Az Ember, 1941 (16. évfolyam, 41. szám)
1941-11-01 / 41. szám
NOVEMBER 1. Az Ember 35 meg a régi gyilkosságot is felrótták neki, amiért becsületesen leüldögélte a büntetést és megint csak halálra ítélték és éreztem előre, hogy itt már a sorsolás sem segít. Jimmyt be fogják vinni a gázszobába, ahonnan már csak holtan távozhat, ha ugyan ezt távozásnak lehet nevezni. De Jimmy szerencsés fickó volt és megint “Élet”et húzott. Vidáman kezdte megint kitölteni büntetését, még nevetett is hozzá, mert ilyen fiú volt ez a Jimmy, minden apróságnak tudott örülni, ami mást elszomorított volna. — Tíz év múlva megint történt valami örvendetes az államban és a kormányzó megint közkegyelmet adott. Jimmy most már negyven éves volt, benőtt fejelágya. — De az a pajkos vére csak kergette, úgyhogy hamarosan megint gyilkosságba keveredett és én megtudtam, hogy a bíróság most végezni akar egyszersmindenkorra ezzel a Jimmy dologgal. Elhatározták, hogy a fekete dobozban lévő mindkét cédulára “Halál”-t fognak írni, aztán döntsön a sors, huzza Jimmy azt, amelyiket akarja. — Szomorú voltam, mint védő, de nem lehetett tenni semmit, azt hittem, legokosabb, ha előkészítem Jimmyt a legrosszabbra és megmondtam neki, mi vár rá. — Én is résztvettem az aktuson, bár nem sok jót vártam. De Jimmy biztatott:— Sohse féltsen engem, ügyvéd ur! Van nekem elég eszem. Hát felvonultak a girák, meg az ügyész ur és felmutatták Jimmy előtt, a törvény értelmében a hires fekete dobozt. — Jimmy belenyúlt, kihúzott egy kis cédulát és egy hirtelen és váratlan mozdulattal lenyelte. — Az elszö-rnyedés moraja zúgott végig a kis társaságon. Jimmy volt az első, aki a helyzet magaslatára emelkedett: — Bocsánatot kérek, de hát lenyeltem a cédulát. Ám semmi baj, hiszen ott van a másik cédula a dobozban, csak meg kell nézni, azon mi van és annak az ellenkezője lehetett azon, amit lenyeltem. — A biró bólintottt, megnézték a másik papirt, amin “Halál” volt, mint én azt előre láttam. Jimmy megint életet kapott, mosolygott. — Hát ilyen szeles volt a Jimmy, még most is ül, ha meg nem halt, mert hiába viseli jól magát az ember a fegyházban, arra mégsem lehet bazirozni, hogy minden tiz évben történik valami kellemes az államban vagy a kormányzó esaládjá_ban. Isten áldja meg... “Az Ember” tizenötéves jubileumára irta: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki református lelkész. Szeretném, ha tizenöt éves jubileuma alkalmával nemcsak megértéssel, de szivén keresztül átérezve fogadná emez egyszerű megszólításomat, üdvözletemet: Isten áldja meg.. • Egy régi becsületesebb kor világának ránk maradt kifejezése ez, amit én még gyerekkoromban hallottam és soha azóta nem tudtam elfelejteni. Magyar ember köszöntötte igy felebarátját: Isten áldja meg! Milyen nehéz nekem most a faj-gyülölet vulkanikus kitörései mellett szavakban lefordítani, élőén visszatükröztetni az igazi magyar embernek ezt a régi képét, amely képben áhkkal nagyobb az erő, mint a gonoszság és erőszak által összeabroncsolt nemzetek világának minden imperializmusában. Mennyire fontos ma, hogy az amerikai magyar ezt a régi képet lássa meg és nem a mait. Ezért üdvözlöm tizenöt esztendős jubileuma alkalmából őszintén ezen egyszerű és mégis annyi sokat kifejező gondolattal: Az Isten áldja meg! Nemcsak ünnepnap, de hétköznap is azt mondtuk egymásnak, hogy “jó reggelt”, “jó napot”, “jó estét”, vagy “Isten hozta”, “Isten áldja meg”. Milyen felséges gondolata az igazi testvéri közösségnek, amiknek értelme ma már mintha üres formaisággá lett, vagy elkopott volna a mindennapi használatban. De előttem gyönyörű köszöntése ez a magyar léleknek: Isten áldja meg . . . Élettapasztalatomon keresztül úgy erezem, hogy 'isten áldása nélkül olyan keveset, vagy semmit nem ér az ember élete munkája, küzdelme. S ezt az áldást nem nyerheti el senki, akármilyen erősnek látszik is, ha Isten nélkül gondolkozik. “Nem az erőseké a diadal és nem a gyorsaké a futás”—mondja igen szépen a biblia. Azok a nagy impériumok, a mikre visszagondolhatok az ó-kor világából nemcsak összeomlottak, fáraóit és császárjait nemcsak eltemette az idő, hanem eszközök lettek annak a nagy alkotó szobrásznak a kezében, aki az emberiség sorsát intézi és isteni gondolatai szerint a nemzetek életét végül kiformálja. Mert voltak impériumok . . . durva erőszakra épített állaHARSÁNYI LÁSZLÓ mok .. . Asszíria és Babilónia gyökerestől próbálták elpusztitani Palesztinában a kicsiny zsidó népet . . . rabságra hurcolták legtehetségesebb fiait —. de mi történt? Isten ferve valósult meg, amit a próféták jövendöltek: szétszóródott a zsidóság a világ minden nemzete között. Nagy Sándor, a világ legtehetségesebb diktátora volt. összekapcsolta a kis nemzeteket egy hatalmas görög kulturális életben, de végül nem az ő önző céljai valósultak meg, hanem ebbe a világba helyezte az isteni gondviselés a Názáreli ács-mester (iának gyö‘nyörü evangéliumi üzenetét : az emberszeretetet! így, csakis igy maradhatott ránk görög nyelven az ujtsstamentum, mert Isten keze csodálatosan működött a diktátorok akaratának ellenére. Megalakult a nagy római birodalom is. Maga az egész Földközi tenger az akkori latin világnak csak egy tava lett . . . megszületett a római jog, . . . felépültek a hatalmas és országokat összekap csoló utak ... de jött az isteni kéz . . . belenyúlt a történelem folyásába és azokon az országutakon keresztül Isten leikétől ihletett egyszerű, szegény apostolok vitték szét az emberszeretet evangéliumát! A római világ imperializmusa s maga a főváros is, a keresztyén világ székhelye lett, a hol a keresztre feszitett dicsőségére minden kardcsörtetésnél hatalmasabb lett Szent Péter templomának imára hivü harangja.... így változhat áldássá minden az alkotó kezében. Jött aztán egy uj világ. Luther Márton, aki október 31-én a Wittenbergi |Vártemplom ajtajára kiszegezte a lelkiszabadság 95 tételét, érezte, hogy Isten őt megáldotta. Lelkiismeretére hallgatva felemelte szavát a lelkiismereti szabadságot elnyomók ellen, az emberi igazságtalanságokkal szemben és felnyitotta a szegény nép előtt azt a bibliát, amelynek fedelét már a por is eltakarta. S a mikor a babonáktól megszabadult német nép boldogan énekelte: “Erős várunk nekünk az Isten” ... az az egyszerű német szerzetes érezte, hogy Isten őt megáldotta. A mai német világ koncentrációs táborában szenvedő apostolát, Niemöllert I is megáldotta az Isten, a mikor az emberi elvakultság és gyűlölet korbácsütései alatt sem némitotta el a lelkiismeretét. Csak egyetlen mondat az ajkái'ól, “az istentelenek útjára való térés”, a mint az első zsoltárunk mondja, a hitetlen világ barbarizmusára való hallgatás, a lelkészi hivatásról való lesiklás, — megmenthette volna minden szenvedéstől, nyomorúságtól, megaláztatástól. De ime a modern kornak eme nagy apostola bátran megfelelt a hitét, vallását üldözőinek: “Az én vezérem” —mondá—az, aki egykor a kerlini szószéken hirdette gyülekezetének Isten igéjét, “maga a szeretet fejedelme, az Ur Jézus Krisztus.” Élettörténetéből olvassuk, hogy ugyanazon koncentrációs táborba egy “názi” is bekerült, aki azonnal protestált, hogy egy “piszkos zsidó” mellé tették. Niemüller odament a lenézett, megalázott zsidóhoz, átkarolta, hiszen “embert”, Isten képét látta meg abban a zsidóban. S mikor ezért a mellette lévő őr korbáccsal megütötte: boldog volt, mert érezte, hogy Isten őt papi hivatásában megáldotta, erőssé tette és malesz az emberek szivében? szorítsunk még egyszer kezet egymással mi amerikai magyarok a találkozás, vagy talán már a bucsuzás megható pillanatára és, mondjuk őszintén el ezt a rövid mondatot, amivel köszöntem ma ennek az újságnak a szerkesztőjét tizenöt éves jubileuma alkalmából: ISTEN ÁLDJA MEG. gasra felemelte . . . így teszi Isten áldássá a kereszt súlya alatt az embert, amikor igaz ügyekért küzd. Nem tudom, mit mondhatott az a zsidó ember Niemüllernek, de azt tudom, mit érzett a szivében, amikor arra a keresztyén papra nézett, aki most nem a berlini szószéken, hanem a koncentrációs táborban minden szónál hatalmasabban hirdette Isten szeretetének evangéliumát. Ha majd jobb világot élünk és végre mégis csak elmúlik a véres harc, letűnik a barbarizmus gyűlöletvilága és az emberi ész találmányai nem gyilkoló szerszámok, hanem egymást boldogító eszközök lesznek, — abban az uj világban, ahol ismét Isten Uj dögkeselyűk a láthatáron Japán egyre harciasabb lesz„ Szinte látható, mint növekedik háborús kedve Hitler oroszországi előrenyomulásával párhuzamosan. Nyilvánvaló, hogy miként annak idején Mussolini tette Franciaország esetében, ki akar ja várni, sikerül-e Hitlernek megtörnie és végleg legyőznie az orosz hadsereget. S akkor nagyhősiesen megjelenne a színen mint uj háborúzó fél Oroszország és Anglia ellen, Ha a fehér fajhoz — nem nagy dicsőségére —■ odatartozó Mussolirft jelentkezhetett dögkeselyűnek, miért ne vállalja a sárga faj is ezt a becstelen szerepet? Mussolini ugyan végeredményben szintén Hitler alárendelt vazallusává kényszeredik, de Japán, úgy látszik, nem fél ettől a veszélytől. Egyelőre hullarablói ambíciók fütik és nem látja mi várna rá azokon túl. Reméli, Hitler hálás lesz neki a német világimperializmus megteremtése, a fehér faj német rabszolgasága körüli segítségéért . . . Egyelőre azonban még korai japán beavatkozásról beszélni. Az orosz hadsereg még szilárdan áll s az orpsz nép harci kitartása szivósabb és elszántabb mint valaha. A költő mondása illik reája: mind hősök ők, mind fér* fiák ... S ez a hősiesség még úgy hozhatja, hogy Japánnak nem is lesz kedve és alkalma a hullarabló nemes munkájára. Közeleg az orosz tél és a sző szoros értelmében Hitlerrel együtt az ő vérében is megfagyaszthatja a harci kedvet. Lehet még újra “békepárti” kormány Japánban! Szükséges módszerek. Washingtonból kapjuk a hirt, hogy a Departement of Justice F. Kuhn, a német náci Bund börtönben ülő vezetője ellen megtette a kezdő lépéseket arra, hogy amerikai állampolgárságától megfosszák. Ugyanakkor hire jön annak is, hogy Uptonban elkészült az első internáló tábor, amelyet hihetöcn kizárólag fascisták, főleg német nácik ártalmatlanná tételére fognak felhasználni. Nem vagyunk lelkes hivei e módszereknek. De még mindig jobb, ha mi fosztjuk meg az U, S. demokráciájának esküdt elle'nségeit az állampolgárságuktól és szabadságuktól, mielőtt, a demokrácia szabadságával visszaélve ők tehetnék ugyanezt. A demokrácia és fascizmus mai élet-halál harca idején a döre enyheség az ellenség szolgálatára volna.
