Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-11-24 / 44. szám
November 24, 1951 AZ EMBER S-ik ddé hordja börtönbe az elemózsiát: raviolit, gniochit, makarónit Bologna-módra, továbbá ruhaneműt, képeslapokat, cigarettát, s általában mindent, amit a zsebmetszők szindikátusa beutal a pihenő kartársnak. A nápolyi borsaiolik trükkjei változatosak. Például. A gyanútlan turisták feketén dollárt akarnak váltani az egyik mellékuccában. Mikor a bankjegyek már a dlgó “váltóbankár” kezében lapulnak, előszáguld egy srác, aki torkaszakadtából üvölt: ■— Rendőrség! Jön a rendőrség! — s az ucca összes makaróni-lesője lázas sietséggel szerteszelel és ott hagyják a megkopasztott turistákat, mint póruljárt hajadont a felelőtlen udvarló. • Egy ismerősömet viszont az alábbiak szerint vették kezelésbe: A pesti polgár addig téblábolt a •'pizza napolitana” táján, amig elfogyott a "dohánya.” Pénzre lévén szüksége, kibaktatott a “piazza”-ra s ott több szédelgő vevő- ; vel-eladóval szóba elegyedett, arany Omega óráját fitogtatva. Hosszabb szimatolás után végül is egy kisebb részvénytársasággal 20 ezer lirában megegyezett s az óra gazdát cserélt. Igen, de mire az autóbuszon a száUodájába ért a pesti úriember, addigra a 20,000 lírának hűlt helye volt. Az történt ugyanis, hogy az óravásárló konszern egyik csendes társa, nápolyi élelmességével megfigyelte, melyik zsebébe teszi a "hapsi” a pénzt s az üzletfél után osonva, az autó-; buszon iziben “megfujta” a “levest. Tanulság: ha nápolyi üzlet-j emberrel csinálsz boltot a piacon,, szorongasd markodban a pénzt ; mindaddig, amig csak el nem ha- j gyod a borsaiolik birodalmát . . . j • Hanem az utóbbi időben kezd rosszul menni a nápolyi homozsebszurkálóknak. A kikötőben tábla figyelmezteti az érkezőket: "Ez a város világszerte ismert a zsebmetszők, betörők és tolvajok sokaságáról. Légy résen! E figyelmeztetést betetőzte a szomorú tény, hogy az öreg nagymester: Totonno kénytelen-kelletlen be kellett zárnia iskoláját, amelyben a foglalkozás mesterfogásait tanította. Többek között a rendőrségi múzeumba került az a feketekabátos modell is, “aki” a tanulók gyakorlati oktatásául szolgált. A modell mellén és kabátujjában több, mint húsz kis csengő volt elhelyezve. Totonno tanár ur tanítványai csupán abban az esetben nyerték el a diplomát, illetve a "munkaengedélyt,” ha az érettségizők egy másodperc alatt "kiszippantották” a kabát belső zsebéből a pénztárcát anélkül, hogy a 20 csengő közül egy is megszólalt volna, ha mindjárt a leghalkabban is . . . De sajna, ennek az egyetemnek már fuccs. Az “Epoca” c. lap riportja szerint a dekonjunktúra hatása alatt sok kiváló “pickpocket” áttette székhelyét Milánóba, Genovába és Torinóba. Nem csoda hát, hogy ilyen előzmények után Alessandro D’Atri ipartestületi elnök az alábbi levelet kényszerült írni a köztársasági ügyésznek: “Excellenciás Uram! Maholnap életünk már lehetetlenné válik. A rendőrfőnök, e szigorú, sőt könyörtelen ember éhhalálba vagy öngyilkosságba kerget bennünket. Idestova már egy villamosra sem szállhatunk fel, mert mindjárt letartóztatnak. Ez kérem abszolút törvénytelen eljárás. Meg kell jegyeznem, hogy úgyszólván Európa minden államában dolgoztam, de a hatóságok ilyen túlkapását sehol nem tapasztaltam. Berlinben, Páristoan vagy bármely más városban csupán akkor tartóztattak le, ha in flagranti kaptak. Amig azonban kezemet ki nem nyújtom egy polgár bugyellárisa felé, addig én szabad állampolgár vagyok. Jogom van utazni bármely villamoson vagy autóbuszon s odamenni, ahová kedvem szottyan . . . Excellenciás Uram igazságos ember és meghallgatja egy szegény ember tiltakozását, aki bár a lehetőségeknek megfelelően, ámde még mindig részvétteljesen dolgozott és aki soha nem dugta kezét egy rosszruháju nincstelen zsebébe. Remélve Excellenciás Uram közbelépését a rendőrségi túlkapásokkal szemben, maradok őszinte hive, megkülönböztetett tisztelettel: Alessandro D’Atri s.k. Nápolyi Zsebtolvajok II. sz. Ipartestületének Elnöke” (körbélyegző) A nép haragja Irta: PERNEK1 MIHÁLY Párhuzamot vonva a francia és az orosz forradalom között: az előbbi szellemi volt, feltámasztani a régi görög-római kulturéletet zsarnokság és rabszolgaság nélkül, ahol mindenki kulturált, ahol szép az élet, ahol a társadalom minden tagját hősi erőfeszítés jellemzi a szép, a jó, a nemes iránt. Az orosz forradalom tisztán matériális volt, mert ha Marx a feje tetejéről a lábára állította Hegelt, Leninék a lábáról a feje tetejére állították Marxot, megfosztván minden filozófiai szépségétől, értelmétől és szellemétől, úgy fejelték meg, ahogy érdekük kívánta. A sztahanovista lett az ideál, az embertelen ember, aki agy- és idegösszeroppanásig termel. Fizikai kultúra lépett a szellemi helyébe, amiből senkinek semmi haszna nem lett, mert az ember állatabb lett az állatnál, gépebb a gépnél. Többet éhezik, fázik rongyoskodik, mint azelőtt. Mig a francia forradalom emberi jogokat deklarált, az orosz eltiporta azt. Eltékozolta a nemzetközi proletáriátus szellemi kincsét, amiből mindig csak kapott, de egy fikarcnyit nem tett hozzá. A francia forradalomnak is megvolt az ő Leninje, Marat személyében. szobra nincs, mint a többi forradalmi nagyságnak, holttestét —amit oly nagy pompával helyeztek el a Panthéonba, — kiszórták, s neve ma is egyike a leggyülöltebbeknek. Eredeti neve Mara volt, ősei Spanyolországból kerültek Svájcba, jómaga Neuchatélben született. Először Svájcban, majd Angliában diákoskodik, mint orvosnövendék. Elhelyezkedni nem tud, mint állatorvos keresi kenyerét. Később valami nagyértékü múzeumi érmek lopásába keveredik, a házkutatásnál nála is találnak azokból, öt évre Ítélik, de a büntetés kitöltése elől átszökik Franciaországba. . .. .Abba a Franciaországba menekül, “idegennek,” akikről azt mondta égy beszélgetés alkalmával egy Thomas Ward nevű angolnak: “A franciák bolondok. Hagyják az idegeneket maguk közt élni, holott le kellene vágni a fülüket, vérezni hagyni őket néhány napig, majd a fejüket venni!” • Hogy miért haragudott rájuk?—nem lehet nyomára bukkanni. Itt rámosolygott a szerencse, Artois grófnak az orvosa lesz. Elbizakodottságában akadémiai tag akar lenni, de a leghidegebb visszautasításra talál. Elektromos kísérleteket végez állatokon s nagyban hirdeti, hogy megdöntötte Franklin elméletét: “Kutatások a villamosságról” cimü értekezését a világ minden akadémiájának elküldi, de azok még csak válaszra sem méltatják. “Tudósnak,” hirdeti magát, aki nem tud boldogulni d’Alembert, Monge, Lacépéde, Lavoiziers stb. “sarlatánizmusa” miatt. “Tudósi” minőségben igyekezett az encyklopédistákhoz is bejutni, de azoknak sem kellett. A spanyol követtel tárgyal egy madridi tudományos akadémia felállítása ügyében, de ott sincs szerencséje. Kis, szinte törpenövésü volt, aránytalan nagy fejjel, állandóan véres szemekkel, ólomszürke arccal, amit visszataszitó vonások szántottak át; teste, karja, fél arca tele volt gennyedző kiütésekkel. Orvos létére annyira bűzös és piszkos volt, hogy mindenki messze elhúzódott mellőle. Volt mégis egy nő, aki kibírta ezt a büzlő embercsomót: szerelője, Simone Evvard. Később, már a forradalom alatt Marat “feleségül vette,” “xne.gesküdött” vele saját forradalmi elgondolása szerint. Kézen fogta, a nyitott ablakhoz vezette s megfogadták a természetre, hogy hűek lesznek egymáshoz. Marat kénytelen volt betartani ezt a természettel kötött házasságot, mert magyarán a kutyának sem kellett, de bizony Simone polgártársnő ott és azzal csalta meg, ahol és akivel lehetett. így bizonyítékát adta, hoyg nemcsak a csukott, de a nyitott ablaknál kötött házasságok sem érnek fabatkát sem. A forradalom kitörésekor szegre akasztotta “tudósi” mivoltát s lapot indított ‘TAmi du Peuple” <Nép Barátja) címmel. “Én vagyok a nép haragja,” hirdette' fennhangon szóban és írásban s lapja uszító hangjával hamarosan a mindenre kaphatók szócsöve lett. Szemtelenül támadta még a forradalom vezetőit is. A nemzetgyűlésről azt irta: "Hülyék, árulók, csirkefogók, rohadtak, prostituáltak és mindent elkenők gyülekezete.” Laffayette-ről: “Egy tőrdöfés a szivébe s összezúzni a poroszlóit is. Döfjétek le kímélet nélkül!” Egy más helyen: “Ha néptribun lennék, a birák felaggatásával kezdeném. Mind felhuzatnám őket! Akasszatok, akasszatok kedves barátaim, egyedüli mód visszaverni a szemtelen ellenséget.” 1790 júliusában még csak ötezer fejet követel, szeptemberben már tízezret, s decemberben százezerre emelte követelését, hogy 1793-ban negyedmilliónál kössön ki. Mindent elkövetett, hogy polgárháború törjön ki s lefejeztethesse a királyt, Lafayette-et, a katonai vezérkart, mindenkit, aki neki útjában volt. “Vérrel és sárral irja cikkeit,, — jegyezte meg róla egy történetiró. örökösen rémhíreket közölt nemcsak az arisztokratákról és királypártiakról, hanem a girondistákról is, hogy ki akarják éheztetni a népet, tűzvészt készítenek elő, hogy mig a polgárság annak eloltásával elfoglalva, ők vissza állíthassák régi uralmukat. Valóban a nép haragja volt, csak a népnek azé a rétegéé, aki esztelen terrorjával megásta a sírját a francia forradalomnak. 1793 julius 9-én elindul Marat végzete a normandiai Caen-ből egy gyönyörű szép 24 éves, elszegényedett nemes lány, Charlotte Corday személyében, aki nem volt sem királypárti, sem ellenforradalmár, hanem köztársasági girondista, Plutárkon, Horáciuson s más görögrómai Írókon nevelkedett, s J. J. Rousseau lelkes követője. Tervében az ég világon kivül nem avatott be senkit, azt mondta Angliába megy Marat, Danton, Robespierre terrorja elől. Terve az Volt, hogy vagy a nemzetgyűlésen vagy a küszöbön lévő julius 14-i Champ-de-Mars-i ünnepségeken végez Marattak Párisba érve tudta meg, hogy Marat annyira beteg, hogy sem a nemzetgyűlésre nem jár, sem a Champ-de-Mars-i ünnepségeken nem lesz jelen. Elhatározta, hogy lakásán végez vele. Julius 12-én vásárolt egy konyhakést. Julius 13-án a kora délelőtti órákban bérkocsira ül s bemondja a kocsisnak, hogy hajtson Marat lakására. Az nem tudta hol lakik Marat, kollegái mondták meg, hogy rue des Cordeliers 30. (A mai Odébn-tér.) Odaérve, először nem engedte fel a házmestemé. Később visszatérve besurrant anélkül, hogy az észrevette volna. Marat nővére és Simone nyitottak neki ajtót. Előadta nekik, hogy Caenből jön, fontos közölni valója van Marattak Azok elküldték, hogy beteg, nem fogad senkit. Visszatérve a szállodájába, levelet irt Maratnak, amit gyorspostával küldött el, melyben megismételte, hogy Caenből jön, fontos híreket akar közölni s hogy választ vár. De bizony válasz nem érkezett estig. Ismét bérkocsiba vágta magát és Marathoz hajtatott. Éppen mikor csengetett, más két személy is érkezett az ajtóhoz. Az egyik egy inas a nyomdából, kefelevonatot hozott, a másik meg valami cégtől számlát. Ezekkel együtt ő is beférkőzött, de Simone ismét útját állta s el akarta küldeni. Szóváltásba elegyedett vele, úgy hogy a zaj behallatszon Maratig. — Mi az a lárma — szólt ki. Simone kénytelen volt megmondani, hogy az a fiatal lány keresi, aki már reggel is ott volt, mire Marat azt válaszolta: — Engedjék be, látni akarom! Charlotte Corday azzal kezdte, hogy ismertette a caeni szervezkedés részleteit, amelynek élén a menekült girondista képviselők állnak s hogy már egy kész hadsereg van, ami rövidesen Páris ellen fog vonulni. — Mind le fogom fejeztetni. — mondta a fürdőkádban ülő 'Marat s papirost vett elő, hogy jegyzeteket csináljon. Mikor föléjük hajolt írni, Charlotte Corday kihúzta ruhájából Akar karácsonyra pénzt küldeni külföldre? Bízza ránk a külföldi rokonainak és barátainak szánt ünnepi juttatásai kezelését. A Manufacturers Trust Company elintézi a pénzátutalást a világ minden részébe gyorsan, biztosan és gazdaságosan. Érdeklődjék e juttatásokról a Greater New York területén fenntartott több mint száz irodánk közül bármelyikben, amely éppen szomszédságában van. Manufacturers Trust Company EVERYBODY'S BANK Főiroda: 55 BROAD STREET, NEW YORK 15, N. Y. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja.
