Az Élet, 1908 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1908-05-20 / 5. szám
4 AZ ÉLET — Minden jó volna kedves doktor ur, de az a két szivar megöl. Ezelőtt sohasem dohányoztam és most majd elvisz az ördög tőle! Szóval megvagyok győződve, hogy Luczifer nélkül semmi jót se lehet csinálni ezen a világon. Abszolút erények és abszolút igazságok közöttünk nem találtatnak. És mindenre ráillik II. József császárnak ez a hires mondása ; — Az is bolond, aki mindig tesz a lutrira, de az is bolond, aki sohasem tesz. Én például kínvallatásra sem tudnám magamról megmondani, hogy alkoholista vagyok-e, vagy anti-al- koholista ? Szégyellem tehát, de igazán nem tudom, hogy a nagy világmozgalmat személyes sértésnek vegyem-e, vagy nekem is jogom van lelkesedni ? A jó borocskát például szívesen megiszom, — sajnos, nemzeti különbség nélkül — de viszont életemnek egyetlen olyan órájára sem tudok visszaemlékezni, amikor a szesz öntudatom világosságát egészen kioltotta volna. Igaz; ha tette volna, akkor még kevésbé tudnék rá visszaemlékezni. Mindössze őszinte akartam lenni magam iránt. Mindent elolvastam, amit az alkoholról Írtak és elibém került. De vigyen el engem Luczifer, ha okosabb lettem tőle. Csaknem annyi tudós engedi meg a szesz tisztes élvezetét, amennyi a legkisebb mennyiséget is méregnek mondja. Azt gondolom a tapasztalat az, ami jobban eligazít. Életemben sok rengeteg szesz-ivástól elpusztult ember-roncsot láttam és ez elég nekem, hogy becsületes antialkokolistának tartsam magam, daczára a da- czárandóknak. Többi közt annak, hogy egy halálos betegség után szorgalmasan kellett cognacot innom. A szesz apotheozisához tartozik meggyógyulásomon kiviil az a másik csoda is, hogy a cognacom még akkor is egyre fogyott, amikor már végképpen fölhagytam a kúrával. (Ma sincs tisztázva, hogy spiritiszta tüneménynyel volt-e dolgom, vagy a cselédem titkos cognac- gyógymódja volt-e hosszabb, mint az enyém ?) Az életben mindazáltal sokszor mngbizonyosod- tam arról, hogy a mértéktelen szeszivás az életet megdöbbentő módon fogyasztja. Nemcsak a hosszúságát, de a bőségét, vagyis a tartalmát is. Sok termékeny és derék, itt-ott igazán kiváló életet láttam gazdag folyamból vékony, tisztában érré elsekélyesedni a sürü szeszivás élvezetétől. És százszor tanúja voltam annak a borzasztó birkózásnak, amint az emberi akarat és az alkohol démona viaskodott egymással. Egv-két esetet kivéve, az öldöklő démon győzött. Ez az oka, ha azt mondom, hogy abszolút igazságokkal és akármilyan régi származású abszolút fegyverekkel a szörnyűséges démon ellen sikerrel küzdeni nem lehet. m Azt hiszem, a mértéktartás nagy erényének (szerintem az emberi élet legnagyobb gyakorlati erényének) okos és fokozatos beoltása az emberek leikébe, többet ér minden szekta-szerűségnél, amivel általában ezt a nagy kulturmozgalmat világszerte iizik. Avagy ártott-e valami sokat a rideg vegetáriusság is a mészárosok zsarnokságának ? És használt-e a tömegek helyes táplálkozásának ? Az abszolút tartózkodás, mint minden, ami abszolút, vallásos erővel lép fel. A hit dolga csak. És csak az hisz, akinek jól esik. Viszont azonban, aki a bibliát olvassa, mind a két könyvben — a régiben és az újban — egyaránt benne találja a bor magaszta- lását. Egy bortermelő barátomnak az a jó ötlete támadt, hogy a szent könyvből kihalászta a bor dicséretére szolgáló tételeket és palaczjain a vignette-re írva használta. Borait azontúl „szent bor“ néven vették. Hihetetlen, mennyit talált a szent könyvekben. És ugyan nem alapszik-e az egész kereszténység is azon a szent köteléken, amelyet az Ember fia kenyérrel és borral kötött meg az ég és föld között ? Sem a tudomány, sem a hit hirdetése nem elég erős arra, hogy az alkoholtól való teljes tartózkodásra rábírja az embereket ; sőt kétes, hogy ez az abszolút tartózkodás maga is jó-e, vagy nem az. A szeszivó világ mindig keresni fogja azt a hitet és azt a tudományt, amelyik a szeszivást megengedi. A nagy kulturkérdés a szertelenségek pusztitó hatásainak megértetésében és megfékezésében merül ki. És sehol annyira, mint nálunk, ahol a szesz élvezetében az erény és a bűn fogalma egymástól tulajdonképpen még nincs is elválasztva. Sőt ahol maga a társadalmi hatalom is kedvezvén-kedvez a démon rombolásainak. Az alkoholélvezet kőkorszaka az még, amelyben mi élünk. Mi, javakorbéli férfiak még olyan időben nevelkedtünk, amikor a nagyivás ősi erény volt. Több is : tüzpróbája és bizonyítéka — legyünk őszinték — az igaz magyar állapotnak. És úgy lehet, sokféle még most is az. Si mon é verő, é ben trovato, — hogy az ország déli részén még most is vannak olyan sötét területek, ahol a vendégséghez úgy terítenek, — bocsánatot kérek e plasztikáért — hogy mindjárt a szék mellé is tesznek egy mozsdótálat. Gyónom, hogy életemnek talán leggyötreimesebb, de sürü órái voltak azok, amikor nemzeti állapotom megbizonyitása végett muszáj volt innom. Még pedig a bevett ősi rituálé szerint, ami senki előtt sem ismeretlen Hunniában. És közhelyet mondok azzal, hogy ennek a kőkorszaknak még most sincs vége. Hát ennek legyen vége ! Egészen elég lesz.
