Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)
1909-07-20 / 7. szám
IV* évfolyam. Nagykároly, 1909- július hó 20. 7. szám. ■j? '\ j AZ ÉLET. Az alkoholellenes szövetség hivatalos közlönye.----------!---------g ^ — Megjelenik minden hó 20-án. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykároly, Szatmár vármegye. »=Felelős szerkesztő és laptulajdonos: 0r. Szentkirályi Sándor az alkoholellenes szövetség titkára. Előfizetési ár: Egész évre ............................ Fél évre .. ., ................... Hirdetéseket, valamint a lap dpi a kiadóhivatal. jfr 4 korjm. 2 kor. etési árát felveszi Emberileg gondolkodó kocsmáros. Irta: Zakariás Béla, Csanádmegye Magyarbánhegyes község jegyzője. Ha egy lapot éveken át járatunk — köztünk és annak iránya között — egy kedves és meghitt lelkirokon érzület fejlődik ki. A szokás révén állandósult iránya a vonatkozó térbeli gondolkodásunkat finomítja, edzi, de sőt érdekében még munkára is sarkalja. így vagyok én Az alkoholellenes szövetség lapjával „Az Élet“-tel is. A megindulása óta olvasom annak cikkeit. Ha irodámat ügyes-bajos dolgaival felkeresi a községemnek oiyan lakosa, ki különösen a pá- linkaivásnak hódol, a túl sok hivatalos teendőim között is szakitok egy kevés időt és elbeszélgetek vele a pá- linkaivás káros voltáról. Nem narkotizálom magam azzal a kijelentéssel, hogy az ilyen tanításom az iszá- kosság földjében vihar módra letárolásokat idéz elő, mert azt nagyon jól tudom, hogy egy szenvedéllyé vált szokás — máról holnapra meg nem szüntethető — az nem változtatható mint a fehérnemű. Hanem azt velem a tapasztalat mondatja, hogy legtöbb ember az ilyen jó szívből fakadó tanításokra azt szokta mondani: — Igaza van jegyző uram! Nem egynek a felesége estenden, mikor a munkából hazajön a lakásomon felkeres és kérve kér, hogy csak néha, mikor felvetődik az ura a községházához, beszéljek a lelkére a pálinkaivás káros voltáról — ő maga beösmeri — és mondja: — Igazat beszél a jegyző urunk — a mennyire lehet tartózkodni fogok annak italozásától. Egy alkalommal mikor ilyenről beszélgettem a falusi kondás feleségével — a kis kutyám, melyet nem régiben kaptam ajándékba, vesszőcskét vesz a szájába és az udvaromon le és fel sétál vele, — fejét büszkén magasan hordozta, — körülnézve látja-e őt valaki ebben az uj munkában. Engem is meglepett a dolog, mivel erre nem tanítottam, de más kutyától : em láthatott ilyet. Csakhamar megfejtettem a dolgot. A kutya félvér uszkár — ezek mint tudjuk, Jgétí tanulékonyak — bizonyára valamelyik őse erre tanítva lett és az ebbeli tudás leszármazás révén az ő vérében állapodott meg. Amint igy megfejtve láttam magam előtt a talányt, önkéntelenül szált el ajkamról az a meggyőződésszerü kijelentés : Hogy a nagy Madáchunknak mennyire igaza van, mikor az Ember tragédiájában azt mondja: Ha vétkezel fiadban bünhödöl, ellenben tanulmányod évszázadokon át lesz tulajdonod. A leszármazás tanának ezt a bizonyítékát siettem is felhasználni. Az asszonynak elmondottam a most észlelt dolgot, hozzátéve, lássa az emberben is a jó és a rósz tulajdonság a vér utain igy megy lefelé a gyermekben és az unokában. Tehát az urának az iszákos- sága nemcsak ő neki és a családjának van az ártalmára, hanem esetleg átöröklik ezt a szenvedélyt a gyermekek vagy unokák. Már most ne mételyezzük meg őket az iszákossági szenvedéllyel, hanem a jószokásokat, Istenfélés és szeretet to bá törvény és ember tisztelet, végül munkakedvei töltessünk velők, ha már reájok vagyont nem bírunk hagyni. Erre az asszonynak kicsordultak a lassan pergő könnyei és könytől iiályosult szemekkel mondotta: — Többé az én lakásomba a pálinka be nem teszi a lábát, —- kiöntöm mint a mérget; — nem bánom ha az uram megtépi a hajamat vagy mégis rugdos érte. így csendben, zajtalanul az alkoholellenes mozgásunkban való munkálkodás között ha olvasom — mint lapunk múlt havi számában, — hogy akad zsidó kocsmáros, ki a neki kiadott italmérési engedéllyel nem él vissza, belátja, hogy azon a téren az emberszeretet neki is szabályokat ir elő — és azokat szive jósugallatára hallgatva, be is tartja; vág is m den hatósági beavatkozástól menten — ő maga jószi . ’.hói becsukja vasárnaponként a kocsmáját. Ezzel nemcsak a közügynek használ, hanem egyúttal azt az iparágat megbecsüli és annak tiszteletet szerez, mely neki és családjának a kenyerét, egyszóval a megélhetést nyújtja. Örömre szolgál, hogy a községemből is híradással lehetek ilyen zsidó kocsmárosról.
