Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)

1951-09-29 / 36. szám

A Verhovaykcnvenció után

Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott le a Verhovay Egylet konvenciója Pittsburghban. Az amerikai magyarság őszinte és igaz örömére a Verhovay Egylet vezetése és irányítása a régi kipróbált kezekben maradt. BENCZE JÁNOS és RÉVÉSZ KÁLMÁN főtitkár és a körülöttük csoportosuló vezető egyéniségek elsöprő győzelmet arattak az alattomos, robbantó munkát végző apró - cseprő akarnokokkal szemben. Bencze János, Révész Kálmán és az újraválasztott vezetőség tovább viszi a Verhovay Egyletet egyenes, emelkedő és az amerikai magyarság érdekeit önzetlenül szolgáló utján.

Őszinte együttérzéssel köszöntjük a Bencze János és Révész Kálmán vezetése alatt felsorakozó értékes gárdát, amellyel szemben eredmény telennek bizonyult mindaz a sok intrika, amit jobb ügyhöz méltó buzgalommal követtek el a Verhovay Egylet igazi érdekei ellen összeesküvő sötét elemek. Teljessé tette a Verhovay Egylet régi gárdájának győzelmét, hogy sikerült megtisztitayii a leg nagyöbb amerikai magyar szervezet levegőjét Rettman- Henry penetráns személyétől és az alvilági sötét célokat szolgáló aknamunkájától. Ahogy mi azt előre megjósoltuk: Rettmann ur végkép s mindörökre eltűnt a sülyesjtöben.

Ere dmé'nyekben gazdag, értékes és hasznos munkát várunk a Bencze János és Révész Kálmán hivatott vezetése alatt álló Verhovay Egylettől és hozzájuk minden tekintetben méltó társaik minden bizalmat megérdemlő munkájától.

Reentered as second class matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y. under the Act of March 3. 1879

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST., NEW YORK, 21, N. Y. Phone: Butterfield 8-6168

VOL XXVI—No. 36 NEW YORK.N. Y„ SEPTEMBER 29, 1951 * EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT

JEWISH NEW YEAR

1945--1951

By Rabbi Daniel M. Lowy

As the Jewish New Year approaches and I meditate on the coarse sharp sounds of the ram’s horn which awaken the Jew to his spiritual responsibilities, I am reminded of a New Year service which took place on the Island of Guadalcanal just six years ago.

The chapel, constructed by the> natives from palm branches and leaves, was a very simple structure both inside and out. The electric chandeliers were made from the shells of coconuts, and the seats unlike the soft plushpews of many synagogues and churches today were hard •wood benches. The altar was i a convertible one serving four I different religions, Catholic, Protestant, Jewish and Morula'll. Fouf religions serving one God each in their own way managed to use one place of worship. Today it is a synagogue, tomorrow it is a church, and the next day, a temple . . . And as there was a meeting of religions within the confines of this chapel, so there was a meeting of the

minds of men.

For example, many service men never came into contact with Jews or Judaism until their tour of duty in the armed forces. Therefore, just before Rosh Hashonoh when Jewish soldiers, sailors and marines flocked to services, the time was ripe for their non-Jewish comrades to ask questions about these Holy Days and about the Jewish faith in general. I remember one driy as I was riding with a friend of mine, John Nagy, in a Malaria Control Jeep, we . tarted to discuss religion He was a P; »testant from <^)hiu and he tud me in all seriousness that he was led to believe that Judaism was some kind of “Voodoo” religion. He asked me to explain to him our beliefs and why tnese High Holy Days were important to every Jew. I began by telling him about the Ram’s Horn or Shofar which has been blown for thousands of years in this season to awaken within the people their sense of justice and righteousness. Every Jew must rectify his

misdeeds toward his fellowman before he can stand before God on these holiest of days and ask forgiveness. The shofar is also blown to remind us of the Ram which was sacrificed in place of Isaac when God tested Abraham’s loyalty on Mt. Moriah. The moral of this story has become a cardinal principle of Judaism, namely that there is nothing more important than the preservation of human life. In fact, every statute in Jewish Law conflicting with this basic concept might be broken when necessary.

As Sgt. John Nagy listened, he was amazed to find that Judaism was another of the great faiths standing side by side with his in the effort to create a finer world to live in.

On the Eve of Rosh Hashonoh, John drove me to the Tenaru chapel. He came in for a while and I explained to him the different parts of the Jewish altar and their significance. Out of curiousity he remained for the evening service. He learned that night who the Jewish people were,

and what they stood for.

This was Rosh Hashonoh, 1945. And what is the picture for 1951? Once again most of us are back in civilian life and the plush-pews are again in style. The interfaith chapels no longer exist in any form and each religious group is withdrawn into its own cubby hole—and is more provincial than ever.

What c’-ance has religion to teach the vgrld the pathways to peace when its supporters are so divided? This is a time when all religious groups must stand together behind one front and make tha world feel their weight. We must find unity through our differences and use that unity to Win freedom for all peoples and to uphold the dignity of man. It is up to us to save a degenerating world. If we cannot do it, no one else can. ★

This is the message of Rosh Hashonoh. When the Ram’s horn is blown, it is not only blown to awaken Israel, but to awaken the entire world to this, our cause.

Fellegi Teri a lenese Lmntern”-bem

Fellegi Teri, a ragyogó tehetségű énekesnő, aki a saját útjait járva, Európában és Amerikában egyaránt az első vonalban teljesiti müv ész munkáját, október 2-tól újra minden este a Vienese Lantern-ben szerepel.

Fellegi Teri a maga teljesen egyéni módján, igaz művészettel előadott dalaival New Yorkban éppen úgy beénekelte magát a közönség szivébe, mint Budapesten, Bécsben és Párisban. Az ő műsora és művészi stílusa senkiével sem hasonlítható össze.

Semmi kétségünk benne, hogy a magyar kö.-ö ég október másodikától kezdve tömegesen fogja látogatni a Vienese Lantern-t (212 East 79 Street), hogy gyönyörködhessen Fellegi Teri gazdag, magasnivóju gyönyörű műsorának minden egyes számában.

“AZ EMBER” ELŐFIZETÉSI

iiiiniiiiiiiMimtmiíitsímiiítiiiiiiiiiiii

Dátumok...

Szeptember volt, még nyíltak a völgyben a kerti virágok — de hűvös, csípős és finom ezüst dérrel meghintett volt a reggel, hogy Anyám először simogatott végig mosolyával. Lágyan suhant át a mosoly a kis vörös, ráncos arcon, kéz érintésébe talán belerezzent volna a parányi teremtmény, melyet most fürösztöttek életre, egy percre megmártottak a lét jeges, örvénylő vizében, és valahonnan, messziről hozott sejtések, és a rátörő félelem didergették szivét.

Az élet indult meg ezen az őszi hajnalon, melynek nehézen sütött fel napja, szinpompájába rozsda mart és fagyosak voltak virágai.

•

A tizenkettedik szeptember elsejének kongattak nemrég szerte a világon a harangok, és talán a százhuszadik évfordulón is ilyen tüzet kiabálóit sikoltó, ilyen életet sirató tragikus, ilyen szivet pörölyö&ő bűnbánó hangja lesz a harangoknak, mely a második világháborúnak és áldozatainak emlékére megszólal.

Úgy kelt a nap azon a reggelen, vérszinü koronggal, sugártalanul. Izzó, rőt színe nem halványult és oszlott, az ég kékje feketébe fordult, fehér bárányfelhői perzselten foszlottak széjjel. Lent a földön még ott égtek a nyár varázspalettájáról lekerült szivek, smaragd- és rubinszinü szőlőszemek sűrű láncai díszítették a hegyeket. Aztán jött az őrült mázoló, kerge ecsetjével átfutott a tájon, és a szüret is az ő szüret je lett. Majd hat esztendőn át taposták számára szeges csizmás vincellérjei az utat, —és sűrű, részegítő, piros borát.

•

1915 szeptember elsejének éjszakáját virrasztón töltötték egy haza felé tartó hajó utasai. Valahonnan a Duna mellől sodródtak el, kis bárkán a mindent elmosó vizözön-Irto: JUNGRE1SZ ELZA

ben. A megáradt folyóknak nincsenek gátjaik, égő országoknak határaik, a bárka sem érezte meg, mikor hagyta el Orsovát ... A hullámok vitték, fel-le, ország és ország között, élet és halál között, Linznél lefutott örvényes mélyre, aztán mégis felszínre dobta később a Földközi-tenger szeszélye. Most virrasztottak a hajón s várták a hajnalt, melynek rózsaszín uszályát fehér sirályok vitték ünnepélyesen a Part felé. A bárka nekiütődött az Ararát lábának, az olajfaerdök közül kifutott egy könnyű reggeli szél, és mint virággal dobálta meg a viharvert sajkát, olajágról letépett ezüstös levelekkel . . .

1951 szeptember elseje, csak olyan mécsgyujtó, egyszerű nap volt, mint szekrényben őrzött, templomba járó ruhákat, nehéz rojtu fekete kendőket, vettük elő és öltöttük magunkra az emlékezést.

Partraszállási engedélyünket, melyet angol hatóság állított ki, annak idején és angol hatóság vizsgált át, beszolgáltattuk azóta, mint az értéktelenné vált pénzt, és az állampolgárságunkat megpecsételő “Alapokmány” tulajdonosává váltunk mindnyájan.

Az az embercsoport, melyet népként vertek el és amely közösségben érkezett meg, szétszéledt és járta a maga egyéni útját. Lágerek és kegyes vendéglátók, fertőtlenítőszerrel fogadták a menekülteket, az ország maró verítékével fürösztötte őket meg.

De kemény bölcsőjük nem adott mindjárt nyugalmat, első lépéseik bizonytalanok voltak és első szavaik idegenek, dadogok. És úgy tűnt, a ‘‘nehéz ajku”-ság öröksége végképen megmarad, hiszen az angyal csak nagyon későn, szinte az utolsó percben, tüzes parázs perzselésén keresztül rántotta ide azokat, akiknek keze a szemfényvesztő, rontást hozó aranyos tál után nyúlt. _

Szeptember elseje, a végzetes dátum, azonban ezúttal