Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)

1951-09-29 / 36. szám

A Verhovay­kcnvenció után Rendkívüli érdeklődés mel­lett zajlott le a Verhovay Egylet konvenciója Pitts­­burghban. Az amerikai ma­gyarság őszinte és igaz örö­mére a Verhovay Egylet ve­zetése és irányítása a régi kipróbált kezekben maradt. BENCZE JÁNOS és RÉVÉSZ KÁLMÁN főtitkár és a körü­löttük csoportosuló vezető egyéniségek elsöprő győzel­met arattak az alattomos, robbantó munkát végző ap­ró - cseprő akarnokokkal szemben. Bencze János, Ré­vész Kálmán és az újravá­lasztott vezetőség tovább vi­szi a Verhovay Egyletet egyenes, emelkedő és az amerikai magyarság érdeke­it önzetlenül szolgáló utján. Őszinte együttérzéssel kö­szöntjük a Bencze János és Révész Kálmán vezetése alatt felsorakozó értékes gárdát, amellyel szemben eredmény telennek bizo­nyult mindaz a sok intrika, amit jobb ügyhöz méltó buz­galommal követtek el a Ver­hovay Egylet igazi érdekei ellen összeesküvő sötét ele­mek. Teljessé tette a Verho­vay Egylet régi gárdájának győzelmét, hogy sikerült megtisztitayii a leg nagyöbb amerikai magyar szervezet levegőjét Rettman- Henry penetráns személyétől és az alvilági sötét célokat szol­gáló aknamunkájától. Ahogy mi azt előre megjósoltuk: Rettmann ur végkép s mind­örökre eltűnt a sülyesjtöben. Ere dmé'nyekben gazdag, értékes és hasznos munkát várunk a Bencze János és Révész Kálmán hivatott ve­zetése alatt álló Verhovay Egylettől és hozzájuk min­den tekintetben méltó társa­ik minden bizalmat megér­demlő munkájától. Reentered as second class matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y. under the Act of March 3. 1879 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST., NEW YORK, 21, N. Y. Phone: Butterfield 8-6168 VOL XXVI—No. 36 NEW YORK.N. Y„ SEPTEMBER 29, 1951 * EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT JEWISH NEW YEAR 1945--1951 By Rabbi Daniel M. Lowy As the Jewish New Year approaches and I meditate on the coarse sharp sounds of the ram’s horn which awaken the Jew to his spiritual re­sponsibilities, I am reminded of a New Year service which took place on the Island of Guadalcanal just six years ago. The chapel, constructed by the> natives from palm branches and leaves, was a very simple structure both in­side and out. The electric chandeliers were made from the shells of coconuts, and the seats unlike the soft plush­­pews of many synagogues and churches today were hard •wood benches. The altar was i a convertible one serving four I different religions, Catholic, Protestant, Jewish and Mor­ula'll. Fouf religions serving one God each in their own way managed to use one place of worship. Today it is a syn­agogue, tomorrow it is a church, and the next day, a temple . . . And as there was a meeting of religions within the confines of this chapel, so there was a meeting of the minds of men. For example, many service men never came into contact with Jews or Judaism until their tour of duty in the arm­ed forces. Therefore, just be­fore Rosh Hashonoh when Jewish soldiers, sailors and marines flocked to services, the time was ripe for their non-Jewish comrades to ask questions about these Holy Days and about the Jewish faith in general. I remember one driy as I was riding with a friend of mine, John Nagy, in a Malaria Control Jeep, we . tarted to discuss religion He was a P; »testant from <^)hiu and he tud me in all serious­ness that he was led to be­lieve that Judaism was some kind of “Voodoo” religion. He asked me to explain to him our beliefs and why tnese High Holy Days were impor­tant to every Jew. I began by telling him about the Ram’s Horn or Shofar which has been blown for thousands of years in this season to awaken within the people their sense of justice and righteousness. Every Jew must rectify his misdeeds toward his fellow­­man before he can stand be­fore God on these holiest of days and ask forgiveness. The shofar is also blown to remind us of the Ram which was sac­rificed in place of Isaac when God tested Abraham’s loyalty on Mt. Moriah. The moral of this story has become a cardinal principle of Judaism, namely that there is nothing more important than the pre­servation of human life. In fact, every statute in Jewish Law conflicting with this ba­sic concept might be broken when necessary. As Sgt. John Nagy listened, he was amazed to find that Judaism was another of the great faiths standing side by side with his in the effort to create a finer world to live in. On the Eve of Rosh Hasho­noh, John drove me to the Tenaru chapel. He came in for a while and I explained to him the different parts of the Jewish altar and their signi­ficance. Out of curiousity he remained for the evening ser­vice. He learned that night who the Jewish people were, and what they stood for. This was Rosh Hashonoh, 1945. And what is the picture for 1951? Once again most of us are back in civilian life and the plush-pews are again in style. The interfaith chap­els no longer exist in any form and each religious group is withdrawn into its own cubby hole—and is more pro­vincial than ever. What c’-ance has religion to teach the vgrld the pathways to peace when its supporters are so divided? This is a time when all religious groups must stand together behind one front and make tha world feel their weight. We must find unity through our differ­ences and use that unity to Win freedom for all peoples and to uphold the dignity of man. It is up to us to save a degenerating world. If we cannot do it, no one else can. ★ This is the message of Rosh Hashonoh. When the Ram’s horn is blown, it is not only blown to awaken Israel, but to awaken the entire world to this, our cause. Fellegi Teri a lenese Lmntern”-bem Fellegi Teri, a ragyogó te­hetségű énekesnő, aki a sa­ját útjait járva, Európában és Amerikában egyaránt az első vonalban teljesiti mü­­v ész munkáját, október 2-tól újra minden este a Vienese Lantern-ben szerepel. Fellegi Teri a maga telje­sen egyéni módján, igaz mű­vészettel előadott dalaival New Yorkban éppen úgy be­énekelte magát a közönség szivébe, mint Budapesten, Bécsben és Párisban. Az ő műsora és művészi stílusa senkiével sem hasonlítható össze. Semmi kétségünk benne, hogy a magyar kö.-ö ég ok­tóber másodikától kezdve tömegesen fogja látogatni a Vienese Lantern-t (212 East 79 Street), hogy gyönyör­ködhessen Fellegi Teri gaz­dag, magasnivóju gyönyörű műsorának minden egyes számában. “AZ EMBER” ELŐFIZETÉSI iiiiniiiiiiiMimtmiíitsímiiítiiiiiiiiiiii Dátumok... Szeptember volt, még nyíltak a völgyben a kerti virá­gok — de hűvös, csípős és finom ezüst dérrel meghintett volt a reggel, hogy Anyám először simogatott végig moso­lyával. Lágyan suhant át a mosoly a kis vörös, ráncos arcon, kéz érintésébe talán belerezzent volna a parányi teremtmény, melyet most fürösztöttek életre, egy percre megmártottak a lét jeges, örvénylő vizében, és valahonnan, messziről hozott sejtések, és a rátörő félelem didergették szivét. Az élet indult meg ezen az őszi hajnalon, melynek ne­hézen sütött fel napja, szinpompájába rozsda mart és fa­gyosak voltak virágai. • A tizenkettedik szeptember elsejének kongattak nem­rég szerte a világon a harangok, és talán a százhuszadik évfordulón is ilyen tüzet kiabálóit sikoltó, ilyen életet sirató tragikus, ilyen szivet pörölyö&ő bűnbánó hangja lesz a ha­rangoknak, mely a második világháborúnak és áldozatai­nak emlékére megszólal. Úgy kelt a nap azon a reggelen, vérszinü koronggal, sugártalanul. Izzó, rőt színe nem halványult és oszlott, az ég kékje feketébe fordult, fehér bárányfelhői perzselten foszlottak széjjel. Lent a földön még ott égtek a nyár va­rázspalettájáról lekerült szivek, smaragd- és rubinszinü szőlőszemek sűrű láncai díszítették a hegyeket. Aztán jött az őrült mázoló, kerge ecsetjével átfutott a tájon, és a szü­ret is az ő szüret je lett. Majd hat esztendőn át taposták számára szeges csizmás vincellérjei az utat, —és sűrű, ré­szegítő, piros borát. • 1915 szeptember elsejének éjszakáját virrasztón töl­tötték egy haza felé tartó hajó utasai. Valahonnan a Duna mellől sodródtak el, kis bárkán a mindent elmosó vizözön-Irto: JUNGRE1SZ ELZA ben. A megáradt folyóknak nincsenek gátjaik, égő orszá­goknak határaik, a bárka sem érezte meg, mikor hagyta el Orsovát ... A hullámok vitték, fel-le, ország és ország kö­zött, élet és halál között, Linznél lefutott örvényes mélyre, aztán mégis felszínre dobta később a Földközi-tenger sze­szélye. Most virrasztottak a hajón s várták a hajnalt, mely­nek rózsaszín uszályát fehér sirályok vitték ünnepélyesen a Part felé. A bárka nekiütődött az Ararát lábának, az olaj­­faerdök közül kifutott egy könnyű reggeli szél, és mint virággal dobálta meg a viharvert sajkát, olajágról letépett ezüstös levelekkel . . . 1951 szeptember elseje, csak olyan mécsgyujtó, egy­szerű nap volt, mint szekrényben őrzött, templomba járó ruhákat, nehéz rojtu fekete kendőket, vettük elő és öltöt­tük magunkra az emlékezést. Partraszállási engedélyünket, melyet angol hatóság állított ki, annak idején és angol hatóság vizsgált át, beszol­gáltattuk azóta, mint az értéktelenné vált pénzt, és az ál­lampolgárságunkat megpecsételő “Alapokmány” tulajdo­nosává váltunk mindnyájan. Az az embercsoport, melyet népként vertek el és amely közösségben érkezett meg, szétszéledt és járta a maga egyéni útját. Lágerek és kegyes vendéglátók, fertőtlenítő­szerrel fogadták a menekülteket, az ország maró verítéké­vel fürösztötte őket meg. De kemény bölcsőjük nem adott mindjárt nyugalmat, első lépéseik bizonytalanok voltak és első szavaik idegenek, dadogok. És úgy tűnt, a ‘‘nehéz ajku”-ság öröksége végké­pen megmarad, hiszen az angyal csak nagyon későn, szinte az utolsó percben, tüzes parázs perzselésén keresztül rán­totta ide azokat, akiknek keze a szemfényvesztő, rontást hozó aranyos tál után nyúlt. _ Szeptember elseje, a végzetes dátum, azonban ezúttal

Next

/
Thumbnails
Contents