Az Ember, 1941 (16. évfolyam, 41. szám)
1941-11-01 / 41. szám
30 VP1 Az Ember NOVEMBER 1. Nincs Menekülés Irta: VÉSZI MARGIT. cvikkeres ember, aki hajszálra úgy néz ki, mint Felix Bressart moziszinész. Bemutatkozott, Mr. H. a neve, övé az üres szomszédház, mondta, de nincs vele a kulcsa. Adjam oda az enyémet, az nyitja az ő házát is. Nagyot nyeltem, pillanatig haboztam, aztán odaadtam a kulcsot Miután Mr.! H. elment a vendégeim rámtámadtak: hogyan tehettem ezt? “Holnap majd csináltatok egy reteszt az ajtóra belülről, —mondtam —nem akarom magamra haragítani. I think it’s better to appease him, don’t you think so?” “That’s what Chamberlain was thinking too,” mondta haragosan az egyik angol ur. Másnap a német szomszéd megállított a Lengyel Korridoron és megkért, ajánljam az üres üres házat barátaim körében, hátha kivenné valaki. Németül feleltem és megkérdeztem, hova való. Hollandi, mondta, németalföldi, ő dehogy német. Tiz percig beszéltem vele németül, tiszta szász a kiejtése . , . Négy hétig nem láttam ezután a “gonosz németet”, de nem láttam én mást sem: tüdőgyulladással és mellhártyagyuliadással feküdtem, nagyon rossz állapotban. Aznap, mikor az orvos először engedett ki a kertbe félórára a Lengyel Korridorban lázas aktivitást találtam: a “gonosz német” két napszámossal együtt ásott és sziklákat görgetett. A háza előtt kél mély gödör vágta ketté az utat', ami a garázsainkhoz vezet, a szélére nagy sziklákat cipeltek és végül táblát szögeztek egy póznára: “Tilos az átjárás”. Aznap este három szállító autója hajtott neki gyanútlanul az ároknak és tört össze, másnap reggel a postás véres fejjel vánszorgott ki a kocsijából; délben az egyik szomszéd félájultra ütötte magát. Telefon a hatóságoknak. Délelőtt kijött egy nagyon kedves ur és megnézte a .terepet, rázta a fejét, ők nem tudták, hogy ut vezet át azon a darab földön, a mit egy egész évre bérbe adtak neki! De minek fizetett bért ezért a használhatatlan területért, mikor a [ház üres és, amilyen rozoga, semmi remény arra, hogy kiadhassa? “Puszta gonoszságból, mondta a hivatalnok szomorúan, alighanem azért, hogy magukat bosszantsa . . . De most |már nem tehetünk semmit." Másnap reggel hétkor az ajtaján át. (Ha nem hiszik, kérdezzék meg Darvas Lilit, aki nem hitt a szemének, mikor egy Sandy nevű barna madár besétált gyalog a teaasztal mellé és velünk uzsonnázott.) Sajnos, az utóbi hetekben se Sandy, se,a többi kollégája nemigen jut be az ajtón, mert a küszöbön olt áll naplxoszszat Micky, a blue jay, aki olyan gyönyörű buzakék, mint a Maeterlinck mesemadara és olyan precízen dolgozik, mint egy Fradikapus, (s elzavarja őket. E pillanatban szünet lehet, mert Micky itt áll velem szemben az Íróasztalon a telefon tetején.) Mikor ide beköltöztem távolabbi házakból is átjöttek szomszédok ismerkedni, öreg hölgyek virágmagot hoztak ajándékba, fiatalabbak tanácsot adni jöttek, hogy hol vegyek mit. És valamennyi ugyanazzal az óvó intéssel végezte: —■ “Tartsa magát távol a gonosz némettől.” Ki az a gonosz német? A szomszédos k i s é r t e tház tulajdonosa. Ugyan, hiszen nem lakik itt, eddig még a színét se láttam! Majd felbukkan egyszer, mondták, és akkot baj lesz. Évek óta mindenkinek bajt csinált, egyik pert a másik után indítja. Majd meglátja!” Félesztendőn át nyomát se láttuk a “gonosz németnek”, már-már azt hittem, hogy csak canyoni legenda az egész. Aztán egy délután furcsa dolog történt. László Aladárék jöttek fel hozzám és az autójuk elakadt a házammal szemben. Valaki éjjel mély gödröt ásott keresztbe az utón, ami a garázsainkhoz vezet és gondosan befödte falevevelekkel, abba rekedtek benne. Darut kellett hozatnunk, hogy kiszabadítsuk a kocsijukat. Ez az ut, ami a főúttól ágazik el és húszemeletes sycamore és fenyőfák alatt vezet fel a négy ház garázsaihoz a “gonosz német” háza előtt megy el, de köztulajdon. Amolyan Lengyel Korridor, aminek a végében a garázs Gdyniának felel meg, tetszik éi'teni? Ez a hasonlat csak később jutott az eszembe, akkor 'még nem ismertem a Canyon Füluerjét. Nem, csak hetekkel később láttam előszer sajátságosképpen épen ^ akkor, amikor angol teavendégeim voltak és lent angol rendszámú autó áll a házam előtt. Csengettek az ajtón és kint édesen mosolygott egy A Canyon, amiben nyolc hónap óta éldegélek, magas, sziklás hegylánc közepében kanyargó szűk szoros; ha innen az ii’óasztalomtól a szemközti sárgapiros erdőre átnézek, azt hilietném, hogy az erdélyi Kárpátokban vagyok, vagy valahol fenn Csorba környékén, holott két perc alatt levisz az autó a Hollywood Boulevardra. Az ei'dőn innen vezet fel a esnesra a szei'pentin-autóut, annak mentén van a kis ház, amiben lakom, egyike négy fehér uj háznak, amik mellett, kicsit lejebb, egy elhagyott, öi’eg faház gubbaszt elvadult, kiszái’adt kert közepében, olyanfajta, amiben kísérletek szeretnek szórakozni éjfélkor. A négy uj házacska tökéletesen van építve: az enyém olyan, mintha a testemre szabták volna: a földszinten nagy living room, három“ oldalán ablakkal, kis ebédlő, konyha, az emeleten hálószoba, öltöző és fürdő, kedves és Ízléses bútorokkal, központi fűtéssel és kandallóval. És, ami fontos, nagyon olcsó bérért. A bárom szomszédnak szintén fontos az olcsó bér: az egyik angol színész, akinek valamikor nagy sikerei voltak a színpadon és most boldog, ha epizódszerepet kap filmen, a másik gyönyörű európai lány, kis pár évvel ezelőtt sztárnak hoztak át ide, de minthogy nem volt hajlandó magánéletével megfizetni a felfedeztetés árát, elejtették és elfelejtették. A harmadik fiatal amerikai iró, aki nemrégen ‘ ‘bevágódott”, szerződést kapott és most drágább és divatosabb vidéken kei'es lakást. Mostanáig ő is kiizködött, de, mint a többi szomszéd, hősiesen mosolyogva, mindig barátságosan. "Mert ez a négy kis ház valahogyan oázisa volt a békességnek és emberi szolidaritásnak ebben a komisz világban: bár alig ismertük egymást és nem jártunk össze, ha kellett valami, boldogan kölcsönöztük egymásnak, lxa valaki megbetegedett, a szomszédok versenyeztek abban, ki vásároljon be orvosságot és ennivalót a páciensnek. , Valahogyan az “állatok is megéi'ezték ezt a paradicsomi atmoszférát és nem féltek tőlünk. Heggel hétkor a szürke mókusok átjöttek az erdőből a reggelijükért és a kezemből ették a mogyorót, a madarak kibejártak a living-roonxom újságkihordó fiú majdnem' nyakát törte az árokban. Őszinte elégtétellel néztem az ablakból, amint kettétöri á “Tilos az átjárás” póznáját és a sziklákat belegörgeti az árokba. Tízkor már két rendőr jelent meg nálam és bárom szomszédomnál: melyikünk követte e! a határsértést? Miután elmentek, m e g b e s zélésre gyűltünk össze. “Mit tehetünk?” kérdezte szomorúan az európai lány, “nálunk otthon is igy kezdődött! Előbb megvádoltak bennünket, hogy határsérlést követtünk el, azután bevonultak és elfoglalták az országunkat.” “Hogy mit tehetünk?” mondta az angol színész, “például azt, hogy átmegyek, amint meglátom azt a bestiát kiverem a fogait.” Szerencsére nem volt otthon délután, amikor Mr. H. helyre gördítette a sziklákat és újra felállította a tilostáblát. Hajnalban minden eltűnt megint és kilenckor a rendőrök újra megjelentek. Ső£ aznap éjjel egy rendőrautó őrt állt reggelig a Korridorban. Mr. H. óránként telefonált a rendőrségre, hogy védjék meg a jogait, kénytelenek itt őrködni, mondta dühösen az egyik cop nekem. Másnap reggel elutaztam, fel a magas hegyekbe. Ntem hallgattam volna a doktorra, aki követelte, hogy menjek a köhögésem miatt, de nem bírtam tovább idegekkel ezt a gyűlölettel telt atmoszférát a valamikor olyan békés Cayonban, ezt a “l’art pour Tart” bántani akarást, szekatúrát, ezt a nácilevegőt . . , Naplemente előtt érkeztem fel a Big Bear-tóhoz, majdnem hétezer láb magasságban, szobát vettem egy parti Lodge-ban, ahonnan a kilátás hajszálnyira olyan, mint apám bajorországi Hubertus-házából volt a Walchensee tóra. Csak leraktam a holmimat és lementem a partra, lehevertem egy hinta-pamlagra és nagyot lélekzetteni a kemény kristálytiszta levegőből. A szemközti fenyőerdő már lilás fénybe derengett, az ég nyugaton vadvörös volt, finom fenyőszag vett körül, jól éreztem magamat. Béke volt bennem, örültem, hogy nem haltam meg. Kis beszédet intéztem magamhoz, amilyet újév napján amerikaiak “newyear’s resolution” címen szoktak tartani maguknak. Öt napig maradok itt, öt napig nem gondolok se Mussolinire, se Hitlerre, se a “gonosz németre”, se az orosz frontra! Öt napig csak ezt a szépséget fogom nézni és élvezni, öt napig gondtalan és jókedvű leszek, fogadom! Meg vol tam ‘ "magammal elégedve, még dúdoltam is magamban egy kicsit. Aztán lenéztem magam mellé a hintapamlagra. Egy; könyv feküdt mellettem. Felvettem és megnéztem. Olasz könyv volt, a cime ‘La storia degli Stati Uniti’. Az Egyesült Államok története, Mussolini miniszterének, Guiseppe Bottainak, ajánlva, fascista kiadócég a címlapon. Kinyitottam és lapozgatni kezdtem benne. Valaki ceruzával gondosan aláhúzta benne a komiszabb részeket, amik a demokráciát és Rooseveltet kifigurázzák és becsmérelik és gúnyos megjegyzéseket firkált a margóra az amerikai népre vonatkozóan. öt napig elfelejteni mindent . . . Hát lehet azt ma? Hát van menekülés ettől? Csendesen letettem a könyvet, és, mielőtt észbe kaptam volna, már sírtam is. Vagy két éve nem sírtam, talán most is csak azért jött igy rám, mert olyan nagyon legyengített a betegség. És most se magamat sirattam, hanem ezt a keserves világot, amiben á gonosz erős mindig diadalmaskodhatik a gyengeszivü békés felett . . . Már egészen sötét lett a fenyők alatt, mire abbahagytam. Bevallom, nagyon jól esett... Hollywood, október. MÉRTÉK SZERINT KÉSZÜLT KÉNYELMES Sérvkötők Haskötők, gummi harisnyák és más kötszerek. Tartós készítmény. — OLCSÓ ÁRAK! VITARIUS GYULA MAGYAR KÖTSZERÉSZ. Harminc éves gyakorlat a garancia. 448 East 138th Street, New York, N. Y. Telephone: Mott Haven 9-5668
