Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)

1951-02-10 / 6. szám

[roth hermán!

Nehéz szívvel írjuk ezeket a fájdalomban fogant sorokat. A new yorki magyarság széles köreiben kelt részvétet Roth Herman, a valóban közszeretetben álló üzletember elhunyta. Hetvenkét esztendős korában távozott el valamennyiünk kedves és példátlanul népszerű “Roth bácsija" az élők sorából. Az utolsó hónapokban már súlyosan beteg volt, de majdnem távozása napjáig ott állt a posztján: a nyolcvankettedik ucca és első Avenue sarkán lévő üzletében és bár tekintete egyre felhősebb, szinte óráról-órára szomorúbb lett, mindvégig szokott baráti kedvességével fogadta vevőit, akiket roskadozva is páratlan előzékenységgel kiszolgált. Roth bácsinak minden vevője, szinte kivétel nélkül személyes barátja volt, aminthogy ő maga is hűséges barátja maradt mindenkinek, aki valaha is belépett szépen felépített, virágzó üzletébe.

Szinte nehéz elképzelni a nyolcvankettedik ueca és az első Avenue környékét Roth Herman általánosan ismert, páratlanul rokonszenves személye nélkül. Pedig szomorú tény, hogy Roth Herman örök álomra hunyta meleg tekintetű szemeit és soha többé nem láthatják őt hívei, barátai, akiknek számára mindenkor bensőséges örömet jelentett találkozni, kezet fogni és elbeszélgetni ezzel a jószivü, derék, igaz emberrel. Roth Herman a szó legnemesebb értelmében melegszívű, áldozatkész, nagyon jó ember volt, aki kötelességének, valóságos missziójának érezte segíteni a szegényeken, a szükölködőkön. Ezek árvultak el a legjobbam^csaRngm úgy, mint lesújtott, gyászöaborult, hozzá minden tekintetben méltó özvegye, imádott gyermekei, unokái, szükebb családjának tagjai most, amikor örökre megszűnt dobogni jó szive.

És gyászolják az eltávozottat a barátok és tisztelők nagy tömegei, akik szerdán délelőtt tíz órakor könnyes szemekkel állták körül a Central Funeral Chapel-ben Roth Herman virágokkal elborított koporsóját.

GÖKDÖR FMRMNCFOUTIJUU

Reentered as second class matter Aug. 4, 1942. at the post office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 187#

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST., NEW YORK, 21, N. Y. Phone: BUtterfield 8-6168

VOL. XXVI. — No. 6 NEW YORK, N. Y., FEBRUARY 10, 1951 EGYES SZÁM ÁRA 15 CENT

BUDAPESTI LEVÉL

KEDVES BÁTYÁM!

Mivel most nem kézzel írok, talán nehéz volna kitalálni, hogy ki irta ezt a levelet, ugyanis bizonyára észrevették, hogy nem szokásom aláírni soha. Meg kell mondanom, hogy nem hanyagságból nem szoktam aláírni, hanem mert az ember soha nem lehet eléggé óvatos. Még igy is állandó nyugtalanságban vagyok egy-egy levél után, azt lehet mondani hetekig.

Tulajdonképpen amit megírok, az nem is rendkívüli, de általában ma itt az a helyzet, hogy senki nem mer egy hangos szót sem mukkanni és mondani. Még a legjobb szomszédaiban és barátaiban sem bizhat meg, mert soha nem lehet tudni, mire ébred, illetve virrad. Tudvalévő ugyanis, hogy az éjjeli nyugalom szempontjából nem éppen kivánatos, ha például valaki — bár minden ok nélkül — váratlan éjjeli látogatókra számíthat, esetleg csak egy levél miatt.

Tudvalévő dolog volt mindég, hogy ha valaki Angliában beszédet akart mondani politikai felfogásáról nagyobb tömeg előtt, ezt bármikor megtehette anélkül, hogy ebbeli tevékenysége miatt egy szó szemrehányásban vagy bántódásban lett volna utólag része.

Próbálna csak valaki akár egy szót is mondani kisebb társaság előtt arról, ami neki nem tetszik . . . valószínűleg többé nem volna szüksége sem táplálékra sem ruhára, mert minden életfunkciót hamarosan beszüntetne.

Remélem elég világosan fejeztem ki magam.

Egy legutóbbi, rokonainktól érkezett levél olvasásakor ugyanis megdöbbenten vettem észre, hogy — szerintem legalább is — nagyon gyenge fogalmaik vannak a mi tulajdonképpeni helyzetünkről. Pedig, ha hallgatnák rádiójuk adásait, amelyeket a mi részünkre tartanak, tisztában lennének mindennel. Értem ezalatt nemcsak a ga&nasági. élelmezési helyzetet, hanem mindent, ami életünk legapróbb részleteire is kiterjed. Életünk ugyanis lényegében változott meg. Nem kívánok egy mindenre kiterjedő ismertetést Írni, mert valószínűleg úgy sem érkezne meg levelem, mindössze azzal próbálom jellemezni a dolgot, hogy minden ember rettenetes lelki depresszióban él: általában mindenki állandóan hazudni és képmutatni kénytelen s a tetejébe még

Kénytelen vidám arcot vágnia, hogy észre ne vegyék. Ezenkívül nemcsak a fizikai munkások dolgoznak erejük legvégső megfeszítésével, hanem mindenki a maga munkahelyén, sokkal többet, mint amennyi normális körülmények között szükséges volna. Az élet minden területe agyon van komplikálva azért, hogy minden művelet és esemény ellenőrizhető legyen. A jelszó ugyanis az (természetesen nincsen kimondva, de a gyakorlat szerint:), hogy senki sem megbízható, mindenki után leselkedni kell!

Vonatkozik ez természetesen még az otthoni családi életre is, de elsősorban a munkahelyre. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy mikor hazamegyek, eszem valamit és esem az ágyba holtfáradtan, pedig talán nem is a munka nagy mennyisége, hanem főképpen az általános idegkimerülés miatt, amely általánosabb manapság hazánkban, mink az influenza. Azt mondják a tébolydák mind tele vannak, úgyszintén az OTI idegkezelő osztályai is, amely most a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ nevet viseli.

Szerencsések az olyan természetű emberek, akik “semmit nem szívnak mellre.” Mi azonban nem ilyenek vagyunk. És ez egy tragédia.

Nem tudom, ftögy mindezek'a dolgok mennyire érdeklik a kint élőket, ue ha esetleg igen, úgy a mai magyar újságokba való belepillantás már körülbelül elegendő arra, hogy nagyjából képet lehessen alkotni helyzetünkről. A rádió is megfelelően tájékoztat. Tudom, hogy panaszkodásom értelmetlen és hiábavaló, de mégis szükségesnek tartottam a tájékoztatást, mert a legutóbbi levelükből azt olvastam ki, hogy teljesen elképzelhetetlen az ottaniak számára, hogy itt milyen körülmények között élnek az emberek milliói.

Amikor azt írják például újságjaink, hogy a dolgozó százezrek “önként felajánlották egyhavi keresetűket a béke mer védésébe,” ekkor el lehet képzelni, hány kéz szorul ökölbe. Vagy például kenctteljesen kimondják, hogy tilos a túlórázás, de aki nem végzi el határidőre azt a munkát, amihez dupla idő sem volna sok — jaj annak!

Szeretném, ha ezekre a dolgokra konkréten nem reagálnának a válasznál, csak azt szeretném tudni, hogy megkapják-e ezt a levelet | egyáltalában. (ALAIRAS)

Budapest, 1951. január 24.

EZ IS HISZTÉRIA

Irta: KÉRI PÁL

Nehéz dolog mindörökre elbúcsúzni a new yorki magyar életnek ettől a nagyon értékes és méltán szeretett, felejthetetlenül kedves alakjától. Sokszorosan nehéz és elmondhatatlanul szomorú ez a búcsú annak részéről, aki ezeket a bánatos sorokat írja és aki Roth Herman legszűkebb baráti köréhez tartozott hosszú esztendők óta. Valahogy úgy érzem, hogy magam is a gyászoló család egyik tört szivü tagja vagyok, aki Roth Herman özvegyével és elárvult gyermekeivel együtt siratom ezt a drága jó embert. Nyugodalmas, csöndes, szép álmokat kívánok, kedves Roth bátyám.

GÖNDÖR FERENC

mOüR ind*.

saving5

Szomszédunkban egy idősebb özvegy asszony él. Délről jött fel ide a jenkik közé. Az urát valami Dél-i verekedés-j ben lelőtték, mire ő mindenét pénzzé tette, berendezett magának egy nagy lakást New Yorkban, bútorozott szobákat ad ki és nagyon meg volna elégedve azzal ahogy éldegél.

| Csak egy nagy baja van. “Milyen jól megvolnék most a la-!

] kóimmai — mondja — már pénzem is van a bankban, és 'erre jön a nyakamba ez a ronda atombomba. Minek is jöt; tem föl ebbe az istenverte New Yorkba, maradtam volna a Délén, azzal a kutya se törődik, hogy atombombát dobjon oda . . De minek jönni a szomszédasszonnyal. Elég “Az I Ember”-1 olvasni. Aszondja ez az előkelő orgánum, Vértes jMarcelünk kiáljitását méltatván: “Ki vesz ma képeket, az! atombomba előrevetett árnyékában!” . . . Azonkívül pedig köztudomású bróker-körökben, hogy a messzi külvárosok-! | ban, valamint a nagyvárosok közelében a helységekben, | fölment a családi házak ára, mert az emberek ott biztosabbnak érzik magukat az atombombától. Ez a dolog magában, hogy az emberek kifele mennek lakni a lehetetlenségig tulrakott nagyvárosokból, ez még egészséges volna,

: sok okból.

Nem egészséges azonban az, ahogyan az emberek a “polgár-védekezésre” reagálnak. Ez már hisztéria. Még csak ja hisztériának eleje, de már az. Általában, Igyekeznek nem ! törődni a polgár-védekezés szervezésével, ezért is nem jelentkeznek elegen, de ha eszükbe jut. nincs más válaszuk rá, csak a kétségbeesés és béna borzalom. Mintha azt mondogatnák magúkban fél-ötudatlan: úgyis minden hiába, itt a világ vége.

A polgár-védekezés megszervezése, olyan világban mint ja mai, amikor a háborút kell elhárítani, az normális és magától értetődő dolog. Olyan, mint hogy a katonának puskát adnak a kezébe és megtanítják azzal bánni, végül mintha a puska már testének egy tagja volna. Arra akarják a polgárt rászoktatni, hogy ha majd egyszer jönne a levegő-égbeli veszedelem, rajta nyargalván az atombomba is, akkor gépies biztonsággal csinálja mindazt ami kell, hogy' a veszedelem hatását a lehető legcsekélyebbre csökkentse. És főként: ország-világnak tudomására adni', hogy ide nem érdemes — majd ha már valamikor az oroszok képesek lesznek is rá — nem érdemes akkor sem ide atombombát ejteni, csak azért hogy pánikot keltsenek vele, — mert nem lesz pánik. A polgári lakosságot még idejébe, még mikor j nem is fenyeget közvetlen veszedelem, begyakorolják, bedrillelik, begépesitik rá, hogyan viselkedjen, hogy emberéleiben lehető kevés kár essen. És hogy ne legyen vad riadalom. Ami lélekállapotban megbéníthatná a húszszorosán oly vészes megtorlás számítón nyugodt végrehajtását. Ezzel a gondos előkészülettel is, tulajdonképpen csak az egész mai fegyverkezés főcélját követik, azt, hogy ne legyen háború, hogy megakadályozzák, megelőzzék a háború kitörését. és ezzel tehát megakadályozzák az atombomba zuhan! tását is.

Ezt a begépesitését a lakosságnak még idejében kell j megkezdeni. Még akkor, amikor nincs közvetlen veszede! lem. Amikor még ráérünk megszoktatni magunkat a veszé! delem szelére. Egyelőre, az oroszoknak nincs módjuk rá, az atombombát idejuttatni. Az oroszok legnagyobb stratéjgiai repülője — olyan nehéz teher hordására szánt gépe, j amelyik e terhet nagy messzeségre, az ellenfél termelő központjai és városi gócpontjai elpusztítására birja hordani — I az oroszok legnagyobb ilyen gépe, az amerikai B/29-nek

Március 17-én, szombaton este “AZ BUBER” miivészestélye és bálja a Roosevelt Hotelben