Az Ember, 1939 (14. évfolyam, 17. szám)
1939-04-29 / 17. szám
Ápriils 29, 1939. “AZ EMBER” VILÁGKIÁLLÍTÁSI SZÁMA 7-ik cldri. A Református Egyesület ügye -■ ahogy én látom Irta: GÖNDÖR FERENC zárkózhattunk volna el e valóban jogos kívánságok teljesítése elől, ha Borsi Kerekes György személye és működése egyébként rokonszenves lett volna előttünk. Fájdalom, mi sohasem engedhettük meg magunknak a közügyekben a személyes érzések oltárán való áldozás egyébként tiszteletreméltó luxusát. Mennyivel könnyebbé tette ez esetben a helyzetünket az, hogy a szóhanforgó Borsi Kerekes György ur még csak nem is tartozik kedvenceink sorába és az ö működését mi, amerikai és magyar szempontból egyaránt ártalmasnak tartjuk. Hogy a Református Egyesület számára sem túlságosan hasznos az ő erőszakosan törtető szereplése, azt az egyesület egyházi és polgári tagjai maguk mondották el, nemcsak Az Ember hasábjain, da legutóbb már magának a Református Egyesületnek hivatalos lapjában, a “Református Újság”-ban. Egészen száraz objektivitással elbeszélve, ezek volnának az előzmények. A tagok erősen készülődnek a legközelebbi konvencióra, amelyen feltétlenül .végérvényesen szabadulni akarAz Amerikai Magyar Református Egyesület ügyeivel kénytelenek voltunk foglalkozni ismételten, mert ez az amerikai magyarsággal szemben való kötelességünk volt. Meg kellett ezt tennünk azért is, mert az arra legillötékesebb férfiak: köztiszteletben álló református lelkészek és az egyesület polgári tagjai tömegesen fordultak hozzánk azzal a kéréssel, hogy vigyük a nyilvánosság elé az egyesület bizonyos tisztviselői részéről elkövetett visszás és a kritikát kihívó ügyeket. Ezirányu kérésüket azzal okolták meg. hogy a Református Egyesület szervező titkára olyan bőkezűen árasztja el hatalmas hirdetésekkel az amerikai magyar lapokat,, hogy ez a dús anyagi javadalmazás érthető módon hálássá teszi ezeket a különben nehezen küzdő sajtóorgánumokat, amelyeknek nem kritizáló, hanem csak dicsérő és hódoló megnyilatkozásaik vannak Borsi Kerekes György irányában. Bármilyen nagy igazság is tehát a Református Egyesület egyre nyíltabban elégedetlenkedő tagjainak az igazsága, egyszerűen lehetetlenség az amerikai magyar sajtó túlnyomóan nagy részét megközelíteni ezeknek az igazságoknak a propagálására. Megszokták azt, hogy Az Embernél nincsenek ilyen hirdetési szempontok, tehát indokolt bizalommal fordultak hozzánk a Református Egyesület egyházi és világi tényezői, kérve lapunk nyilvánosságát a jó ügy érdekében. Ilyen előzmények után még akkor se JELSZAVUNK: pontos kiszolgálás! Ezt bizonyítja az elmúlt 50 esztendő, és ezért fordulunk bizalommal a magyarság azon rétegéhez, akik még nem tartoznak egylethez, vagy még szükségét érzik tagjává lenni egy jó magyar betegsegélyző egyletnek. A RÁKÓCZI EGYESÜLETNÉL megtalálhatja mindazt, amit mások Ígérnek és nem fizet érte többet, sőt sok esetben kevesebbet. BETEGSEGÉLYT FIZETÜNK havi 50 centért 420.00 dollárig, heti hat dollárjával. HALÁLESETI BIZTOSÍTÁS 300 dollártól 2000 dollárig korszerinti fizetés mellett. A kötvények értéket képviselnek, tehát 3 évi tagság után senki sem veszti el teljesen a befizetését. FIATALOK SZÁMÁRA többféle kötvény áll rendelkekezésre: 20 éves lejáratú, 20 évig fizetendő, egész életen át fizetendő és 70 éves korig fizetendő. Mindenki azt választja, amelyiket akarja és amelyikért meg tud fizetni. Rákóczi Segélyző Egyesület 624 Bostwíck Ave., Bridgeport, Conn. nak Borsi Kerekes György áldásdus, de kissé mégis csak tuldrága tevékenységétől. A hangulatra jellemző az egyesület egyik elkeseredett tagjának ez a kijelentése : — Láttak már valamikor repülő esperest? Ha nem láttak, jöjjenek el a Református Egyesület konvenciójára, ahol feltétlenül látni fognak ilyet. Mert Borsi Kerekes György esperes ur repülni fog! Bevalljuk, mi nem veszsziik olyan biztosra azt, hogy a Református Egyesületnek sikerülni fog megszabadulnia ragaszkodó természetű szervező titkárától. Nem olyan könnyű az. Mi ugyanis tudjuk, hogy Borsi Kerekes György most már hetek óta — természetesen megint csak a Református Egyesület pénzén — kortes körúton van a saját újraválasztása érdekében. Köíinyü annak beutazni minden magyar telepet, - aki nek busás fixfizetésen kívül az útiköltségét és bőséges nti'számláit is megfizeti a Református Egyesület kiapadhatatlan kasszája. Az egyesület tagjainak pénzén végzi meglehetősen eredményes kortes-körutját Borsi Kerekes György, aki nagyon ügyesen igyekszik megszervezni saját pártját a konvencióra. ígéretekkel, fenyegetőzésekkel, terrorista módszerekkel és — ami nem utolsó dolog — az egyesület anyagi eszközeir\ vei dolgozva, próbálja megteremteni azt a közhangulatot, bogy a szervező titkárság tervbe vett eltörlése ka- j tasztrófa volna és neki feltétlenül az egyesület élén kell maradnia. Nincsen olyan eszköz, amit Kerekes György és néhány érdektársa fel ne használnának azért, hogy továbbra is birtokukban tarthassák a Református Egyesületet. Kollegiális szívvel örülünk annak, hogy laptársaink — akikről tudjuk, hogy velünk együtt milyen nehéz helyzetben vannak — legalább szüretelnek valamit Borsi Kerekes György mérhetetlen ambícióiból. Nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy rájuk fér az egyre impozánsaid) méretű hirdetések ára és nem megy rossz helyre az a pénz, amely hozzájuk befolyik. Kellő megértéssel vesszük és mérlegeljük tehát azokat a lelkendező cikkeket, amelyek a szervező titkár újraválasztása érdekében Íródnak és még azon sem csodáálkozunk, hogy bizonyos amúgy is kezdetlegesen hangszerelt “újságos'’ lantokból dollárok enyhe tavaszi fuvalmára — őrjöngő macska zene és minden jogos és becsületes kritikát élesíteni takaró trágyalé csörgedezik! Amit már kevésbé értünk és némi csodálkozással regisztrálunk, az az egyesület néhány vezetőjének az “Amerikai Magyar Népszava” április 24-iki számában közölt szcrecsenmosdató nyilatkozata, amelyet ezennel lovagiasan mi is átnyújtunk a nyilvánosságnak: NYILATKOZAT Az Amerikai Magyar Református Egyesület működését egyesek a nyilvánosság előtt, az amerikai magyar közéletben is szokatlan és példátlanul álló, méltatlan és rosszindulatú kritikával illeték. Az Amerikai Magyar Református Egyesület igazgatósága, mint az Egyesületnek minden ténykedéséért, . közgyűléstől közgyűlésig esküvel lekötelezett legfőbb kormányzási szerve, hivatásának teljes tudatában, az Egyesület tagjai számára a következőket jelenti ki: 1. Az Igazgatóság az Egyesületet alapszabályai szerint vezette. 2. A központi tisztviselők alapszabály szerint előirt kötelességeinek elvégzését, munkájának eredményét évenként több alkalommal számon vette, ellenőrizte. A vizsgálatok alapján minden egyes alkalommal megállapította, hogy minden egyes tisztviselő a kötelességét legjobb tudása és igyekezete szerint úgy teljesítette, hogy fegyelmi eljárás megindítására, az Igazgatóság okot nem talált. Ezeknek a vizsgálatoknak eredményeit a vezértestületi, jegyzőkönyvben, minden egyes vizsgálat alkalmával, megörökítette. A jegyzőkönyv a Konvención minden delegátusnak rendelkezésére áll. 3. A múlt Konvenció uj rendszert vezetett be az Egyesület, életébe. Az uj rendszert az elmúlt Konvenció óta eltelt idő próbálta ki. Hogy mák voltak az uj rendszer áldásai, mik voltak a hátrányai, arról majd az arra egyedül illetékes fórum, a Konvenció előtt tesznek jelentést az erre hivatottak. De már addig is kijelentjük, . hogy Református Egyesületünk az elmúlt Konvenció óta Roust Wine & Liquor Co. 1375 First Avenue New York City (74-ik utca sarkán.) Phone: BU 8-0100—0177 Szilágyi Pál, manager. Amerikai és importált magyar borok, likőrök a legnagyobb választékban mérsékelt áron kaphatók. Rendelést házhoz szállítunk. ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK Házakat építünk rendelésre, azonkívül kész házaink is vannak NewYork legszebb részein: West Bronx-ban, Riverdale, Fieldstone, Spuyten, Duyvil, Kingsbridge, Marbie Hill és a Van Cortland Park környékén. Megbízható cégünk 18 éve működik az Egyesült Államokban MAX WOJTICZKY & SON 3446 FORT INDEPENDENCE ST. NEW YORK CITY Phone Kingsbridge 6-3034—3-3665 ®>