Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)
1909-07-20 / 7. szám
6 A Z É L E T. el figyelmét az ország különböző vidékein rövid időközökben előforduló tömeges pálinkamérgezési esetek. Ezekre való utalással tette meg a közgyűléshez a javaslatát, melyet a közgyűlés egyhangúlag el is fogadott. Hisszük, hogy ezen határozatot az ország többi törvényhatósága is magáévá teszi. — Hisszük továbbá, hogy a tömeges felirat következtében — a pénzügyminisztérium a kérelem elől ki nem fog térni — és a kívánt rendeletet kifogja adni. Ezzel pedig a hadi szertárunk egy újabb robbantó eszközzel fog gyarapodni. — A másik robbantó eszközünk is pompásan bevált, nagyon szépen működik. Az a robbantó eszköz pedig nem más, mint Aradmegye nagyhalmágyi járás főszolgabírójának halászi Lovich Gyulának, az iszákos- ság meggátlására kiadott rendelete, melyet szószerint az ez évi májusi lapszámunkban leközöltük. Ezt a rendeletet az országban eddig a velünk közlőit értesítések szerint, 107 járási főszolgabíró tette magáévá. — Eredményről eddig értesítést kaptunk Szatmármegye nagykárolyi járás főszolgabirája Madarassy Istvántól. A rendeletet a járás kocsmárosai nagy zúgással vették tudomásul. — Olyan kifakadások hangzottak el, hogy ez a rendelet a korcsma-ipart váltság elé sodorja. Az államnak nagy kárt okoz. De azért csak a régi vert utakon haladták. Továbbra is vígan adtak részeg embernek italokat stb. stb. Feljelentések érkeztek. Egy csomó kihágási ügy . lett a korcsmárosok ellen folyamatba téve. Eredmény lett — kettőnél javaslat lett téve a korcsmái engedély bevonása iránt. Összesen a marasztaltak 250 korona pénzbüntetést kifizettek. A pénzbüntetés átváltoztatása következtében 78 napi elzárást is szenvedtek a feljelentett korcsmárosok. — Az a leg- örvendetesebb ebben a dologban, hogy a feljentések túlnyomó részét magánosok adták be. — Ilyen erélyes eljárás megfogja ásni azt a medret, a melyben haladnia kell a tisztessséges korcsmái iparnak. — A nép lelkét mételyező — egészségét megrontó — a vagyonát piócza módra kiszipolyozó telep korcsmahelyek pedig úgy pusztuljanak el, hogy még irmagjok se maradjon. A kolozsvári rendőrtisztek. A kolozsvári rendőrtisztek olyasvalamit határoztak el, amivel bebizonyítják, hogy a szó legkorrektebb tartalma szerint értelmezik a hivatásukat, de meg azt is, hogy a szó szoros értelmében korrekt úri emberek. Azt határozták ugyanis egy értekezletükön a kolozsvári rendőrtisztek, hogy orfeumokban, énekes kávéházakban és általában mindazokon az éjjeli mulatóhelyeken, ahol mint ügyeletes rendőrtisztviselők jelen vannak: semmiféle szeszes italt nem fogyasztanak. A laikus, aki nincs tisztában ilyen rendőrtiszti inspekczióval, fölöslegesnek találja a föntebb leirt elismerést, — nos: a budapesti rendőrtisztek ellen semmiféle animozitás nem beszél kolozsvári kollégáik valóban megérdemlett dicséretéből. Az inspekcziós rendőrtisztviselő az orfeumban vagy énekes kávéházban szolgálatban van, szolgálatban pedig, kiváltképp az ilyenben, amelynek a közönség, tehát a nyilvánosság a tanúja, nem nagyon használ, hogy úgy mondjuk, a presztízsnek, ha a rend, az erkölcs őre előtt ott a boros vagy sörös, vagy pezsgős üveg. A kolozsvári idevonatkozó viszonyokat nem ismerjük, de Budapesten nekünk és mindenkinek volt és van alkalma arra, hogy ne épüljön, amikor a rend tiszti őre előtt ott látja a santánban a boros vagy sörös vagy pezsgős üveget. Az ilyen esetben éppenséggel nen mellékes presztízs kérdésén kivül elég fontos az is, hogy aki a rendre vigyáz, legalább annak kell józannak maradnia az olyan helyeken, ahol minden rendzavarás onnét származik, hogy a többi veszti el az italtól a józanságát. Hátha annak a rendőrtisztnek már egy vagy két üveg sör is a fejébe száll és akkor azok, — a kik szerény fekete kávét ittak, azok adják meg az árát, hogy az inspekcziós urnák a hatalmi mámor is a fejébe szállt? De el tudunk képzelni olyan esetet is, amikor az inspekcziós rendőrtisztviselő nem a saját pénzén őrködik bor vagy si r vagy pezsgő mellett a rendre. Hanem, hogy a helyiség tulajdonosa kedveskedik neki itallal. Hiszen ezer és egy érdeke van az orfeumosnak és kávésnak, hogy néhány forint áru itallal kedveskedjék annak a valakinek, akinek a révén ezreket veszthet, ha az a valaki az egész szemét és folyton nyitva tartja, hogy mindent lásson, mi történik a helyiségben. Talán nem is megvesztegetés az ilyen ital, de talán az, és az elfogadása nem minden Ízlésnek felel meg, a tekintélyt és pártatlanságot pedig semmiesetre sem erősíti meg. Derék példa a kolozsvári rendőrtisztviselőké. Nem tartanók bajnak, ha a vidéki összes városok rendőrtisztjei utánoznák. Mikor a fővárosi detektív mulat. Kornya János detektív e hó első hetének egyik napján felöntött a garatra s illuminált állapotban betért egy csésze feketére a fővárosban levő Munkácsi- kávéházba. Itt eleinte kibiczelni kezdett a kártyaszobában, innen azonban hamarosan kiakolbólitották s erre Kornya belekötött egy nagyobb társaságba. Fel is pofozott egy néhány vendéget, miközben egyre ezt kiáltotta : — Én vagyok a budapesti rendőrfőkapitány! Mindenkit felpofozok, az árgyélusát! A kávés megijedt, rendőrért küldött, aki aztán igazolásra szólította a detektívet. Nagy nehezen megtörtént az igazolás, sőt karhatalommal sikerült Kornyát
