Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)
1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám
July 4, 1943. Az Ember 13-ik oldal. ELŐJÁTÉK AMERIKÁBAN Fejezet egy készülő Kossu tb-életrajzból BÉKESSY IMRE LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ. — Kedves Feri, két éve, amióta Amerikában vagyok, azt hiszem nem volt száma “Az Ember”-nek, amelybe — névvel vagy névtelenül — ne írtam volna. Most, hogy a jubileumi számra cikket kérsz, j zavarban vagyok. Miről és mit írjak? Ujságiró-természet vagyok, akit az aktualitás izgalma kerget. Munkaképességem és munkakedvem határtalan, ha az aktualitásból tudok meríteni. Talán nem is tudod, hogy mint szerkesztő a legnagyobb zsarnok vagy, akivel közel negyven esztendős újságírói pályámon valaha is találkoztam. Ha neked kézirat kell, azt Te még halott munkatársaidból is kiszorítod. S azt hiszem, j nem panaszkodhatsz rám: ha éjjel keltettél vagy hajnalban verted ki az álmot a szememből — ami elég gyakran megtörtént—mindent és mindent kellő időben — megírtam, amit kívántál. Két év óta egy napi szabadságot se adtál. Ha elutaztam, itt kellett hagynom a kéziratot vagy el kellett küldenem bárhonnan is. De “jubilálás” nem újságírói alkalom. Az ilyen megállás valami “határkőnél” ellenkezik az újságírás természetével. Az újságnak nincs j múltja és nincs jövője. Csak jelene van. Múltja: elsárguló, szétmáló, ócska papír. Ami benne maradandó: nem az övé, hanem a történelemé. Jövője: bármelyik napon örökre megszakadhat. Ha elhatározod, hogy nem nyomatod ki lapodat — vagy valamilyen szeszélyből, esetleg pénzhiányból, nem fizetnéd a nyomdaszámlát — már nincs jövő, sőt múlt se. Semmitse felejt olyan gyorsan a világ, mint egy nem létező újságot. Ezért van az is, hogy az újságnál senkise pótolhatatlan. Amikor Tóth Béla meghalt és az "Esti Levelek” megszűntek, mindenki azt hitte, hogy a "Pesti Hírlap” rengeteg olvasót fog veszíteni. Légrády Porzsolt Kálmánnak adta a rovatot, a legnagyobb ökörnek, aki valaha újságot irt. Az "Esti Levelek”, ugyanezzel a címmel és ugyanazokkal a betűkkel megjelentek továbbra is, csak éppen nem Tóth Béla irta őket. Az eredmény? A “Pesti Hírlap” olvasói észre se vették a változást; a lap példányszáma tovább emelkedett. Miért? Mert az újság folytonosságot jelent, megállás nélkül. A percből él, az aktualitásból. Jubileum nem aktuális. Miután az újság nem sorolja fel a jubileum alkalmából, ami rosszat tett — és melyik újság nem tett rosszát is? — a jubileumi szám múltbeli érdemek felsorakoztatása. Számla az olvasónak, emiékeztetés arra, hogy mivel tartozik a lapnak. Azt hiszed, az olvasó szereti ezt? Senkise fizet szívesen számlát. Meg aztán: jubileumi szám nem lehet jó. Mindenki, aki ir bele: egy hurt penget. Az újságot azonban éppen az teszi érdekessé, hogy zenekarként szólal meg, sokféle hangszeren. Nincs az a Toscanini, aki érdekessé tudna tenni égy vonós-zenekart, amiben minden hegedűs csak pizzicatot pengetne. Jubileumi számokban mindenki csak a lap és szerkesztő dicséretét pengeti. Ami egyéb “olvasnivalót” ilyenkor a lap produkálni szokott, nem tartozik a lényegéhez. Körítés, nem hús. Vagy inkább: színes díszítés egy husnélküli tálon. Az olvasó húsevő. A hús pedig csak a napi esemény, az aktualitás. A tudat, hogy ebben a jubileumi számban minden munkatársadtól “körítést” vársz, annyira lefokozza étvágyamat a jubileumi tállal szemben, hogy — először két év óta — ennél a számnál nem hajt az irás éhsége. S mert ezzel a jubileummal visszamész a múltba, magam is csak a múlttal szolgálhatok. Tudod, hogy könyvet irok Kossuthról. Ha nem adsz túl sok munkát és be tudom fejezni, THE MAN WHO CAME TOO SOON” címmel ősszel fog megjelenni. Azt próbálom megírni, hogy Kossuth tulkorán jött. Tulkorán Amerikába, amely akkor még nem érett meg arra, hogy fiait és fegyvereit Irta: BÉKESSY IMRE. elküld je mindenhová, ahol a szabadság ügye forog kockán. Tulkorán a világra, amelynek Kossuth után még majd száz év kellett, hogy a zsarnokság veszélyét felismerje. Ennek a készülő könyvnek egyik fejezetét, amelynek cime "Előjáték Amerikában” küldöm “körítésül” a jubileumi számba. Nekem ez a készülő könyv — mint neked a jubileumi szám — első “szünet” a negyvenéves, mindig a naphoz kötött újságírói munkában. Maradna még számomra eleve szembeszállni a közkeletű érvvel, hogy "Az Ember nem újság, hanem intézmény.” Tehát van joga jubilálni. Sajnálom, Ferikém, ezt az érvet se fogadhatom el. "Az Ember” egy lapcim, éppen olyan, mint más lapé. Ha egyszer — Isten adja, csak száz év múlva — nem Te adnád ki, "Az Ember” címmel más adhat ki lapot. Ilyen lesz, hasonló, vagy egészen más, mindegy — ha érdekes lesz, olvasni fogják. Ami azonban — ha nem tudnád — valóban intézmény, az Te magad vagy: GÖNDÖR FERENC. Ez utánozhatatlan, egyedülvaló. Rád illik, amit Rubensről mondtak: “karok nélkül is nagy festő lett volna.” Ha nem lenne lapod, akkor is nagy újságíró lennél. A nagy újságíró kritériuma ugyanis az emberekre való hatásának súlya. Ha nem Írnál egy sort se, ha csak ülnél öreg karosszékedben; beszélnél, telefonálnál, járnád körül a helyeket, ahol segítségre vagy irányításra szoruló emberek várnak valamire: akkor is Te lennél Az Ember, nagy “E”-vel és kis “e”-vel. S emberként olyan intézmény vagy, mint a kikötő, ahol a hajók mindig menedéket találhatnak. Legviharedzettebb tengeri hajósok is szeretnek befutni a “honi kikötőbe.” Az amerikai magyaroknak Te vagy a "honi kikötő.” Kikötőknek szabad jubilálni is. Fáradt tengeri hajós, aki vagyok, boldognak érzem magam, hogy most már két év óta a Te kikötődben horgonyozhatok. Háromszor zuhogott az eső ezen a napon New Yorkban. A rövid szünetekben viharos, hideg szél söpört végig az uccukon. Mint olvasztott kátrány omlott el az égen a sok fekete felhő. Emberemlékezet óta nem látott város kora szeptemberben ilyen csúnya időt. Szorongás feküdte meg a lelkeket. De nemcsak az idő miatt. A kolera nem akart véget érni. Ma huszonhat halottat jelentenek egyedül New Yorkból, hatot Philadelphiából, harmincat Bufíaloból, huszonhatot Állványból. Igaz, a járvány már csökkenőben van. Az újságok már csak rövid sorokban emlékeznek meg róla. A “Progress of Cholera” állandó rovat lett, mint a “Ship News’’ vagy a “Court Calender.” Az olvasók a megszokás unalmával futják át. De az ilyen sötét, esős, hideg nap mégis csak ráemlékeztet: a halál leselkedik mindenütt. Ez egyike azoknak a napoknak, amikor az emberiség dideregve ráeszmél, mennyi nyomorúság és baj van ezen a világon. Sok new yorki polgár fölveti magának a kérdést, nem lenne-e jobb fölkerekedni és itthagyni ezt az egész átkozott civilizációt? Az aranyláz ott lenn Californiában romantikus mesének tűnik. A “Trent” nevű gőzös éppen ma futott be a new yorki kikötőbe uj rakományával, két millió dollár' értékű arannyal. Minden aranyásó átlag egy uncia,aranyat kérés naponta, sokan többet is. Igen, ■ odalenn még lehet gyorsan és sok pénzt keresni. És J odalenn örök nyár van. De vájjon nem irják-e a j levelek azt is, milyen kutyaáletűk van az aranyásóknak a Sacramento- Valley-hen? Ezrek élnek szekereken. sátrakban, összetákolt faházakban vagy a szabad ég alatt, örökké remegve puszta életükért. A hajók — többnyire ócska, piszkos, bűzös úszó koporsók — negyven napig hánykódnak a tengeren, amig a Cape Horn körül {eljutnak Californiába. És a másik ut, a Mississippi Valleyn s a Rocky Mounstainson keresztül, talán még keservesebb. Nem, a dolog nem olyan egyszerű. Hát azért küzdöttek és dolgoztak volna idefönn az északon, azért teremtették volna meg mindezt a kényelmet — vasutakat, gázvilágitást, szép házakat, üzleteket, iskolákat, egyetemeket és közintézményeket hogy most újra a pionir-élet küzdelmeibe vessék magukat? Meg aztán: ki tudja mi lesz ezzel a Californiával? Nem is tartozik az Unióhoz. És ha mint harmincegyedik állam csatlakozik is az Unióhoz, valószínűleg rabszolgatartó állam lesz. Ki tagadja, hogy a rabszolgatartók vitték bele az Uniót a mexikói háborúba? Igen, ez a mexikói háború is ennek a lassan eltűnő 1849-es évnek ki nos emlékeihez tartozik. Sok pénzbe került és sok vérbe. Csontjaiban és tagjaiban érzi meg. rpjndenki. Semmi kétség, szép és gazdag területet hódítottunk meg. de ez a hódítás még sok fejfájást fog okozni. Egy rabszolgatartó,.állammal több. Az ellentétek Észak és Dél között még jobban ki fognak élesedni. És vájjon nem ringattuk-e magunkat túlságos biztonságba az Unió egysége felől a fejlődésnek ez utolsó tiz esztendejében? Valóban olyan egységes és oszthatatlan, aminőnek az ősök gondolták? Nagyon hazafiatlan dolog volt Garrisontól a Consiitution-t “a halállal való szövetségnek és a pokollal való szerződésnek” nevezni, amiért a , rabszolgaságot fenntartotta. De nem szégyenfolt-e az Unió becsületén a rabszolgatartás? Az ember úgy örült egy j esztendő előtt az európai szabadságharcoknak. Tényleg csak egy év telt el azj óta? Washington neve, a köztársaság eszméje átvilágított az Óceánon s minden, ami amerikai volt, tündöklő példaként hatott az öreg kontinensen. 1818 . . . igen, j ez a nagy remények eszten- 1 (leje volt. Milyen szörnyű fordulat rövid ejjv-esztendő alatt! Azt Írja ma Horace Greeley, a New York Tribune| bén: “Ez a végzetes 49-es I év — hát sohse akar már i véget érni pusztításaival? I Dögvész dühöngött és, még mindig dühöng, pusztító léptekkel járva széles e földön, kiirtva az élet zöld pázsitját, hogy helyet csináljon megszámlálhatatlan síroknak — nemcsak a gyöngék és betegek, hanem | a hatalmasak, a diesteljesgk. a szelídek, a kedvesek, erősek és életvidámak szá! níára is. És ez a még sötéj fehb átok, a zsarnokság, a durva erőszak és vak önzés birodalma a kevesek és nagyravágyók uralma a sokak fölött, kik amazok kényelméért és gazdagodásáért izzadva dolgoznak és éheznek, hogy jutalmul csak a megvetést és elnyo. mást kapják — mikor is volt valaha ilyen bő aratás a Sötétség birodalmában? Sicilia elárulva és elpusztítva — Sardinia eltiporva, Hóma, a nagylelkű, büszke, balsorsa Hóma, ő is ott fekszik a becstelen, hitszegő ellenség lábainál, magával rántva a Francia Köztársaságot is, amely elkövette a bűnt, hogy nem akart segédkezni a testvérköztársaság letiprásánál. Németország — átpártolt az abszolutizmus táborába s a német nép, ha gondolkodik is, szólni már nem mer, mert a szuronyok mellének vannak szegezve s a demokrácia megint halálos bűn, amióta királyi ellenségei ismét magukhoz tértek és megtalálták újra ostoba és szívtelen katonai zsoldosaikat. És hogy a szabadság temetkezési pyramisa
