Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)

1909-08-20 / 8. szám

AZ ÉTET

5

Különböző irányú megjegyzések :

Fiók kör gazdának mindig olyan egyént válasz- szunk, ki — ezt a tisztséget nem mint fő — hanem mint mellékkereseti ágnak tekintse. Mondjuk például városokban szerényebb anyagi helyzetben levő iparost, kit üzlete otthoni munkára tartja. Munkanapokon bor, sör vagy pálinkáért, úgy a napszámos, mint a kisiparos, ritkán keresi fel a korcsmákat vagy vendéglőket. Talán hébe-korba esténkint egy fél órára. Akkor már a kör gazdája is letette a munkaszerszámot. Kiszolgálja a hozzá betérő iparos társát egy fél vagy egy órára — és szépen eldiskurálnak — kettesben, esetleg többesben.

Vasár- és ünnepnap — a kör gazdája is munka- szünetet tart, tehát nincs akadályozva a bor kiszolgáltatásban. Az ünnep délutánjai sem fogják valami nagyon igénybe venni a kiszolgálási készségét — egy maga könnyen elvégezheti. Azután számot tevő jövedelmet képezne részére a bor mellett elfogyott ásvány- és szódavizek. Végeredményben átlag havonta 18—22 korona jövedelemre számíthat — mely összeg már jelentékeny szerepet játszik, — egy kisiparos évi keresményében.

A pálinka-ellenes fiók kör eleinte a józanabb gondolkodásuakat vonzaná magához — egyrészt azzal, hogy minden pancsolástól ment és feltétlenül tisztán kezelt bort kapja — másrészt pedig azzal, hogy jelentékenyen — legalább egy negyedrésszel — olcsóbban kapja, mint a kocsmáros vagy vendéglős kezéből. To- vábbat már lassan felkeresnék azok is, kik az alkohol uralma alatt állanak“ mert való tény az, hogy a jó példa a magába szállás idejében még a züllött embert is vonza. A körben pedig az uralomra került józanság szuggesztiv erővel bir. — Minden fiók kör el volna látva apró füzetkékkel, melyek tárgyalnák a pálinka- ivás káros voltát. — Továbbá, hogy a bort nem ideg- bizgató italnak tekintsék, hanem egyszerűen olyan asztali örömnek, mint egy jól elkészített pecsenyét vagy tésztát.

Lassanként úgy a városokban, mint a falvakon — a pálinkaellenes kör — a jó szomszéd szerepét venné át. A közeli egy-két utczából az emberek ünnep délutánonként ott adnának egymásnak találkozót. Egyik erről, a másik más tárgyról diskurálna, a társas együtt lét őket az eszmecserére szinte kényszerítené, miután kártya nincsen, annyi bort pedig egyik sem kap, hogy a duhajkodás belőle kitörjön.

A megszokás révén pedig lassan a szokásaiból kitörlődne a részegség — helyet adna a józanabb fővel meggondolt mérsékelt italélvezetnek.

Tudjuk, hogy a kocsmába járóknak tekintélyes részét képezik azok, kiknek odahaza sokkal jobb boruk van, mint a kocsmárosnak — de szeretik a társaságot és a beszélgetés okából mennek a kocsmába. A sok nógatás, kínálás révén, lassanként ezek iszákosokká

válnak, — ha az önuralmuk kevés. A Lecsípett állapotukat a kocsma töltelékek gyakran különféle czélokra is kihasználják. Ezek is megtalálják a fiók körökben azt a kellemes társas érintkezést, melyet keresnek.

A gyárak ktirül levő és egyenesen a kizsákmányolásra alapított zugkocsmákat, — a pálinkaellenes fiók körük lassanként kipusztitanák. Tövükbe plántá- lódna egy-egy fiók kör, — a józanul költő, a helyes gondolkodású és készpénzzel fizető munkásokat a kör jó tulajdonságai magához vonzaná, — maradna azok számára — a kötekedő duhaj és nehezen fizető munkás salak — azok után pedig nem bírnak megélni, — tehát kényszerítve volnának — más kenyérkereset után nézni. A munkások pedig, minden ilyen egyén személyében, — egy-egy mételyezőtől — és egy pióczától szabadulna meg.

A túl számitóan gondolkodók és a kicsiny hitüek azt fogják mondani, a fiók körök szórványosan ugyan sikert fognak aratni, azonban, különösen nemzetiség lakta vidékeken, eredményt nem fognak elérni; a pálinka továbbra is talán még jobban fogja pusztítani az ember anyagot. — Ez tévedés, a román ajkú népünkre költötték azt a rossz hirt, hogy a pálinka iszákosságből még hat ökörrel sem lehetne kivonszolni. E sorok Írója köztük született. Köztük élte a boldog gyermek éveit. Most is nagyon gyakran van közöttük.

Tehát e tekintetben a helyzet ismeret szálaiból szőheti Ítéletét. A filoxera pusztítása előtt még Kányaházán a falu szélen kalibaszerü házikóban lakó embernek is volt egy kis szölleje. Ünnepnapok délutájain a szőllők alja tele volt néppel. A szőllőkben épített kis kamrából előkerült a szalonna, a 3—4 esztendős avas oldalas, füstölt kolbász, no meg a krumpli. A veremből — mert pince nevet nem érdemli — cserépedényekben került ki a bor. Nagy tüzet raktak, annak parázsában sült a burgonya — a nyárson pedig tüzlángjánál forgatták egy darab piszkafán az avas szalonnát. — Mikor pedig ettek-ittak egyik elővette a tilinkőját és arról mélabus akkordokban egymásután száldogáltak a szebbnél szebb román népdalok. A fiatalok körbe álltak és zene nélkül dudolás és énekszó mellett tánczolt. Megesett oly- olykor, hogy a czifrán kivart és rézrózsákkal tarkított tüszőből kivillant a kés és beleszaladt a másik testébe — nem csináltak abból nagy hűhót — nem szaladtak a bírósághoz csak azt mondotta, a kit megszurtak, várj csak pajtás alkalom adtán kamatostul vissza adom ezt néked. Az is gyakran előfordult, hogy egy-egy szőllő- karó suhintott a fejre vagy az oldalbordákra. Ilyenkor a lányok, asszonyok szinte belebujtak a verekedők közzé, szét választották őket. A másik negyed órában a szőllő karókkal verekedők egy csuporból itták a hegy levét és kurjongattak pattogós szóllamokat.

Az ilyen hirtelen érzelmi fordulat azt tanúsítja, hogy a román ajkú népünk jó nép, csak a köznevelése van igen nagy mértékben elhanyagolva. — Még 10