Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-11-17 / 43. szám
AZ EMBER November 17, 1951 i 2-lk. oldal repét a képviselőiházban, a “Holnapiban, majd a Szabad- J ságpárt szervezése terén. Sulyokot az 1945 utáni idők leg* koncepciózusabb polgári politikusának, legerősebb jellemének Ítéltem. Ő nem a nyilas frazeológia lemezeit játszatta Rákosiék ellen. Mint tántoríthatatlan demokrata támadta a demokrácia aljas árulóit: a moszkvai ügynököket. Politikája átütő hatásának, azt hiszem, ez volt a titka! És ez újabb bizonysága annak, hogy a magyar nép legszélesebb rétegei egyazon gyűlölettel viseltetnek a nyilasság és a bolsevizmus iránt. A Free Europe müncheni magyar osztálya ENNEK az irányvonalnak betartására és ENNEK a tanulságnak a levonásáig már személyi összeállítása miatt is képtelen. Engem kizárólag ENNEK az igazságnak felösmerése késztetett cikksorozatom megírására. Engem ez a társaság személyileg nem érdekelt és nem érdekel. Sulyok Dezső pedig, aki azóta menekülni kényszerült és itt él visszavonultan New York mellett, hálás lehet a Nemzeti Bizottmánynak azért, hogy elkülönítették és skártba tették. Csak azt nem értem, hogy miért nem beszélhet Sulyok Dezső Magyarországhoz a new yorki, vagy a müncheni Magyarország Hangján? És miért nem beszél az a Szélig Imre a magyar munkássághoz, aki az utolsó életlehetőségig birkózott Marosámékkal, Farkas Mihályokkal és a többi farkasokkal? És miért nem Bartha Albert ez a nagy elméleti és gyakorlati sikon világszerte megbecsült veterán irányítja a . müncheni katonai propagandát? Talán csak nem azért, mert izig-vérig demokrata és Kossuth-párti volt töretlen pályáján? Bartha Budapestről, az akasztófa árnyékából menekült szabad földre, a mai müncheni propagandista tábornok pedig Hitler árnyékából! Mit gondolnak a müncheni és párisi klikkek, hogy az amerikai nép arra adja millióit, hogy Münchenben szerecseneket mosdassanak? Csak olyan politikus, író. újságíró, irodalmi, színházi szakember akad az emigrációban, aki zöldre vagy vörösre frissen .mázolt padra ült és folt ragadt a fenekére? Vagy azért nem kellenek a tisztamultu, máig is tisztanevü politikusok, irók, művészek, mert a Münchenben összegereblyézett propagandisták nem bírják ki az összehasonlítást? Meddig folyik még a játék, hogy a zöldek a vörösöket, & vörösök a-zö)ldeket igazolják? Ennvi egyelőre a müncheni Magyar Rádió POLITIKAI SZELLEMÉRŐL ÉS IRÁNYÁRÓL! A kétségtelenül bekövetkezendő reorganizálásig azok helyén, akikben hisz és bizik a magyar nép, gróf Dessewfy Gyula Öméltósága rotyog a müncheni rádióban. Ez a tőrőlmetszett dilettáns, akinek neve, személye, működése nyomot sem hagyott Magyarországon. Az a Dessewffy, aki 1947-ben az interparlamentáris konferencián, Egyiptomban mellét verte a már akkor kommunizmusba torkolt magyar ál parlament árizmus mellett. Raccsolásának magyar szövege itt fekszik az íróasztalomon. És főmunkatársai: Kovácli Aladár, a nyilas Nemzeti Színház igazgatója. Szabó Zoltán, a párisi kommunista kultur-attasé, vitéz Makray Sándor nyilas tábornok és velük együtt, egy sorban a nyilas iMilotay, Kolozsvári-Borosa és Rajniss jobbkeze. Már nem is hatna a megdöbbent meglepetés erejével, ha ezek után maga Milotay buzdítana demokráciára a müncheni mikrofon előtt. Ez a stáb lenne a legmegfelelőbb a felszabadító szellemi hadjárat irányítására és vezénylésére? Gratulálunk! És végül néhány újabb indiszkrét kérdés: 1) Vitéz Béry László, a náci “Esti Újság” felelős szerkesztője, Boresa bácsi famulusa, aki uszító cikkei miatt börtönt is ült, a müncheni Magyarország Hangjának melyik osztályán működik? 2) Vájjon milyen hatáskörnek örvend az a Stomfai Stitz János, az “Egyedül vágjunk” ,s “Az ország” című nyilas szennylapok nyilas publicistája, aki mint nyilas képviselő, megszavazta Sopronban Bajcsy Zsilinszky Endre nyilas hóhérok kezére történt kiadatását? 3) Vájjon Pohárnok Jenő desk főmunkatárs ott folytatja-e rögelmcfuttatásait Münchenben, ahol Győrben 19U végén, mint a győri hivatalos nyilas lap főszerkesztője abbahagyta ? 4) A színházi rovat helyettes-szerkesztője Székely András ugyanaz a Székely Andor-c, aki Budapestről színházi öltözők “srenkolása” miatt ellene elrendelt körözés elöl menekült Párisba? Mára elég ennyi. Folvtatása következik. Tizenkét esztendős kislány, megy a regement után.., Irta: KÉRI PÁL Egy oklahomai kislány, tizenkét esztendős, levelet irt a fivérének Koreába. Lawrence Lóri bátyó, szakaszvezető ott a koreai harctéren. Hajh azonban, csak volt. Csak volt szakaszvezető, mire a kis húgának levele megérkezett, már elesett. Megrázó ez; reszketeg a sorsuk a harctérre Írott leveleknek. Ez a levél azonban azzal hogy címzettje már nem is volt, csak növekedett hangzatban. Mert ezt a levelet a kislány nem is a bátyjához irta. üzenet volt az a fiuknak ott Koreában azzal, hogy Lawrence majd adja át nékik, amit a tizenkét esztendős oklahomai Sharon érez. üzenet volt versben, ezzel a címmel, ‘‘Köszönöm katonák!” Egész jó vers. Dallamos két verszak, és van benne valami, ami nem is tudom hogy kerülhetett bele, azzal a nagy jelentőségével. Talán a kislány máskép is gondolta. De, mikor valaki versben gondolkodik, az ösztönös, ki tudja kicsoda szól belőle. Azt mondja ez a vers egy helyen: Thank you, soldier, for your giving ! Thank you, soldier, for the — way That you place the price of freedom ’Bove the dreams of yesterday. Honfian Vette ez a kislány ezt a bölcsességet. Megpróbálom magyarul ideírni, mert hát muszáj, mert ez egy magyar -irás, noha nem tudok olyan jól verselni mint egy tizenkétéves amerikai kislány: Köszönöm azt fiuk nektek, Mind, egy kincsért veszni kész, Hogy vén álmokat feledtek. S szabadságért megy a vész! Csakugyan ezt olyan nehéz megérteni és szem elől tévedni nem hagyni. Hogy ebben az egész küzködésben, ebben a végtelen sok áldozatban ami most már harmincöt esztendeje ömlik szerte a világon, hol amott hol itt hangsúlyozva föl a téreket, hogy ebben az egész halálos megfeszülésben csak egy kezdetleges ősfogalomról van tulajdonkép szó, mely a suttogásnál is halkabb, de szörnyű hatalmában olyan! mint a tulerős rengésü hang, nem hallható de ölni és éltetni bir. A szabadságról. Ez a tudat eléggé el van temetve az emberek gondolkodásában, nem tudják maguknak világosan megmondani, hogy a sok tragikus áldozatot meg kínos szűkösködést ezért hozzák, hogy megmaradjon ez a semmi micsoda: az édes szabadság. Szőrszál-hasogatások közepette élnek, veszekednek hozzá képest nem jelentős dolgokon: csak az öntudatlanuk mélyén pislog a nagy igazság, hogy szabadság hőikül élni nem lehet. De ott dereng az, és a gyerek szája mondja ki, hogy you must place thé price of freedom j above the dreams of yester| day. Én azt hiszem, nem becsű-. i löm túl azt, amit a gyerek verse kibökött. Annyi szó esik róla, mi meggyőzőt, mi varázsos igét kellene szembe szegni a kommunista csábításnak. Ezt j az egyet kell: szabadság!, szabadságot kell hirdetni. Ez az ami náluk nincs, lépten nyomon nincs, mindennaposán és szembeszökően nincs, és amit elferdítve sem mernek ígérni és hirdetni. Minden egyebet elpecsételtek, elláttak már a maguk pecsétjével. Demokrácia?, azt rég átkenték maguknak a maguk szája ize szerint. Demokrácia, az nép-uralom, és náluk csakugyan az uralkodik neszesemmd fogalom gyanánt, akit ők kineveztek proletár-“nép”-nek, akiket ők zsarnoki bűnrészesükké tettek, hogy aztán a többi sokkal együtt, azokat is annál inkább j kizsarolhassák. Béke?, azt már rég magukénak csunyitották, természetesen, hiszen j béke majd csak akkor lehet a világon, de akkor aztán biztosan, ha az egész emberiség az ő aklukban lesz, addig is tehát, | minden országgal amit Moszkva lenyel magának, közelebb jutunk a békéhez. Az béke offenziva. Általános jólét?, azt a napnál világosabban kimutatta a bichli hogy az csak a kommunizmusban lehet, és Amerikában csakugyan millió munkanélküli koldul, a dolgos munkás pedig miután tizenkét óra hosszat gürcölt a gyárban, lemegy az uccára kéregetni mert másként éhenhal. í És az ő jólétük valóban általános náluk, mert az már jóformán egyre megy a mai árak és sorba-tengődés mellett, hogy valaki négyszáz fo| rintot keres-e Budapesten I vagy nyolcszázat, és külömben ! is közben két hid meg ötven i kaszárnya meg municiógyár j büszkén megépülC mig néhány fejes úgy él mint Marci Hevesen, de azt már Lenin beiktatta a természeti törvények közé, hogy foglalkozásszerü ] forradalmároknak kell lenni, akiket mentesíteni kell minden gondtól s tömni kell, hogy csinálhassák a forradalmat— és ami a fő, a szomszéd fűszerest aki még nemrég besöpörte tőlük a forintokat szalámiért, most hogy nincs szalámi, hetven éves korában elvitték te- j hénistállóba meghalni. Ezt csinálja utánuk Amerika. LEGJOBB PROPAGANDA A SZABADSÁG Vájjon jól van-e az, hogy az amerikai propaganda a legnyomósabb Súlyt arra helyezi, milyen pompás lakásokban lakik itt még az egyszerű munkás is, sok a maga házában, szőnyegen járva otthon, autón a gyárba, — nem titkolván, amerikai módszer szerint azt sem persze, hogy még van szegénység Amerikában is, de azon igyekeznek segiteni. Mikor az orosz vagy a magyar a vasfüggöny mögött, vagy a nyomorában mérges kommunizmusra hajlandó olasz, hallja azt a számára álmában is elképzelhetetlen duslalkodást, esetleg látja a propagandamagazin fotográfiáit az amerikai munkás-lakásról, hiszi is meg nem is. Azt is csak kötve hiszi, hogy Amerikában sok munkás koldulni kénytelen dolga végeztével, ámbár, — mondj a magában, — Amerikában sem lehet minden fenékig tejföl, és az egész inkább percent kérdése. Az automobil és a mosógép a munkás házában, a kij apadhatatlan narancslé a villanyos jégszekrényben azonban számára fölfoghatatlan és I ezért hihetetlen még ha látná is. Hasonló propaganda, mondja magában, mint az orosz. A Hitleri tanításnak ez a nagy vívmánya: a százszázalékos hazugságból ha levonunk nagyon sokat, mondjuk nyolcvan százalékot, még mindig I marad húsz százalék ami tiszta haszon, és az ellenpropagandából, még ha az száz százalékosan igazat mond is, eme , tanulság szerint levonunk nagylelkűen csak ötven száza- i lékot, marad a gazemberség javára hetven százalék profit , ... De a propaganda lélektani dolog. Számolni kell az emberi természet alapvető goposz; ságaival, különösen elkinzott i emberek állapotában, első i sorban az irigységgel. Soknak a kétségbeesetten g ü r cölő “proletárok” közül már az is megkönnyebbülést és elégtételt okoz, hogy a szomszéd füszeerst elvitték a lakásából tehénistállóba. Az “osztályellenségek”-nek és “osztályidegenek”-nek futószalagon való rugdosása, egyebek közt azt a célt is szolgálja, az irigység kenegetését. Az osztályharc— nem mint valami társadalomtudományi fölismerés — hanem az “osztályharc” mint buzgón gyakorolt erőszakoskodás, erre van alapitva, az emberek irigy voltára, és ennek i a révén, az irigykedés osztályharca segítségével, proletárok millióit magukat, hajtottak már rabságba. Az amerikai gazdagság fitogtatása, bizony elsősorban is irigykedést kelt. Az embereknek a vasfüggöny mögött ugyan hiába prédikálják a narancslével folyó kána! ánt, az autót, a szőnyeget meg a mosógépet. Az, még ha el is hiszi ennek a számára nyilvánvalóan lehetetlen állításnak egy részét, még akkor is— mi köze néki hozzá? Hiszen az ő istenverte hazájában az ilyesmi soha el nem érhető, az pedig hogy ő is eljusson oda, ahol a porszívó a fákon lóg csak le kell szedni, Amerikába, azt csak élete kockáztatásával kísérelhetné meg. A szabad európai országok nyomorgó szegénye pedig még mérgesebb ha ilyet hall, elfutja a dühös sárga irigység, mert hiszen menne ő, özönlene milliószámra a honba hol villanyos Jégszekrény néz rá a konyha
