Az Ember, 1941 (16. évfolyam, 41. szám)

1941-11-01 / 41. szám

IG Az Ember NOVEMBER 1. mezében prezentált közhe­lyek. Csak alacsony iskolai műveltségű pesti zsidó bankigazgatóknak lehetett (ezzel imponálni és köizgaz­­laságilag nem kevésbbé tu­datlan, szubvencionált pes­ti újságíróknak. Körülbelül mindent olvas­tam, amit Imrédy publi­kált — egyetlen könyvet se irt — s merem állítani, hogy hozzáértők összecsap­nák a csodálkozástól a ke­züket, ha ezeket az elme­futtatásokat j ogcimnek akarná valaki tekinteni egy ország első gazdasági vagy politikai állására. De az idő, amelyben Im­rédy Béla karrierjét futot­ta, nagyon kedvezett az ál­tudósoknak. A fascismus és nácizmus a közgazdasági tudatlanság jegyében szü­letett. Ezeknek a rendsze­reknek politikusai nagyon forradalminak tekintették ! magukat, mert egyszerűen fölrúgták a gazdasági me­chanizmus minden kipró­bált, bevált elvét. Viszont ugyanezeknek — mert ép­­pen olyan kevéssé értettek hozzá, mint a zsidó bank­­igazgatók —- roppant im­ponált mindenki, aki vala­miféle közgazdasági mű­veltséggel rendelkezett s az ő számukra uj teóriákat volt hajlandó faragni. Im­rédy Béla ravaszsága — kaotikus jellemének egyet­len világos pontja — ezt is rédy Béla, amikor kosarat kapott Hatvány - Deutsch Sándortól és belépett a pénzügyminisztériumba. Persze, itt alulról kell kezdeni, segédfogalmazó­ként és se Teleszky, se We­­kerle Sándor nem lett fi­gyelmes az uj hivatalnokra. És közben kiüt a háború: lm rédy Béla bevonul. A háború mindig is jó menekülés volt a megha­­sonlott emberek számára: Imrédy Béla, joghallgató, kikosarozott kérő, bizonyta­lan exiszteneia jól érzi ma­gát huszártiszti minőség­ben a fronton. Most itt van az alkalom kitüntetnie ma­gát, “megmutatni” a világ­nak rendkivüliségét s egy­ben megszerezni a jogcímet annak a társadalomnak le­nézésére, amely nem akart neki gazdag feleséget adni. A háborús történelem nem jegyzett fel valami különös hőstettet Imrédy Béla nevével kapcsolatban. Mégis, ahányszor szabad­ságra jön haza a fiatal hu­szártiszt, eggyel több ki­tüntetése van, persze főleg signum laudisok, amiket körülbelül mindenki meg­­pott, aki fronton volt. A második osztályú signum laudisnál magasabbra nem viszi és amikor a háború végén leszerel megint j ott áll a Heinrich-fiu, lobogó ambíciójával, állás és je­lentőség nélkül a pesti asz­falton. Talán visszamehet­ne a pénzügyminisztérium­ba: az októberi forradalom nem tulajdonított olyan je­lentőséget a kis pénzügyi fogalmazónak, hogy ne en­gedte volna vissza Íróaszta­lához. De a kis állás már nem konveniál neki: mint huszárkapitány nag y o bb pozícióhoz szokott. Ebben az időben talál­kozom először a nevével. Szemle Pál a pénzügymi­niszter, 1918 novemberét Ír­juk. Az uj pénzügyminisz­ter elköveti azt a hibát, hogy “vagyon-adó-ankétet” rendez s a régi rend pénz­ügyi embereitől, a Lánezy Leóktól és Ullrnan Adolfok­tól akarja megtudni, hogy mekkora vagyonadót tarta­nának “méltányosnak”. Is­ten nyugosztalja drága ba­rátomat, Szende Pált, az OMKE-től jött, polgári gon­dolkodásába akkor még nem fért bele, hogy ezek a gazdagok boldogan egyez­tek volna ki a forradalom­mal azonnal ötven száza­lékra, ha nem kérdezik őket, hanem egyszerűen el­veszik vagyonuk felét. Mit szólna Szende Pál, aki a ‘ ‘ világtörténelem 1 e g na­na g y o b b adóit” akarta kivetni, ha látná a mai an­gol vagy amerikai adókat? Legmerészebb álmaiban se gondolt ilyenekre. A magyar nyilvánosság hamar “bevette”, hogy az TÉBE-titkár valóban “tu­dós”, még hozzá közgazda­sági tudós. És miután ké­sőbb éppen mint tudós és nagy közgazdász került a Magyar Nemzeti Bank élé­re, meg kell tapogatni ezt a figurát ezen az oldalon is. A magyar bankvilág ve­zetői autodidakták. Gya­korlati emberek, akik a mesterséget legalulról kezd­ték; inasból lettek meste­rek. Műveltségre, maga­sabb közgazdasági elméleti tudásra nem volt idejük szert tenni, de szükségük se volt rá. Amikor ezek a rendkívül eszes, tehetséges gyakorlati emberek karri­­érjüket futották, a közgaz­daság nem volt olyan kom­plikált, mint manapság. Fiaikat ezek a bankdirek­torok már Oxfordba, Camb­­iidge-be és német külföldi egyetemekre küldték és a magyar egyetemek is kezd­tek produkálni az elméleti­leg is képzett Nachwuchs-ot. De az öregeknek mindig hamar felismerte. S amikor a “kurzus”-ban a zsidó bankvezérek áliáist és pozí­ciót adtak neki, az elméleti tudatlanság másik front­ján, a kurzus legszélsőbb pontján keresett és talált érintkezési pontot. Ez a pont Gömbös Gyula volt. Gömbös Gyulánál műve­letlenebb és gazdaságilag tudatlanabb ember még alig jutott szerephez a ma­gyar politikai életben. Egy­szerűen hajmeresztő volt, mennyire sejtelme se volt a pénzügyi és gazdasági élet legelemibb szabályai­ról sem. Csak természetes, hogy Gömbös Gyula szá­mára egyenesen orákulom lett Imrédy Béla. Neki — aki a' magyaron és néme­ten kívül egyetlen nyelvet se tudott — még külön im­ponált, hogy a jó gyerek­szobában nevelkedett Im­rédy angolul és franciául is tudott. A magyar politikai fejlő­dés ismerői tudták, hogy Gömbös Gyula sokáig volt az “eljövendő”. Bár lát­szólag hamar föladta “Éb­redő” elveit s beilleszke­dett fíethlen István “kon­struktiv” rendszerébe," so­kan voltak, akik “tettek rá” s akik bíztak abban, hogy ennek az ambiciózus kalan­dornak karriérje nem fog megállni a hadügyi állam­­titkárságnál. Ezek közé tar-ÜDVÖZLET Dr. A. V. WEINBERGER SEBÉSZ ÉS NŐORVOS SPECIALISTA 140 West 58th Street, New York, N. Y. Két napja folyt már a Ke­reskedelmi és Iparkamara dísztermében ez az ankét, halálosan untam a céltalan, Szende Pál minden jószán­dékát szabotáló fecsegést, amikor Szende leüzente ne­kem egy cédulán az elnöki székből, hogy várjam meg és kisérjem haza. A kocsi­ban azt kérdezte: — Ismersz valami Imré­dy Bélát? —Sohase hallottam a ne­vét. — Fogalmazó volt a pénz­ügyben. Betegszabadságon van. Kidolgozott egy tervet a bankok és iparvállalatok szocializására és egy uj jegybank felállítására. Sze­relném, ha elolvasnád. — Használhatod? Szende elnevette magát. — Túl radikális. Majd­nem kommunista. De azért ő akar lenni az uj jegybank kormányzója. Nem szere­tem ezeket az uj radikáli­sokat . . . túllicitálnak. Aztán másról beszéltünk. Hogy mi történt Imrédy elaborátumával, nem tu­dom: Szende elfelejtette másnap elküldeni. Aztán elmerült a név megint esz­tendőkre. A fehér terror kellős kö­zepén, 1921-ben a TÉBE (a magyar bankok és takarék­­pénztárak érdekképvisele­te) meghívta titkárnak Im­rédy Bélát. Az utat Weiss Fülöp, a TÉBE elnöke egyengette: őt Heinrich Antal, aki együtt 'dolgozott Weiss Fülöppel a Kereske­delmi Bank igazgatóságá­ban figyelmeztette unoka­öccsére. Ebben az időben — a “kurzus” napjaiban a zsi­dó bankvezérek lámpással kerestek keresztényeket s Hegedűs Lóránt, a kurzus bolond pénzügyminisztere nem támasztott semmi aka­dályt Imrédy Bélának pénz­ügyminiszteri titkári cím­űnél való elbocsájtása elé. így lett Imrédy TÉBE-tit­­kár. Ez se volt valami nagy állás, de Imrédy Béla akkor [már tudta, hogy a “falakon hetid” kell lenni, lia valaki a pénzvilágban vagy a köz­életben akar karriért csi­nálni. Bele akart látni a bankvilágba s ezt a célt az ilyen TÉBE-titkári állás na­gyon jól szolgálta. De szol­gált egyébre is. A TÉBE-nek nagy befo­lyása volt arra, hogy a ban­kok mennyi pénzt adjanak a sajtónak, mennyit politi­kai célra. Imrédy Béla a TÉBE-nél sajtó-titkár lett: neki kellett érintkeznie a lapokkal, az ő feladata volt a sajtó és a bankok “üzleti kapcsolatait” melegen tar­tani. Csak természetes, hogy Imrédy Béla ezen a réven “jó sajtót” kapott: a pau­­j sálékért hálás lapok fújták 'és zengték a TÉBE uj “tu­dós titkárának” hírét. Imrédy Bélának a pesti zsidó bankigazgatók adták az első jó állást és a pesti zsidó hírlapírók fedezték fel “tudósi” mivoltát. Még senki se sejtette, milyen há­lásnak fog később mutat­kozni éppen ezekkel a zsi­dó bankárokkal és hirlap­­irókkal szemben • •. JÁTÉK KÉT TABLÓN: ZSIDÓ BANKOKKAL ÉS GÖMBÖS GYULÁVAL nagyon imponált az elméle­ti képzettség; tisztelték azt a fajta tudást, amelyet nem sajátítottak el. Imrédy Bé­la ravaszsága hamar rájött erre. Az elméletileg tudat­lan zsidó bankigazgatók számára megjátszotta a nagy teoretikust. De lehet-e ilyesmit “ját­szani” valódi tudás nélkül? Képzett emberek között ne­hezen, képzetlenek között könnyen. Imrédy Béla el­méleti közgazdasági tu­dása körülbelül megfelel egy oxfordi vagy prince­­toni egyetemet végzett fia­talember átlagos tudásá­nak. A régi Németország nagy közgazdasági profesz­­szorai évről-évre ontották az ilyen közgazdasági “tu­dósokat”, akik egy-egy dok­tori disszertációnál többet egész életükben se produ­káltak. Imrédy Béla se. Egész életének oeuvre-je néhány tanulmánynak ne­vezett újságcikk a Közgaz­dasági Szemlében, kompilá­­ció ismert könyvekből, egyetlen eredeti gondolat nélkül, a tudományosság

Next

/
Thumbnails
Contents