5-ik oldol Párisi Panoptikum: Kreisz János Ferenc József: “A lélek koronája a has” Bródy Sándor és a kapurtaiai maharadzsa udvari szakácsa a gyomron keresztül analizálja az emberiséget Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Nem azért eszünk, hogy éljünk, azért élünk, hogy együnk.” (BRILLAT SAVARIN) Telt ház van a Lion d'Or-ban. Csárdást kever a cimbalom, a he* begü meg cifrázza reszketősen, rázósan, aszonggya: Lyukas a kalapom teteje, Kilátszik a hajam belőle. Szégyelem magamat legény létemre . . . Lyukas a kalapom teteje. Egy idősebb kevély ur felnyujt­­ja a mutatóujját a párolgó pap­rikás nokedli fölött. Szabó László főzeneigazgató a vendégre tekint, aztán cé-dur bevágást vezényel: Három fodros a szoknyád széle, Elázott a Jancsi bácsi nyakkendője . . . Kevély ur tagadólag rázza a fejét. — Ácsi, ácsi, Laci bácsi, nem ez az . , . A zenekari tisztviselők a pla­fonra néznek, törik a fejüket, hogy melyik nótát is basavázzák a nokedli mellé. A vendég súg: — A lábamon . . . Szabó prímás: — Ahá! . . . A- dur bevágás! . . . Villás Mihály cimbalmoc bevág. Öreg ur ifjonti hévvel dalolja: Alá bamon alig emig rátok, Mégis szeret neka jányok, Ángya lom, ragyo góm, csilla gom,.' A hegedűn hangfogó, a fali lám­pákon fényfogó, a szőnyegek el­nyelik a léptek zaját. Az éjszaka egy nagy szemfény­vesztés. Fényüket vesztették a mennyezeti nagy égők, úgy me­rednek ki a plafonból a vak üveg­burák fehér gömbjei, mint egy lefejezett hal szemei. Csak a fali lámpák hangulatvilágítása de­reng a teremben. A fényellenző hólyagpapirosán virágcsokor me­reng, a másikon tűzről pattant menyecske rakja csípőre a kezét, mellette egy juhászlegény, szegény juhászlegény busul a fehér abro­szok fölött. Elszállt a gulya ko­­lompszava, a báránykák is, meg a birkák is elszéledtek. Az egyik, aranyszínű szaftban fürdik, mint a holdvilág az éj tengerében. Bir­kapörkölt lett belőle tarhonya­­körítéssel. A perkelt, a nokedli, a tarho­nya a sztár. Érte van itt az egész felhajtás, a cigányzene, kéremás­san, a hangulatvilágítás, minden. Valljuk be, ezért van az egész cé­­có, hogy kellemesen együnk. A terem végén tartózkodik a konyha, ajtaján kis kivágott ab­lakféle, olyan mint egy bábszín­ház színpada. Mögötte felbukkan nagy fehér süvegével a szakács. Hatvan körüli sovány ember, ap­ró szeme előtt vastag szemüveg. Sokféle emberrel beszéltem már az éjszakában csak szakáccsal nem. Megvárom. A zenekar a Rá­kóczit eldarálja, a pincérek ra­kosgatják az asztalra a székeket, a szakács fehér süvegével, fehér kabátjában, pepita nadrágjában, a francia szakácsok céhi tradí­ciói szerinti öltözetben leül mel­lém az egyik meztelen asztalhoz. — Hogy hívják? — kérdezem a szakácsot. — Kreisz János Ferenc József a nevem. — Miért Ferenc József? Egye­dül János nem elég? — Tarján Vili a riporterkirály­ból lett kávés, egykori főnököm mondta, őrizzem meg a Ferenc Józsefet, akkor nem lesz baj soha. — Miféle baja volt János ko­rában? — Egyik névrokonom, akit csak szimplán Kreisz Jánosnak hívtak, falopás miatt körözés alatt állott. Útlevelet kértem abban az idő­ben, de a névazonosság miatt én is gyanúba kerültem. Tarján Vili elintézte Hetényinél áz útlevél­­osztályon, hogy megkapjam az utazási engedélyt, de lelkemre kötötte volt gazdám: János mel­lett legyek hü Ferenc Józsefhez is. Azóta babonából mindhárom ke­resztnevemet őrzöm. — Hogy lesz valakiből szakács? — Hajlam, könyörgöm. Az egyik gyerek őrült sokat tanul, a másik focizik, nemde? Én a konyhában játszottam, tizenkét éves koromban egész családunk­ra én főztem kérem. Szakács let­tem, ösztöndíjjal vizsgáztam . . . 1908-ban külföldi tanulmányút. Egy év Franciaország, egy év Anglia. Később, Pesten a New- York kávéházban, a Royal-szál­­lodában és a Nemzeti Casinoban voltam főszakács. — Ki volt a legkedvesebb ven­dége? — Bródy Sándor iró ur. De főz­tem IV. Károlynak is. A budai Endrényi - vendéglő tulajdonosa Chicago és környéke magyarságához! Békeffi László kiváló politikai szatirairó és konferanszié, a budapesti PÓDIUM SZÍNHÁZ v. igazgatója, számtalan színdarab és dalszöveg szerzője megindítja állandó MAGYAR RÁDIÓ-ÓRÁJÁT CHICAGO-ban minden szombaton d.u. 1-2 órák között a WHHC-1450 ke. állomásán. — (Első műsor: 1952. julius 5-én!) Békeffi László ismert és népszerű neve garantálja a műsor érde­kességét, melyen a remek magyar zenei műsoron kivül tréfák, jele­netek, viccek, konferanszok szerepelnek hires amerikai és magyar színészek, ének- és zeneművészek személyes közreműködésével. Békeffi minden miisoron konferál! MINDEN SZOMBATON: „ MAGYARORSZÁGI HÍRSZOLGÁLAT. Hiteles hírek, események a Vasfüggöny mögötti Magyarországból. Beszámolók magyar-amerikai társadalmi eseményekről. Interjúk. HIRDESSÜNK BÉKEFFI RÁDIÓ-ÓRÁJÁN! 1000% -os eredmény! egyik reggel autón jött értem a koronázás előtti hetekben. Kért, jöjjek azonnal hozzá, egy napra kisegíteni. A vendéglő egyik sar­kában spanyolfallal elkülönített asztalnál öt urnák szolgáltak fel ebédet. Négy egyszerű fogás volt. Az egyik urat néhány hét múlva magyar királlyá koronázták. De a legszebb emlékem, mint mond­tam, Bródy Sándor volt. A Royal­­ban főztem neki. ügy szólított: “Kreiszkém, szakácskám, drága barátom.” Ilyen ember nem volt több Pesten, ö egy gurmé volt, egy étkező művész, egy olyan ínyenc, amilyen száz évben egy születik kérem. Egy konyhatudós. Maga jött ki a konyhába és bouil­­labaisse-t főzött. Hát az kérem csuda volt. Sokszor maga gyúrta a krumplistésztát, amit Pesten angyalbögyölőnek hívtak. És, hogy ült az asztalhoz. Minden fo­gáshoz a megfelelő italt fogyasz­totta. A menü sorrendjét megbe­szélte velem, precízen, mint egy hadvezér a nagy csatát. Gonddal választotta ki az italokat, a meg­felelő pezsgőt, a fehér bort, a vö­rösbort, az édes és a savanyut. Azt mondta: “ez így nem harmo­nikus . . „ ha nincs a pincébe, majd én hozok magammal bort a vacsorához.” Hát ilyen ember volt Bródy Sándor, ezt nem is tudják elképzelni a mai emberek. Ő egy étkező volt. Mert étkezni és enni, az kettő. — Árulja el bizalmasan, ki volt a a leghíresebb evő Pesten? — Csortos Gyula. Bocsánat a kifejezésért, nem akarom meg­bántani a nagy színész emlékét, de ő csak falt. — Látta színpadon? — Nem! — tiltakozik hevesen. — Ugyan . . . — Hát akkor mondja el a sza­kács a kritikáját a világ egyik legcsodálatosabb színészéről. — Csortos ujjával az étlapra bökött. — Hozza ezt, meg ezt, meg ezt, meg ezt! — mondta az étel­hordónak. A pincérek hordták az ételeket, telerakták előtte az asz­talt. Ő kóstolt ebből, abból, az­tán egyik, másik tálra mutatott, úgy a levegőben söpörve a kezé­vel. Azt a tálat gyorsan el kellett vinni. De maradt elég az asztalon. Csípett ebből, abból, a hideget a meleggel összekeverte. És ivott kritika nélkül, halhoz édes vörö­set és csemegéhez sört, a szeszélye szerint. Sonkát kért s ha a pin­cér nem tudta a bogarát és sze­letelt sonkát tett elé, rászólt: a maga gazdája nekem ne Írja elő, hogy én mennyi sonkát egyek. Ne szeleteljen! Hozza az egész son­kát, tegye elém és én vágok ma­gamnak. — Aztán fogta a sonkát és innen, onnan faragcsálta a csülköt az asztalán. Sajnáltam Csortos Gyulát, hogy nem tudott rendesen enni. — A többi művészek? — Amikor jó étvágyuk van, nincs elég pénzük. Kár, mert a művész általában művész egészen a gyomra fenekéig. — A szakács egy konyha mé­lyén robotol. Tőle függ az embe­rek hangulata. Csakis tőle függ, hogy rossz gyomorral kivel vesz­nek össze, hogy mit vásárolnak a nőknek, hogy hogyan manipulál­nak feketén a zugforgalomban. Honorálják, észre veszik a szakács igyekezetét? — kérdezem Ferenc Józsefet. — Az átlagember nem. Művé­szek közül Vértes Marcel, Major Sicu, Kelen Imre, Tihanyi fest­ményt, rajzot adott ajándékba. Szép Ernővel, a költővel levelez­tem is. Büszke vagyok rá, amikor a közönséges emberek elnéznek a fejem fölött, a művészek kollégá­nak tartanak. 1925-ben Parisba jöttem. “Auberge Hongroise” cí­men vendéglőt nyitottam. Első vendégem Korda Vince volt. Vin­cével jártam iskolába. Korda Sán­dor egyszer kegyetlenül elvert, megütöttem a Vincét. A Sanyira csak ezért emlékszem vissza, mert ötven évvel ezelőtt lekent egy nagy pofont. Sir Alexander . . . Korda . . . Hajh, szép idők . . . — Ha a pincér bekiált egy fo­gást, az étel nevének hallatára megjelenik maga előtt a vendég arca, elképzeli, hogy milyen lehet a vendég, aki ilyen vagy olyan ételt eszik? — De mennyire! Látom az ala­kot magam előtt. Kétféle fötipus van. A halember és a szárnyas­ember. Aki a halat kedveli, az nyugodt. Nyugtalan nem ehet szálkás ételt. Meg a halhoz fehér bor kell. Azt hűteni kell. Ki kell várni amíg a bor kijegelődik. — A halember halvérü? — Az inkább filozofálásra haj­lik. A szárnyasember rohan, re­pülni akar. Gyorsan letépi a húst a csontokról, gyakran a fogával. Fal, mártogat, tunkol, habzsol, zabái. Nem nézi a tányért, nem örül külön-külön minden falat­nak. Csak tömi a hasát. Kész. Az ilyen boldogtalan nem tudja: a lélek koronája a has. — Mi a jó asztal titka? — Az egész megkomponálása, de a legfontosabb az első és az utolsó falat. Hogy el ne felejtsem, a karakterekről meg kell jegyez­nem, hogy aki melegen tömi ma­gába az ételt, az ideges. Ilyesfé­le az is, aki gyorsan, hadarva eszik. — Gasztronómia és faj . . . — A sárgák a puha ételeket kedvelik. Konyhájuknak aprólé­kos és rettenetes variációja van. Pálcikával a szájba kotorni az ételt, éppen olyan undorító ne­kem, mint a lefejtett kigyó húsa, amit roston sütnek, mint nálunk a fatüzön a kecsegét. Ők a sült kígyót fehér férgekkel hintik le. Ott az a finom. A keleti ember a barna, az édes, mézes nyalánksá­gokat kedveli, a konyhájuk fűsze­res, illatos. Kézzel szeretnek enni. A legjobb konyha a francia, asz­talnál viszont az angol a legkor­rektebb. A legizesebb a magyar sütemény, ez tény kérem. — Beszéljünk az ivásról. Ki tud “felönteni a garatra”? —Micsoda! Torokra löttyente­­ni az italt? Ez egy. közveszélyes, csúnya merénylet az izlelőszervek, az iny ellen. Szagolni, nézni, Ízlel­ni, az ajkat, az Ínyt, a nyelvet kissé átitatni az itallal ... Az italt le is lehet nyelni, de az nem is nagyon fontos. A poharat csó­kolni kell, mint a nőt. Főleg csó­kolni. Ezt tudják a raffinált, ki­finomodott Ízlésű franciák. A többi, az alig fontos. Teccik ér­teni ... — Mi a szenvedélye? — kérde­zem a gasztronómia magyar filo­zófusát. — Azelőtt a nő volt. Most, hat­vankét évemmel is a tánc bolond­ja vagyok. Két gyönyörű lányom van, ha keringő zenét ad a rádiói, felugróm otthon és táncolok a két gyerekkel meg a feleségemmel. Meg utazni szeretek. Mint a ka­­purtalai maharadzsa udvari sza­kácsa, bejártam Indiát, Kinát, Japánt. New Yorkban is dolgoz­tam. — Ha szabadnapos, maga főz? — A feleségem. — Mi a kedvenc étele? — Mindent megeszem, ha jól van elkészítve. — Nincs vita otthon a családi tűzhely körül? — Nem szólok bele a főzésbe! Csak a szakmai szabálytalanságot nem tűröm. Ha feleségem nem megfelelő szerszámot használ, vagy úgy faragja a krumplit, mint a diák a ceruzát, hát akkor | muri van bizony. Ilyesmire hák- Iis vagyok kérem. — Azt tapasztaltam — mond­­| tam Ferenc Józsefnek — a susz- J tér politizál, a pincér lóversenyez, a szobafestő énekel, az órás sze­ret sakkozni. Mi a szakács dilije? — Alkohol. A szakács munka­helye nyáron, de télen is, maga az égő pokol. Aztán megrohanja a húsz pincér, mindegyik elsőbb­séget akar és mindegyik hízelgés­ből italt hoz. A hőségtől fuldokló szakács iszik szegény. — Igaz az, hogyha á vendég visszaküldi az ételt, a szakács be­leköp? Ferenc Jóska felhördül: —• Márminthogy a szakács a saját müvébe köp? Széthintett csúnya rágalom. Cáfolatot kérek a szakma nevében. Egyszer, be­vallom, a Nemzeti Casinoban észrevettem, hogy egy pincér a visszaküldött ételbe beleköpött. Őzcomb volt áfonyával. Én kreál­tam könyörgöm, én. És a pincér ráköpött. Kirohantam a konyhá­ból a konyhakéssel, felemeltem a kést . . . — Szivén szúrta? — Megfogtam a borotvaéles szerszámot és hasba rugdostam az emberi mivoltából kivetkőzött alakot. De, hogy én, vagy más szakács beleköpjön a saját müvé­be .. . Pardon uram, eszébe ju­tott már önnek valaha, hogy a saját Írását leköpje? — Mit mondjak, igen! A szakács szája nyitva marad. Le van forrázva. Orráról homlo­kára tolja szemüvegét, meredten néz rám. Elvetemültnek tart. Nem is embernek. Olyannak ta­lán, aki nem nézi a tányért, csak fal, zabái, tömi a hasát, törölgeti a szaftot a tányérból, tunkol, a véres húshoz fehér bort rendel, azt nem hütteti be, csak úgy ir­­niksz-dirniksz barbár módon a torkára löttyenti és úgy nyeli. le, hogy meg se mozdul az ádám­csutkája. ill Hímzett szegedi papucsok, Hunyadi János ásványvíz, akácméz, j u h t u r ó‘ | LIBAMÁJ, PAPRIKA, MÁK, LEKVÁR és ezer más import áru, — MAGYAR LEMEZEK nagy választékban. —■ Kérjen 400-képpel ellátott ingyen árjegyzéket — Hallgassa a WBNX (1380 hullámhossz) rádióműsorunkat vasárnap délután 1 órától kezdődőleg. __ _ ____ Ä 1577 FIRST AVENUE H. ROTH & SON IMPORTERS New York (Corner East 28, 82nd N. Y. Street) Tel.: REgent 4-1110 s--------------------------------------------------------------------------------\ SZEREZZÜNK UJ ELŐFIZETŐKET “Az EMBERINEK, ERŐSÍTSÜK AZ ANTIBOLSEVISTA ÉS ANTIFASISZTA AMERIKAI MAGYARSÁG HARCOS HETILAPJÁT! v---------------------------------------------------------------------------------* i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents