Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)
1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám
July 4, 1943. Az Ember 43-ik oldal. Találkozásom Az Emberrel Irta: SCHULTZ IGNÁC Minden jubileum, ha még olyan személyes is: egy kevéssé visszanézés a Múltba és ezért jó, hogy — ritkán {tan. Huszonöt esztendeje múlt volna, hogy Budapest, Pozsony. Bées, Oslo és végül New York? . . . Eltü'nődöm rajta, bizony huszonöt esztendeje, és ebből egyetlenegy sem olyan, hogy ne találkoztam volna “Az Ember”-rel, vagy ne lettem volna hűséges ba-j rátja. De talán szépen sor-; jában mondom el a kezdet, a hőskor és végül az embertelen mában való találkozásomat Az Emberrel . . . * Először akkor, mikor Bird Mihály Budapesten, a Világosság nyomda pince-1 jében rajzolta Az Ember megjelenését hirdető első falragaszt. A “Népszava” rotációs gépe mellett, valami furcsa, zsákokból készült spanyolfal mögött volt a “műterem”, a f estékes bödönyök, az üres sörösüvegek és a sok, nagyon sok cigarettavég. Többet voltam a pincében, mint a sze^ döteremben, és olyankor mindig elszalajtott Biró sörért, pálinkáért, cigarettáért, de -a leggyakrabban szafaládét kellett hoznom olajban és ecetben a sarkon lévő Gregorovits korcsmából. Közöm volt a plakát- j hoz, az egyedüli voltam a Népszava-házban, aki “be-! leszólhattam” Bíró munkájába, szeretett nagyon és istenigazában a mindenese voltam ennek a zseniális; művésznek. Tudom, mikor boldogan és megelégedetten nekidült a pihenő rotációsnak, én meg felmásztam az acéllétrán, hogy magasan tartva a rajzot, szemlélhesse a képet. Uj volt, lázi tó ez a Biró-plakát, és egy csapásra tudta mindenki Pesten, hogy bátor, szókimondó, a Népszava erkölcsein nevelkedett ujságcsináló ember indult merészen útnak, hogy meghirdesse Az Embert. Ki ne ismerné ezt a plakátot? A sötét zárkából kitörni akaró emberfejet, amint kezeivel feszíti szét a szabadságot elzáró vasrácsot. Biró Mihály rajzolta, Göndör Ferenc és a legjobbak Írták, mi meg gverekek-fiatalok a szocialista mozgalomban, mint a mé'.zet csöpögtettiik magunkba Az Embert. így találkoztam az életre kelt Emberrel . . . * Aztán Pozsonyban. Amikor először jött be hozzánk, ott vártam a határon, hogy SCHULTZ IGNÁC semmi baja ne essék, segítettem is a határvizsgálatnál, én már tudtam, nem I (Ingám, el is hitték, be is eresztették. Sándor Ernő néven hetenként irtani a J riportokat és azok közül is egy olyan szépet, amikor Budapestről Pozsonyon át utaztak a magyarországi szociáldemokraták vezérei, mint cserefoglyok Moszkvába. Elsőnek és egyedül beszéltem velük, akiknek hoztam Az Ember üdvözletét és vittem tőlük a Bécsben emigráltakhoz szives köszöntésüket. És még annyit, hogy a vonaton való látogatásom nyolc perce alatt elfelejtettük magunknál az azóta tragikusan elhunyt, jó iKalmár Henriket, aki elfelejtett Moszkvába! utazni és mire a vonat Ma-i lackán járt, mimáraHeurigernél ültünk. És irtani a riportot Az Embernek . . . * És végül akkor, amikor bujdosásunkban megint elért bennünket a rém Oslóban, reggelre kelve a liitleráj katonái masíroztak Norvégia földjén és repülői a levegőből géppuskáztak bennünket. Május 3-án történt a bevonulás és 4-én már fogdosták ö«sze a po- \ litikai menekülteket. Nem | tudtam nyomban átkelni a határon és három hétig nyögtük az illegális tartózkodás veszélyét. Künn laktunk a tengerparton, ahol egy külön kis postahivatal működött. Egyik napon megérkezett Az Ember két száma New Yorkból. A postahivatalnál beosztott Gestapo-bérenc felfigyelt az Amerikából érkezett magva rcimíi lapra. Elolvastatták a tartalmát és megindult nyomban a keresés utánam. Az egyik derék postahivatalnok azonban hamarabb értesített, mint a Gestapo megtalált. Igv hát ott maradtak, Göndör elvtárs, a lapok s ki tudja, milyen aktacsomó lett belőle. Én azonban eljöttem és igy találkoztam utoljára Európában Az Emberrel . . . • Jussom hát, hogy üdvözöljelek (barátsággal, szeretettel Az Ember huszonötesztendős jubileuma alkalmából. Nem egy utón járunk ugyan, de végcéljainkban nincs közöttünk, ami elválaszt. Jöjjön hát az újabb huszonöt esztendő,! erőben, egészségben, bízván abban, hogy végül is győz! Az Ember minden igazság-1 talanság és gonoszság fölött. LEVELEK New Brunswick, N. J., 19b3 június 19. Kedves Göndör Uram: Hát megéltük azt a csodát, hogy Az Ember huszonötödik évfordulóját ünnepelheti! Ennek a jelentőségét a közönséges halandó, az újságolvasó ember nem tudja felbecsülni, csak az újságos ember, aki hétről-hétre átéli az amerikai magyar ujságesinálás minden kinját-baját. Rosszmájú embereket hallottam arról vitatkozni, hogy az ezüstlakodalmasoknak azért gratulál az ember, hogy ilyen hosszú ideig kibírták egymást; és hogy a részvétnyilvánitás helyénvalóbb volna, mert hogy az első huszonöt esztendő feltétlenül az élet fiatalabb és szebb fele és igy annak elmúlása inkább szomorú, mint örvendetes. Az Ember és Göndör Ferenc ezüst jubileumán ilyen kételyeknek nincs helye: feltétlenül elismerés illeti nemcsak azért, hogy lapját tüzön-vizen keresztül meg tudta jelentetni; hogy az amerikai lapok között intellektuális szempontból elejétől kezdve az első helyen állt; hogy lapjának színvonalát mindvégig meg tudta őrizni és hogy még 'az ellenségeinek és elI szül az amerikai magyarság. Ünnepelni egy harcost, a | ki 25 éve küzd hősiesen aj 1 harctéren, noha nem kiáltották ki “Hero”-nek. Nem tűztek ki a mellére medallionokat, a Mayor [ nem szorította meg a kezét, a “Daily News” photographusa előtt, tehát az újság papir, amelyen az ünnepélyes aktus megjelent volna, még nem foszolhatott semmivé, ami többé-kevésbé sorsa az ujságpapirosoknak. 25 év telt el és semmiféle egetrengető szenzációt nem írtak róla az újságok. És én mégis úgy érzem, hogy amit Maga csinált 25 év óta és különösen, amit itt Amerikában csinált, a legnagyobb heroizmus volt, a legnagyobb bátorság, a mely előtt én is meghajtom zászlómat. Maga talán nem fogja észrevenni az én zászlómat, az enyém csak a kis Woolworth lobogó, és hallom, arra “Debrecen” felé, hogy lesznek, akik rendes nagy zászlót hoznak az ünnepségre, igazi selyemből. De azért az én zászlóm is ! Zászló, sőt talán igazibb, mint az a nagy, — ott lesz a menetben, — ünnepelni Az Embert. Azt az Embert, akit Maga nekem jelent 1909 óta, akire, ha gondolok, életem boldog ifjúsága elevenedik meg . . . lenfeleinek a tiszteletét is ki tudta macának vívni; hanem főképpen azért, mert az a világ, amelyért annyi keserves küzdelmet folytatott, a beteljesülés utján van. Göndör Ferenc és Az Ember abban az irigylésreméltó helyzetijén van, hogy az első huszonöt év küzdelmes munkája után azzal a nagyszerű érzéssel lépheti át a következő negyedszázad küszöbét, hogy a régi küzdelmes álmainak és vágyainak megvalósulását fogja meghozni. Ezek az álmok és vágyak azonosak a mi álmainkkal. Ezért nagy öröm és ünnep a mi részünkre is Az Ember huszonötéves jubileuma és ezért üdvözöljük oly sok barátsággal és szeretettel. KORMOS HUGÓ és a “New Brunswieki Magyar Hírnök” * June 13th. 1943. Kedves Feri: hallom, ünnepségre ké-Maga még “karikázott” — én még csak “lapdáztam”, a mikor megismerkedtünk, emlékszik? (Csodálatos, de igy van, talán Maga nem is tudja,; hogy, ami igaz, szép és komoly dolog történt az életemben, amögött a Maga sylhouettje ott van.) A “Népszava”, Ödön, az esküvőm, az emigráció, a “Jövő”, Bécs, stb. Azóta fantasztikus Ívelések történtek mindkettőnk életében. Kicsit el is kerültünk egymás mellől, — mégis, — tudtam, hogy — van! Tudtam, hogy van egy Ember, ott a 79-ik uccában, aki, ha bajban lennék, s éj-( jel vagy nappal kellene hivnom, sietve jönne segíteni, önzetlenül, igaz hittel, minden Emberi érzéssel. És, mert tudom, hogy mennyi sok mással is tette ezt annyi évtizeden át, nyújtom a kezem, és kívánom Magának, másoknak és magamnak, hogy hagyja ifteg nekünk azt a luxust, a legnagyobb luxust a mai világban, a jóleső tudatot, hogy Maga, az Ember itt van számunkra. Amikor megismerkedtem Magával, valaki úgy hivott engem a “kis tökéletes” . . . Olyan régen volt. Nem tudom rám ismerne-e, ha úgy írnám alá ezt a levelem, meg, — talán nem is illik már rám ez a név. Azért hát minden igaz, régi barátsággal, amiből ha nem is “oroszlán”, de nagy rész Ibolyának is szól, mert viszont tudom, hogy a sikerben, heroizmusban Neki oroszlán része van, köszöntőm Magát, Magukat, Pauker Jolán. * Az Ember megindulása már nem talált otthon. Az 1900-ik évek elején más EMBER-ek terjesztették a “Világosságot”, a haladást: a Huszadik Század, a Hajnóczy Társaság, a szakszervezetek, a Párt. De nem sokáig maradtam körükben, mert már 1906-ban Amerikába hozott a La Province nevű hajö. Itt belesodródtam a S. L. P.ba, mig egyszer a külömbözö frakciók, jó magyar szokás szerint, elkezdtek furnifaragni s én faképnél hagytam a munkások megváltását. (Mert rájöttem, hogy nem a magyar furók-faragók fogják az amerikai munkásokat megváltani.) Persze rám fogták, hogy kapitalista lettem, mert későbben arra is vetemedtem, hogy részletfizetésre egy házat mertem venni, (hála a jó Istennek, még mindig fizetem a rátákat). Sokáig járt a pesti Népszava még ide, de aztán a pánik, de főként a dollár-hiány miatt abbamaradt és nagybátyám halálával egészen megszakadt a hazai kapcsolatom. Már kezdtem amerikaisodni, kezdtek érkezni a kis Yankeek is . . . A jelenben olyan Emberféle Rooseveltisták lettünk: Magyar Ház, Red Cross, War Bond aktivitással háláljuk meg, hogy itt vagyunk ebben az áldott országban. Az Ember amerikai feltámadása már jobban belevésődött emlékezetembe. Azt hiszem, mikor Szerkesztő Uram kibontotta itt zászlaját, én is egyike voltam az első jelentkezők között, mert jóhirneve megelőzte ideérkezését ... és ha jól emlékszem, még egyengettem az utat itt St. Louisban egy előadás tartására. Sajnos, körútja Chicagóban félbe szakadt és én hiába vártam, hogy az első 25 évben kezet szorítsak Az Ember szerkesztőjével, kiadójával, üzletvezetőjével ... De remélem, hogy a második 25 éven belül szerencsésebbek leszünk és alkalmunk lesz önt üdvözölni St. Louisban. Egyúttal kívánom, hogy ebben a második 25 éves ciklusban érje meg mindazt a sok jót és szépet, amiért oly hosszú j esztendők óta küzd és verek! szik, mert hogy az iránt valóban semmi kétségem sincs, hogy idővel Az Ember programja meg fog valósulni. SPITZER MIHÁLY. 1 St. Louis, 1943.